Zöld.ségek Amatőr kerti napló

... - bár az ember azt gondolná, ilyenkor a kertész már csak tévézget, olvasgat, nassol és pipázik - feszített tempójú kerti munkával teltek. Azért kellett sietni a feladatokkal, mert 1.) jó idő volt, 2.) a hét közepére beígérték a szántást. A kritikus pontokat a kert földjén heverő kórókupacok jelentették. Korábban szólt egy ismerősünk, hogy elvinné, de aztán mégis nyakunkon maradt mind a tizennyolc kéve. Jól megszívták magukat esővízzel, dög nehezek lettek, de mindenképpen el kellett tüntetni őket, mert nem tudott volna tőlük a traki szántani. Egy félreeső helyre hurcoltam őket a végső égetésig. Azt hittem, pikk-pakk végzek vele, de három napomba tellt a lehordás. Sajnos a korai sötétedés is igen nagy akadéka a tempós munkának... A kertben a földben volt még pár fej saláta, tömegnyi leveles kel és póréhagyma. Ezeket olyan kapott-hagyott módon felszedtük, a pórét sáros gyökérrel, pamatosan, a leveles kelt azzal, hogy majd előre, a virágágyba elültetjük, hogy anyucinak ne kelljen a ke

A témába már korábban belecsipkedtem valamikor nyáron, de igazából a folytatást ködös, novemberi napokra tartogattam. Szentigaz, hogy ilyenkor nemigen tölthetjük már a kosarunkat púpig mindenféle vadzöldséggel, ettől azonban még írni lehet róluk… A szedést meg a szakirodalmat az első bejegyzésben már megjelöltem, nem írnám le még egyszer. Csak azt, hogy hogyan ettem meg az adott növényt, mivelhogy most olyan vadnövényeket kotortam elő a virtuális tarsolyomból, amik egy részét már magam is kóstoltam! Elsőként a tormát , viccesen-szigetköziesen az orrfacsaró gyökeret . Ez nem a kertben, hanem az udvar zegzugaiban kiirthatatlanul fejlődik. Vadon a Duna partján fordul elő a legnagyobb tömegben. Még nagypapánk telepítette a töveket vagy ötven évvel ezelőtt, így talán nem is nevezhető igazán vadnak, bár a Duna-parti vad tormák leszármazói nőnek mindenfelé. Egy évben nem sok tormát eszünk meg, csak savanyúságba meg húsvétkor, a sonka mellé fogy, de ha nem lenne, hiányozna. Hihetetlenül életk

Százszor elmondható: a kert hálás egy jószág. Ha nem foglalkozunk vele, akkor is ad nekünk valamit. Ha törődünk vele, még ha hellyel – közzel is- akkor meg olyan dolgokat is elénk tálal, amiért meg se dolgoztunk! Ezek a gombák: az ősz meglepetései, szemet-szívet gyönyörködtető tányérkák és kalapok a fűben, fán. Mivel akkora kertünk és udvarunk van, amekkorára a világ boldogtalanabbik felén (értsd: városok egyes családi házas övezeteiben)elvileg öt különálló családi ház is felhúzható, sok mindenfélének jut itt hely. Vannak száraz homokfoltok és kavicskupacok (hajdani építkezések és felújításokhoz hozatott homok-és kavics maradványok), ifjabb és öregebb fák és bokrok, avarhalmok, komposztföld, régi, korhatag fatuskók, és eleven, új fák, nyirkos szögletek és meleg falak, művelt föld, gaz és gyep. Ami csak bír, nő össze-vissza, ezt próbáljuk egy kicsit beszabályozgatni. Ilyenkor ősszel, a hűvös-nyirkosság azonban már csak a gombáknak kedvez. Sok ki is fejlődött – nagy örömünkre. Ez a gyapj

A hónap vége szokatlanul enyhe és derült időt hozott, ami persze kicsalt némi könnyű szabadlevegős munkára. Összegereblyéztem még egyszer a kiserdőből áthullott leveleket, elültettem egy-két kimaradt cserépben kornyadozó növényt. Folytattam a téli takargatást a melegkedvelőknél. Leellenőriztem, Jani hogyan ásott, és kiérdemelte a dicséretet: 100m2-rel bővítette a zöldségesemet. Szemrevételeztem az utóbbi hetek változásait is. A díszfű már nem zöld, december kapujában okkersárgára vált. A tűztövisem hatalmasat nőtt ebben az évben, embermagasan jelzi a telek szélét, fényes halványsárga termései most érnek, szinte világítanak az örökzöld ágakon. Hálás és szép cserje. Az eper nagyon kellemes látvány, amikor virágzik és terem, de ráadásképpen pompás őszi levélszínekkel is meglep, ez is évről évre ismétlődő ajándék. Még nyár közepén vettem olcsón sok karfiolpalántát, s egy csomót agyaltunk rajta, mi baja volt a kofának, hogy ennyire szabadulni akart tőlük. Tulajdonképpen csak az volt a gond

Ma két társunk, Palócprovence és Messzenéző Minyon is jó szívvel gondolt ránk, ami nekünk is, és szerintem nekik is öröm. Szeretnénk továbbadni nekik: Annamarie-nak (Őrségi parasztházunk) A Közös konyha(kert) csapatának Bodzazsuzsának (egy csepp falusi élet) Maresznak (Székely Tanítók) Muskotály Küvének (Földszint) Hajnalnak és apróságainak Krisztincának (Kertem története) Metikusnak (Merengő) Napmátkának Pepigabinak (két blogja is van: Kertészet anno és Pepi, mint amatőr kertész ) Vadassy Ritának (Rita botanika blogja) L-nek (Sorsod Borsod) Mángorlónak (másik blog: Régiújság ) Totoronak Legyen szép napjuk.

Öt éve próbáljuk takarossá varázsolni a teleknek nevezett, ránk bízott földdarabkát, fokozatosan bővítve a rendezett, elképzeléseinknek megfelelővé tett részeket. Közben "jönnek" új növények, jövevények, akiknek helyet kell találnunk, az adottságokból kihozni számukra a lehető legjobbat. Igazából kukoricaföldből indítottunk, az építkezés első évében az ezer fontosabb miatt a telek elég gondozatlan volt, a másodiktól kezdtük az ugart kertté alakítani. Fokozatosan haladtunk. A gyümölcsfák és a telket záró cserjesor a legidősebb, négy esztendős, a virágoskertem úgy kétéves, a zöldséges egyéves, és persze van jópár növény, "akit" csak úgy soron kívül ide-oda ültettünk, mert megtetszett, vagy valakitől kaptuk-hoztuk-szereztük. Nem fizettünk kerttervezőnek, nem is került volna rávaló, másrészt elképzelhetetlennek érzem, hogy a saját, közvetlen, személyes döntéseim felelősségét átadjam. (csökönyösség, tudom) Az elején jócskán voltak elfuserált dolgok, sőt ma is vannak, de

Az új Hobo állat jó!

hamarosan véget is ér a hónap! Pedig mintha csak most rendeltük meg volna a tavaszi szántást, és íme, már az őszi aktuális! A hétem megfogadtuk, hogy ha egy kicsit feljavul az idő, prérivé taroljuk a kertet. Ennek oka az volt, hogy a hét elején anyuci összetalálkozott azzal az úriemberrel, aki az őszi szántást szokta elvégezni, és előjegyzésbe vetette szántásra a kertünket a jövő hét közepére. Mire jön a szántás, méretes gyomszárak, félkidöglött vetemények, kóródarabok nem éktelenkedhetnek a kert földjén! A csütörtök végre meghozta a várva-várt napsütést, neki is estünk a kertnek. Anyuka egy ideig gereblyézte a lekaszált, kiszáradt gyomszárakat, utána felhúzkodta a bimbós keleket, amik az utóbbi pár hétben megelehetősen kifejlődtek. Kinyűttük a pagodakarfiol és az elnyílt brokkoli szárait a tyúkoknak. (A pagodakarfiolról a véleményem, nevezetesen, hogy ilyet nem termelek többet, szaporátlan volta miatt, megváltozott. Ráfoghatnám Csincsillára és Beára (akik evésre csábítanák a legaszké

Bár a napsütés roppant élvezetes ilyenkor, s bár már semmi sem szokatlan, ez az időjárás, ami egy hónappal előbbre való, azért egy kicsit mégis az. November végén máskor délig fel sem szállt a köd, gyakran szállt le a dér és a zúzmara, most pedig olyan augusztusias a harmat és a+10°C-os hajnalban pulcsiban viszem a vizet a kutyának. Ami a szokásos ősz végi kelléktárból itt van, az a számtalan varjú, szóval ők megérkeztek és roppant vígan vannak. Tudom, hogy ez butaság, de ha a fejem fölött kezd el egy fekete madár magyarázni az ő saját érthetetlen nyelvén, mindig összerezzenek, olyan, mintha rossz híreket hozna. Annamarie említette ezt a boszorkányságos témát, úgyhogy megkérdezlek Benneteket ti hisztek az ilyen megérzésekben? Pár napja valahogy folyton erre terelődik nálunk a szó, annyi zagyva sztorit hallottam, nektek van ilyen? Például olyasmiket, hogy mi a temető mellett lakunk, és ha valaki rákérdez, azt szoktam mondani, soha ennél békésebb szomszédságot, erre jön a szomszédasszon

Most, hogy a fagyok és a viharos szelek megfosztották lombjaiktól a fák és cserjék jó részét, más lett a környezet. Minden távlatot kapott és a hétvégi napsütést akadálytalanul élvezte az aljnövényzet no meg mi és a kutyánk is. A termések száraz kórói lassan elenyésznek, néhány maradt csak mutatóba. A talajon előtűnnek az évelő vadnövények formás levélrózsái, az ürmök, a galajok első látásra felismerhetők. A levelek színeire sokan rácsodálkoznak, de érdemes az olyan növények lombjára is vetni egy-egy pillantást, mint a kutyatej. Virágból már csak cickafarkot és mezei csorbókát láttunk, gombából viszont többfélét is, de ezeket nem nagyon ismerem, a határozásban segítséget kérek. Ez a gomba egy tölgyfatuskó mellett nőtt, ez a második egy korhadt faágdarabon, Ez a kicsi pedig az erdő avarjában . Az iszalag termései olyanok, mint a vattapamacs, vagy valami nagyon öreg boszorkány haja. Életerős fák koronája tetejéig is felkapaszkodnak ezek a boszikoloncok. Egy helyen, az erdő aljában megva