Macskatörténet

Az előbb tettem egy felfedezést, rátévedtem Mazsolla fotóblogjára, ami nagy élményt jelentett nekem. Háziállatainknak is nagyon kifejező az "arca", találtam a blogban egy szürke cicaportrét, azt most kitettem háttérképnek. Közben Ági is készített néhány képet a mi elkényeztetett házikedvencünkről, Doró cicáról. Szerintem nagyon jellemzőek.

Doró, nem nagy dicsőség, de bejöhet a lakásba, a lábunkhoz dörgölőzve kunyerál, aztán valmikor hátba támad és felugrik a vádlimra, persze tíz körömmel, kommandózik a bútorlábak közt, hentereg a földön, aztán ha megunta, felugrik a kanapé végére, ott szunyókál összegömbölyödve.

A fejét hátát, és a nyakát, tokáját meg lehet simogatni. Ha viszont a hasához, lábához, vagy a farkához akarnál nyúlni, tüstént harap. Jó egerész, de eléggé agresszív macska, igaz a négyéves Juditka tud vele bánni, tőle azt is elviseli, hogy a hasa alatt fogva hurcolássza.

Ági mindig idiótának nevezi, de hát legyetek megértőek vele, nehéz gyermekkora volt. A szomszéd üres telekre kidobva találtam meg, onnan szedtem össze tavaly ilyenkor. Akkor még szopós macska volt, tálkában adtam neki tejet, és mivel még alighanem ilyet sosem látott, beelelépett és magára borította. Úszott a tejben a csöpp kis állat. Aztán valahogy belejött az evésbe, a mozgásba, meg mindenbe. Nagy kerekfejű, csajozós kandúr lett, a múltkor a füle mögött nag csomóban hiányzott a szőr, de nem volt sebes!

Nemcsak kedveskedésre tartjuk, hanem dekorációra is, ugyanis a vörös-fehér színe egyrészt illik a hajamhoz, másrészt illik a járólaphoz és a lakásunk bútoraihoz. Szóval igazi díszmacska őurasága.