Sárgabarack itt-ott, amott, mindenütt

Kedden sokkolva vettem észre,hogy a határban álló sárgabarackfámon a termés teljesen érett, azonnal le kell szedni, különben a sok esőtől a monília tönkreteszi az egész évi hozamot. Vagy pedig egyes megélhetési jótétmolyok helyettem szüretelik le a kerítetlen földdarabon álló fán levő gyümölcsöt! A gyors érés azért ért váratlanul, mert a virágzás óta ki se toltam a fához a képem, csak most roszogtam ki, megnézni a várható termést. Azonnal szüretelni kellett, a befőzéshez kedd este neki tudtunk készülni (cukor, üveg, fazék, miegyéb...). Szerdán pedig kivonultunk szedni, drága, egyetlen, nélkülözhetetlen tesómmal, aki buzgón cipelte a létrát, most is köszönöm neki százszor! Mivel a fa egy kicsit túlméretes, sajnos a magasan levő ágakról úgy bökdöstük le a gyümölcsöt egy hosszú nyelű gereblye segítségével. Igazából nem érdekelt, hogy kicsit megzúzódott, úgyis néhány óra múlva befőztem. 30 kiló gyümölcsöt szedtünk le, de a fán még maradt jópár kiló, amit nem tudtunk leszedni. (Kaján kárörömmel kéjelgek annak a jótétmolynak a képén, aki reggel, amikor kimentünk szedni, ott őgyelgett a fánál, de érkeztemre elpucolt. Mire befejeztük a szedést, csak a nyolcméteres fa tetején maradt valami gyümölcs. Na, oda felmászhat!) A végtermék: 29 üveg lekvár, és kilónyi aszalvány. A lekvárról nem akarok írni, mert a köztünk rejtőzködő titkos befőzőnagymester már megtette :-). Az aszalásról majd egy kicsit később...

Először pár szót növényről. Az én sárgabarackfám egy kb. 90 éves öreg fa a határban, ami - öreg fa nem vén fa - minden évben megbízhatóan terem! Ez nagy szó. Volt a konyhakert szélén minőségi, mirabolán alanyra oltott Gönci magyar kajszim. Három évig élt. Eleinte az alany kezdett el vadhajtásokat hozni. Valaki azt mondta, hogy ne vágjam le, mert akkor a ráoltott rész gutaütést kap, és a fa elhal. Ezen okból ne is metsszem meg a fát. Igen ám, de az alany vadhajtásai idővel olyan nagyok lettek, hogy elkezdtek virágozni és teremni. Ekkor úgy gondoltam, hogy ez már nem normális, ennek nem így kéne kinéznie, ekkor levágtam. Ezidőtájt az egyes ágakat sorra ütötte meg a guta, végül kiszáradt az egész fa, ki kellett vágni. Összesen öt szemet termett. A gutaütéskor a fa ki se hajt, vagy a levelei úgy leszáradnak egy-egy hatalmas ágnak, mintha leforrázták volna. Ez gyakran sorra megy az ágakon, amíg az egész fa ki nem szárad. Szerencsére az én öreg barackfám egészséges! Késői virágzású, így csak akkor fagy el, ha a tavasz későn érkezik és nagyon hideg. (Pár éve szegénykének a levelei is lefagytak!)Idén a viharok két nagy ágat letörtek róla, az egyik száraz volt. Korához méltóan vagy tíz méter magas. Bezzeg a Hédi fája! Sógorom, aki a hosszú lakásban-lakó évek után lett családi házas, meglehetős lelkesen lemosózta, rendezgette a gyümölcsfákat, ezért gyönyörűek lettek. Kérjük Hédit, szerkesszen be ide egy képen az "ellenfáról", ami majd kicsattan az egészségtől!

Azonban a fák sem élnek véghetetlenségig. Már pár éve gondolkodom az utánpótlásról. Nem akarok azonban oltott fát venni megint, mert félek, hogy úgy járok, mint az előző fával. Most kigondoltam, hogy magról nevelek csemetét! Mivel az anyafa nem oltott, csakis valamilyen igénytelen, strapabíró, mégis bőven termő tájfajta lehet, ami hajdan szintén magról kelt. Összeszedtem a barackmagokat, és jópárat elültettem a komposztáló közepébe, de még az udvar félreeső sarkaiba is teszek majd néhányat. Remélem, egy-kettő kihajt, a kis facsemeték pedig ellenállóan, erőteljesen, szépen növekednek majd, nem úgy, mint a betegségekre fogékony, kényes nemesített gyümölcsfák! Már ki is választottam a helyét a nagykert napsütötte szélén! Remélem, sikerül ez a nevelés, bár biztos pár évet igénybe vesz.

Most pár mondat még az aszalásról.

Bevallom töredelmesen, nekem sose sikerült olyan minőségű aszalt kajszit előállítanom, mint ami az üzletekben megkapható. Mindig szétmálló, rágós, kiszáradt kutyagumihoz hasonló állagú és színű aszalt barack lett a buzgó szárogatás eredménye. Idén máshogy próbálkoztam, mint eddig. Nem a legérettebb, puha barackkal kísérleteztem, hanem azzal, ami egy kicsit keményecske, de már édes. Nem forró vízbe mártással hámoztam meg, mint korábban, amitől a gyümölcshús még pépesebb lett, hanem késsel hámoztam meg, mint a tél végi krumplit. Nem kis darabokra vágtam fel, mint az aszalandó őszibarackot, hanem csak negyedeltem. Így raktam meg az aszalót...és most nem csalódtam akkorát, mint az első kísérletkor. A nagyobb gyümölcsdarabok nem száradtak ehetetlenül keményre, mint az aprók. Mivel nem volt a barack túlérett, nem is ragadt fel az aszalószitára, mint tavaly. Még nem olyan finom, mint egy minőségi bolti aszalt barack, de dolgozom az ügyön!