Didergős tollasok

A héten bőségesen részesültünk a fagyból, hidegből, hóból - azt hiszem, ez senkinek nem újdonság. Bár nem a kedvenc évszakom a tél - nem állhtom az átázott ruhákat, az állandóan fújó hideg, északnyugati szelet, a sok göncöt, a naftalinszagú nagykabátot -, azért a sűrűn hulló hóban én is elgyönyörködöm. És különösen tetszenek azok a fagyos napok, amikor elvonulnak a ködpamatok, a felhők, és hideg aranyfénnyel felragyog a Nap, a fényben sziporkázik a hó, ragyog a zúzmara az ágakon. Ilyenkor az ember félrevágja a vasalót meg a fakanalat, és viszi a kisded gyermekét a levegőre. Első a hóemberépítés (végül olyan lett szegény hóember, mint egy jeges alkoholista utcaseprő a hólapáttal, a söprűvel, a kacatokkal teli kistalicskával).

Utána szánkózhattunk. A közeledő sötétedés és a kemény fagy dacára meglepően nagy mozgás volt a határban. Vadludak húztak a szántókról a vizekre éjszakázni. Amióta a Natura 2000 részeként a Mosoni-síkság és a Szigetköz is kiemelt madárvédelmi övezet lett, azóta szinte mindennaposak a telelő ludak V betűi az égen, és a szántókon is látni nagy, barna, legelő csapataikat. (Mondjuk ez a gazdákat azt hiszem, nemigen boldogítja, bár nagyon szép madarak.) Nagy varjúcsapatok is szálltak a víztoronnyal szemben levő alvófáikra. Mióta kicsit hosszabbak a napok, nem négykor, hanem fél öt körül indulnak - szinte óramű-pontossággal-a szállásaikra. Néhány azért tesómat is boldogítja, mivel a házuk mellett fekvő kiserdőben hálnak, nagy károgással szórják alvás előtt a dióhéjat a földre, túrják a gyepet, kotlanak a langyos komposztkupacon. A mi kertünkben az égetőhely hamuját teljesen feltúrták, mintha azt ennék!Csurízok és más kismadarak tömegei tollászkodtak fázva, éhesen a bokrokon.Ekkor jutott eszembe, hogy a madáretető ott hever, ahova ősszel félrehajítottam, hogy majd megtöltöm, és azóta is azon a szent helyen korhadozik. Hazasiettünk, és Nyunyival előszedtük a régi etetőt, amit még én szerkesztettem kismamakoromban Hédiék építkezéséről megmaradt OSB-lap-darabokból, és le is lakkoztam. A körtefára függesztettük fel végül, aránylag magasra, hogy a macskát ne hozza kísértésbe a majdani nyüzsgés az etetőn. De mit rakjunk bele? Először is tettünk bele tiszta búzát, aztán meg dióalját fagyos disznózsírral keverve. Az etető kicsinek bizonyult, így még egy másikat szerkesztettünk egy műanyag dobozból. Ebbe almát és szintén búzát tettünk. Utána előkerestük a látcsövet, és messzebb vonulva lestük, hogy jönnek-e már a kis madarak, de nem láttunk semmit. Nyunyi nagyon csalódott volt, hogy hiába dolgozott, egy fia madárka se jött... Így reggel, ovi előtt még hátravonultunk az etetőhöz, hátha.... És igen: a körtefa tetején egy szép, rózsás hím kenderike ült, a második szomszéd nagy eperfáján szintén egy csomó madár volt afféle várakozó állásponton:Aztán az első csuri összeszedte a bátorságát, és...utána csapatban jöttek a környező kertek éhes kismadarai. A kenderikén kívül jöttek zöldikék, szén-és kékcinegék, csurízok a búzára, az almára egy feketerigó, végül egy nagyobbfajta, gyönyörű, fahéjszínű madár, erős csőrrel, sötét szárnnyal. Talán meggyvágó lehetett?A cinkék nagy huncutok voltak, mert nemcsak hogy az etető ettek, de mindenféle kajadarabkákat csippentettek a csőrükbe és azzal szálltak a bokorba. Délután négyig nagy volt a forgalom, utána eltűnt a sok kismadár. Az etető szinte tiszta üres volt.

Aztán egy kedves, rutinos madáretetésben gyakorlott ismerősömet kifaggattam a téli madáretetés mivoltáról. Ezek a főszabályok:

- a madarakat egészen márciusig folyamatosan etetni kell,

- mindig legyen olajos mag is kint, most éppen dióalja, de szotyit is teszek majd ki,

- sós, füstölt zsiradékot, kenyérmorzsát ne adjunk soha a kismadaraknak! A sótlan, öregecske disznózsír és töpörtyű azonban jó.

Csak nehogy úgy járjunk vele, mint pár éve, amikor kitettem az etetőt ilyen zsíros falatokkal megtöltve, és egy gyönyörű madárka aludt benne: a macska személyesen!