Csíra-erdő

Bár már régen nem írtam, az nem jelenti azt, hogy teljes semmittevés zajlott… A tél nemigen enged, így a kertben még semmit se csináltam. A lakás azonban teli van különféle méretű magnevelő ládákkal, dobozokkal, kiscserepekkel, spricnis és vízbugyvasztó ásványvizes üvegekkel. A kerti fíling tehát megvan, és ezzel együtt a tennivalók is megszaporodtak.

Idén már én is legnagyobbrészt nagy ívben kerültem a teszkós, olcsó magokat. Inkább kiszámoltam az egy éves alapmag-szükségletet, és a Rédei Kertimagtól egyszerre megrendeltem mindent. S jól tettem, mert idén például a kedvenc retekfajtámat, a Francia reggelit szinte sehol sem lehet kapni! A másik meg, hogy ez kellett ahhoz, hogy rájöjjek, mennyire az olcsó a drága, mert a 30-50 forintos vetőmagok tasakjában alig hörög pár szem, a minőségibb csomagocskákban viszont sokkal több mag lapít. Különösen a ZKI-s termékekre igen jellemző ez, óriási adagok vannak a tasakokban.

Térjünk a lényegre: vetés. Összevakartam az összes ládát, cserepet, betöltöttem földdel, jól bemelegítettem. Először a palántázandó hagymaféléket vetettem el: sarjhagymát, áttelelő pórét, sima póréhagymát, kötözőhagymát, snidlinget, makóit, lila és fehér hagymát, sonkahagymát. Persze még veszek dughagymát is, de mivel olyan jól bejött tavaly a palántáról nevelés, idén már egészen nagy mennyiségű hagymát nevelek így. Olcsóbb is. Magnak valót is fogok hagyni idén, hogy jövőre a sajátomból vethessek. Sajnos a hagymamagoncok kissé hajlamosak a felnyurgulásra, ezért elég furán festenek, de ha a talaj átmelegszik, azonnal ki lehet őket ültetni. Ez aggaszt is egyben, mert a meleg napok még messze járnak, úgy tűnik, és ki is kell szoktatni a növénykéket! Túl sokáig nem tartogathatom a fűtött helyiségben őket továbbra is, mert tisztára eldeformálódnak. De hát ki gondolta volna a vetéskor, hogy ennyire nem bír ideérni az igazi tavasz?

A sugárzóan meleg fűtőtesten, olyan 25 fokon csíráztattam meg egy jókora kaszliban a perui földicseresznyét. A magot még Brnóban vettem, ahol a jószerencse a piacra vezérelt, ott vetőmagokat is árultak. 10 korona volt a jókora csomag mag, ennyiért Magyarországon meg se mutatják. „Óh, ilyet én is termelek már évek óta!” –mondta egyik kebelcimboránk, akivel együtt utaztunk. Hamar ki is faggattam a termesztéséről. Mint kiderült, úgy kell nevelni, mint a fűszerpaprikát, ugyanaz a hő-és talajigénye. Csak sokkal nagyobbra nő meg, illetve lassabban csírázik, így már január végén el kell vetni. Tavaly nem volt jó a termés, mert túl hűvös volt a nyár. "És milyen ízű, hogy lehet elkészíteni?" - kérdeztem. A legjobbtól, mivel a kebelcimbora Győr egyik divatos éttermében séf. Hááát: finom, jó: gyümölcstortán, fagyiban, kandírozva(!) és aszalva. Ha tehát idén megterem, ilyen formában fogjuk falni. Majd receptet kérek. Tíz nappal ezelőtt azonban úgy tűnt, letehetek erről a csemegéről, mert nem kelt, már arra hegyeztem, hogy kivágom az egész kaszlit (ugyebár a kertész egyik erénye a türelem…). Ekkor azonban szédületes csírázásba fogott, ma így néz ki.

Paprika és paradicsom is van kelőfélben. A paradicsomok elég jól keltek, kivéve a Lugas F1-et, ami kipurcant, pedig jóféle magot vettem. Ez éppen a sárga paradicsom. Nyunyi vetette, persze az összes magot egy kupacra, így szét kell majd tűzdelnünk.

Már nem vetek azonban a kidöglöttet pótlandó, mert a paradicsom nekem maga a megtestesült kísértés, és körülbelül másfélszer annyi fajtát vetettem így is el, mint ami az eredeti tervben szerepel. Szóval a Lugas F1 nélkül is lesz paradicsom fúlásig a dolgok eddigi állása szerint.

Két dolog felpiszkálta ugyanis a fantáziámat. Először is, valahol olvastam, hogy mifelénk a kertekből kivadult paradicsomok magjait a Duna szabadon sodorja, és amikor a magas víz után apad, a magokat sorra leteszi a napos homokzátonyokon, ahol azok kikelnek, és vígan teremnek, betegség, permetlé nuku. A terméseik igen aprók, de jó sok van belőlük. Ezek körülbelül olyanok, mint az én félvad házi koktélparadicsomjaim a szedett magból. Ezen kívül még felhajtottam Wild Peru magot is, hogy teszteljem, ezek a vadabb fajták mennyire bírják majd a betegséget meg az éghajlat szélsőségeit.

Más mocorgató tényező is befigyelt. Kolléganőm lengyel származású. Egyszer a zöldségekről beszélgettünk, és ő mondta, hogy a „mamánál”, Lengyelországban milyen más ízű paradicsomokat evett, mint ami idehaza kapható. Az ottani hűvösebb éghajlatra különleges fajtákat nemesítettek ki. Ezek a fajták ott hosszú tenyészidejűnek számítanak, a hazai melegebb klímán azonban egészen különlegesen korainak. (Krakkóban a ribizli augusztus derekán érik!). Három ilyen fajta magját sikerült felhajtanom. Az elképzelésem a következő: paradicsom július végétől van, a fitoftóra is ekkor kezdődik. Azonban ezek a „szubarktikusnak” számító fajták itt elvileg már júniusban teremni fognak! (Merem remélni, hogy a gyakorlatban is…) Ez a Sub Arctic Plenty:

Van egy pikszis zeller is, elég lassan kelt ki. Idén a szárzeller termelésemet leredukáltam felére, mert tavaly olyan sok lett, hogy csak a felét tudtuk feldolgozni. Egy része kint maradt, sőt úgy nézem, át is telelt! A fajta a tavalyi, a Giant Pascal, a mag is maradék, de szépen kikelt.

Igen, a paprikák. Semmi extra, csupa tavalyról ismert, hazai fajta, amelyek szófogadóan csírázgatnak. Idén sokkal melegebb helyen tartom a ládáikat, így a csírázás lényegesen gyorsabb. Vannak fehér paprikák, rengeteg paradicsompaprika, fekete és piros csili,

kápia, édes és csípős almapaprika, kápia, kaliforniai, és fűszerpaprika. Itt a Californian Wonder villantja meg imponáló, borotválatlan, macsós gyökérszőrzetét.

Vannak egy ládában virágnak valók, záporvirág és verbéna. Ezeket Nyunyi gondozza. És van neki még egy dobozkája, ahova elvetette a lejárt szavatosságú vetőmagokat. Íme, a csíraképtelenség kiállítása: holdviola és kokárdavirág, mindkettő három éve járt le…

Bizonyos magok azonban makacsul nem akarnak kikelni. Ezek: a rozmaring, a kúszó eper, a bögrevirág, és egy porció bazsalikom. Utóbbit ma újravetem, a többi még kap türelmi időt.

A vetési és a palántázási módszeremet nem írom le újra, csak azt, hogy még föld kell, és láda, cserép. Még van vetnivaló padlizsán, előnevelendőek a karalábépalánták, csombort se vetettem még. Közben az egész kerti elrendezést fejben gyökeresen átrendeztem; sok újítás lesz idén a kerti munkáknál. Nyunyival kettesben meg szorgosan írjuk a kerti naplónkat. Illetve én írok, ő pedig az illusztrátorom: az üres helyeken csak úgy hemzsegnek a pillangók, katicák, kutyák, macskák, tikok, zöldségek rajzai. Szóval idén se fogunk témák terén szűkölködni, csak megírni legyen időm!

Hathetes

Állatkerti történet – második fejezet.

Mivel Hédi kérte, ezért a két héttel ezelőtti prágai állatkerti sétánk – vagy inkább teljesítménytúránk: mert szerintem gyalogoltunk olyan 15 kilométert biztosan – további leírását folytatom, talán érdekli valamelyikőtöket továbbra is.

... A hüllők és majmok megszemlélése után kijutottunk a szabadba, egyenesen a szavannai állatok területénél. Ez a rész nagyjából üres volt, hiszen a füves pusztalakók tetemes részének a csehországi tél túl hideg, fűtött telelőjükben tartózkodtak. Azért volt pár kivétel, például a zebrák, amiket egészen meghökkentő volt a hóban keresgélve látni. Biztos lesújtó véleménnyel lehettek a sok lődörgő látogatótól, mert mindegyik csak az ülepét volt hajlandó felénk mutogatni.

Ez pedig a ritka addax. Lóantilopféle- tudtam meg. Szavannai állat létük ellenére ezek is meglepően jól tűrték a hideget.

Ez egy muntyákszarvas. Már korábban is láttam, és akkor is azt hittem, hogy ez az édes kicsi Bambi egy kisgida. Itt azonban megkaphattam a felvilágosítást: ez egy felnőtt szarvastehén.

Ezen a területen volt még nandu,

emu,

– utóbbi a pávákkal volt kénytelen a lakóhelyén osztozni –,

és egy rém ronda, koszlott hiéna, ami ráadásul nem is igen engedte lefotóztatni magát.

Utána a hideg égöv élővilága következett. Na, ez az egyik kedvencem… Bemelegítésnek kapásból a farkasokkal kezdődött.

Még sose láttam farkast; ijesztő, hatalmas állatok, de egyben gyönyörűek is. Óriási területe van ennek a kis csordának. Itt a kerítés tényleg dupla szögesdrótból készült, és több rejtett „kukkolóhely” is van paddal, sőt kávéautomatával, ahonnan meg lehet figyelni őket.

Aztán a kedvenceim, a baglyok. Ezeket madárháló mögül lehet nézegetni. Ezért a képeken sokszor látszik a háló.

Uráli bagoly:

Szakállas bagoly ez a bagolykarakter az igazán megfelelő a Harry Potter-jellegű filmekhez, egészen ijesztő:

Hóbagoly tojó, a "férj" tiszta fehér volt, alig lehetett a hóban észrevenni; a "nej" tarkább:

Engem a baglyok titokzatos életükkel valahogy vonzanak, alig bírtam tőlük elszabadulni. Olyanok, mint valamilyen titokzatos világ ismeretlen követei. Eddig már többféle bagoly hangját hallottam, de megpillantani csak állatkertben sikerült őket.

Volt itt egy Przewalski-vadló is, de nevére rácáfolt: egyáltalán nem tűnt vadnak, mert amikor megálltunk megnézni, rögtön odajött, gondolom egy kis nyalánkságot kunyerált volna.

Aztán az igazi sarkvidék: két tündéri, játszó jegesmedve,

Mókás pápaszemes pingvinek:

És az elmaradhatatlan fóka.

A fókát szerintem idomították is valamivel, mert a tavacskájának a partján, ahol élt, karikák, labdák voltak készenlétben. A pingvineket éppen ebédeltették. Ezeknek az állatoknak a kifutója (vagy inkább kiúszója?) egészen fantasztikusan van kiépítve: van egy rész, ahol a szabadból, normál magasságból, van egy rész, ahol kvázi galériából, és egy harmadik terület, ahonnan szigetelt üvegen át, a víz szintje alól nézhettük az állatokat. (A pingvint innen fényképeztem le, a fókát a galériáról.) Le a kalappal az építész előtt.

Utána tavacskák jöttek, számtalan vízimadárral.

Láttunk japán darvakat:

Volt egy igen mérges-forma gödény,

szegény meglehetősen randán hatott a csodás színű flamingók mellett.

Állítólag a flamingók attól ilyen rózsások, hogy valami olyan - féle rákocskákat is megesznek, amitől a tolluk elszíneződik. Úgy tűnik, itt ezt megkapják, mert volt köztük olyan színű is, amelyet még állaton nem láttam ilyen mennyiségben. Isten bizony mintha műanyagból lenne…

Voltak vadludak, amiket eddig csak a magasban szállva, vagy Lébény mellett a szántókon a messzeségben legelve láttam, közelről sose.

Voltak cigányrécék és vízicsibék is, utóbbiak az egész állatkert minden vizén felbukkantak, viccesen kutyagoltak a bokrok közt, ide-oda szaladgáltak, úszkáltak, szürcsöltek.

Természetesen rengeteg tőkés réce és szárcsa is ott tanyázott a tavakon.

Volt egy nagyon vicces eszközzel felszerelt asztalka is: ki lehetett próbálni, hogyan boldogulnánk kanalasgém-és szürkegém – csőrrel. Hát persze hogy nem hagytuk ki…

Aztán két zártabb, hatalmas üvegkalitka: az egyikben papucscsőrű madár pózol,

a másikból pedig – szinte az ablakhoz ragadva – les ki ijesztő tekintettel a kazuár.

Volt itt egy hatalmas, nyitott madáretető, ahol a bámészkodó jónép volt a ketrecben, felülről és a fák közül pedig sorra érkeztek szabadon az erdők-mezők égi madarai.

Tengelic, fenyőrigó, zöldikék és verebek egy kupacon:

És itt láttam meg az állatkert szerintem legritkább állatát: egy fehér színű, albínó zöldikét, amelynek csak a szárnycsíkja volt sárga.

Aztán a mesterséges tavacskák végetértek, a hegyek élővilága jött. Az állatkert területe sziklás-dombos helyen fekszik, ezt kihasználva alakították ki ezeknek az állatoknak az élőhelyét, valami emberfeletti munkával. Az ember feje fölött vagy harminc méter magason röpdében szerelmeskedtek egymással a parlagi sasok, és még magasabban sütkéreztek fenn kőszáli kecskék,

és berber makákók.

Nagyon helyes volt egy növendék kecske, akinek éppen nőni a szarva. Viszketett neki, és mindenhova dörgölte a fejét, még saját apja oldalát is dukszolta.

Élt itt muflon,

és óriás rétisas is, hatalmas, gyönyörű madár.

Ez pedig egy tollászkodó, igazán megnyerő külsejű barátkeselyű.

Miután kellően kifagytunk, az éjszakai állatok elhelyezésére berendezett épületbe keveredtünk. Ez a rész gyenge idegzetűeknek nem való, mert van olyan denevérröpde, amely félig nyitott, így a gyümölcsevő denevérek egy része - az éjszakai hangulatot fokozandó – szabadon röpköd. Mivel az épület belvilága nem valami magas, közvetlenül az ember feje felett csapongnak. És ez csak a felvezetés, mert igazán „cuki” állatok vannak itt. Például ezek a kedves kis csótányfélék.

Egérrajongóknak:

Csíkos fűegerek: ezek üveg mögül kifejezetten édesek, de nem értékelném, ha ilyenek zörömbölnének a lakásban.

Nílusi pásztásegerek: viccesen néztek ki, mert egymás hegyén-hátán csüngve aludtak, az éjszakai megvilágítási mód dacára.

Török tüskésegerek:

Repülőkutyák:

Volt itt még néhány éjszakai rókafaj: ez a kis kedves:

És a lapátfülű róka, amely éppen felpillantott álmából, és már aludt is tovább, párjához szorosan hozzábújva.

Kívül volt a kuckója a tarajos sülnek, de az csak a tüskéit mutatta felénk.

Aztán a nagymacskafélék nyári kifutójához értünk, ide üvegen át lehetett belesni. A kifutók egyik fele zárt épületbe torkollott, de a fákkal beültetett udvari rész még a meleg égövi ragadozóféléknél is nyitva volt, hogy kedvükre kijöhessenek levegözni. Elvileg volt itt karakál, hiúz, jaguár, gepárd, jaguarundi, de azok a fedett épületben elbújtak. Csak a karakál rohangászott ide-oda, és az oroszlánék feküdtek ki sütkérezni.

Úgy tűnik, hogy nemigen zavarta őket a hideg, mert a drótkerítésen kívül vizesárok is elválasztotta őket a nézelődőktől. A mély és meredek betonfalú vizesárokból a fagyra tekintettel le lett engedve a víz, és belepte a hó. A hóban jól látszottak az oroszlánnyomok, és az is, hogy az egyikük sikerrel csúszott le gatyaféken az árokba, ahonnan csak kínkeservvel mászott vissza.

Nem bujkált a tigris.

És a gyönyörű ködfoltos párduc sem

És egy másik, nagyon szép macskaféle, aminek a nevét magamtól is meg tudtam jegyezni: kočka rybářská, vagyis magyarul: halászmacska. Fejét a vascsőre hajtva szendergett a jó melegben.

Végül elvetődtünk a vastagbőrűekhez. Eléggé kicsi teleltetőhelyükön voltak. Az épületben két víziló,

egy tapír,

hím és nőstény indiai elefánt volt.

Pont most épül számukra a kiváló új kifutó, de addig szegényeknek valahogy el kell viselniük egymást a szűk helyen.

Végül már vészesen közeledett a záróra, így az utolsó negyed órában már csak a bejárat közelében ődöngtünk. Ekkor bukkantunk az elmaradhatatlan állatsimogatóra: kunyeráló kecskék, szökdécselő fekete nyuszik, háziludak,

jak, láma, pulyka, kecske egyvelege,

egymást döfölő törpekecske-gidák.

Egyedül itt lehetett állatot etetni, állatetető automaták voltak, amik ötkoronás bedobásával adták ki a kaját, ezt lehetett az állatok szájába tömni. Tudták is, honnan jön a repeta, mert aki a karámjuk kerítéséhez közelített, azt éktelen mekegéssel lelepték, hogy kunyeráljanak.

Minden állatkertben eléldegél egypár házikedvenc vagy élelmes városi vad, ezeken olyan jókat nevettünk! Volt egy sereg galamb, veréb, vadkacsák, akik háborítatlanul dézsmálhatták a bemutatott állatoknak kirakott kaját, mert az állatkert két maszek macskája nemigen vadászott rájuk: az egyiket a látogatók már jól kihizlalták, ilyen dagadt macskát még sose láttam:

A másik pedig kimozdíthatatlanul aludt a nagyragadozók padlófűtéses épületének fából készült járdája alatt.

Szemfüles szarkából és varjúból is láttunk rengeteget: itt éppen a páva elemózsiájából mennek lopni:

Itt pedig egy erős idegzetű szarka egyenesen a farkasok elől akarta elcsípni az elemózsiát!

Nagyon szép program volt ez az állatkert, és nagyon tanulságos, ajánlhatom mindenkinek.

Egy volt nekem furcsa: hogy az állatkertekben annyira tipikus állatokból, pl: medve, zsiráf, szarvas, őz, bölény, papagájok nem voltak, de ennek az is az oka lehetett, hogy egy nap alatt egyszerűen képtelenség szerintem bejárni ezt a gyönyörű állatkertet, és lehet, hogy meg sem találtuk pl. a madárházat, mert az állatkert hatalmas területen fekszik, ráadásul egyes részeit éppen átépítik. Na meg az, hogy sajnáltuk az öt koronát az állatkert térképére, és össze-vissza tánedliztünk mindenfelé többször is. Rengeteg mindent nem tudtam itt megmutatni, mert nem sikerült jól a kép, vagy olyannyira elméláztam valamelyik állaton, hogy nem fotóztam le, de az is előfordult, hogy nem fértünk oda megnézni. Nagyon sokat tanultam a látogatásból, az állatok latin neveit megjegyezve és később kicsikét utánaolvasva sok újat megtudhattam.

Összességében csak a legjobbat tudom mondani: az idő szép volt, az egész kert makulátlanul tiszta, a semmi szag, rendetlenség, állatkaki, ételmaradék, amit sok helyen a kifutókban más állatkertekben látni. Megközelíthetősége még tömegközlekedéssel is egyszerűnek mondható, még nekem, falusi kislyánynak sem okozott gondot. A látogatóknak bőven rendelkezésre állnak pihenők, italautomaták, patyolat mellékhelyiségek kellő számban. Eldobált szemét sehol, mondjuk a látogatók hozzáállását is minősíti ez-pozitív értelemben. Kis csalódottságot éreztem azonban a távozáskor: ez az egy nap az állatok értelmes megnézéséhez nem elegendő. Ide vissza kell jönni még egyszer! De akkor már a szomszédos növénykertet is megnézzük.

Amit még nagyon eredetinek találtam: az állatkert itt is gyűjtöget az állatok jobb ellátására. Az örökbefogadáson kívül minden egyes állatfajnak saját emeltdíjas telefonszáma van, amelynek felhívásával vagy arra történő SMS-küldéssel is lehet az adott fajt támogatni. Jó, hogy az állatismertető táblákon elolvashattuk, hogy milyen nemzetközi egyezmények és jogszabályok védik az adott fajt, és ha veszélyeztetett, milyen fajmentő programban támogatja az állatkert a megmentést. Csak az idegen nyelvű feliratokat hiányoltam, mert a tájékoztató táblák felén csak cseh és latin nyelven szerepelt az állat faja.

Szóval nagyon szép és jó volt ez a nap. Ha valamelyikőtök arra jár, okvetlen látogasson el oda, ha van rá ideje, biztos vagyok benne, hogy különleges élményben lesz része!