Palántázási előkészületek

Karácsonykor a két ünnep közt már régen nem volt időm annyit lustálkodással tölteni,mint most. Igen gyorsan eljött az az állapot, amelyben már kínomban nem tudtam, mit csináljak… és előszedtem ekkor a tavalyról maradt vetőmagokat és a kertészvödrömet, hogy rendet csináljak benne. Előkerestem a könyvespolcról a kertésznaplómat is, és elmélkedni kezdtem azon, hogy a tavalyi évben mi sikerült és mi nem. Hamar rájöttem, hogy tavalyi év nagy sikerületlensége a palántázás volt.

Hiába kaptam takaros palántázótálcákat, szereztem be a jó minőségű magokat, tisztára felesleges volt.  Az alap: a jó palántázóföld hiányzott. A palántaneveléshez a homok, minőségi kerti (vakondtúrás)föld és tőzeges virágföld 1:1 arányú keverékét szoktam használni. Ti is tudjátok, milyen volt tavaly a tél, az udvaron a 35 centi hó alatt levő, csonttá fagyott vakondtúrásokhoz és homokhoz nem tudtam hozzáférni. Jobb híján egy minőséginek tűnő virágföldet használtam. A felbontás után kiderült, hogy az egész csurig van csigaházakkal. Máig szeretném megtudni, hogy mit keres kilónként  vagy harminc kisebb-nagyobb csigaház egy rostált virágföldben. 

A cuki, vadiúj, mini üvegház szabású palántázótálcámat megtöltöttem – jobb híján – ezzel a csigabigás virágfölddel. Szemenként vetettem el a magokat a tálca rekeszeibe. Eleinte még szépen fejlődtek a palánták, pedig az igen alacsony kinti hőmérséklet miatt a folyosó szigetelt ablakai mellett sem volt meg szerintem a megfelelő csírázási hőmérséklet. Ráadásul a napfény sem volt nekik túl sok az állandóan felhős ég miatt. A problémák igazából a serdülő paprikapalántáknál jelentkeztek.  Mire picit nagyobbak lettek a növények, a virágföld teljesen összerogyott alattuk, szinte eltűnt. A tápanyagtartalma és nedvességmegtartó képessége valószínűleg a nullával volt egyenlő. Próbálkoztam  a föld pótlásával, tápoldattal is, de csak egy segített: az, hogy a nyeszlett palántákat kiültettem a kertbe. Ott már hamarabb erőre kaptak. Évek óta nem voltak ilyen pocsék palántáim, mint tavaly, szégyenletes! A palántahiányt a kertészeti kísértés megtestesült színhelyén, a megyeszékhely virágpiacán pótoltam. A palántás néni harminc kardvirághagymával honorálta a vásárlásomat… Így tavaly „bolti” palántákból nevelt paprikák teremtek meg a kertben, a pénztárcámat lapítva és a palántázásra vonatkozó tapasztalataimat gyarapítva. 

Így elmondhatom, full égés volt az egész, beletört a nagy tudományom egy ilyen egyszerűnek tűnő dologba.  Persze most fogadkozom, hogy idén aztán világtuti módon fogok mindent csinálni. Jó előjel az, hogy a tavaly tavasszal a szekrény mögé esett magokat ki tudtam szedni. Nyár végén ugyanis három hórukkemberrel kiemeltük a kazánházból azt a bizonyos remájzlis szekrényt, persze nem a magok miatt, hanem hogy a helyére tűzifát halmozzunk. Az összes mag épen és sértetlenül megvolt a borítékban a gázcsövön fennakadva, pókhálóval belepve. Tulajdonképpen a legjobb helyen voltak, hiszen a szekrény háta mögött száraz, hűvös és sötét volt. Igaz, tavalyelőtti magok, de a csíraképességüknek ez elvileg nem szabadott, hogy megártson.

A cuki és már kevésbé vadiúj palántázótálca beültetős része laza mozdulattal ment a szelektívbe mint műanyag szemét, különösen azután, hogy a széle megrepedt, és elvágta a kezemet. Az alátétes részét és a tetőt azért megtartottam. A beültetős betét helyére sima két és fél decis poharakat fogok megtölteni földdel, és szintén szemenként vetek bele, de csak annyi palántát nevelek, ami éppen kell. Az idei kertes fogadalmam ugyanis az, hogy semmi extra melót jelentő növény tartásába és nevelésébe nem bocsátkozom. Ezt eddig sikerült is tartanom, hiszen még nem vetettem semmit… A viszonylag enyhe időt pedig ki tudtam használni a megfelelő minőségű termőföld és homok gyűjtésére. Vakondtúrásunk idén nincs, Cirmi kipiszkálta az utolsó vakondot is a járatából nemrég, és megelégedetten hozta a lefejezett ásóbajnokot a kazánházküszöbre mutogatni.  Náluk a macska nem a vakondokra, hanem inkább a kutyatáp, illetve időnként a papagáj illetve egér elfogyasztására specializálódott.  Az udvarukon nem sok volt, de a kerítésüket képező elevensövényen átmászva a házuk mögött levő üres telek szélén egészen kiváló, porhanyós, hatalmas vakondtúrások voltak, ebből gyűjtöttem. Betöltöttem az edényeket, az ablakban melegszenek, jöhet  a vetés. Január végére szeretnék mindent elvetni, paprikát,paradicsomot és padlizsánt is. A többit majd még meglátom, egyenlőre ennyi a tervem. A kiültetés és a további nevelés egy külön történet lesz majd. Rögös tehát az út a nagy, színes, édes vagy kellemesen csípős paprikákig, az ecetespaprikával teli üvegekig és a pritaminkrémig meg a töpörtyűkrémes kenyérig, amely mellett piroslanak a paradicsompaprika-szeletek. De próbálkozom, és bízom benne, hogy idén jobban megy majd.

Rozmaringnevelés magról

Már régóta álmodozom egy hatalmas dézsa rozmaringról, amely nyáron a tűző napfényben istenien illatozik, és méretes szálakat csíphetek róla a legfinomabb pecsenyéhez. Már 2011 óta kísérletezem a rozmaring magról való nevelésével, teljes sikerrel. A köztudatban a rozmaring magja nehezen, rosszul és vontatottan kel, és a kis növények is igen kényesek. Én pont az ellenkezőjét tapasztaltam. Bár nem csírázik gyorsan, szófogadóan kikelnek a magok. A rozmaringpalánta – földbe mindig bőven kevertem homokot. A magvakat – pici makkocskák- csak a föld tetejére szórtam, de nem takartam földdel, hanem csak szívószállal belekevertem a talajmorzsák közé, megspricceltem vízzel, és lefedtem fóliával. Gyengéden locsoltam, amikor szárazkának tűnt. Két hét múlva kezdett el csírázni, és négy hét eltelt, mire két-három levelesek lettek a növények.  Csak egész keveset locsoltam, kitettem edényestől a kertbe, és a kis növények hamarosan elágaztak, gyors növekedésnek indultak.

Ezt az elmúlt három évben minden tavaszon végigcsináltam. Gondolhatnátok, hogy mostanra egész sereg rozmaringom lett, de nincs egy sem… A nagy gonddal nyár végére kifejlődött növények közül egyet sem tudtam életben tartani. 2011-ben egyszerűen trehányságból kint felejtettem a fagyban a cserepet, a növény kifagyott. 2012-ben (bocs, tesóm) Andris tépte ki tövestől a kis növényeket. Másfél évesen ugyanis igen erős vonzalmat érzett minden iránt, amiben föld, sár és homok volt, ennek áldozatai lettek sok más cserepes mellett a rozmaringok is. Tavaly augusztusban még csúnyább eset történt. Anyuci a több napja bontott, megposvadt ásványvizekkel meg szokta locsolni a cserepes virágokat, hogy a buggyant, de nyomelemekben állítólag gazdag víz se vesszen kárba. Kredencünkön két egyforma ásványvizes üveg volt kint, az egyikben tényleg az állott ásványvíz volt, de a másikban viszont házi törkölypálinka. Nos, ezzel locsolta meg a rozmaringokat víz helyett. Itt már Zacher Gábor személyes detoxikálása sem tudott volna segíteni, a növények heveny alkoholmérgezésben percek alatt kimúltak. Így már három éve vetek és nevelek rozmaringokat, gyakorlatilag eredmény nélkül. Idén már jobban figyelek. A fagyon kint felejtés kiküszöbölhető. Andris már nagyfiú, okos hároméves, a trakik, fúrók és szerszámok ezerszer jobban érdeklik, mint a virágcserepek ízinkekre szedése és orális analízise (magyarul földkóstolgatás). A házipáleszt meg nem hagyom elöl a kredencen, inkább megisszuk. Ilyen egyszerű, és lesz rozmaringom!

Csak hogy nyoma legyen az idei tél eddigi enyheségének

Holnapra már erősen közeleg a hóesés az előrejelzések szerint, így remélem, végre szánkózás és hóemberépítés következik. Ma délelőtt még bementettünk a kertből egy kellemes zöldséglevesnek valót.

A babarózsa, boglárkacserje startra kész, a gyöngyvesszőm majdnem kihajtott. A mogyoró barkái hosszan lengedeznek. Furakodnak felfelé a krókuszok, törpe íriszek. Anyunál kinyílt a hóvirág.

Az örökzöldek és a fű elképesztően haragoszöldek. Utóbbi akár még nyírásra is alkalmasnak tűnik.

Kíváncsi vagyok, hogy hat ez az enyheség a tavaszra és a jövő évi szezonra.

A világ legegyszerűbb

színes, nemfőzős sógyumája:

Tulajdonképpen egy ételfestékes vízzel gyúrt lájtos, de erősen sós csipetketészta. A videón 4 színben készül, mi gyakrabban állunk neki az egyadagos, egyszínű változatnak. 

Száraz rész:  5 evőkanál liszt, egy evőkanál só összekeverve (a só finom szemcséjű legyen, különben durva tapintású, nehezen munkálható a gyurma)

Nedves rész: 1/2 dl víz, belecsepegtetve ízlés/igény szerinti mennyiségű folyékony ételfesték (pasztell színhez elég pár csepp, élénk színhez olyan fél fiolányi kell) és egy teáskanál étolaj.

A nedves részbe beleszórjuk kanalanként a száraz részt és alaposan kigyúrjuk, kidolgozzuk. Ebből a mennyiségből egy kétdecis fedeles pohárra elegendő mennyiség készíthető. Öt perc alatt kész. 

A világ legegyszerűbb krémes ujjfestéke: 
Lábasba 2 kanál liszt, 2 kanál só, 2 kanál cukor, 2x2=4 dl víz, összefőzni, mint a pudingot, fedeles pohárba tenni, folyékony ételfestékkel színezni és ha kicsit meghűlt, mehet a móka...

Andrist ezek a dolgok egészen boldoggá teszik (mint minden, ami tapintható-kenhető). A lakás állaga mondjuk más gyurmatészta.

Gyümölcsös örömök, bánatok

A fagymentes időt kihasználtuk metszésre, leltározásra a gyümölcsösben. A munka oroszlánrésze idén Janira hárult, aki évről évre egyre profibb fűrésznyikorgató és ollócsattogtató.

Körték és a zöldséges napfényesítése

Idén a hajtáshervadásos betegség betett a körtefáknak, a visszametszegetés semmit sem ért, az ősz végén Jani kivágta az árpával érő és a Vilmos körtéket. Így megszabadult a zöldségeskert legkevésbé hasznosítható sarka az árnyéktól, ezzel helyet is nyertünk a zöldségféléknek. Az alaptrágyát a földre tavaly nyáron kitett festőpapír+fűmulcs takarás adja, ami mostanra már jó háromnegyedig elkomposztálódott. Van egy olyan sejtésem hogy ez a talajtakarás nem nagyon ízlett a körtefáknak, ez is hozzájárult a lebetegedéshez. A Klapp körte vegetál, kap még egy halvány esélyt. Pótlásnak pedig ősszel ültettünk egy Bosc kobakot a komposzt mellé.

Csonthéjasok

Amivel idén elégedettek lehettünk, az a mogyoró és a dió. Mindegyik közeledik a teljes termőre forduláshoz. A mogyorósövény jó ládányi termést adott, a dió kisebb zsáknyit. Lassan itt lesz az idő a tisztogatásra.

Szilva

Az anyós magról kelt szabolcsi szilvája a hatodik év után termett 3, azaz három szem ízetlen, vizes szilvát. Halállistára tettük. Őshonos, meg magról szaporított, meg öko is, de nem üti meg a fogyasztható szintet. Helyette valami ízes termésű, megbízható, aszalásra is alkalmas termésű fajtát keresek. A Besztercei szilva finom, nagyszemű, de nagyon vizes, ezért a céljainknak nem megfelelő. Lekvárnak jó, kár, hogy utálom a szilvalekvárt. Aszalni nem való, pedig az aszalt szilvát az egész család szereti. 

Almák

A ranetten 3 db hatalmas, zamatos gyümölcs termett, így pihente ki az előző évi túltermelési válságot, amibe belebetegedett. Jani alaposan megmetszette. Jó lenne, ha beállna az állandó, közepes termés. Az almája január elejéig eláll és finom, ezért megmaradhat a fa. A birs is hozta a formáját.

A Húsvéti rozmaring csemeténk magasra nőtt, de a fősudarát kitörte az egyik nyári vihar, úgyhogy érdekesen néz ki... Majd az olló meggyógyítja. 

Barackok

A Champion őszi szépen termegetett, nagyon édes és szaftos a gyümölcse. A két ellenálló új csemeténk (Redhaven, Suncrest) fiatal korához képest elég intenzíven fejlődött, alapos alakító metszést igényelnek. 

Jani tavalyelőtt nagy gonddal metszette meg a kajszit, jól is sikerült az ágválogatás, szellős-napfényessé tette a koronáját. Az utolsó két évben közepes mennyiségű, de kiváló minőségű termést adott.. A gyümölcs egy részét becseréltem rábaközi finom-finom lémálnára, abból készítettünk szörpöt, lekvárt a változatosság kedvéért. 

A Debreceni bőtermő meggy csemeténk elég satnyácska. Attól félek, futóbicikli-baleset áldozata lesz. 

Bogyósok

A Fertődi kollekció (fekete- és pirosribizli, málnák és josta), amit tavalyelőtt ősszel telepítettünk, nagyon bevált. A feketeribiszke és a málna már megmutatta a termését, a rikő még nem, csak bokrosodott. A régi fehér ribiszkék hozták a szokott formát: rövid fürtök, édes termések. Aggasztó, hogy a most várható hideg előtt nagyon duzzadásnak indultak a rügyeik. Folyamatosan kaptak tuja- és fenyőgally mulcsot, jót is tett nekik.

Szőlő

A lugas kialakításának utolsó fejezetét is megkezdtük, ehhez szakértő segítséget is kaptunk. Egyik jó barátunk egy fertőparti osztrák otellós gazda szőlőjét metszi-gondozza hivatásszerűen, ő segített a futós venyigéket szakszerűen szelektálni. Alapos munkát végeztek Janival, áttekinthető és szellős ágrendszert alakítottak ki a dzsumbuj helyett. 

Tettünk egy próbát a házi borral: 50 kiló szőlőt leszedni - vödröt sikálni neki - zárható tárolóedényt vásárolni forraláshoz - darálós gazdát keresni - szőlőt ledaráltatni, kocsival a cuccot hozni-vinni, kocsit jól összecseszni összekenni - hordót, prést szerezni (apósnak volt hentergőben, de haza kellett keríteni Köröshegyről) - kimosni, fertőtleníteni - kiforralni, szelepet venni - anyu pincéjében rottyadt demizsonokat keresni - kimosni, fertőtleníteni - lefejteni - állni hagyni ----> se bor, se ecet a végeredmény. A munka ugyanannyi, mintha 500 kilóval dolgoznánk, az infrastruktrúrát megteremtettük jó sok utánajárással, a végeredmény még guggolósnak is gyenge. Nem tudom, mit lehet ekkora mennyiséggel értelmesen kezdeni, szörpnek rengeteg, bornak macerás és rossz. Ötleteket várok. Valami facebookos cserebereoldalhoz kéne talán csatlakozni és téli almára becserélni, mondjuk.

Összességében inkább mínuszos a leltár végeredménye. Van, aminek a termésére még várni kell, van, ami jövőre pont beáll, vannak stabil pontok. A legproblémásabb a körték kipusztulása és a szőlő értelmes hasznosítása.