Egyszer csak hatalmas dörömbölés a bejárati ajtón. Mindjárt azt hittem, hogy a szomszéd jön át valamiért megint piszkálódni, mentem ajtót nyitni... és tátott szájjal bámultam az ajtón besuhogó hét hattyúfehér ruhás kislányra, akik egyszerre kiáltották: "Szabad-e a pünkösdöt köszönteni?"
És már rá is kezdtek a dalukra, amelyben az eljött Szentlélek áldását kérték a házunkra és minden lakóira, magasra nőtt kendert, bőségesen bort, búzát, gyümölcsöt, gazdagságot és egészséget kívántak, háromszor feldobva a magasba a bájos kis pünkösdi királylányt. Bár mifelénk még feltűnnek betlehemesek és balázsolók, a pünkösdi királylánnyal sose jártak felénk.
Nem lehetett meghatódás nélkül nézni ezeket a gyönyörű lánykákat, akik szorgalmasan felkészültek, és most mindenhova bekopognak és dalolnak, bearanyozva az amúgy is napfényes reggelt.
Jobb oldalon az első sorban a zöld kötényes lányka a pünkösdi királylány, őt emelték magasra hű kísérői.
"Elmentek a királylányok!"-pityergett a kisebbik lányom, amikor kikísértük őket. Bár minden reggel ilyen szép meglepetéssel indulna!
Hamarosan visszatért a falusi háromnapos ünnep fíling (a hátsó szomszéd kihúzta a gattert a ház elé és ott fűrészelt, üvöltözött, szemben meg füvet nyírtak), de a dalok még a zaj ellenére még most is felcsendülnek a fülemben.
