2010. január 30., szombat

Madárbarát kert

Tíz napja tettük ki a madáretetőt, és azóta - családtagjaim nagy derülésére - minden szabad időmet a kukoricagóréba és a tyúkólba bújva, két fényképezőgéppel és egy látcsővel felszerelkezve (a mínusz 10 fokos hidegben) lakmározó madárkáim fotózásával töltöm. A maradék időben meg a neten böngészek cikkeket az etetésről, és az ott megjelenő madárfajokról. Tisztára madárfüggő lettem.
Így találtam rá a Madárbarát kert programra, ami nagyon megtetszett. Régen tisztára kopár volt az udvarunk, de az utóbbi tíz évben tizenegy fát és több bokrot is telepítettünk, és így a feltételek elvben adottak a madárélethez. Macskánk elköltözött tőlünk - no nem az árnyékvilágba, hanem a szomszédba, aki szobacicaként neveli, így nemigen vadászná le semmi a kis madarakat. Télen etetni-itatni, nyáron csak itatni kéne a madárkákat, plusz egy-két fészekodút kirakni. Mindez a tyúkok táplálásával egy időben, napi öt percben elvégezhető. Madár pedig van elég, ezt a legjobban az etetőn megjelenő kis tollasok bizonyítják a legjobban. Most házilag szerkesztettem egy magkeveréket az alábbiakból: másfél kiló fekete szotyi, másfél kiló búza, húsz deka dió, kilónyi öregecske zabpehely, harminc deka töpörtyűalj. Ezen kívül van még lágyeleségként alma. És már négy etetőből falatoznak a drágák.
Megfigyeltem, hogy a madarak sajátos ritmusban érkeznek. Egyesek szólóban, mások csapatban jönnek, és mindnek megvan a maga kedvenc falatja. Sokan az etetőn válogatnak, mások a földön keresgélik a napi betevőt. Reggel hatalmas tömeg van, és dél körül is nagy a forgalom. Olyan négy után már elvonulnak a kicsik. Jópáran válogatósak, sokan szemtelenek és verekednek is. Vannak bátortalankák, de azért ők is falatokhoz jutnak. Néhány madárka a a világért sem enne az etetőn, a kicsípett magokat behordja a bokrosba, ott eszi meg. Tavasszal biztosan teli lesz az etető környéke szotyivirágokkal, amik a sok elhullatott magból kelnek ki!
Vannak az etetőn verebek, ők szólóban sose érkeznek, csak csapatosan:
A zöldikék szintén csapatban jönnek a második szomszéd eperfájáról. Félénken indulnak, de az etetőn már nem bátortalankodnak.
Zuhanórepülés a kajára: félre a verebekkel!

Nincsenek rosszban a tengeliccel sem:

Sütkérezés kellemesen jóllakva:Ha nem férnek oda, a hóból is kiböngészik a nekik való magokat.
A tengelicek egy négyfős csapatban érkeznek, és hosszasan elidőznek az etetőn. Nem verekednek, de nem is tágítanak, amíg jól nem laktak.
Cinkével:

Pintyővel, csurizzal:
Feketerigó: az utóbbi három napban több pár is megjelent:
Pinty: szinte mindig a hóban keresgél:
Széncinke: sok van belőlük, de a bokorba hordják az eleséget, ott költik el. Nagyon ronda, verekedős madarak.
Vörösbegy: azt hittem, képzelődök, amikor megláttam!Van még rajtuk kívül - tegnap óta - kék cinke és balkáni gerle is, meg pár ismeretlen kismadár, de őket még nem sikerült lefényképeznem. Talán idővel. Addigis szeretném még minden tollas kis barátomat bemutatni egyenként!

19 megjegyzés:

  1. Tesó, ezek fantasztikusan aranyosak! Jó, hogy találtál leshelyet!
    Nálunk tavaly nyáron a kerti csaphoz szoktak a tengelicek. Ott van egy gödrös nagy mészkő, abból ittak. Nyolcan-tízen jöttek, röpdöstek-lebegtek, ráültek a bokraimra és a virágokra. Nagyon aranyosak voltak, de sajnos a virágbimbók nagyon ízlettek nekik, főleg a búzavirágbimbók. Azért nem haragudtam rájuk, felejthetetlen látvány volt.

    VálaszTörlés
  2. Tényleg madármániás lettél az utóbbi napokban. Nagyon tetszik az összes kép, főleg, hogy tudom, mennyi fagyoskodás áll mögötte.

    VálaszTörlés
  3. Készíts nyáron a kertben madáritatót! Leshely után még kutatok, a többi madarat is le akarom fényképezni. Minden nap új fajok tűnnek fel, a régiek meg egyre "szelídebbek",és egyre nagyobb tömegekben jönnek. Úgy látszik, a jó helyeknek híre megy...

    VálaszTörlés
  4. Hát, most már nem fogom minden szabad időmet kint tölteni. Fene tudja, valahogy úgy elmerültem a figyelgetésben, hogy nem is fáztam!

    VálaszTörlés
  5. Madáritatót hogy kell csinálni?

    VálaszTörlés
  6. A Madárbarát kert linkjére kattintva megtalálod a leírást.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó képek. Bámulom az elhivatottságodat.
    Sajnos nálunk nincs leshely, az ablakon keresztül hagyják csak magukat fényképezni, ha kinyitom, már nem lehet.
    És nagy büszkeséggel töltött el, hogy felismertem itthon a zöldikét – totál láma vagyok madár téren – most meg is erősítettél ebben.

    VálaszTörlés
  8. Még azt szerettem volna kérdezni, hogy milyen fényképezőgéped van? (Nem mintha a fényképezési tudásomon túlzottan segítene egy nagyon jó gép, de hátha megérné...)

    VálaszTörlés
  9. Szia, Makka! Igaz, hogy Ágié a poszt, de a gépet tudom Fuji Finepix S1000, olyan alsó-középkategóriás fényképező, nem extra.

    VálaszTörlés
  10. És egy Panasonic DMC-LZ8-as. Sokat fotóztam Hédi Fujijával, annak szuper a zoomja, az én kis ósdim viszont havas tájon való fotózásra is beállítható, és így élénkebb színeket ad. Mindkettőt használtam.

    VálaszTörlés
  11. Valahogy sejtettem, hogy nem a gépben van a hiba...
    Bár az is igaz, hogy az én kis gépem a te Panasonicodnál valamennyivel alacsonyabb kategória.

    VálaszTörlés
  12. Nálatok nincsen galamb? Nálunk ha valaki elkezdi etetni a madarakat, elég rövid időn belül odatelepszik a város összes galambja, és rövid idő után galmbaszarban gázolunk térdig. Semmi kedvem madarakat etetni! Van megoldás?

    VálaszTörlés
  13. A templomtoronynál vannak, a madáretetőre nem tudnak leszállni, mert tohonyák, az udvarokban a tyúkok kajáját eszik. Nincsenek annyian, mint a városiak. Nem egy körny. barát dolog, de megoldás: légpuska. Csak a lövedék összetöri a tetőcserepet.

    VálaszTörlés
  14. Annyira rossz kedvem van, mégis megröhögtetsz!

    Ha lenne légpuskám, nem a galambokra lőnék...

    VálaszTörlés
  15. Hát az gáz... Sajnálom, remélem, hogy holnap vagy holnapután szebb napra ébredsz.

    VálaszTörlés
  16. Remélem. Mondjuk ha a koriandermagjaim életjelet mutatnának, biztos boldogabb lennék!

    Nem hiszed el, ha ránézek erre a kicsi virágládára, benne a magokkal, olyan örömmel tölt el! Mintha lenne egy kis kertem, egy igazi, egy tényleg saját! Remélem, érzi, hogy mit érzek iránta! :-)

    VálaszTörlés
  17. Szerintem még ne aggódj a magok miatt, a kelési idő átlagban 8-21 nap, az ernyősvirágúak meg hírhedten rossz, lusta kelők.
    Tuti, hogy érzik! A kedvedért fognak szépen nőni.

    VálaszTörlés
  18. 8-21 nap? De jó, akkor még minden rendben! :-)

    VálaszTörlés
  19. Van galamb az etetőnél, de csak azt eszi, amit a többi madár kidobál. Az etető elég kicsi, és függő, arról nem tud csipegetni. Amúgy szörnyű, velünk szemben van a templom, ott tanyáznak a galambok, és hullatják a híg és darabos sz@rt, a tollakat, az összetört tojásokat. Mindennel próbálkoztak, hogy elüldözzék őket, de nem sikerül.

    VálaszTörlés