Évzáró - 12 hónap, 12 kép
2 hónapja
A Gaja-szurdok
A babakocsis túrák egyik gyöngyszemét fedeztük fel a családdal a napokban: ez a Bakony keleti részét is átszelő Gaja-patak 4 km-es szurdokvölgye Bodajk és Fehérvárcsurgó között. Hivatalos nevén ez a Gaja-völgyi Tájcentrum. Amikor végigjártuk, a szurdokot átszelő patak épp áradt, erről nemcsak az utat borító sár tanúskodott, hanem kirándulótársaink is: elmondásuk szerint néhány nappal ezelőtt az egész szurdok alját a járhatatlanságig elborította helyenként a Gaja, sarat és törmeléket hagyva hátra. Minket ez még sportkocsival sem tántorított vissza, de csak kicsit bántuk meg.
Az áradás körülbelül Lajta szélességűre duzzasztotta a meredek partú vízfolyást. Az utat a sáron kívül helyenként a hegyoldalból bemosódott kőtörmelék fedte, rázóssá téve a legkisebb túrázónk számára az utat. A partot csillogóan zöld lombú égerfák szegélyezték.
A patak szigeteket alkotva kanyarog, sok a bemosott gally és uszadékfa, ezeken mint kis vízeséseken csobog át a patak. Kőtörmelékes vízmosások gyűjtik össze a nem túl magas, de annál meredekebb hegyoldalak esővizét.
Az áradások helyenként egészen kimosták a parti fák gyökerét. Sok a kidőlt éger és tölgy, gyökerük akár háromnegyede is kifordult a talajból, de a sok eső és áradás miatt úgy zöldellnek, mintha mi sem történt volna.
A játszótér sajnos megközelíthetetlen volt, a kis hidat teljesen elborította az ár. Néhány száz méterrel lejjebb egy új, nagy fahíd vezeti a kirándulókat a túlpartra. A gyerekeknek kárpótlásul itt hever az Ádám-Éva fa belül teljesen üreges törzse, ami átbújásra hívogat.
Az esős, sáros idő ellenére nagy volt ezen a szakaszon a forgalom, legalább kétszáz kirándulótársunkkal találkoztuk, de mi vittük magunkkal a legapróbb porontyokat. Nem jártuk teljesen végig az utat, csak Bodajktól az új hídig, ennyi volt mindössze a háromévesünk gyaloglókapacitása. Ez a két és fél kilométer majdnem másfél órába került. Visszafelé Bali ült a mei taiba, Andika a babakocsiba, így nem kellett minden nagyobb kőnél és zöld makknál megállni, huszonöt perc alatt visszaértünk a kiindulópontunkhoz. Kellemesen elfáradt mindenki :-)
A térkép megmutatta, hogy fordítva ültünk erre a lóra: igaziból Fehérvárcsurgóról érdemes elindulni és Bodajk felé jönni, ekkor a visszaút lejt lefelé (igaz, hogy az egész szakasz esése mindössze 12 m elvileg, de azért helyenként elég hullámos a felszín). A fehérvárcsurgói kiindulópont a kiépítettebb parkoló, slozi, büfé, sőt látnivalók szempontjából is. Kiépített, kulturált, EU-pénzből kicsinosított majd az egész kirándulóútvonal, Nem lenne rossz, ha a Bodajkra? Balinkára? érkezőket nem a lepukkant, bezárt Malom-csárda elhanyagolt épülete fogadná.
Ez a kirándulás is a "visszajövünk még" mappába került, az Őrséghez hasonlóan. A túra optimális időzítése talán az április lehet, amikor a kora tavaszi virágok szépen virítanak, a bokrok, fák rügyei már bomladoznak és a hóolvadás vize már levonult.
Darázsfészek a redőnytokban
Nem csípem a germánokat, no ez inkább csak az ízeltlábúakra -svábbogár, német darázs -igaz. A darazsakkal kénytelenek voltunk sajnos közeli ismeretséget kötni, hiszen ez az év a második, hogy beköltöztek a redőnytokba.
Bár Gazigazító sok jó dolgot is lajstromba vesz velük kapcsolatban, nekünk megmaradt a viszolygás, hiszen a legszebb gyümölcsökbe beleesznek és például a seb helyén romlásnak indult őszibarack már sokkal romlandóbb, mint az ép.
A szőlőt is jól megfurkálják.
Tavaly későn vettük észre a hívatlan vendégeket, augusztus elejére többszáz példány dézsmálgatta a szőlőt. Ki-be jártak naphosszat a redőnytokba. Féltettük a gyerekeket a szúrásuktól is. A neten sok darázsirtó vállalkozás hirdeti magát, a honlapjaik tanulsága szerint minél korábban kell kezdeni a védekezést. A királynő egyfajta tojógép: petéz, amíg bír, a legfontosabb őfelsége megsemmisítése. Persze rejtett darázsfészket csak profira bízzunk, méreggel átitatják, elgázosítják a fészküket, garanciát is vállalnak több tízezerért. Sajnos, a redőnytokból ez a cucc pont a gyerekszobába szivárogna...
Saját kézbe vettük a dolgot, amint idén nyáron ismét megláttuk a ki-be szállongó darazsakat. Volt maradék csemperagacs és üvegszövet-háló, úgyhogy befalaztuk a királynőt udvartartásostul, mint Báthory Erzsébetet. Hajnalban tettük mindezt, amikor a hadnép még alszik. Egy tucat túlélő szabadult ki, azok kaptak cseppet sem bio darázsirtó sprayt.
A többi idetévedő darazsat a klasszikus buggyantsörös csapda várta. Sajnos ezt az egyéb rovarok, lepkék is szeretik öngyilkosság céljára használni. Továbbra is vannak darazsak a kertben, de ők már nem a mi házunkban alszanak.
Öngyógyítósdi 10: Kudarcunk okai
Szóval az van... A kudarckert bizonyítványát mégiscsak meg kell magyaráznom, magamnak is nehéz belenyugodni a történtekbe. A fő ok az alulkalkulált munkaerőigény, kombinálva a családi élet egy nehezebb periódusával. Balázskánk, a kisebbik fiam a kert legmunkaigényesebb időszakában volt kiscsecsemő. Janinak pont ugyanekkor volt keresztszalagpótló műtéte hosszabb lábadozással, Andris meg keserves féltékenységgel csüggött rajtam. Ebben a helyzetben sajnos a kert került az utolsó helyre. Mire észbe kaptam, a zöldtrágyának vetett fehér mustár az égig nőtt és aranysárga virágzatban pompázott, igaz tetvetlenül. A répák, hagymák a gaz alatt sínylődtek. A másik ágyásban egy tő patisszont és egy tő karalábét hagytak a csigák mutatóba. A kudarcos poszt írása idején keményen vitatkoztunk a kertről (a temetőből mindenki látja a tökig érő gazt... no és hova tegyem a gyerekeket, amíg kapirgálok, te meg dolgozol... jövőre csak kukoricát vetünk a tyúkoknak, stb.) Aztán Jani meggyógyult és kaszát fogott, a gaz alól pedig előkerült némi répa, főzőhagyma, spenót és paradicsom. Most már kezd visszatérni a lelkesedés, de tervezni még nem akarok. Addig is esszük az anyu kerti terményeit, meg a piacit, sokszor pedig szégyenszemre a boltit. Ez van. A család fontosabb, mint a kert.A másik ok az, hogy az öngyógyítós szisztéma követhetetlen a segítségre hajlandó családtagoknak.Erélyesen felszólítottak, ha normális, rendes kertet akarok, segítenek, de csak akkor, ha PONTOSAN tudják, hol mi van, mi a gyom és mi a vetemény...
Őrség, turistaszemmel
ennivaló
,
kirándulás
,
régi
,
vidék
2 megjegyzés
Három csodás napot töltöttünk az augusztus végi hosszú hétvégén abban a bizonyos legnyugatabbi csücsökben, abban a csodavilágban. Magyarszombatfán a Szarvasszálló Vendégház adott otthont nekünk erre a kis időre, az Őrségi ínyesmester szomszédságéban. Adott volt tehát a reggeli-esti forrásvízivás és kecskelátogatás mint kiinduló program, de azért sok mindent megnéztünk (még több mindent kihagytunk, úgyhogy biztos visszajövünk).
Buzás Attila sajtjaiból hoztunk kóstolót. Nemcsak a gasztrobloggerek, mi is megszerettük azt a bizonyos fokhagymás tökmagolajban érlelt kecskesajtot. Hihetetlen erős, tömény étel? fűszer? a salátákra, tésztákra. Valami semlegesebb ízű sajtot mi is megpróbálunk tökmagolajban megúsztatni pár hétre, kíváncsi leszek az eredményre.
A vallásgyakorlók zöme református, de a dombvidék csodálatos középkori templomokat rejt, közülük az egyik az őriszentpéteri egykori erődtemplom.
A régi erődsánc árka keríti körbe a dombon, temető közepén álló kis épületet. Jó mély, a sok eső vize pangott az aljában, nyüzsögtek benne a combos, de még halfarkú kisbékák.
Pityerszer, skanzen
Nagy élmény volt a mi hároméves műszaki szakinknak a stratégiai pontokon kihelyezett sok tekerős fa-vas gépezet: kendertörő, köszörű, szélrosta. A szénásszekérről, boronáról, cséplőgépről (ékszíj! ékszíj!) ne is beszéljünk. Sőt olajütő és szövőszék is, mind kipróbálható állapotban.
A kicsiket mozgásérzékelőre bekapcsolódó, állathangokat lejátszó dioráma szórakoztatta. Volt tyúkudvar, dödölle és krumpliprósza a büfében, meg a Hétrétország-fesztivál keretében tésztázás és perecsütés, ahová beszemtelenkedtünk. Otthonra sem rossz móka a perec meg a sóspálcika meg a gyurmakészletből kiszedett állatos szaggatóval készített sós keksz. Inspiráló hely a skanzen, na.
Zuzmók az élőfán és bebújhatós odvas fa a kicsiknek - ilyenbe rejtőznek a háztól elcsapott királylányok. Szerencsére sok legény jár erre, aki a keresésükre indul.
Hársas-tó
Augusztus vége még nyár, persze, hogy fürödni is akartunk. Szentgotthárd határában találtunk rá a Hársas-tóra, amelynek eleven, sulyomos-piócás, korhadt levelektől vöröses élő vize több mint különleges fürdésélménnyel lepett meg. Körbejárható, körbebicajozható, ingyenes szabadstrand, parkolóval-büfével-klotyóval meg játszótérrel, a nyugdíjas osztrákok nagyon szeretik. Jól kitáblázott tanösvényről lehet még begyűjteni sok információt az állatokról meg a növényekről.
A fazekasfalu. Betévedtünk több mester műhelyébe.
Közülük az egyik Cseke János bácsi, aki szakoktatóként kétszáznál is több fiatalt segített a fazekasmesterséghez. Korongon készült, egyedi darabjai biztos, hogy nem sorakoznak minden lakás konyhájában úgy, mint az IKEA-műanyagok. Kilónyi agyaggal ajándékozta meg kisfiunkat, bearanyozva esős napjainkat. Mikró- és mosogatógépálló, csodaszép bögréjéből kortyolom azóta a reggeli tejeskávémat.
János bácsi fiai továbbviszik apjuk mesterségét. Ezek a cseréphuszárok az ő vizsgadarabjaik.
Magyarszombatfa egyik érdekessége a Fazekasház, amely a mesterség múltját mutatta be. Legérdekesebb része az égetőkemence. Szép különben, kézimalom is van benne, ami szintén tekerhető, a rúdja a mestergerenda furatába illeszkedik.
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)
Bejegyzések
2 megjegyzés :
Megjegyzés küldése