2009. április 13., hétfő

Április második vasárnapja (3. rész)

Tegnap este szemléztem öntözés közben. A frissen kiültetett póréhagyma-palánták a melegben gyorsan megkapaszkodtak a földben csöpp gyökereikkel, de víz kell nekik, így Juditkával locsoltunk: én vittem a nagy locsolókannát, ő a kicsit.

Közben örömmel észrevételeztem a kelő retkeket, őszirózsát, salátát, zöldborsót, s fokhagymát, amit a kertben buzgólkodó varjak, csókák sem huzigáltak ki a földből, mint tavaly. Hallottam olyanról, hogy a varjú még a tulipánhagymákat is kizabálta a földből. De Mira és János nem enged meg a kertben ilyen kihágásokat. A galambok is elkerülik a borsót. Nem is kellett
madárijesztőt csinálni.
A madárijesztő a kert egyik érdekes témája. Na, most nem éppen az ilyen dekordarabokra gondolok:







Az ilyen és ehhez hasonló ijesztők felett a madarak úgy szállnak át, hogy le sem kakálják őket. Még ha úgy is néznek ki, mint az egyik a gecsei szőlőhegyben, amit kiültettek ősszel a szőlőben a kispadra, s olyan élethű volt, hogy az arra járók - többek közt én is-köszöntek neki. A gazda meg jókat nevetett. A rossz kalapos, lobogó gatyás madárijesztők sem jók, mert a huncut seregélyek két nap után rájönnek, hogy a "pacák " meg se mozdul, és tovább falatozzák a szőlőt. Ennél sokkal meredekebb dolgok kellenek a madárelhárításhoz. Amiket én eddig láttam:

-verebek, galambok ellen a friss vetést zsákdarabbal, nejlondarabbal, régi függönnyel való letakarással oldották meg. Ezt a letakarást lehet ősszel a kordonos szőlőkben is látni, ott zöld necchálót használnak.

- a frissen kikelt vetésben a galambok dézsmálása ellen néhány karót levernek, azok közé madzagokat feszítenek ki, és terület elkerítésére szolgáló műanyag csíkokat fűznek rá. Így látni a kiskertekben "CSATORNÁZÁS", "PANNON GSM", "BŰNÜGYI HELYSZÍNELÉS" feliratú szalagokat, Tescós nejlonzacskókat a szélben lobogni, felhasogatott, lemustrált alsónemű-csíkok kíséretében. Igazság szerint hiába zizegnek, lobognak a csíkok, ez se túl hatékony, úgyhogy a leleményes paraszti ész ezt továbbfejlesztette: a gatyacsíkokat benzinbe, gázolajba kell mártani. A hatás garantált, a szag miatt a galambok nem merészkednek a kertbe, de a vetésre, termőföldre csöpögő gázolaj egészséges voltáról valahogy nem lehet engem meggyőzni.

- igen egyszerű megoldás a kertben elhelyezett kutya, macska, csak felkaparja a veteményt, összehentergi az ágyásokat,úgyhogy lehet, hogy a kár nagyobb, mint a haszon.

- Gyarmaton, a szőlőhegyben is igen jó dolgot láttam. Ott állítják a szőlősgazdák, hogy a seregélyek nem állhatják a villózó fényt. Ezért a kordon napos részeire repedt IFA-és fürdőszobatükröket kötnek fel madzagra. A szél rázza a tükröket, ezek visszaverik villózva a napfényt, egyenesen a kényes seregélyek szemébe. Ennek fejlettebb változatát a zsinegre fűzött használhatatlan CD-k füzére jelenti. Ez még csörömpöl is. Szabadalmat érdemelne ez a megoldás, ne csak a CD-k tartalma legyen jogdíjköteles!

Ezek csak afféle kiskerti módszerek. Ha valamelyikőtök lát egy újfajta madárijesztési eljárást, ne habozzon, írja meg!

7 megjegyzés:

  1. Én már találkoztam a tulipánhagymaevő varjakkal. Amikor pénzen vásároltam tulipánt, kb. 30 darabot fogyasztottak el a Red Riding Hoodból. Amit tőled szeretetből és dajkaságba kaptam, az mind egy szálig megmaradt. Igaz, azokra a Vaki kutya éjjel-nappal vigyáz.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Nekem mégis a "Mira és János" és "Vaki kutya" megoldás tetszik a legjobban, máris megjegyzem, hogy én is ilyen módszert alkalmazzak majd leendő kiskertemben!
    Nagyon élveztem a beszámolót, köszi! :-)
    (Az előbbit azért távolítottam el, mert elcsúszott a kezem a billentyűn és értelmetlenségeket írtam, bocsi!)

    VálaszTörlés
  4. Sógorom máris előrukkolt egy újabb madárijesztési móddal, amit Körös-hegyen látott: két póznát levertek, közé hosszú madzagon egy műsast(!) akasztottak. Ettől aztán féltek a madarak. Közben én is rájöttem, hogy hallottam olyan szőlősgazdáról, aki megszerezte CD-n a ragadozó madarak hangját, kitette a magnót a szőlőbe, és egész nap muzsikált a madaraknak, amik sietve távoztak.

    VálaszTörlés
  5. A fénnyel való riasztásban lehet valami.
    A seregélyek tavaly minden gátlás nélkül parkolópályának használták a kertet, ami még a leginkább riasztotta őket, az a teraszajtó nyitogatása, főleg mikor tükröződött rajta a napfény.

    VálaszTörlés
  6. Ősszel, mikor megérik a tök, Balfon az a szokás, hogy az egész faluban számtalan mindenféle terményemberkét alkotnak és telerakják velük a főutcát, tavaly legalábbis ez volt. Ha idén is jókor járunk arra, kinyomozom a hátterét és lefotózom, készítek egy újabb pompás kis bestiáriumot.

    VálaszTörlés