2009. április 25., szombat

Kerti meglepetések

Bár már a kert minden szögletét ismerjük, azért néha érnek minket is meglepetések. Az udvar, a kert olyan szögletében törnek elő különféle növények, amikről még elgondolni sem tudom, hogy kerültek oda. Nézzünk meg párat!
Az alábbi képen a kerti vízcsap alatti betonjárda hungarocellel bélelt diletációs hézagjából előbújó petrezselymet láthatjuk. Ködös fogalmam sincs, hogy nőhetett ki ilyen lehetetlen helyen. Arra gyanakszok, hogy tavaly, betakarításkor ott pucolgattuk anyukámmal a vékonyabb petrezselyemgyökereket. Talán egy ilyen gyökérke indult itt fejlődésnek.
Anyu tavasszal szomorkodott azon, hogy az évelőágyásból kiveszett a lestyán, pedig nagyon kedveli a húslevesben az ízét, Hédi meg isteni fűszersót gyárt belőle. Hát tessék:
Az egyik tő a tavaly ősz óta háromszor megtraktorozott(!) veteményes borsóparcellájának közepén került elő:

A másik: építési telkemre a csalántól megtisztított rész helyére citromfüvet, meg más, hasonlóan agresszívan terjedő évelőket ültettem, a később lábra kapó gazokat kiirtandó. Na, hát nem itt is kinőtt egy?
Rejtély, hogy a szomszéd ház tűzfala mellett hogyan nőtt ki egy kontyvirág, amikor az csak az erdő mélyén él! Ráadásul nem is valami kicsiny, satnya bokor, hanem egy komoly tő, több virágzattal! (A virágbokor közeén az a zöldpaprika-szerű valami a virágzat.
A palántázóasztal környéke is tartogat meglepetést. Azt gondolná az ember, hogy ott a földre lehulló magokból biztosan kicsírázik néhány, és azok bújnak elő. De nem paprikát, paradicsomot találtam az asztal körül, hanem nagy örömömre nefelejcset,
meg valami tökféle is kibújt. (Erről az a gyanúm, Juditka tehet, mert ősszel ott játszott a dísztökökkel.)

Végül: a tavasz legnagyobb meglepetései: a kiskutyák, akik egészen váratlanul, és meglepetésszerűen jöttek a világra (korábban már írtam talán róluk), íme:

Hogy kerültek mindezek hozzánk? A petrezselyem - mint ahogy írtam - a betakarításnál talált talajt magának. A veteményesben kinőtt lestyán valószínű, a szántás során nőhetett ki valamilyen gyökértörzs-töredékből, ami a kertben elkallódhatott, és az eke mélyre beforgatta a földbe. A másik lestyán, ami a citromfűből bújt ki, az lehet, amit anyukám kidöglöttnek hitt, de csak más évelővel véletlenül elköltözött... A kontyvirágot valamilyen madár vagy hangya hozhatta. A nefelejcsről ötletem sincs, a dísztök meg sejthető. Hiába, a növények életképessége szinte határtalan.

Na és a kiskutyák? Azokat csak Roxi tudná megmondani, milyen úton-módon kerültek hozzánk...

10 megjegyzés:

  1. Ha már annyira téma az én szemétdombomon kapirgálás, tavaly tavasszal kidobtam oda pár rohadt dísztököt, szét is gyúrtam, aztán őszre minden tele lett zöldcsíkos, sárgacsíkos, rücskös meg sütőtökfoormájú utódtökökkel. Győztem elosztogatni. Arra jó volt, hogy beárnyékolta a komposztot, elnyomta a gazt.

    VálaszTörlés
  2. Ez így van jól, én meg takarmánytököt fogok beültetni a miénkbe. A palántázóasztal alatti tökcsemetéket meg kiültetem megint a kerítés tövébe. Remélem, jó lesz a termés. Tényleg: ültettél már sütőtököt?

    VálaszTörlés
  3. Nem, még nem értem rá, a cukkiniket sem ültettem el.

    VálaszTörlés
  4. Akkor szeretettel várja a magokat a kukoricatábla széle...

    VálaszTörlés
  5. Szerintem az ilyen meglepetések oka a feledékenység. Tavaly készült el az előkert, és amelyik évelőből több tő is volt, azokat megjelöltem kis pálcával. Voltak olyanok is, amiből csak egy-egy növényem volt, azokat az üres helyekre ültettem el. Tavasszal én voltam a legmeglepettebb: Jé, itt a díszhagyma. Itt a pünkösdi rózsa. Itt ez mi a csuda? Ja. rezgő. Mennyi mindenem van, amiről nem is gondoltam volna...

    VálaszTörlés
  6. Passz, az nem fér bele az agyatlansági teóriába.

    VálaszTörlés
  7. Nekem hüllőagyam van, úgy látszik, a pálcikázás se segít azon, hogy emlékezzek, hogy egyes, frissen ültetett évelők hol törnek elő. Különösen ha télen a pálcik is kidőlnek, kikorhadnak.

    VálaszTörlés
  8. Írtam mélt, válaszolj8! Sürgős!

    VálaszTörlés
  9. Hétvégén a céges vonalon keress!

    VálaszTörlés