Év végén...

Hát igen, évek óta ilyenkor szoktam előrukkolni kertészeti szentfogadalmaim változatos fajtáival, aminek 70 %-át úgysem tudom megvalósítani az eljövendő évben. Nem is értékelgetek meg fogadkozok, úgysincs értelme. 

Tegnap rájöttem, hogy az idei évről tulajdonképpen egész sokat írtam a kertes naplómba, ötven oldalt! Igaz, abból tíz oldalt legalább mindenféle maglisták meg a kertről felfirkált skiccek teszik ki, és másik tíz oldalon saját illusztrátorom tevékenykedett!

A kerti idill különféle változatait Nyunyi szemléletesen ábrázolta, az ihletet természetesen az udvarunk és kertünk adta. Van kép tyúkról a ganédombon, a fűben rágózó kislányról, a varázstündérekről esős és száraz időben, öntözőkannás fényképező anyukáról, aki a gazban hasal (na, ez nem publikus... :-)   )

Úgy gondolom, januárban majd mazsolázgatok a tavalyi jegyzetekből. Talán tanulságos lesz.

Egyvalamit mindenképpen szeretnék jövőre kipróbálni, nevezetesen a "normál" szamóca magról nevelését. A Ruyanát meg a Rügent gond nélkül felneveltem és kiültettem a kertbe, ezért bízom benne, hogy sikerül más fajtákkal is. Egy tetszetős paraszteper-szemről szedtem magokat, és a talált leírás alapján, de januári vetéssel megpróbálok palántát nevelni. Nincs ugyanis senki ismerősöm, akitől palántát kaphatnék, de ezzel a módszerrel egy év alatt megduplázhatnám az általam annyira kedvelt gyümölcs termőterületét a kertben. Jóravaló szamócanövényt venni meg nagyon drága, és sok helyen csak 100 darabtól árulják. Folytonérőt szeretnék még szerezni valahonnan, de az is majdnem csak katalógusáruházban vagy a sógoroknál, legközelebb Nezsiderben kapható szintén horror áron. Marad a mag, bízom benne, hogy menni fog. Hiszen öreganyáink sem csinálták máshogy.

Egy ötlet került elő a közelmúltban még a kerttel kapcsolatban. Hédi kicsinyelli a kertjét, de nagyon nem tudja növelni már a területét a saját háza táján. Felmerült az, hogy a mi kertünkből csippentene le magának művelésre. Szerintem célszerűbb lenne az általam vetett mennyiségbe belevenni azt, amire neki szüksége van, nem pirinkó parcellákra szétszabdalni a kertet. Együtt (sőt még együttebb) talán könnyebben, tökéletesebben  sikerülne a veteményeket nevelgetni.  Erről még beszélni fogunk, és ez is alakít majd a kert elrendezésén tavasztól. Így jövőre nagyobb változások lesznek ismét kicsi birodalmunkban. Új fák, új növények, új fazon... hű, bele se merek gondolni. 

Fogadkozás helyett így inkább boldog, eredményekben, jó egészségben és szép termésben gazdag új évet kívánunk minden kedves olvasónknak! 

Meglepő fehér karácsony

 Múlt vasárnap elkezdett hullani a hó, meghozva az ünnepi hangulatot Hédinek. A havazás estefelé azonban átváltott zuhogó esőbe. Az időjósok által hozzánk beígért 4-9 helyett mínusz 1 fok lett. Sejteni lehetett, mi lesz 24-én reggelre.

Szokás szerint felébredtem háromnegyed hatkor, de még lustálkodtam jó darabig. Feltűnt, hogy egy kocsit se hallok menni, csak egyszer volt valami fékcsikorgás-szerű hang. Hát elég volt kinézni, megtudtam az okot. Olyat, amit eddig még életemben nem láttam.
A kinti világ minden porcikáját tükörsima, vékony jégréteg borította. Mintha üvegburkolatot kapott volna minden, megszépítve a legrondább, fonnyadó növényeket is.
Ez a leszáradt komló jeges szövevénye:

Himalájai selyemfenyő:

Hársak:

Iszalag:

Hédiék egész udvara a mirelit világ csodabirodalmává változott. Az utolsó virágok, termések csillogó burokba öltöztek:

Eddig még meg nem fagyott levendulavirágok a jégkéreg alatt:

Meténgek:

Túróvirág (azt hiszem, hogy kenyérbélcickafarknak is hívják):

Még a gazok is megszépültek:

Jégcsapfüzérek farkasfogai a pergolán:

Ez a kép pedig rejtvény tesómnak: találja ki, mi az, ami a jégburok alatt van, és hol van a kertjében?

A fenyőfákon is jégcsapok csüngtek. Hédiék ezzel különösen pórul jártak. Egyik kis takaros ezüstfenyőjüket ásták ki karácsonyfának beültetve egy nagy cserépbe, kigondolva, hogy ünnepek után visszaültetik majd a kertbe. A fát Jani gondosan kikészítette a teraszra még 23-án, de az éjjeli ónos eső végett a karácsonyfajelölt is megkapta a jégburkot. 

Szegénykéim 24-én a fát nem díszítették, hanem olvasztották... Kint makacsul fagyott, így a jégcsapok nem váltak vízzé, kénytelenek voltak a lakásba bevinni a fát, hogy díszíthető legyen, aztán szaloncukorevés, főzőcskézés, lustálkodás és karácsonyi dalok helyett több vödör vizet mostak fel. Vigasztaljon, hogy kiolvadás után gyönyörű karácsonyfájuk lett!

Veszélyes azonban ez a csillogó jégszépség. A jégpáncél alatt a rügyek nem lélegeznek, fuldoklanak, a fagyos burok még az alvó rügyeket is megfagyasztja. Nagyon bízom benne, hogy a jövő évi virágokat, terméseket meghozó rügyekben nem esett kár.

A jég súlya kifektette a bokrokat, örökzöldeket, sok helyen nagy recsegéssel tördelte az ágakat:

Az ágakon a túlhűlt víz kérge hozzáférhetetlenné tette a kis madarak számára azokat a petéket, apró falatokat, amelyeken eléldegélnek. Különösen fontos ezért, hogy ónos esőben a szokottnál bőségesebben töltsük az etetőt, lehetőleg jó zsíros falatokkal!

Az etetőt gyakorlatilag egybefüggő jéglap borította, miután ezt letörögettem, kétszer is púpig raktam a madaraknak a kajáskasznit. A máskor egész napra szánt adagot megdupláztam. El is fogyott, legyen a madárkáknak is ünnepük!

Egyvalaki azonban nem törődött a hideggel, ónos esővel, a keményre kérgesedett hóval. Ez Hédiék korábban már megemlített megátalkodott vakondja, amely úgy feltúrta az udvarukat, mintha bombáztak volna. Rendíthetetlenül túrta fel a fagyott földet a szemem láttára a hó tetejére. Szerintem itt már nem is egy vakond, hanem egy egész família tevékenykedik.

Végül néhány kép a téli, behavazott Szigetközről:

A hó a szélfogó erdősávoknál, a partokon most is megvan. Igazi fehér karácsonyunk volt tehát, de a hó mellett jéggel.

Télirózsákkal

kívánok Mindnyájatoknak békés, boldog, áldott ünnepeket!

...és kérlek, ne haragudjatok az áthallásokért...

... de találkozott néhány szál friss és szárított rózsa az idei első igazi hóval...

szóval...

Boldog Karácsonyt!

Így telt a december

Túlértünk a hónap idusán,  itt vannak az esztendő legrövidebb napjai. Lázasan készülődünk tesómmal a szép, boldog ünnepre, ezért a kert eléggé háttérbe szorult. Janin viszont megint kitört a kreativitás, ezt a kis ekét alkotta valamilyen vaslemez széléből a trakirajongó fiacskájának:

A műanyag kocsi ami húzza, nem érdekes, elvileg csak egy gagyi Ferrari.

Az enyhébb napokban megástuk a kert nagy részét. Azért döntöttünk az ásás mellett, mert a megtömődött részeken szinte minden ásónyomban ott lapult egy-egy dagi cserebogárpajor vagy hosszú tarackgyökér. Az agyagosabb részeknek mindenképpen jót tesz a lazítás, gyéríti a gyomokat is.

Már kezdünk összeszokni a papagájokkal, nevük is lett: Mazsolka és Mandulka. Az a jó, hogy a papagáj-magkeverék szotyival és zsírral elegyítve kiváló alapanyag a madárkalácshoz, a papagájokkal a kis énekesmadarak is jól járnak. 

Ami sok munkát ad, az a tűzifa rendezése, a napi-heti bekészítés a száraz, fedett teraszra, Már megrendeltük a jövő évi tüzelő egy részét, január elején hozzák elvileg. Az építkezésről megmaradt malterosládában gyűjtöm a fahamut, de rengeteg képződik, túl sok a kerthez. Főleg akác- és kőrisfa hamuja, magas káliumtartalommal. Talán lehetne hasznosítani másképp is, mint a veteményesbe szórás, mert már elég lúgos a föld a kertben.

A karácsonyfánk idén az egyik növendék ezüstfenyő lesz, már kiemeltük és cserépbe ültettük, szinte érintetlenül sikerült kiemelni a nyirkos földből a gyökérlabdáját. Remélem, jól vészeli át az ünnepeket. Bevett szándékom, hogy szerzek egy kiérdemesült lucfenyőt karácsony után és ágvágóval felaprítom a gallyait mulcsnak a bogyósgyümölcsűek számára, a la öngyógyítósdi. Erről még írok később. 

A karácsonyi asztalra idén nem készítettem, hanem kaptam lucabúzát. Nagyon-nagyon vidító a zöld kis hajtások látványa. 

A kertbe pedig beszabadult valami szédült vakond és aknamezővé változtatta a kertet. Remélem, a mocskospajorokat mind felfalta. A rengeteg kitúrt földet összetalicskázzuk az előkerti leendő virágágyásunk helyére, meg majd palántázunk is belé nemsokára. Alig várom!

A karácsonyi készülődés részeként nekilelkesedtem a házi szaloncukor-készítésnek és sikerült jól elszúrni a csemegét, meg nem kötő ragacs keletkezett vajkaramella helyett a rengeteg vajból meg barna cukorból, amit összekutyultam. Viszont csokis kekszre kenve ez a foggyilkos massza is néhány óra alatt elfogyott szerencsére. Szóval készülődünk szépen, csendesen az ünnepre mindannyian a családból. És ez olyan jó. 

Szappant a hűtőből

Az idei karácsony csináld-magad ajándéka nálunk a narancsos és levendulás házi szappan lesz. Félig már készen vannak a natúrszappanjaink, most épp érnek-száradnak a konyhaszekrény tetején. Izgalmas volt belekóstolni ebbe a kézműves technikába, amelyet valószínűleg folytatni fogunk, hiszen ár és minőség dolgában messze veri az ipari/vásári változatokat.

Kedvenc blogszomszédaink közül már jónéhány ügyködött ilyesmivel. Egyszerű kézműves ötletekkel könnyű engem fellelkesíteni, s az alapanyagok nagy része  épp rendelkezésre állt a kamrában és a mosókonyhában. Az Időtetrisz blog szappanos bekezdése és ez a fittnok.hu blogbejegyzése írta le kezdők számára is érthetően a hideg szappankészítési eljárás lényegét. Kitanultam a szappankalkulátor használatát, értelmezését meg a szükséges óvintézkedéseket is. Aztán előszedtem a dugulás óta rejtegetett lúgköves flakont, körülnéztem a spejzban, vettem akcijóóóóós kókuszvajat meg kedvező árú, de jóféle illóolajakat és nekiláttam. Keresztlányom, Juditka volt a lelkes segéd a folyamatban. A következő alapanyagokat válogattam össze, kiindulópontként használva egy tavalyi, vásáron beszerzett pazar geránium illatú natúrszappan összetételét:

Alapmassza:
500 g napraforgóolaj
250 g kókuszvaj
150 g vaj
130 g lúgkő (100% NaOH, lefolyótisztítóként vásároltuk szaniterboltban)
342 g desztillált víz

Úgy terveztem, hogy a kész masszát kettéosztom narancsos és levendulás részre, amelyeket illóolajokkal és növényi részekkel egészítek ki.  Szóval az extra összetevők a következők voltak:

Narancsos részhez:
1 (bio)narancs lereszelt héja
1 üvegcse (10 ml)édesnarancs-illóolaj

Levendulás részhez:
egy kis csokor szárított levendulavirág lemorzsolva
1 üvegcse 812 ml) valódi tihanyi levendula illóolaj

Az elkészítés fázisában mindent a bevezetőben említett két blogbejegyzés lépéssora alapján készítettem, de a faluban épp nem volt beszerezhető a desztillált víz, így a "sima", forralt szigetközi vízzel kellett beérnem, ami sajnos kemény és a lúgkő kb. 20-25 grammnyi részével nehezen oldódó üledéket képezett, ezért nem mertem a masszához hozzátenni az eredetileg betervezett 45g-nyi olívaolaj superfat-et. Talán emiatt a szappanok tapintása egyelőre icipicit zsíros, kíváncsi vagyok, mennyit változik majd ez az érés során. 

Jó kaland a szappanozás, érdemes volt kipróbálni, de legközelebb ragaszkodni fogok a desztillált vízhez. Talán végre kitanulom a kemény víz és a lúgok kémiáját...

Újabb madáretető

Nem vagyok kibékülve a mostanáig a kert fáin üzembe helyezett madáretetőkkel. A takaros kis fa etető, amellyel 2009-ben megkezdtem madáretető pályafutásomat, túl kicsi. A palacketető se nagy szám. A tavaly sírvázából kreált etetőm elég nagy volt, de előjött egy technikai hibája, nevezetesen, hogy az a tálrész, ahova a mag kikerül, és ahonnan a madarak csipegethetnek, túl kicsi. A felfüggesztő zsinegei meg igen hosszúak, a lengő szél és a szökdécselő madarak állandóan kifürödték a napraforgót az etetőből, a földről viszont nem szedegették fel (hiszen nem tyúkok ők, igaz?). A sok finom szotyi mind a pucér földön ment tönkre. Maga a "konstrukció" nem volt rossz, de az alsó tálcát a jobb használhatóság érdekében nagyobbra kell cserélni. Kerestem is hozzá a megfelelő alátétet. Olyan pincértálca-féleség lett volna jó, amely nagy, a pereme pedig magas. Na ilyen az egész háztartásunkban van egy darab, az is valamilyen Tupperware-os tál, nos ezt azért nem akartam madáretetési célra felhasználni. De miből etessek? Sok a madár, itt a nagy hideg, van napraforgóm is, de egyik etető használhatatlanabb, mint a másik.

Valami mást kellett kitalálnom madáretetéshez, ami elég nagy, erős, robusztus, masszív, nagy űrtartalmú, sok madár fogadására. Természetesen - szokás szerint - nem tudtam, miből készítsem. Igaz, hogy egy régi bútor szétszedéséből volt otthon egy nagy funérlap, de a fűrészelgetés, csavarozás stb... nem nekem való, időm sem volt hozzá. Megint valami gyors megoldásra volt szükségem. Ekkor akadt meg a szemem az udvar sarkában hentergő slagkocsidobon.
A slagkocsit tavaly tavasszal vettük valamelyik barkácsáruházban, egy darabig használtuk, aztán szétesett elemeire, mint afféle gagyi kínai darab. A csőtoldó részt még a nyáron kiszereltem belőle, másra elhasználtam. A kerekes kocsirészt egy házilag felerősített funérlappal kiskocsi gyanánt üzembe helyeztük, Andris furikázott vele, de tűzifát, dézsás virágokat, sőt a nagy kaktuszt is ezen huzigáltuk. A dob azonban csak az udvar sarkában hentergett, Andris gurigázott vele, meg sámlinak, hintaszéknek használta, amíg jó idők voltak. Most is ott hevert.... amíg eszembe nem jutott, hogy milyen jó madáretetőt lehetne belőle szerkeszteni. Nagy a dob oldala, vastag, erős peremmel. A belsejében mély, üres rész, ahova a magokat be lehet önteni.
Tegnap neki is álltam etetővé alakítani a slagkocsidobot. Először is gyökérkefés, alapos mosásnak vetettem alá. A problémát az jelentette egyedül, hogy a dob közepe üreges, amiből kiszóródhat a mag, illetve belehull az eső, hó. Ott, ahol a slagot szokás kivezetni a dob belsejéből, van egy lyuk, ebbe beleragasztottam egy régi, csorba csőtoldó darabját, ami megakadályozta azt, hogy alul kicsorogjon a búza-szotyi keverék.

A dob két oldala is nyitott. Ki kellett gondolnom,  hogy ezt mivel töltsem ki. Végül méretre vágtam egy üres traubis üveget, kifordítottam, és belerögzítettem a dob belsejének hengerpalástjába. Egy nagy nyílást meghagytam, hogy legyen hol betölteni a magvakat.

Alul pedig helyet hagytam, hogy a madarak ki tudják venni az utánpótlást a hengerből.

Még a felfüggesztést kellett kitalálnom. Valami stabil rögzítést szerettem volna, nem olyan lengedezőset, mint a másik kettő. Végül egy vékonyabb, régi nadrágszíjat találtam, amelyet a slagkocsidob (illetve már madáretető) tetején levő lyukon átfűztem. Ezzel kész volt a háztartási lomból készült nagykapacitású önetető.... :-)

Ma reggel helyeztem üzembe. A szerkentyűn még van mit javítani, mert az önetetőrésze nem tökéletes, de sajnos nem volt még egy traubis üvegem, majd ünnepek körül fejlesztek a "dizájnon", ekkor üres palack meg időm is lesz hozzá. Az erős szíjjal odakötöttem a körtefa egyik ágához az etetőt. Tetejére egy madárkalács került, bele meg sok-sok mag. Lényegesen nagyobb a befogadóképessége, mint a tavalyiaknak - igaz, sokkal rondább is náluk. Mindazonáltal azt hiszem, a kismadarak nem a csúfságát fogják bámulni, hanem a benne lévő magokat. Egy előnye van még: a széles etetőalj (=slagkocsidob oldala) miatt sem Cirmi, sem Pici cicánk nem tudja becéloznia a madárcsárda vendégeit a fán.

A régi kis fa etetőt azt hiszem, odaadom tesómnak. Nála a nagy, oszlopos etetőt a kerti földmunkák miatt ki kellett venni, egy nyamvadt palackból etet, pedig kiserdőnyi madara van a papagájain kívül. Az őszibarackfán nála biztos nagyon jó helye lesz, és sok pintyben, cinkében, kékcinkében gyönyörködhet majd az ablakból. 

Új lakótársaink: nimfák

Jani egy napon beállított két nimfa-csajjal, a gyerekek nagy örömére.

Helyesek, kedvesek, okosak, és lehet, hogy túlélnek minket.

Felforgató kármentés

Az idei év nem a rekordok időszaka volt a kertben. A szárazság miatt nagy általánosságban is rossz volt a termés a krumplit meg a paprikát kivéve, kevés a paradicsom, nyaffadtak a répák, kicsik a hagymák, és még  sorolhatnám, elkezdeni is kár. Munkarekordot se döntöttünk, mert a nyári nagy melegben a bal karomat hetekig ékesítő körgipsz nem éppen csereszabatos a hatékony kertészettel... Emiatt gyomból rekordtermésünk lett megint... Szeptember végén nemcsak a kerti virágok nyíltak, hanem másfél méteres gyomkórók integettek az ég felé szokás szerint. Persze gazolni, kertet nagytakarítani senki sem ért rá, aztán már egyre rövidültek az esték, nem volt elég napvilág a munkára. A múlt héten meg jött Józsi bácsi a trakijával, hogy mikorra jöhet szántani. Hát ez úgy hatott rám, mintha tarkón dobtak volna egy nyolcvandekás Sárpo Mirával. Atyaég, november vége van, ott a gaztenger, és még egy szál kórót se húztam ki!

Expressz letakarításba kezdtem. Feltépkedtük a fonnyadt kórókat, nagy kazalba raktuk, aztán még el is égettük. Az eperágyást újratelepítettük, hozzáültetve a tavasszal magról nevelt erdei szamócákat is.

Meg kellett állapítanom, hogy a tavaszi epertelepítési kísérletem két lépés volt hátra a tavalyi eprészethez képest, mert a tavasszal átültetett palánták nagy része a nyári hőségben szépen kidöglött, kiszáradt. Még szerencse, hogy anyósomtól kaptunk gyönyörű, életerős palántákat, mert ő akkor tervezte az epresét felszámolni. Nos, ezzel frissítettük fel a lesilányodott ágyást. Jövő ősszel még nagyobbat szeretnék. A korábbi "Szamócát - magról?" posztot akarom gyakorlatban kivitelezni, ugyanis jóféle paraszteperről szedtem magot, és arról nevelnék erős szamócapalántákat - hiszen az erdeivel is sikerült!
Azonban így is igen keserves volt a haladás. Végül a motoros kaszával Laci lenyírta a kórókat, összegereblyéztük, és félrehordtuk a nyesedékét, hogy ne álljon az eke útjában.
Meglepetések azonban még a lusta kertészeknek is jártak! Hatalmasra hízva megtaláltam az elfelejtett fokhagymákat, amelyek szép zöld szárat neveltek.

 Hasonlóan tetszetősre kifejlődtek zöldhagymának a földben maradt vöröshagymafejek. Kardsalátát is találtam elég sokat, meg zöld kaprot és zsenge édesköményzöldet.

Közben kigondoltuk, hogy a nyár elején kidöglött cseresznyefát pótolni kéne. Igen ám, de a legközelebbi faiskola, ahol elfogadhatóak a csemeték árban, fajtában, választékban és minőségben, Csornán van, illetve Győrújfalun, vállalkozó kedvűek Szilig, esetleg Győrszemeréig a szőlőhegyig is elbumlizhatnak. Mi Csornán kötöttünk ki, ahol a sárkányi út mellett a bágyogszováti faiskola csemetéit árulják. Én elkalandoztam a bogyósok felé, vettem Fertődi feketeribizlit, szedret, egy Pallagi Óriás egrest meg folytontermő málnákat. Ezalatt Laci a fák között téblábolt. Amikor fizetni indultunk, láttam, hogy egy egész csomó facsemetét hoz. Kijelentette, hogy meg ne próbáljak tiltakozni, ő tudja, hogy mindezt hova fogja ültetni. Inkább hívjam fel a tesómat, hogy nem kell-e neki valami csemete. Gyors telefon, tesómnak egy Debreceni bőtermőt meg két tő pirosribizlit választottam, és pucoltunk haza, mert közben kis híján bezárt az áruda. Otthon vizsgáltam meg a nejlonba tekert fabébiket:   egy Germersdorfi cseresznyefa, egy Bergeron kajszi meg egy Michelini őszibarack volt a tekercsben.
Ezzel nincs semmi baj, de a kertet mi szántatni szoktuk, és csak akkor vállalja el Józsi bácsi a szántást, ha a terep tiszta, nincsenek a méretes gyomkórók és kukoricaszárak mellett kis csemeték a területen, mert ő nem tudja a traktorral a kis fákat kerülgetni az amúgy is igen keskeny kertben! Mi legyen? Végül a szántandó részből egy meglehetősen nagy darabot lecsíptünk (olyan negyven négyzetmétert), ide ültettük a kis fákat, és szegélyként a cserjéket. Egy részét egy lendülettel Laci fel is ásta, Nyunyi meg előszedett különféle virághagymákat, amivel a kerítés tövét rakta teli. Így kisebb lett a géppel művelt terület, helyére egy félgyümölcsös-félzöldséges került, olyasmi, mint Hédi kertje. Az akció során tikganét is kapott a kert egy darabja.  Jövő évben így új fazonnal indul a kertészkedés.
Végül így a gaztengerből lett egy aránylag letakarított, de gyümölcsfákkal bekombinált terület, amelynek egy részét majd szántás helyett kistrakival illetve kézzel kell porhanyítani.
Bár sokan ellenzik az ásást, a permakultúra hívei pedig talán feleslegesnek tartják, én ásatós-szántatós nézeteket vallok. Ennek az az oka, hogy a föld olyan kemény és agyagos, hogy ha nem törnénk fel újra meg újra ősszel, tavasszal nem tudnánk megkezdeni a veteményezést. Egyszer volt, hogy elmaradt a szántatás. Tavasszal dupla munka volt behozni az elmaradást (meg dupla pénz is), mert szántattunk, tárcsáztattunk, utána még ásóval kellett szétvagdalni a nagy hantokat, mire vetésre alkalmas talajt kaptunk. Egy laza, löszös vagy homoktalajon biztos nem kell ilyen munkát végezni, de itt pár hét alatt - pláne ha esik - teljesen megtömődik a föld.
Sajnos az áttelelő zöldségek idén kimaradnak, idő hiányában nem tudtam ezekkel foglalkozni. Mindegy, majd megyek Hédihez spenótot lopni, meg a dombágyását összetaposni...
Így pillanatnyilag a szántást várjuk. Közben telelőn vannak már a cserepes - dézsás növények, a rózsákat visszavágtuk, a hagymásokat elültettük, szedtünk virágmagokat... Telelésre nagyjából előkészítve a kert, a hajdani nyárra a teli spejz, a lehullott avar, a gyomszárak, kórók hamuja és a néhány utolsó virág emlékeztet.