Kövek, kövek mindenütt....

Megtörtént a veteményes tavaszi mélyszántása. Ezzel együtt egy évszázados, korhadt diófacsököt is kiemeltünk a kert végéből. Úgyhogy volt felfordulás.

A mélyszántás anyukámat nagy örömmel töltötte el: nem kell majd a tömör kerti agyagot megfeszített izomerővel kapálni, sokkal könnyebb lesz dolgozni a földdel. De a látszat csalt. Az eke kb. fél méter mélyről hatalmas kavicsokat, egy régi épület tégladarabjait és fagyökereket túrt fel. Úgyhogy azt a kb. 50 négyzetmétert, amit elsőként bevetni kívántunk, hosszadalmas munkával kellett megtisztítani a kövektől. Közben istenien összetapostam a mélyszántást, úgyhogy legalább olyan tömör, mint annak előtte. De azért minden rosszban van valami jó: legalább a jövő évi szántáskor már nem kell köveket szedegetni. A nagy kavicsoknak még örültem is: színt visznek majd az úgyis már kicsit leamortizálódott sziklakertbe.

A sziklakert? Egy régi, roskadozó ásott kút állt az udvarunkon, mellette avitt, széttöredezett betonvályú. Csúf volt mindkettő, de talán még dózerral sem lehetett volna eltakarítani egyiket sem. Meg a kúthoz valami lehetetlen nosztalgiával ragaszkodtam is. Oldalán ugyanis dédpapánk művi, kézi faragása: K.L. 1936. Azonban a kútkerék kikorhadt, az ágasa kidőlt, a betonvályú oldala kiszakadt, a kút vize megromlott. Mit tegyünk vele?

Egészen váratlan ötletet kaptam. Hédi egyik kolléganőjénél gyönyörű sziklakertet láttam. Kiderült, hogy a szépen felújított régi falusi ház udvarán levő sziklakert a hasonlóan lelombozó látványt nyújtó régi, használaton kívüli pöcegödör fedlapját van hivatva eltakarni. Az összkép kertészeti magazinok címoldalán szerepelhetne. Aztán máshol is láttam romos pincéket, sitthalmokat sziklakertté alakítva, így született meg a nagy ötlet: legyen a kútból sziklakert!

Pont akkor volt egy nagy felújítás a házban, az udvaron hegyekben állt az építési törmelék meg a sok ramaty. A kutat - mivel a vize úgyis rossz volt-kénytelen-kelletlen telitömtük a cserép-és tégladarabokkal, a föld felett álló részt pedig Hédi segítségével földdel. A betonvályú horpadt oldala nagyméretű kövekkel és nagyanyánk régi, savanyúkáposzta-lenyomtató köveivel lett följavítva. Aztán szedtünk ösze mindenféle más köveket, jött a termőföld, és végül a virágok. Pár év alatt új fényben ragyogott minden a kút körül.

Ezen éppen János dühöszti Mirát nagyanyánk káposztás kövén.

Tavalyelőtt azonban betolakodó jelentkezett, amit én hurcoltam be. Ő az:

Bizonyára ismeritek, Kiss Meténgnek hívják... :-) Egy szálat kaptam Héditől elültetésre, azt hittem, ki is döglött. Aztán tavaly olyan vad burjánzásba kezdett, hogy egy csomó növényt majd megfojtott. Úgyhogy az idei tavaszt sziklakerti irtóhadjárattal kezdtem. A többi növény szinte felsóhajtott... A kihuzigált tövek az építési telek kerítéslábazatába kerültek, elfojtandó a csalánt, acatot. Ott jó néven veszem, ha elburjánoznak.