Kerti és természetjáró kalandok

Zsályák

7 megjegyzés
A zsályák sokhasznú növények, díszítenek is, jók gyógynövénynek és fűszernek egyaránt. Rengeteg zsályafaj létezik, azokról írok most, amelyekhez van némi személyes közöm.

Orvosi zsálya
Kicsit divatnövény, amióta a zöldfűszerek használata elterjedt, de ez nem baj. Virágként a kertbe kiültetve nálam jól érzi magát.

Déli fekvésbe, nagyon napos helyre telepítettem és ezt csipázza. Van egy rózsaszín, tömvetelt virágú angol rózsám, nos, a zsálya annak a szomszédja. Úgy tűnik jó a szomszédság, mert azt a rózsatövet semmilyen betegség sem támadta meg. Azt gondolom, a zsálya fanyar, kámforos illata tetűriasztó lehet.
Hajtása, levele teának is jó, valamint számos étel ízesítésére felhasználható. Ha például sajtot sütök a grillserpenyőben, egy kis olajjal ráragasztom a zsályalevelet, ahogy pirul, chipshez hasonlóan ropogós állagú és füstös zamatú lesz. A sajtot jól átízesíti.
Tesóm tarka levelű zsályát ültetett, de az úgy látom, közel sem ennyire életerős. Szaporítani még nem sikerült, a tövem a piacról való, talán magvetéssel próbálkoznék. Tavaly próbáltam dugványozni, gyökereztetőporos kezelés ellenére sem eredtek meg a hajtások.

Sudárzsálya
Valamilyen alkalomra kaptam egy ritkább fajta zsályát is, ami elég jól bevált az évelőágy háttérnövényeként. Ez a Perovskia vagy sudárzsálya. Talán újdonság, de nem túl kényes növény, a mi klímánkat jól elviseli.
Napos, száraz helyeken jól érzi magát. Kb. 1 méter magasra nő, fémes-ezüstös színeivel távolító hatású az ágyásban. Zsályaféléhez illően illatos az egész növény és nagy pillangócsalogató. Tavasszal kell visszavágni, aztán hamarosan megindul, kilombosodik és június végétől őszig virágzik. Szóval egy jó kis hálás növény, ha valaki lát ilyet, csapjon le rá!


Muskotályzsálya
A kétnyári/évelő növények bizonytalan és átmeneti kategóriájába esik a muskotályzsálya, ami csábító neve ellenére nem szoktak fűszerként használni, hanem inkább aromanövénynek. Ilyentájt lehet vetni, szabadföldben is jól kikel. Kis levélrózsája nő még az ősszel, így telel át. Kora tavasszal nagy lapukat növeszt, mint a mezei zsálya, aztán érdekes rózsaszínben, nem túl hosszan virágzik. A következő évben általában megtaláljuk ugyanott, a szaporulat egy része legalább kétéves tő, a többi magról kelt friss palánta. Sajnos, nálam kiveszett, majd egyszer még ültetek belőle. A sok rózsaszínes egynyári között azt hiszem, jól mutatna.

Mezei és ligeti zsálya
Ők elég gyakori és látványos vadon növő évelők, a mezei zsálya nálunk a Duna partján sok helyen nő a szabadban, a ligeti zsálya viszont Köröshegyen.
Mezei zsályából nevelgetek egy tövet, nagy lapuleveleket már növesztett, de virágozni nem akar.


A ligeti zsálya nagyon szép, virágzás után rajta maradnak azok a lila izék, amelyek valójában fellevelek. A Farkas László-féle Évelő dísznövények című könyv azt írja, hogy magról jól kikel, úgyhogy ha még megyünk a papához Köröshegyre, felszerelkezek pár borítékkal és begyűjtöm. (Vastövű imolát is akarok!)

7 megjegyzés :

  1. Amikor mandulagyulladásom volt, a zsályatea áldásos hatásúnak bizonyult! Az én egyetlenke zsályatövem meg tarka levelű, alacsony, mókás kis változat.

    VálaszTörlés
  2. Van ilyen zsályacukor is, egész finom.

    VálaszTörlés
  3. Köhögésre, rekedtségre javasolják. Vettem Nyunyinak, mert a kanalast nehezen nyeli le, utána meg dugdoshattam, ha köhögött, ha nem, ha rekedt volt, ha nem, ette...

    VálaszTörlés
  4. Csak hogy biztos legyen benne, hogy alaposan meggyógyul.

    VálaszTörlés
  5. Teljesen igaza van! Rendes tőle, hogy megeszi egyáltalán!

    VálaszTörlés
  6. Mivel lassan probalom "atragni" magam erdekes-ertekes bejegyzeseiden,eppen ide jutottam ,vagyis a zsalyahoz.En is nagy eloszeretettel fogyasztom, de nem tudtam hogy ilyen gazdag valasztekban letezik.

    VálaszTörlés
  7. Szeretem a zsályákat, teljesen problémamentes növények, sok a kéthasznú köztük. A kirándulásokon gyűjtött magról vetett kis vad ligeti zsályáim mostanra fejlődtek kiültethető méretűre.

    VálaszTörlés