Kerti és természetjáró kalandok

Együnk is, ne csak kapáljunk!

12 megjegyzés
Hiszen azért kertészkedünk, hogy mindenféle finomságunk legyen, ugye? Andi, itt már a Te ismereteid is kellenek, mert megkezdődött az idei "szüret", bár még csak április van. Az első "leszüretelt" terményeink a medvehagyma és a petrezselyem, meg különféle fűszernövények zsenge levelei voltak. A tegnap esti húsvéti hidegtálon díszhelyet kapott a medvehagyma, mint dekoráció és a sajttekercsek tölteléke, némi petrezselyemlevél kíséretében.
Ez a medvehagymásdi nagyon sznob dolognak hangzik így, mert afféle divatzöldség lett újabban, s aránylag drágán árulják úgy a leveleit, mint a hagymáját. Hát nekem az udvarban szinte vadon terem, bár nem boltban jutottam hozzá, hanem az erdőből. Kb 10 évvelezelőtt még nem volt tilos az erdőben tövestől szedni a hóvirágot, s bevallom, én is megtettem. (Azóta szerencsére ezt már megtiltották, hogy a szigetközi erdők originálisan szép állapota fennmaradhasson. A dús virágzásról Hédi képein meggyőződhettek.) A hazahozott hóvirágok hagymái közt volt néhány medvehagyma is, ami akkor még nem hajtott ki. Később előbújtak a zöld levelek is- már a mi udvarunkban. Megörültünk szép, haragoszöld leveleinek és hófehér virágjának. Aztán évről-évre terjedt az udvar hideg, kötött agyagjában, nagyon szereti azt az árnyékos, nyirkos helyet. Magról meg fiókhagymákról is szaporodott. Pedig pont az eresz csorgója alá került az egyik tő, s az esővíz állandóan mosta a növényt. Ez vezetett a végletes elterjedéséhez az udvarban... :-) Ugyanis az esővíz a kis hagymákat, a megérett hagymamagokat magával sodorta, s amerre folyt, sorra lerakta. A jó vizes, esőáztatta földben a magok, hagymácskák gyorsan kihajtottak, s évről-évre több medvehagyma virított. Pár éve a média elkezdte kürtölni, hogy milyen csodanövény, így anyuval úgy gondoltuk, bevonjuk a megehető növények körébe. Azóta esszük, majonézben, saliöntetben, mártásban, vajas kenyéren. És tényleg finom. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy korábban mindig vetettünk snidlinget, metélőfokhagymát is, kiültettük, nyírogattuk, eszegettük, de mindig kidöglött. Aztán rájöttünk, hogy ez a snidlingesdi felesleges, amikor az egész udvar teli van a legfinomabb üde hajtásokkal, amihez munka nélkül jutunk. hozzá. A szezonja hosszabb, a virágai pedig szépek, így kedvelt személyiség a virágoskertben is. Tényleg mindent tud, amit róla híresztelnek!

12 megjegyzés :

  1. Igen, én is észrevettem a legújabb medvehagyma-őrületet, sajnos én még nem készítettem belőle semmit, mert itt a panelben nem terem meg :-), a piacon pedig mindig visszarettenek az árától. Tudom, kiránduláson kéne szednem, de lehet, hogy fel se ismerném, amilyen amatőr vagyok... Azért folyamatosan figyellek benneteket, hogy hol tudnék beférkőzni a receptjeimmel hozzátok! :-)

    VálaszTörlés
  2. Ha a Szigetközbe vetődsz, könnyen felfedezheted júniusig, itt ugyanis tömeges. Ismertetőjele az átható fokhagymaszag, ami már messziről érezhető. Ha egy levelet elmorzsolsz, ez az illat még intenzívebb. Különben igen-igen igénytelen növény,gyorsan szaporodik, csak a nagy meleget nem állhatja. Ezért nem is értem, miért árulják olyan sokért. Pont ilyen a brokkoli, a bimbós kel, cukkini, póréhagyma, édeskömény, angol zeller: drága egzotikumként, különlegességként árulják mindet még az őstermelők is horror árakon, közben meg úgy nő a kertben, mint a gaz. Ez egy külön bejegyzést megér, hogy tesznek bolondot a falusi nénikék a törzsvevőikből is ezen a téren.

    VálaszTörlés
  3. Na meg az a virágárus, aki 4 €-t akart kérni egy tő évelő virágért. Megjegyzésem: a győri virágpiacon 150 Ft-ért kaptam meg ugyanazt!!!

    VálaszTörlés
  4. Köszi az infót a medvehagymáról és megírhatnád a nénikés sztorit :-)!

    VálaszTörlés
  5. A Drága Kicsi Tesóm! című bejegyzésben veséztük a piacos nénit. Hédi nagy rajongója a mosoni piacnak, ott van egy öreglány, aki ritka kerti növényeket árul, arcátlanul borsos áron. Szerintem már alaposan kikotorta kertmániás tesóm pénztárcáját, Hédi mégis úgy tömjénezi, mint egy szentet szerintem. Ő is átvágja a vevőit. Én Győrben szoktam az ilyeneket beszerezni, a nyanya árainak egynyolcadáért egy idős bácsikától. Ő a STARKL kertészeti katalógusát tartja kint a pultján, s amelyik képre rámutatsz, már húzza is ki a stand alól. (Persze törzsvevőknek...)

    VálaszTörlés
  6. Márminthogy nem a katalógusképet, hanem az általa kinevelt növénytövet adja a bácsika.

    VálaszTörlés
  7. Már virágzik és illatozik a medvehagyma a kálnoki erdőben. Arra gondolta, Évával küldhetnék medvehagymatövet, ha valaki el tudja ültetni.

    VálaszTörlés
  8. Én el tudom! Bolgszerzőtársam is! És Éva is! Köszönjük!
    Minden bejegyzést olvastam, de át kell futnom a Drága Kicsi Tesóm! címűt, hogy képben legyek :-)

    VálaszTörlés
  9. Tesó! Akkor mikor megyünk az erdőbe medvehagymát ásni, Tesó? Mikor is mész Bp.-re?
    Biztosan meg is éled majd, mert én is kb. 2 hete ültettem ki egy tővel a telkemre, s már bimbókat hoz, pedig nem adtam volna öt forintot azért, hogy megmarad.

    VálaszTörlés
  10. Jövő kedden jössz ZH-t írni, Éva? Akkor vinném a tövet.

    VálaszTörlés
  11. Akkor tesó, vasárnap meló után lépjünk ki az erdőbe. Hétfőn már nem érek rá. Kivisszük a kiskölköt is, jó?
    Andi, a kertedben szerintem ha akad neki egy hűvösebb sarok, akkor jövőre már fűszernyi, két év múlva meg több adag salira valót szedhetsz!

    VálaszTörlés
  12. Nagyon örülök, köszönöm! :-)))

    VálaszTörlés