Vörösbegy

Amikor először megláttam az etetőn, azt hittem, képzelődök. Ezidáig csak képen láttam a kicsikét, és nagyon édes kis madárnak tűnt. A valóságban még százszor aranyosabb. És a megfigyelésnél megismerhettem kedves kis hangját is. Álmomban nem gondoltam volna, hogy a körtefánkon látom meg élőben először! A vörösbegyről számomra szakszerűnek tűnő leírást itt olvashattok, de idézhetjük Herman Ottót is:

Leírása: Kicsiny, kurtának látszó madárka. Egész hátafele a tarkóval és fejbúbbal együtt olajbarna, hasa szennyesfehér, torka, begye és a homlokra is átmenve szép, eleven rozsdavörös, amitől neve is ered. Szárnyán jól kivehető világos rovott csík. Szeme sötétbarna, nagy; csőre árforma, finom; lába sötét színű, karcsú. Tollazata puha, finom és lazán álló. Fészke a legnagyobb, tömött sűrűségben és mindig alacsonyan, a földhöz közel épül, finoman és jól rakva fák odvában, vájásokban, hasadékokban; anyaga kívülről száraz levél, befelé finoman és tömötten szövött moha, finom gyökerekkel, átszövögetve szőrökkel, szövedékkel és tollal. A fészek nagyon nehezen található. Fészekalja öt, ritkábban hét tojás, mely halaványsárgás, barnás, olajos alapon rozsdásan szeplős; a szeplők vastagabb végén koszorúsan is sűrűsödnek.
Életmódja: A vörösbegy a legügyesebb bujkálók közül való; a földön egyet surran, aztán hirtelen megáll, nagyot bókol, leereszti szárnyát és felvágja farkincáját; aztán lángoló szemeit nagy bizodalmasan rászegezi az emberre is, mintha azt mondaná: "bízom benned!" A szárnyacskáit mindig úgy eresztgeti le, hogy végül a fark tövénél alacsonyabban áll. Nagy buzgón szedi a bogárságot, de nem irtózik a meztelen csigáktól, sőt a kisebb gilisztáktól sem, amelyekhez a nemes poszáták a világért sem nyúlnának hozzá. Fel is kap egy-egy magasabb ágra, veszteg áll, csak néha bókol egyet és felvágja a farkát; egyszerre a föld felé levágódik, felkapja a kiszemelt prédát, visszaszáll az ágra és elkölti. Éneke kedves, andalító, a pacsirtára emlékeztető. Hallatja veszteg ülve hosszan és kitartóan. Olyan madár ez, hogy fogságban úgyszólván az első órában megszelídül; szereti a szobában a szabadon való járást-kelést, és szegény embernél nagyon kapdossa a legyet, zúgban a pókot, az ágyban mindent, akár mozog, akár ugrik. Szegény munkások ezért tartogatják is. Minden védelmet érdemlő, becsületes madár. Még sok van. (Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról.)

És hogy mit csinál az etetőn?

Óvatos kis madár, a komlóhajtások kusza sűrűjéből csapódik fel az etetőre, de ott túl sokáig nem időz. Általában gyorsan kiválasztja a neki tetsző falatokat, és már röppen is a sűrűségbe. Kivétel ez alól, ha frissen van a kaja kitéve. Tudja nagyon jól a kis büdös, hogy az eleségben vannak töpörtyűdarabok is, ezekre vadászik, nem ám szotyira! Nem egyszer láttam, hogy hosszasan válogat, majd jókora darabokkal vágódik át a bokrosba. Az etető feltöltése után kicsit elcsitulnak, elröppennek a madarak, általában elsőként ő merészkedik vissza. Bizonyára tudván tudja, hogy ilyenkor találhatók a legjobb, zsíros cobákok, amikor még nincs kiválogatva. Ha már más madarak is jönnek, eltűnik, nem csoportosul be a többiek közé az etetőre. Néha a földön is keresgél. Félénk, édes, szép kismadár.

Felröppen, kicsit kutat...

A lábai sokkolóan vékonyak!Megvan a töpörtyű!Gyors falatozás:Közben óvatos kukucskálás: nem jön-e valaki?Ritka pillanatokban a hóban is keresgél.

Jó lenne minél tovább a kertben tartani, hatalmas öröm mindennap látni. Ha itt fészkelne, az több volna, mint gyönyörűség.