Magpotyogtató és más igénytelen egynyáriak

Az egynyári virágok közül nálam azok találhatók meg a kertben, amelyeket nem kell agyonbabusgatni. Virágboltiból ugyan vettem egy-két ablakládába való verbénát és teltvirágú porcsinrózsát, de ennyi. Azok a virágok szerintem az erkélyládákhoz és a temetői viszonyokhoz optimalizáltak, túl sok vizet és tápoldatot követelnek ahhoz képest, amennyit hajlandó lennék adni nekik, és bajom van az egész kinézetükkel, olyanok, mint valami óriásfejű kerti törpe, tehát a lombozat és a virág valahogy nincs arányban. Szóval ez a mai törpevirágos-törpebokros-törpefás kerttrend nem az én világom. Szerencsére egyelőre van annyi hely a kertemben, hogy küzdjek ellene.

Önelvető egynyáriak
Jó kis növénycsoport, számíthatunk rájuk, mint hűséges szolgákra. Csak arra kell vigyázni, hogy a gyomokkal együtt ki ne takarítsuk mindet az évelők vagy a cserjék közül. Közismert fajták, nem különlegességek, beérik azzal, amit a kert magától nyújtani tud, esetleg nagy szárazságban némi locsolást kapnak alamizsnaként. Általában nem ilyen kisfejű-nagyfejű zordonbordonok, hanem közepes vagy magas termetűek, erősek, ellenállóak.

Az első a nebáncsvirág, a nagymamák ajándéka. Az egyszerű virágú első palántáit a Déditől kaptam, ezek mindenhova elkísérnek, sokféle árnyalatú lilában és rózsaszínben pompáznak. Cserépben, ládában is jól elvan.

A másik fajta teltvirágú. Ennek palántáit Jani mamája adta, aki fiatalkorában virágkertészetben dolgozott, és ott sok fortélyt ellesett. Jó szemet és érzéket is szerzett, ugyanis észrevette, hogy talán valami mutáció folytán keletkezett nála egy teltvirágú változat! Erről a tőről folyamatosan gyűjtötte a magokat, aztán a következő évben elültette és jó sok kelt az utódok közt is a teltvirágúból. Amikor már bőven volt palántája, adott belőle néhányat. Ezeket nagyon gyöngyörgetem, el akarom szaporítani. Külön borítékba fogom gyűjteni a magját. A maminál a nebáncsvirág sokféle lilásrózsaszínben pompázik, tele van velük egy egész ágyás, amiben még petúniák és lángvirágok nyílnak, hát az valami csodálatos látvány!

Ennek a virágnak a vad változatából (bíbor nebáncsvirág) is van pár tő a kertben, ami tulajdonképp az árterek agresszív és invazív gyomnövénye. Ebből a barátnőm hozott tavaly egy palántát, mert neki tetszik, és a kertje üres helyeit betelepítette vele, hogy ne kelljen gyomlálnia. Végül is, a fagyokig virágzik és tényleg elnyomja a gyomokat.
A pillangóvirág is mindig kikel, ő afféle kerti erőművész, akár kétméteresre is megnőhet. Hat évvel ezelőtt egy zacskó rózsaszín virágú magot vettem, az első évben valóban ilyen színű is volt a virág. Azután a biztonság kedvéért minden évben szedtem magot és az üres helyekre vetettem is belőle, nos a rózsaszín lett a legritkább változat, a fehér és a lilásbordó annál gyakoribb.
Szarkalábból, az egynyári fajtából mindenütt kel, háromféle színben, úgymint fehér, halvány rózsaszín és kékeslila. Nagy bokrokat nevel, amelyeket aztán eléggé megtépáz a szél és az eső. Már szeptemberben elkezd kikelni, így telel át, tavasz végén vagy nyár elején pedig virágba borul. Az átpalántázásnál gyorsnak kell lenni, nem szereti a szállítgatást, várakoztatást meztelen gyökérrel, akkor inkább magról vetném, ha más helyen is szükség van rá.
A kaliforniai kakukkmák nagyon látványos, ezüstös zöld, keskeny-hasogatott leveleivel, és élénk, tojássárgája-színű virágaival. Lassan terjedő, nagy foltokat alkot, áprilistól októberig virágzik. Az a meglepő benne, hogy nem elterjedtebb. A szárazságot kiválóan tűri, de a napfényt erősen igényli. Szerintem cserépben is kibírná, tekintve, hogy járdarésekben is kikel.
A körömvirág is ilyen önelvető virág, júniusig nagyon szép, nyáron megcsúnyul, ekkor feltépkedem, de a macskakarom formájú magokat jól lerázom vagy szétszórom róla. A nyár vége felé megint kikel, és decemberig virágzik. Nélkülözhetetlen gyógynövény a kertben.

A napraforgóra nem mondanám, hogy önelvető. Azt hiszem, már írtam, hogy a cinkék vetik, úgy, hogy kiszórják az etetőből. Egyébként áprilisban lehet vetni, a maradék szotyit szoktuk így hasznosítani. A termés egy részét még nyáron leeszik a madarak, de hát kutya se bánja...

Igénytelen egynyáriak
Ezekkel a növényekkel csak annyi a teendő, hogy április elején-közepén elvetjük a magot, szeptemberben-októberben pedig gyűjtünk valamennyit a következő évi szükségre. Rájuk is igaz, hogy esetleg egy kevés locsolást igényelnek, s az is, hogy inkább közepes vagy nagy termetűek. Napon és félárnyékban egyaránt szépek. Egy kevés gyomlálás, talajlazítás, ez az összes teendő.
Az első helyen itt a büdöske vagy bársonyvirág áll. Vannak olyan kertek, ahol önelvető, nálam nem az. Kis és nagy büdöskét is vetek minden évben. A zöldségeskertben az utak mellett ebből van a szegély, ez a csigasorompó. Ha a büdöskét megrágják, nem baj, a veteményt inkább hagyják békében! Állítólag Mexikóban fűszer-, saláta- és ételszínező növényt, tehát frankón megeszik!
Árnyékos vagy félárnyékos helyeken érti magát igazán jól a sarkantyúka. Sárga-piros-narancs árnyalatokban létezik, kicsi és nagy méretű változata is kapható, sőt évelő gumós is. Sokszor fajtánként szelektálva árusítják, szerintem sok titkos rajongója van.
Először a fertőszéplaki skanzenben láttam, madzagokra futtatták fel, egészen az ereszig. Ott tudakoltam meg a nevét. Utána, amikor még nem volt készen az előkert, valami sittkupac köré szórtam a magját, amit nyár végére szépen befutott és eltakart. Dédi jött látogatóba vagy háztűznézőbe, meglátta, kifakadt: -Nem igaz, hogy ilyen ódivatú virágot kell vetned ide! Nem volt könnyű megvédeni az álláspontomat, hogy nekem tetszik.
Máskor meg a bicikliről pattant le egy idősebb hölgy: "-Ó. leányom, hol szerezted, a magját, az édesanyám kertjében volt ilyen, amikor gyerek voltam! Nekem is kell!" Mikor mondtam, hogy a gazdaboltban csak bedobtam a magot a kosárba, nem akarta elhinni.
A nyár elején gyönyörű, aztán az augusztusi kánikulában megcsúnyul, sok levele leszárad, akkor feltépkedem, és elszórom a magját. Őszre megint kikel, a fagyokig virágzik. Ilyenkor tényleg futóvá válik. Van, ahol önelvető, nálunk nyáron igen, télen nem. Az agyagosabb foltokban azt hiszem, a téli nedvesség elrothasztja a magot.
Titkos szerelmem az oroszlánszáj vagy tátika. De csak a magas, nem a nyamvadék! Ezzel kell egy keveset bajlódni, tehát cserépbe vetni a magját, (nagyon apró, de jól kikel, nem kell rá fólia) ezt megtehetjük március elején a többi palántával együtt, vagy egészen nyárig bármikor. Aztán ha elérte a tíz centit, mehet az ágyásba. Volt, hogy jó nagy cserépbe vetettem, és elmaradt a kiültetés, akkor a cserépben virágzott kitartóan nyár végéig. Néha át is ével, néhol pedig elszórja a magját és ismét kikel, kertje válogatja, hol mit csinál. Színkeveréket vetek, a kék kivételével mindenféle árnyalatban létezik. Átévelés szempontjából hasonlóan bizonytalan kategóriájúak még a mályvarózsák és a törökszegfű, nem tudnám eldönteni, hogy az egy-, a kétnyári vagy az évelő címkéjű dobozba gyömöszöljem-e őket.

Most idén nem vetettem, de hasonlóan igénytelen és biztosan virágzó nálam még az egynyári búzavirág, a borzaskaták-katicavirágok bájos fajtái, a madármályva, a tölcsérmályva, a csodatölcsér (a bordós virágú önelvető, de vannak, akik felássák és teleltetik a gumóját, akkor nagyon magasra nő a következő nyáron), a nyári lángvirág. Ágiék minden évben vetnek őszirózsát és vasrózsát avagy legényfogót, aminek rézvirág a becsületes neve. Hol sikerül, hol nem a nyári viola, a szagosbükköny. A földből sem óhajt kibújni a nyári azálea. Kíváncsi vagyok, máshol, más talaj- és éghajlati viszonyok között kinél melyik virág szeret, melyik senyved és melyik az, amely egyáltalán nem marad meg.