Idén ugyan a zöldséges projekt hamvába halt, de azért történt pár fontos változás, újítás. A mindennapok számára is birtokba vettük a kertet a gyerkőcökkel. A füves rész már nem olyan fajgazdag gazos, viszont egyenletesen elterjedt benne a százszorszép. A kerti tűzhelyen immár legálisan, szomszédbarát módon tüntethetjük el az aprófát. Ha jönnének panaszkodni a füst miatt, kezükbe nyomunk egy tányért némi friss sült szalonnával, bár ilyesmi még nem történt. Ja, nincs is közvetlen szomszédunk.
A pergolát egészen belaktuk, megtelt játékokkal. Jani készített ide egy jó nagy hintaágyat sziesztákhoz meg a nyári bulikhoz, ez az egész család kedvence. Balival néha szunyókáltunk is rajta néha. Olyan lett a lugas a tűzrakóval, mint egy nagy kinti étkező-nappali-konyha együttes.
Andris egyensúlyérzéke egy kicsit bizonytalan volt óvodakezdéskor, ezért Jani rehabos gyógytornásza és az óvó nénik tanácsára beszereztünk pár egyensúlyfejlesztő játékot, meg hintákat, ebből keletkezett a házi cirkusz. Bentre vateráztunk egy olcsó kis trambulint is esős napokra. Jót tett a gyerkőcnek a sok tornaszer, azóta pikk-pakk felmászik a kerítésre, farakásra, amit azelőtt sosem tett volna. Megvan persze a magához való esze, akkor tolja ezeket a mutatványokat, ha látótávolságon belül vagyunk, hogy szükség esetén menteni tudjuk.
A fügebokor is a kertnek ebben a sarkában van, védve az északi, északnyugati szelektől. Jót tett neki az átültetés, naponta szüreteljük a sárga külsejű, lila belsejű terméseket. Chef Viki salátáját készítem belőle, de háziasabban abból, ami a hűtőben van: Otelló szőlő + fügék + sült mangalica vagy házi sonka + valami fehér sajt + balzsamecetes-mézes öntet szalonnazsírból. Így elég laktató vacsora készül belőle a hűvös estékre, sőt elvileg szerelmi serkentő erővel is bír. Egy kis puha kenyér és egy pohár száraz fehérbor hozzá és kész is a lakoma.
Sok őszibarackunk termett, most már pihennek ezek a fiatal kis fák. A lombszínük gyönyörű. Háttérben a másznivaló farakások.
Mostanában folytatta Jani a kerítésprojektet, amióta a térdműtétet végző doki gyógyultnak nyilvánította. A kertünk legmeghittebb berendezési tárgya a jó öreg roggyant betonkeverő, zúgása azonnali, halaszthatatlan kinti játékra csábítja Andrist. A határoló kerítés alapja már kész, a háló első 25 méterét feltette a gazda a százötvenből. Apránként haladunk vele. Az előkertet eléggé megbolygatta tavaly az utcafronti kerítés felrakása, idén őszre végre az évelők megint belakták, telenőtték a ház elejét. Nem mondom, gazos is rendesen...
Olcsó megoldással tettük a virágcserepek számára alkalmassá a kinti ablakpárkányokat, a nappali maradék csempéiből jutott annyi, amennyivel bevonhatta a gazduram a párkányokat. A törmelékkel Andika folyton kőművesest játszik.
Utolsónak maradt bónusz a piszkos szennyes: a gyomos, nyomorult zöldséges helye az őszi fényben. Egy baleset, egy családi egyéb elfoglaltság így dönti romba a nagy bióskodást. Nem baj, ugye a remény hal meg utoljára.
Szóval így lakjuk, így használjuk mostanában a kertet. Hátra van még a szőlőszüret, elég gyatra, rohadós a termés. Be kell hozni, becserepezni még a kint nyaraló dézsás növényeket, ez elég nagy meló lesz, óriási gyökeret-lombot növesztettek szabadföldbe kiültetve. Aztán úgyis jön az igazi fűtési szezon, amikor őrizhetjük a kályhát.
