Zöld.ségek Amatőr kerti napló

Kerti és természetjáró kalandok

Mit tegyek ezzel?

Ági 11 megjegyzés
"Egynyári áfonya, iszonyú finom, próbáld ki! Nagyon jó a lekvárja!" - ezzel a tippel kaptam egy pici magcsomagot az egyik ismerősömtől január elején. Picit álmélkodtam rajta, de nemigen volt akkortájt időm elmélkedni, pláne utánanézni annak, mi ez az "egynyári áfonya". Azt azért sejtettem, hogy ez nem egészen áfonya lehet, mert ilyen lágyszárú növényről sose hallottam. Azért amikor palántázásra került a sor, gondolkodás nélkül elültettem ezt a hét-nyolc szem magot a kis papírstanicliból. A magok a melegben hamarosan csírázni kezdtek, és eléggé semmitmondó külsejű növények bújtak elő. Öntözgettem, majd amikor már elmúlt az áprilisi havazás, kiültettem a kert egy napos, de eléggé félreeső sarkába. A nyáron át nemigen volt időm foglalkozni vele, néha loccsantottam rá júliusban vizet. Egyszercsak feltűnt, hogy virágzik. Ekkor már gyanakodtam, mert a virágok olyan paprikaszerűek voltak. Miféle áfonya az ilyen?
 
Gyorsan megjelentek és augusztus közepére feketére értek a bogyók. Először egy metálfényezett szürke BMW-re hasonlított a színük, majd matt koromfeketék lettek.

 
 Ekkor ijedtem meg komolyan. Az egész növény szinte teljesen úgy nézett ki, mint a fekete csucsor, csak jóval nagyobb. Aki építkezett valaha már, az jól ismeri ezt a növényt, ami pár hét alatt képes teremni a nem azonnal elteregetett töltőföld kupacain. Most már megvolt az ok az aggodalomra: a fekete csucsor veszélyes, mérgező növény! Ez meg úgy néz ki, mintha annak a nagybácsikája lenne! Mivel két kisgyerek jön-megy nap mint nap a kertben, ez komolyan veszélyes lehet. Azért picit utánanéztem. Hát nem is tudom... Van, ahol égig magasztalják, hogy milyen finom, gond nélkül ehető. Olvastam olyat is, hogy kissé mérgező, csak a fagyok után, hosszas főzéssel lehet élvezhetővé tenni, mert a hideg-és meleghatás miatt lebomlik benne a mérgező solanin alkaloid.Vannak azonban fórumok, ahol halálosan mérgezőnek vagy súlyosan hánytatónak tüntetik fel ezt a termést. Most akkor mi az igazság?
Bevallom, mielőtt utánanéztem volna mindennek, egy bogyót megízleltem. Igazából nem is megkóstoltam (mert nem ettem meg), hanem a félbetört termést, amelynek a belseje feketésen vérpiros volt, a nyelvem hegyéhez értettem. Az íze olyan volt, mint a büdös panna által megmászott éretlen málnáé, nem valami megnyerő. Ettől még azonban nem írtam le ezt a növényt, mert a földi cseresznye is hasonló: éretlenül fertelmes ízű és mérgező, éretten meg zamatos és hosszú ideig tárolható gyümölcs.
Most azonban teljesen tanácstalan vagyok. Ha mérgező, akkor azonnal el kell tüntetnem a kertből, hogy a gyerekek nehogy megkóstolják. Ha viszont ehető, szívesen meghagynám fagyokig. Van valamilyen tapasztalatotok? Minden jó tanácsot nagyon szívesen fogadok, és előre köszönöm!

11 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Élet a fában

Ági 3 megjegyzés
Nyár derekán kénytelenek voltunk kivágni az udvarunkon álló nagy fűzfát. A közepén a legvastagabb ág két év leforgása alatt teljesen kiszáradt, és a téli szél egyre nagyobb elhalt ágakat tört le róla. Mivel az udvarunk nem egész 8 méter széles, komolyan lehetett attól tartani, hogy egy huzatosabb napon leszakadó ág jobbik esetben a mellette álló autóra vagy a szomszéd melléképületének tetejére esik, ne adj'Isten az alatta játszadozó gyerekekre zuhan. Lentről is lehetett látni, hogy a középső száraz ág teli van furatokkal és harkály-vágta lyukakkal. Megoldásnak csak a fűrészt tudtuk elképzelni. Madár úgysem lakott a fán, valószínűleg azért, mert a szomszéd téglakerítésén, amire a fűz ágai ráhajlottak, legalább két macska sütkérezett a nap minden szakában. Első körben arról volt szó, hogy a fűzfát szigetköziesen szólva lebotoljuk. (Lebotolni mifelénk a kosárfonásra alkalmas ágú fűzfákat szokták. Ez azt jelenti, hogy a fa koronáját erőteljesen visszavágják, gyakorlatilag szinte tövig levágják az ágakat. A következő évben az életképes fa egyenletes, hosszú, szép vesszőket hajt, a levágottak pótlására, ezek hántolással vagy anélkül kiválóan alkalmasak kosárfonásra. Ennek azonban ára van. A fa elveszti a formáját, ahol a törzsből előtörnek az új hajtások, a fatörzs bunkószerűen kiszélesedik. Ezek az érdekes alakú fák a botlófüzek.) A mi fűzfánk olyan tizenöt éve átesett már egy ilyen botoláson, és gyönyörűen megújult. Most is így terveztük. Ahogy azonban a fiúk elkezdték "felkarikázni" a beteg részt, kiderült, hogy a fa sokkal-sokkal rosszabb állapotban van. A száraz ág töve így nézett ki:
 A fatest kéreg felőli oldala teljesen porrá vált, bogárjáratokkal teli. A kéreg olyan állagú volt, mint a búzadara. Tovább vágták hát, haladtak az egészséges rész felé... amiről kiderült, hogy gyakorlatilag nincs is. A fa belül a gyökeréig teli volt járatokkal, harkályfúrta lyukakkal.

Nem volt menekvés: tövig ki kellett vágnunk az öreg fát. 
A törzs feldarabolása után pár nappal érdekes teremtmények seregei jelentek meg az udvaron, amelyek a fából kerültek elő. A fűzfarontó lepke Nagy Vörös Hernyói tömegével, ezeket a legelő tyúkok elintézték. Jöttek elő azonban lepke formájában is, levetett báb-bőreik a járatokba szorulva ácsorogtak.


 

Valamilyen határozókönyvben olvastam, hogy a bábokon a teljes későbbi pilletest lenyomata látható, persze a szárnyak összecsukva, de a szelvények és a lábak meg a csápok teljesen jól kivehetők. Így is van, nemcsak a hernyót csodáltuk meg Nyunyival annak idején, hanem most a lárvabőrt is: a bal oldalon az összecsukott szárnyak helyét, a lábak kidudorodásait, a bordás testet. Rá lehet vágni, hogy fujj, meg kártevő, de valahol ennek is megvan a maga érdekes szépsége.
Pár nappal a hernyók levonulása után érdekes, ragyogó színű, nagy rovarok jelentek meg nem túl nagy számban a ház falán és a még fel nem darabolt rönkökön.

A kép messze nem adja vissza impozáns méretüket, ragyogó színüket, kecses formájukat.


Egy határozókönyv segítségével gyorsan megállapítottuk, hogy ezek a szépségek bizony pézsmacincérek. Hatalmas, impozáns gyönyörű rovarok. Andris mindenáron meg akarta őket simogatni, bőgés árán sikerült csak lebeszélni róla. A tapizás és piszkálás megakadályozása közben megállapíthattuk, hogy a bogárka tényleg érdekes szagot áraszt, a nevét is innen kapta.
 Ezért furkálták hát össze a fát a harkályok! Bőven volt elemózsia a törzsben. A harkály-meg rovarfuratok is teli voltak azzal a búzadara-szerű törmelékkel, gondolom ebben még rengetegféle állatka élt. Hogy aztán a tönkből milyen gomba-dombok nőttek ki pár héten belül, azt nem fényképeztem le, de aki már látott ilyet, el tudja képzelni. Gondolom a sok korhadék kiváló táptalaj volt számukra.
Valahol sajnáltam, hogy ilyen szép állatok nyugodalmas élőhelyét tettük tönkre a fakivágással, de ránk vált veszélyessé a tövig összefurkált fa. A rönköt benne hagytuk a földben, mivel felmerült, hogy ha a rönk mellett kihajt - ami a fűzfáknál igen gyakori- egy szép, izmos vesszőt kinevelünk új fának. Azonban semmilyen hajtás nem tört még elő, el tudom képzelni, hogy már a fa gyökerei is betegek voltak. Megdöbbentő, hogy egy-két év leforgása alatt így tönkrement ez a viruló fa.A belsejét igazából szerintem nem is maguk a rovarok tették tönkre, hanem valami korhasztó fabetegség, ami a rágások nyomán elhatalmasodott.
Most a tövig vágott rönk mindenfajta életre utaló jel nélkül ott ácsorog az udvar szegélyén. Hogy kiemeljük, ahhoz vagy három napig napi 10 órában a csököt kéne körbeásni a szigetköziesen kavicsos talajban, vagy markológépest hívni, aki potom huszonötezerért kiemeli a földből. Így inkább marad a helyén, bizakodom az egyszer majd megjelenő zöld hajtásban, amiből később fa lesz. Addig egy láda petúniát tettem rá,a szélén meg elücsörgök babfejtés meg hagymapucolás közben.

3 megjegyzés :

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Bejegyzések ( Atom )