Nem kapálok, csak fotózok és mesélek

Rengeteg elintéznivaló volt ezen a héten, a munkákból csupán egy kis gyommentesítő kapálásra tellett, de azért gyorsan készítettem néhány fotót az aktuális növényeimről egy kis kommentárral.

Elsőnek a berki szellőrózsáról szeretnék írni. Andinak, A közös konyha(kert) egyik szerzőjének is küldtem, ez hasonlított a zellerre. Állítólag magyarul pápicsnak és kakukkvirágnak is nevezik. Tulajdonképpen ő is az imádott ősvilági csapatba, a boglárkafélék közé tartozik. Hazánkban is él, természetes hatású kertekbe illik dr D. G. Hessayon Hagymás növények c. könyve alapján. (Miért, van mesterséges hatású kert?) Nálunk a kert hátulsó oldalát határoló cserjesor tövében van a helye. Két tövet ültettünk két éve, most úgy fél m2-es foltot képez, és folyamatos irtással kell a helyén tartani. Napot, árnyékot, mindent elvisel, szerintem tetszik neki a talaj.

Magról neveltem fel öt éve egy zacskónyi téli violát, arra számítva, hogy mivel a zacskó szerint kétnyári növény, a következő évben vagy újra kell nevelnem, vagy megmarad még egy évig. Ahhoz képest csinos, 25 cm magas félcserje lett belőle. A ház déli oldalán, a rózsatövek előtt nő. Nekem a színe nem tetszik, vitaminhiányos tyúk tojásából készült rántottára emlékeztet. Mivel a kert azon részében ilyenkor a néhány évelő árvácskán kívül nincs más, a zöld levelek színét élénkítő folt, megtartom. Volt a szebb, barnás és lilás változatból is, de az valahogy kifagyott vagy eltűnt. Az illatáról a könyvek áradoznak, szerintem kedves, de jellegtelen. Ha valaki szeretne magról nevelni, kezdőknek is ajánlom. Biztosan kikel, gyorsan megerősödik. Ha júniusban cserépbe vetjük, szeptemberben kiültethető. Az első évben nekem csak pár virágot hozott, a második-harmadikban gyönyörű volt, most leszálló ágban van. Löszös talajban háromszor akkorára nő, mint nálunk, dúsabban is virágzik. A Sokoróalján tavasszal sok községben faluképet meghatározó elem a barnás-okkeres virágú színváltozat, ott annyira jól érzi magát.

Hipermarketben növényt venni minimum kockázatos, gondolhatnák a profi kertészkedők. Aki látott már kínjában kihajtott amarilliszhagymát, meztelen gyökerű, színtelen hajtású rózsatövet, gyökér nélküli, földbe nyomott fonalas agavé-hajtást, annak igaza is van. Nekünk egy alkalommal mégis szerencsénk volt, amikor egy viszonylag friss szállítmányból kivettünk egy jellegtelen, alig fogyó, felcímkézetlen zöld valamit, úgy blindre. Elültettük, kellemes sárga színű borsóvirág nőtt rajta. A virágzás után pedig úgy nézett ki, mint egy nagyobbfajta fűcsomó. Ősszel megsárgult, tavaszra kizöldült. Ennyi volt az összes életjelensége. Akkor sikerült meghatároznunk, hogy a szerzeményünk tulajdonképpen a zanót nevet viseli. Ahhoz képest, hogy savanyú talajt igénylőnek írják, egész szépen díszlik. Igaz, a virágföldből kerti földbe kerülést az első évben erősen sérelmezte. A talaj nem ideális a számára, de elég ellenálló növény. Sok szigetközi nyaralóház kertjében látni, mint kevés gondozást igénylő, virágjával és levéltelen zöld vesszőivel egyaránt mutatós díszt.

A kert végén nálunk lombhullató, virágos cserjék nőnek, négy-öt bokor orgona, ugyanannak a tőnek a leszármazottai, amiből Andi kapott, aztán labdarózsa, jezsámen, babarózsa. A legtöbb anyutól vagy mamától való, hétköznapi díszcserje. Most a legszebbek, és tényleg csak a hétköznapi örömök kedvéért illesztem be ezt a képet., az orgona és tamariska kettősét. Rózsaszín és lila kényes egyensúlya, az az összes, amiért.