2009. július 18., szombat

Érdekes lelet!

"Kamrá"-nak nevezett kazánházunkban van egy méretes, vagy nyolcvanéves zöldre festett keményfa kredenc. Hajdan üvegezett pohárszéke volt, meg cirádás szekrénygombjai, de az idők folyamán ezek letöredeztek róla. Ettől még azonban nem ítéltük kidobásra, csak lefokoztuk afféle "remájzlis" szekrénnyé. Biztos mindnyájótoknak van ilyen. Fiókjaiban mindenféle szerszámok lapulnak, de hűségesen nyeli el a karácsonyfaégők sorát, az üzemen kívüli gyerekjátékokat, a szelektív hulladékgyűjtő zsákjait, régi fényképeket, az öt éve előszedetlen, eljegyzési ajándékba kapott pezsgőspohár-készletet, meg még százféle vicik-vacakot, amit ha kidobnál, másnap már keresnéd. Időközönként azonban itt is lomtalanítani kell, ezért a héten nekiálltam válogatni. Bár könyökig úsztam a porban, jó mulatság volt. És az alábbi könyvet húztam elő a limlomok alól:Ez a két világháború közt megjelent szövetkezeti újság, a Hangya mellékleteként jelent meg: egy tanácsadókönyv gazdálkodóknak. Belső oldalán a név: Krázi Ferenc kereskedősegéd: ő nagymamánk fiatalon elhalt testvére volt. Ha élne, már közelítene a száz évhez. Alatta egy kis bejegyzés a bor cukrozásáról.
Mint óriáskígyó a kecskegidát, úgy kezdtem el falni. Azt könnyen meg lehetett állapítani, hogy nem egy mai gyerek - nem csak viharvert borítójáról.
A tartalomjegyzék igazi csemegéket ígér:A könyv olyan kiskáté-szerű, kérdés-felelet formájában taglalja a gazdák kérdéseit, nem afféle kommersz szakkönyv-fazonban. Nem száraz leírás, latin szavakkal tűzdelve, hanem életszerűen jeleníti meg a harmincas évek kisbirtokosainak a munkájával kapcsolatban felmerülő gondokat.. A kötet fele haszonállat-tenyésztési kérdésekkel foglalkozik, a másik fele pedig a kertészettel és a gabonatermesztéssel.
Itt vannak az igazi csemegék. Ez lehetett az az időszak, amikor még a vegyszerezés a hőskorát élte. A repertoár a mészkénlé-bordói lé-nikotinoldat- fabalzsam körben kimerült. A gyomirtókról szó sincs, annál több helyen szerepel a leghatékonyabb kézi irtás módja (pl.: fogadjunk fel kisbérest acatolásra :-) ), és igen nagy hangsúlyt helyez a talaj jó állagának megőrzésére, a fásításra - mindenféle hosszadalmas talajfertőtlenítő eljárás, vegyszerek, drága gépek nélkül. És a sorok közül kiolvasható, hogy a föld mennyivel jobban meg volt becsülve azidőtájt. A könyv egész stílusából a jó gazda gondossága árad, a leírások nem olyan rablógazdálkodás-szerűek, mint a kb. 30 évvel ezelőttiek. (Olyat is találtam a "remájzliban", majd abból is szemelgetek!). De nem is kőkorszaki: szerepel benne a szójababtermelés, a törkölyből előállítható komposzt, az akkor meginduló műtrágyafelhasználás ismertetése. Betekinthetünk a műanyagok világa előtti korba a seprűcirok, kosárfűz, gyékény termesztésének leírásával. Mindez képekkel körítve: ez éppen a szójabab:

Azért vannak kicsit erős dolgok is - ez a nikotinos permetezés, gondoljunk a "szoknyás viperára", amit már korábban említettem! Habár ez a könyv még a DDT előtt készült!És mivel hogy nem az őskor 1934, egy kis reklám:Nagyon élveztem ezt a váratlan leletet. Ha valamelyikőtöket érdekli, szívesen szemelgetek nektek belőle, ha meg egybevág egy-egy kérdés egy-egy blogbejegyzéssel, mazsolázok majd hozzá!
Akit érdekelnek az ilyen csemegék, trappoljon ide!!

36 megjegyzés:

  1. Nekem ígértél más könyveket is, amit most már követelek!

    VálaszTörlés
  2. Ugyanilyen izgalmas a 18-19. század fordulójáró Nagyváthy János Magyar Házi Gazda Asszony című remekműve, abban szappanfőzés, ecetkészítés, szegfű-és violanavelés, tejgazdálkodás komplett leírása, a cselédek fogadása és szakszerű irányítása is megtalálható. Néha eszembe jutott, hogy ha a mai civilizáció összeomlana és kb. abba a világba esnénk vissza, vajon hogy boldogulnánk. A mamák-dédik sokat meséltek egy hasonló világról, gyerekkorukban mondjuk volt már bolt, ahova sóért meg petróért mentek.

    VálaszTörlés
  3. Az megvan a szakáxskönyvek közt, ha jó ötletnek tartod, indíthatnánk a szaporításnövénybetegségek, vadzöldségek, zenék mellett egy ilyen "könyvszemelgetősdi" sorozatot. Hiszen neked is van egy csomó érdekes régi szakkönyved, meg elképzelhető, hogy kedves olvasóinknak is.
    Különben meg ne követelőzzél, ma is, holnap is 8-ig túlórázok, majd utána megkapod a magadét! :-)Tudod: a kertész erénye a türelem!

    VálaszTörlés
  4. Most az Időképet bámulom. Reggel még nyári naciban, pólócskában tekertem dolgozni, azóta 6 fokot zuhant a hőmérséklet, elfeketedett az ég. Előbb voltam kint beszedni a szélröptetős dolgokat, hosszúnadrág-kötött pulcsi összeállításban.

    VálaszTörlés
  5. A könyves téma jó lesz télre.

    Valaminek meg hátránya az unalom.

    Feketék a felhők, repül minden mozdítható.

    VálaszTörlés
  6. Kérdés: az aszalt barackok szőrös fele még elég nedvdús. Nem asznak. Szerinted megszurkáljam őket villával?

    VálaszTörlés
  7. Próbáld ki, de benyomhatod érzéssel őket a légkeverésbe is. Holnapra - a hidegfront elvonulása utánra - újra anticiklont ígérnek az időjósok, újra visszajön a nagy meleg. Akkor utóaszhatnak.

    VálaszTörlés
  8. Itt is. Köszi a jó tanácsot, lehet hogy kapnak 50°C-ot a sütőben, de csak azért mert fázunk. Ezért halogattam máig a vasalást.

    VálaszTörlés
  9. Juj de jó!!!!
    Nekem is vannak régi kertészeti ujságjaim én is raktam fel már belőlük érdekességeket! Imádom, annyira jópofák! És elcsodálkozom, hogy amiről azt hittem mostanság lettek divatos növények , már a régi időkben is ismerték. Nagyon tetszik, pakolássz még fel majd belőlük amit érdekesnek tartassz! Gratula!

    VálaszTörlés
  10. Pepi, láttuk a blogodban, hogy te is kedveled ezeket a régi könyveket. Annyi meglepő dolgot lehet olvasni bennük, arra is mindig rácsodálkozom, mennyire más volt sokszor a hétköznapi, gyakorlati gondolkodás, mint ma. Viszonozzuk a kérést, Te is mutasd be, amit érdekesnek találsz. Témaszegény időben jövök majd az évelős könyveimmel. Ők a szívem csücskei.

    Nálatok még 40°C van? Itt már tombol a vihar és koromsötét van.

    VálaszTörlés
  11. Pepi, ez egy fontos közös téma lesz, azt hiszem. Tanulságos és vicces egyszerre. Folytatás következik.

    VálaszTörlés
  12. Hát van még otthon pár ilyen régi könyv, meg régi agráregyetemi jegyzetek, háztartási tanácsadók és hasonlók. Lesz miből mazsolázni!

    VálaszTörlés
  13. Már megint úgy dörög, és én iszonyúan félek a ménkűtől!

    VálaszTörlés
  14. Na most már elment a vihar, csak esik. Nézem a met.hu-t, Győr 13°C, Kecskemét 35°C.
    Elő kellet szednem egy komplett szabadidőruhát.

    VálaszTörlés
  15. Tesó, az aszalt barik bordósbarnák, egyenletesen szárazak a szurkálós-sütős módszer után, most épp hűlnek. Majd megnézed? Mit is lehet sütni-főzni belőle?

    VálaszTörlés
  16. Ígérem én is szemezgetek majd, nekem vagy 200 ilyen régi ujságom van. Pakolászom majd én is fel magamhoz. Itt is hatalmas vihar volt nélunk, mostmár lassan eláll az eső, de hatalmas akácfámat kegyetlenül megtördelte, le is fotózom a károkat és felteszem majd. Szörnyű.:-((

    VálaszTörlés
  17. Tavaly nekünk is ki híján rádőlt a házra a szomszéd dzsumbujból az egyik kiszáradt fa. Nagyon durva helyzet. Várjuk a fotót.

    VálaszTörlés
  18. Várjuk a fotókat. Itt meg a 10 méterre folyó Lajtába vágott a ménkű, és iszonyúan megijedtem. Már azon gondolkoztam, hogy bebújok az íróasztal alá.... Az árvíz által alámosott fákat biztosan megdöntögette a vihar, hazafelé megnézem. Tegnap ilyenkor pont egyik kollégámmal arról beszélgettünk, hogy elképzelhetetlennek tűnik, hogy 23 fokra fog majd mára az idő lehűlni - az időjósok tegnap még ennyit ígértek. Egy felhő nem volt az égen, 33 fokkal. És most tessék: 13 °C, viharos ÉNY-i szél, sötét felhők!

    VálaszTörlés
  19. Van ebben a régi könyvben egy nagyon klassz fejezet az angyaltrombita szaporításáról, majd azt idevágom egyik nap. Dugványozott valamelyikőtök már angyaltrombitát?

    VálaszTörlés
  20. Jani anyukája igen, meg is maradt neki pár évig, de z egyik télen a telelőben kifagyott s kirohadt.
    Nekem nem kéne angyaltrombita, az semmi más, mint egy felfújatott turbómaszlag, a vad változat legalább kinéz valahogy. Ráadásul mérgező, ha ránézel, főfordúsz.

    VálaszTörlés
  21. Az az érdekes, hogy a mi lassú netünkkel semelyik meteorológiás oldalra sem lehet feljutni.

    VálaszTörlés
  22. Nem az angyaltrombita az izgi, hanem az eljárás. Még jó, hogy a blogra feljutsz!

    VálaszTörlés
  23. Szia Hédi!
    Na nem teszek fel képet mégsem a károkról,annyira nagy pusztítás szerencsére mégsem lett, mint amekkorát sejtettem.Az akácfámon kívül mást nem szabdalt meg a vihar. Viszont jelentem, nyitok most egy uj részt is blogomban az antik ujság cikkeknek. Most fel is teszem az első cikket. Ezek hosszú cikkek lesznek, sok érdekes van ezekben az ujságokban.Úgyhogy majd jöhetsz Te is olvasgatni :-)

    VálaszTörlés
  24. Lányok bocsi! Most hogy van ez? Hédi vagy Ági a blogtulaj? Azt hittem Hédi, de most látom, hogy Ági írta a cikket :-)))

    VálaszTörlés
  25. Mindketten blogtulajdonosok vagyunk fele-fele arányban, mint igazi jó testvérek. Hédié volt az alapötlet, de most már majdnem én írok többet. A bloggal kapcsolatban (külső megjelenés, bejegyzések tartalma, feltöltött képek) mindet együtt csinálunk. Mindeközben pedig cukkoljuk egymást!

    VálaszTörlés
  26. Várjuk az új cikket! Még jó, hogy nem volt hatalmas vihar! Én is fogok még böngészni régi szakirodalmakból, van még pár kimazsoláznivaló.

    VálaszTörlés
  27. Jó kis témára találtunk! Pepi új blogja beindult.

    VálaszTörlés
  28. Idenézzetek, ezzel most nagyon elvagyok, ilyen okosságot találtam:
    OSZK-MEK
    Tessedik Sámuel-Diószeghy Sámuel:
    MAGYAR FŰVÉSZ KÖNYV.
    MELLY A' KÉT MAGYAR HAZÁBANN TALÁLTATHATÓ NÖVEVÉNYEKNEK
    MEGESMERÉSÉRE VEZET. A' LINNÉ ALKOTMÁNYA SZERÉNT.
    http://mek.oszk.hu/05600/05605/html/0098.html
    (Ági ökörfarkkórójához és angyaltrombitájához kapcsolódva)

    VálaszTörlés
  29. Én a kredencről szeretnék egy szép fotót, hogy lássam, ugyanolyan-e mint amilyen nekünk volt a Sas-hegyen, és a színe is érdekelne, az a jellegzetes zöld! :-)

    VálaszTörlés
  30. Lányok? Mi van veletek? Nyaraltok? Vagy csak szimplán el vagytok havazva?

    VálaszTörlés
  31. Ne aggódj, Pepi, hétvégén szoktak beindulni, odaragasztva az embert a számítógép elé - a sok érdekes bejegyzéssel -, s ezzel elvonva a figyelmet a vasárnapi ebédkészítéstől. Figyelj holnap! :-)

    VálaszTörlés
  32. Igaza van Andinak, ma már írok. Mindig hétvégén toljuk meg a cuccost, így jön ki heti átlagban öt bejegyzés. Meg a héten szedjük össze a témákat a hétvégi íráshoz. Andi elnézésedet kérjük, hogy elvonjuk a figyelmedet az ebédfőzéstől. :-) Van egy ötletem! Készíts vasárnaponta kérlek, gyorsan készülő, egyszerű, finom, 40 perces ételeket , hogy több időd maradjon olvasni. Utána meg jegyezd be a blogba a finomságokat, hogy hét közben meg tudjuk főzni! :-)

    VálaszTörlés
  33. Jó ötlet, ezt fogom tenni! Csak figyelj! :-)

    VálaszTörlés
  34. Mindig figyellek titeket! :-)

    VálaszTörlés