Kerti és természetjáró kalandok

Ezt hívják úgy, hogy pech

11 megjegyzés
Bár nem dolgoztunk hiába, azért nem minden sikerül tökéletesen. A legnagyobb jószándék ellenére is akadnak kudarcok. De mindig a remény hal meg utoljára, ez a kertben különösen igaz. Hiszen számtalanszor az után egy héttel, hogy letettünk arról, hogy a vágyott növény kikeljen, előbújtak a hajtások. A kiszáradtnak vélt és nagy szomorúsággal kivágottdiófa újra kihajtott a gyökeréről. A kifagyottnak hitt 20 éves rózsatő megújult. A próbaképpen elvetett, két éve lejárt szavatosságú kéttasaknyi sárgarépa-magból két púpos talicskával takarítottunk be. A véletlenül lefűnyírózott / legyomirtózott hajtások megújultak. De van, ahol már ez se megy. Íme:
Kikeletlen pertezselyemmag - gazzal borított ágyásban - a nagykertben. Talán ez se reménytelen, mert a petrezselyem hírhedetten rossz kelő. De a vele együtt elvetett sárgarépa és az utána elültetett paszternák már szépen sorol. Nem tudom, felkapáljam-e a parcellát, és paradicsompalántákat tegyek a helyére, vagy - gazostól, mindenestől - kapjon-e még egy locsolást, és egy utolsó esélyt. Azt hiszem, még egy hetet adok neki, mindennap este tanulmányozom, kel-e. Pedig úgy vetettem el, ahogy a nagykönyvben megírták: előáztatva, vizes homokkal felelegyítve. Laci a kész ágyást meg is spriccelte, eső is volt. Vigasztalom magam:a metélőpetrezselyem és a paszternák kibújt, így nem maradunk azért télig leveszöldség nélkül.
Ez a következő siralmas látvány. Illetve a képen látható bevetett láda jobb széle a siralmas. Bazsalikom és csombor lett itt előnevelve. A bazsalikom pazar, de a csombor jelét se mutatja a kelésnek. Pocsék volt a mag? Rossz a föld? Vagy én szegtem meg a növénytársítás alapvető szabályait, és két olyan növény került egy ládába, ami már magonckorában utálja egymást? Hiszen az elmúlt években szépen sikerült. De itt is van vigaszág: a szomszéd néni ipari mennyiségben termeli a csombort, mert imádja. Tavaly hatalmas bokrétákkal adott belőle, túltermelte magát. Talán idén is meglep egy csokorkával nyáron...
Ez Hédi fonalas agávéja. Egy jó barátjától kapta, aki sajnos tépve szedte fel, alig volt gyökere. De az esélyt ez is megkapta, nem nagy sikerrel kamatoztatta. Habár... amikor fényképeztem, mintha friss hajtást láttam volna rajta. Meg az én sziklakerti fonalas-agávé tövem is majd egy évig döglődött, mire elkezdett fejlődni (Igaz, annak nagy "répája" volt a földben, abból éldegélt egy évig.) Itt az a bökkenő, hogy a tő az előkertben van, és a látvány nem valami esztétikus. A kert végében senkit nem zavarna, de a ház előtt, az utcafront felé nem valami szép, pláne hogy gyöngyikék, fakadó rózsák, lizinkák stb. veszik körül. Vigaszág: nekem van egy kis tövem, ami szépen hajt, majd jó testvérek módjára megosztjuk...
Van még pár ilyen "mintha élne" növény még: tesóm nyúlrágott diófája, ami múlt héten még kapott egy utolsó dobást, négy szőlővesszőm, málnatövek, amikről még nem tettünk le egészen.
Ha nem éled meg? Pech. Ha megéled? Újabb ürügy, hogy örömködjünk a kertben.

11 megjegyzés :

  1. Én is a végsőkig kitartok a haldoklók mellett. Még most is locsolom elszáradt gyönyörű rozmaringomat, hátha... :-)

    VálaszTörlés
  2. Idén "akit" sirathatok, nekem is a rozmaring. Pár napja ástam ki, a száraz ágai is illatosak voltak.

    VálaszTörlés
  3. Egy kis irodalom a remény témájához:
    Dobai Bálint:
    Jajgat a vadász

    Jajgat a vadász az üres irodában,
    színes patronvérű papírhúsok között.
    Utalványebéd ment húsevő fogába,
    hiába piszkálta, hiába köpködött.

    Vadonra fáj a vadász foga mindig,
    pirkadatot lesni remingtonja végén,
    szagolni az erdőt, ismerni a hangját,
    elnyesni a pulzust a kínlódó gégén.

    Szidja a vadász a sorsot, és az istent
    perli patronvérű papírhúsok között,
    hogy kerülhetett be ő az irodába,
    kérdőre von embert, angyalt és ördögöt.

    Emlékszik a vadász, utolsó kalandján
    megkímélte végül a legszebbik vadat,
    az erdőt azóta kerüli, s a puskát
    másra emelnie többé már nem szabad.

    Elhallgat a vadász, érzékein újra
    ősi ösztön ébred, megfeszül a lába,
    mikor patronvérű papírhúsok között
    belibben a legszebb vad az irodába.

    http://www.litera.hu/irodalom/dobai-balint-versei

    VálaszTörlés
  4. Én is azt hittem, hogy egyszálbél,magról nevelt rozmaringom kihal, de még egy kinőtt a ládikájából! Ma feltöltöm az egész ládát földdel, hogy jobban érezzék magukat a növénykék.

    VálaszTörlés
  5. Az is kész csoda, hogy kikelt a romaring. Majd írj a neveléséről.

    VálaszTörlés
  6. Tavaly is kikelt, csak mikor elmentünk nyaralni, anyuci valahogy megfeledkezett róla a többi virág közt, nem locsolta, és kipurcant. Ha gondolod, megírhatom. Te mikor írsz Doróról, a gyümölcsfák terméskötéséről, a szobanövényeidről, a toboznövelő karácsonyfáidról, a fügefádról, Alba Regiáról, a szőlőről......

    VálaszTörlés
  7. Idő és ihlet kérdése. Mit szólsz a vershez? Nekem tetszett, egy csomót nevettem...:-))))

    VálaszTörlés
  8. Nekem is tetszett. Egy túrabajnok fiatalember jutott róla eszembe, aki vadászik, egyébként a Lapcom nyomdai raktárában tologatja a papírkupacokat, és újra a legszebb vadat lest, mivel az előző meglépett egy rezes orrú Robin Hooddal...
    Vajon ki ő? :-)

    VálaszTörlés
  9. :-))))))))))))))))))))))))))))

    VálaszTörlés
  10. Érdemes volt utolsó esélyt adni a petrezselyemnek: silányan, ritkásan már elkezdett kelni. Az egyik sora tök üres, oda a héten majd palántázok brokkolit. A csombor és a lollo rosso elkezdett hajtani. A lilahagymák reménytelenek, helyükre zellert palántáztam, de az is elég ócskán néz ki.

    VálaszTörlés