Évzáró - 12 hónap, 12 kép
2 hónapja
Decembervégi meglepetés
Azt hiszem, a Jóisten azoknak, akik madáretetésbe kezdenek, életükhöz soron kívüli boldogságot juttat. (Gondoljunk csak Mammka, 3 Grácia vagy Birdman blogjaira! Soraikból csak úgy sugárzik a természet adta öröm, a körülöttük levő eleven világ szeretete. Öröm olvasni a bejegyzéseiket.)
A tíz nappal korábban erős havazással érkező hidegek nekem is hoztak egy gyönyörű ajándékot a munkahelyemen kitett etetőre. Az egyik havas napon a munkaidő előtti etetőtöltést akartam megejteni. Előző éjjel erősen havazott, igen hideg volt. Épp az öltözőszekrényemből szedegettem elő a szotyisedényt (szerintem nincs még egy ekkora hülye, aki a munkahelyi öltözőszekrényében madáreledelt tart egy üzemen kívüli virágtartóban), de még előtte kipislogtam a személyzeti ablakán, ahonnan pont az etetőre látni. A hó még akkor is szállingózott, és a sűrű fehérségben valami még fehérebb motoszkált a hóban a földön, végül meglepetésemre felszállt az etetőre. Egy őszapó volt. Kicsi vendégemről az alábbiakat olvashattam Schmidt Egon Madárlexikonjában:
Őszapó (Aegithalos caudatus). Apró termetű, de feltűnően hosszú farkú madár, rövid kid csőrrel, hossza 14 cm. Feje vagy tiszta fehér vagy a szemkörnyéktől széles széles fekete sáv húzódik a fültájék felé. Háta és farcsíkja fekete, válltollai rózsaszínnel árnyalt borvörösek. Torka, begye és melle fehér, hasán és oldalain több-kevesebb borvörös vagy rózsaszínes árnyalattal. Evezői barnásfeketék, hosszú farka lépcsőzetes, az egyes tollak feketék, a szélsők fehér foltokkal. Hím és tojó hasonló színezetű, a fiatalok homloka, pofái és a nyak oldalai barnásfeketék, felsőtestük feketésbarna vállaik barnák, a szélső faroktollak fekete mintázata kevéssé kiterjedt. A hímek éneke halk, jelentéktelen. Veszély esetén, például ha valaki a fészeknél jár vagy karvaly közeledik, finom „siririririri” trillát hallatnak. A legészakibb tájaktól eltekintve egész Európában fészkelő madár, hazánkban is gyakori, a dús aljnövényzetű ligetes erdőkben, feketefenyő telepítések közelében, parkokban, folyóárterek erdeiben, galagonyával, vadrózsával és más bokrokkal benőtt domboldalakon, nagyobb, erdőhöz közeli kertekben mindenütt megtaláljuk. Állandó madár, a költések befejeztével a családok többnyire együtt járják az erdőt és a bokrokat. Gyakran több család is összeverődik.
A párok már ezekben a téli csapatokban kialakulnak és amikor az idő általában február második felében megenyhül, az addig összetartó madarak párokra szakadoznak. A hím több fészekhelyet is mutat párjának, közülük a tojó választ. E tekintetben az őszapó rendkívül sokoldalú. A szakadékos partoldal gyökerei között éppen úgy megtelepszik, mint magas fák koronaszintjében, galagonyabokor sűrű ágai vagy fenyőfák lecsüngő gallyai között, esetleg valamelyik fatörzs villájában. A pár közösen építi művészi fészkét. Rendszerint egyszerre érkeznek építőanyaggal a csőrükben, és míg az egyik dolgozik, a másik türelmesen várakozik egy közeli ágon, közben halk cserregő kapcsolattartó hangokat hallat. A fészek hosszúkás zacskó alakú, felül zárt, csak szűk bejárónyílás van rajta, főként mohából, pókszövedékből, zuzmóból, növényi szálakból, háncs-és papírdarabkákból áll. A bejárónyílásba rendszerint „ajtót” , néhány tollat (többnyire fácántollat) építenek be, hogy a hűvös hajnalokon védjék a tojásokat és a fiókákat. A fészek külső falát zuzmódarabkák teszik szinte láthatatlanná, belsejét rengeteg tollal bélelik puhára. Az őszapó fészkében a környék szinte valamennyi madara képviselve van. Számoltak már egyetlen fészekben 2000-3000 tollat, kezdve a széncinke sárga mellényétől a vörösbegy piros tollacskáin át egészen a zöld küllő névadó zöld vagy a fácánkakas tarka pihéjéig. Ha a pár valahol széttépett madárra bukkan, rendszeresen odajárnak tollat gyűjteni, ilyenkor a fészek csaknem azonos pihékkel van tele. Kedvező időjárás esetén márciusban kezdenek építeni, de a munkát havazás vagy eső miatt gyakran félbeszakítják és néha csak egy hét múlva folytatják vagy teljesen új fészekbe kezdenek. Szelíd madarak, közelről lehet figyelni őket, amint néha akkora tollal érkeznek a fészkes bokorra, hogy alig látszanak ki mögüle. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy nem tanácsos közel menni az őszapó fészekhez, mert a mindenre figyelő szajkók és szarkák is felfedezik és később szétszaggatva a művészi alkotmányt, kiiszzák a tojásokat vagy elhordják a fiókákat. A fészek építése egyébként 3-4 hétig tart, pótköltés esetén azonban sokkal gyorsabban, 5-10 nap alatt is elkészülhetnek. Az áprilisban lerakott, 9-11, sárgásfehér alapon finoman pettyezett tojás méretei 14x11 mm. A tojó egyedül kotlik, párja eteti. Ha mégis elhagyja a fészket, oldalt kunkorodó farkáról könnyű felismerni. A fészekben ugyanis a madár hosszú farka nem fér el, kénytelen behajlítva tartani. A fiókák 12-13 nap alatt kelnek ki. A tojó az első napokban melengeti őket, később már mindkét szülő etet. Ilyenkor is párosan járnak, együtt érkeznek és távoznak. Ha olyan pár téved a közelbe, amely nemrég veszítette el fiókáit és még friss benne az etetési ösztön, a kicsinyek kérő hangjait hallva nyomban csatlakoznak a szülőkhöz és hordani kezdik az eleséget. A fiatal őszapók 18-19 napos korukban repülnek ki, a fészekbe többé nem térnek vissza, szüleikkel a környéken kóborolnak. Nagyon sok őszapó fészek pusztul el, főként a szajkó és a szarka okoznak nagy károkat a költésekben. Hazánkban védett.
Kismadárkámmal szintén úgy voltam, mint annak idején a citromsármánnyal: azt hittem, hogy ha mindig az erdőben kószálnék, akkor láthatnék csak esetleg egyet, Uram bocsá’ kettőt, erre az orrom elé jön! Rendben, hogy ennek az etetőnek a kihelyezésével eddig általam közelről még nem látott madárfélék megjelenésére számítottam a közeli folyó és park miatt, de ez több volt, mint gyönyörűség. Azóta csak egyszer láttam egyedül, a következő, szintén igen havas-hideg napon, utána már nem jelentkezett. Talán a hideg idetéríti majd újra; gyanítom, tanyája a folyó túloldalán levő parkban van, ennivalót keresgélni repülte át a vizet, így talált a környékbeli kopár kertekből hozzám. Nincsen a szeménél fekete csík, olyan, mint egy puha pihés hógolyó, hosszú farokkal.
Mintha egy képes mesekönyvből került volna elő, édes, törékeny játékszerként. Nagyon szép. Várom újbóli jelentkezését.(Érdemes volt itt elkezdeni etetni, sok új érdekességet hozott nekem ez az etető, pedig nincs valami sok időm lesni. Közelről láthattam olyan madárkákat, meg életük olyan viselt dolgait, amit eddig még soha… de nem lövöm le előre a dolgokat, inkább apránként megírom majd!)
Az év utolsó hetében…
….itt az ideje, hogy a kertről is írjak még valamit. November óta sok mindenről volt itt szó, csak éppen a kertről nem, így már nagyon esedékes a dolog. Érdemi újdonság nincs, november utolsó, még enyhe napjaiban sikerült megszántatni a kertet a rohamtempós kertletakarítás után. Akkor még akartam írni az őszi talajmunkákról egy posztot, de a másnapra megérkező erőteljes fagy és sűrű havazás miatt okafogyott lett a mélységig átfagyott föld műveléséről elmélkedni. Majd tavasszal… Így csak a telelő zöldségek állapotáról írok pár szót.A hirtelen jött hó-hideg-zúzmara miatt a póré és a kínai kel viiszaültetésére nem volt lehetőségem, ezért a nagy földkolonccal felásott és a kerítés tövén felhalmozva maradt növényekre kukoricaszárból szerkesztettem valamiféle takarást.
A célnak ez is megfelelt, úgy tűnik, mivel kétszer is volt éjszakánként mínusz 14 fok, de nem tapasztaltam a takarás alól behordott zöldségek lottyadtra olvadását: kétszer is főztem frankfurti levest, egyszer meg kelfőzeléket a kinn tartott zöldségből, az állaga nem volt rosszabb, mint november elején. (Bár mirelit csigát így is találtam benne…) Hédi kertjében a teleltetésre vetett zöldségek aránylag jól megvannak, pedig a fűrészporból és necczsákból szerkesztett takarást itt is hiányosan sikerült megcsinálnom. Az áttelelésre kiültetett leveles kel olyan megfagyott-forma. A téli saláta megvan a hó alatt, egypár levélkét szedtem róla dísznek a karácsonyi vacsora táljaira. A spenóton is vannak friss levélkék, de nem mertem tépkedni róla, mert félek, hogy megárt neki. Az őszi mák is olyan kifagyottnak tűnik, de ki tudja?Azt hittem, hogy az erős fagyok rögtön kinyírják a hiányosan takart ültetvényt, de szerencsére valószínűleg a vastag hóréteg megvédte a növényeket. Remélem, hogy a mai és tegnapi hómentes, de erősen fagyos éjek nem ártottak meg nekik. Egyvalamitől féltem őket, ez a nyúlrágás. Hédiék kertje a „prérire” megy ki, sokszor éhükben bemerészkednek a nyulak a kertbe, s volt, hogy úgy körberágták téli éhes kínjukban a fákat, hogy tavasszal alig bírtak kihajtani. Ha a háncsot ízesek találják, a tél alatt hajtó zöld levelek hogy is ne smakkolnának nekik! Talán a hálóval fedett részeket nem támadják le, de a szabadon maradt ágyásokban van féltenivalóm. Elvileg az jó, ha kutyagumit dobálunk az ágyások közé, attól az érzékeny szimatú nyúl berezel és iszkol. Azonban ha rossz helyre rakom a Vaki-kakit, és tesóm belelép, miközben a komposztra viszi a konyhai ramatyot, számíthatok fejlevágásra, de legalábbis cipőtalpról való kutyasz@rpucolásra. A varjak is szép számmal turkásznak a kertben, csak nem cibálják fel a veteményt! Az utolsó enyhe napokban a kis cejgli nagyságú petrezselymekből készítettünk zöldjéért petrezselyemiskolát, abban szépen van petrezselyemzöld. Más újdonság nincs, minden csendes, de már elmélkedek a jövő évi kertkialakításon. Hiszen hat hét múlva már lassan indul a magvetésszezon, és vele együtt élesben az új kerti év!
Megint off
Hányszor lefixáltuk már tesómmal, hogy a blogunk nem mászhat el a gasztro irányába, de egypárszor mégiscsak elcsúsztunk efelé. Dehátugyibár az ember azért termelget-ültetget, hogy legyen jóféle kajája...Most is erre korcsolyázok… A gyümölcssajtokról lesz szó.
Azért is sántít ez a poszt, mert nem most lenne aktuális a téma, hanem a befőzések idején. Azt is tudom viszont, hogy néhány olvasónk ipari mennyiségben befőzött gyümölcsöket, illetve házi szaloncukrot készített, és elképzelhető, hogy ez, az alább leírt majdnem elfuserált gyümölcssajtkészítési eljárás viszont náluk a jövőben házi szaloncukorgyártási módnak megjárja.
Kitaláltam korábban, hogy karácsonyra a távolabbi rokonok mézet, birsalmasajtot és valamilyen más gyümölcsből való sajtot kapnak meglepetésként. A más gyümölcsből való sajtot almából és valami karakteres ízesítő gyümölcsből gondoltam kivitelezni. Találtam is receptet valamilyen német szakácskönyvben, meg itt is. Így utólag belegondolva szerintem ezeket sose próbálta még ki senki, mert nem sikerült a birsalmasajtnak megfelelő, emberhez méltó állagú gyümölcssajtot készíteni. Pedig úgy gondoltam, hogy a birssajt-készítés után tuti vagyok a témában… Először is beszereztem két kiló szép almát, szeletekre vágott mandulát, cukrot és feketeribizli-lekvárt, mert ezzel gondoltam ízletesebbé tenni. Pont úgy kezdtem el készíteni, mint a birsalmasajtot: a főzés, passzírozás után bőszen pöfögő masszát csak úgy mertem kevergetni, hogy rongyba tekertem a kezem, és pajzsként tartottam magam elé egy jókora bonyhádi zománc fedőt a cukros gyümölcspüré iszapvulkánszerű fortyogó köpeteivel szemben. (Tényleg éppen csak egy serpenyő hiányzott a fejemről, és mehettem volna Kemény Henrik bábszínházába fellépni.)
Amikor már kocsonyás-szerű sűrű volt, belekevertem volna a mandulát, ha meg nem ette volna addigra a kiscsajom… Így belső héjától megfosztott diót szórtam bele, úgy raktam a formákba. Mindezt már karácsony előtt jópár héttel megcsináltam, hogy legyen bőven idő kiszáradnia. Aztán egy hete előszedtem az egészet, és elszörnyülködve láttam, hogy az egész gyümölcsös massza nemhogy szilárdult volna, de még pépszerűbb és egészen nyálkás, mászós lett, mintha magához vonzotta volna a levegő páratartalmát. Majdnem szívbajt kaptam, de mentő ötletként a csicsás formákba kiöntött pépet marékkal kitrutyizva, úgy mindenestül darált dióba forgatva gombócokat gyúrtam, amit aztán a fűtőtesteken meg az aszalógépben pár napig szárogattam. 25-én reggelre még egy kicsit puhácskák voltak, de olvasztott tejcsokimikulásba mártás után masszívabb formát kaptak, kapszliba téve egész takaros bonbonkák lettek a bodzaevés utáni madárkaki-állagú gyümölcspépből. Ezek után még én csodálkoztam el a legjobban, amikor dicsérték, hogy jó. Csokibevonatban ez a gyümölcssajt ugyanis olyan volt, mint egy házi-fajta zselés szaloncukor, csak az íze intenzívebb, állaga kicsit más, a színe belül sötétpiros és dióburka van a csoki alatt. Aki házi szaloncukor-gyártásra adja a fejét, szerintem érdemes megpróbálnia, ha erős idegei vannak...
Ja, az arányok: 2 kg alma, 2 kg cukor, 3 hatalmasan púpos evőkanál feketeribizli-dzsem – szerintem ha ez utóbbi mondjuk valami jó pikáns meggydzsemmel, eperlekvárral vagy noszlopi áfonyadzsemmel van pótolva, legalább olyan fincsi. Mivel ezt utólag túl édesnek találtam, egy citrom levét is hozzátettem főzés közben. Kell még közé 10 deka vagdalt, hámozott mandula vagy dió és a ki- (vagy be-?)-golyózáshoz valamennyi darált dió. Ezt az adagot kb 40 deka csokiba mártogattam be gombócoknak, de ez ordas iszonyatos mennyiség, szerintem ennek egyharmada is elég lett volna. (Más dolog, hogy javarészt már elfogyott.) Szóval sikerrel kármentettem, és bár a ragancsos pempő méltatlan sorsán még könnyeket is hullattam, egész tűrhető ajándékot állítottam elő. Talán jövőre házi zselés szaloncukorként újra összeállítom az egészet, a tanulságokat levonva!
Azért is sántít ez a poszt, mert nem most lenne aktuális a téma, hanem a befőzések idején. Azt is tudom viszont, hogy néhány olvasónk ipari mennyiségben befőzött gyümölcsöket, illetve házi szaloncukrot készített, és elképzelhető, hogy ez, az alább leírt majdnem elfuserált gyümölcssajtkészítési eljárás viszont náluk a jövőben házi szaloncukorgyártási módnak megjárja.
Kitaláltam korábban, hogy karácsonyra a távolabbi rokonok mézet, birsalmasajtot és valamilyen más gyümölcsből való sajtot kapnak meglepetésként. A más gyümölcsből való sajtot almából és valami karakteres ízesítő gyümölcsből gondoltam kivitelezni. Találtam is receptet valamilyen német szakácskönyvben, meg itt is. Így utólag belegondolva szerintem ezeket sose próbálta még ki senki, mert nem sikerült a birsalmasajtnak megfelelő, emberhez méltó állagú gyümölcssajtot készíteni. Pedig úgy gondoltam, hogy a birssajt-készítés után tuti vagyok a témában… Először is beszereztem két kiló szép almát, szeletekre vágott mandulát, cukrot és feketeribizli-lekvárt, mert ezzel gondoltam ízletesebbé tenni. Pont úgy kezdtem el készíteni, mint a birsalmasajtot: a főzés, passzírozás után bőszen pöfögő masszát csak úgy mertem kevergetni, hogy rongyba tekertem a kezem, és pajzsként tartottam magam elé egy jókora bonyhádi zománc fedőt a cukros gyümölcspüré iszapvulkánszerű fortyogó köpeteivel szemben. (Tényleg éppen csak egy serpenyő hiányzott a fejemről, és mehettem volna Kemény Henrik bábszínházába fellépni.)
Amikor már kocsonyás-szerű sűrű volt, belekevertem volna a mandulát, ha meg nem ette volna addigra a kiscsajom… Így belső héjától megfosztott diót szórtam bele, úgy raktam a formákba. Mindezt már karácsony előtt jópár héttel megcsináltam, hogy legyen bőven idő kiszáradnia. Aztán egy hete előszedtem az egészet, és elszörnyülködve láttam, hogy az egész gyümölcsös massza nemhogy szilárdult volna, de még pépszerűbb és egészen nyálkás, mászós lett, mintha magához vonzotta volna a levegő páratartalmát. Majdnem szívbajt kaptam, de mentő ötletként a csicsás formákba kiöntött pépet marékkal kitrutyizva, úgy mindenestül darált dióba forgatva gombócokat gyúrtam, amit aztán a fűtőtesteken meg az aszalógépben pár napig szárogattam. 25-én reggelre még egy kicsit puhácskák voltak, de olvasztott tejcsokimikulásba mártás után masszívabb formát kaptak, kapszliba téve egész takaros bonbonkák lettek a bodzaevés utáni madárkaki-állagú gyümölcspépből. Ezek után még én csodálkoztam el a legjobban, amikor dicsérték, hogy jó. Csokibevonatban ez a gyümölcssajt ugyanis olyan volt, mint egy házi-fajta zselés szaloncukor, csak az íze intenzívebb, állaga kicsit más, a színe belül sötétpiros és dióburka van a csoki alatt. Aki házi szaloncukor-gyártásra adja a fejét, szerintem érdemes megpróbálnia, ha erős idegei vannak...Ja, az arányok: 2 kg alma, 2 kg cukor, 3 hatalmasan púpos evőkanál feketeribizli-dzsem – szerintem ha ez utóbbi mondjuk valami jó pikáns meggydzsemmel, eperlekvárral vagy noszlopi áfonyadzsemmel van pótolva, legalább olyan fincsi. Mivel ezt utólag túl édesnek találtam, egy citrom levét is hozzátettem főzés közben. Kell még közé 10 deka vagdalt, hámozott mandula vagy dió és a ki- (vagy be-?)-golyózáshoz valamennyi darált dió. Ezt az adagot kb 40 deka csokiba mártogattam be gombócoknak, de ez ordas iszonyatos mennyiség, szerintem ennek egyharmada is elég lett volna. (Más dolog, hogy javarészt már elfogyott.) Szóval sikerrel kármentettem, és bár a ragancsos pempő méltatlan sorsán még könnyeket is hullattam, egész tűrhető ajándékot állítottam elő. Talán jövőre házi zselés szaloncukorként újra összeállítom az egészet, a tanulságokat levonva!
Karácsonyi köszöntő
Megérhettük azt az örömet, hogy a blog életének második karácsonya előtt is köszönthessük olvasóinkat. Hédi álma volt az, hogy karácsonykor is legyen valamiféle friss virág, s íme, kívánsága teljesült! Karácsonyig kitartó rózsa nincs, még az amarillisz se nyílik, de a hó alatt, a takaró fűrészporban a butus kis sárga szártalan kankalin kinyitotta a szirmait, hogy a kertészek örömére virágos is legyen a karácsony!Legyen nektek is a karácsony teli az áldott, virágzó béke örömével!
Nekem is...
...madár-ajándékot hozott a hétvége, mint számos madár-rajongó és tápláló kedves olvasónknak. Mint korábban írtam, már a munkahelyemen is etetem a madarakat. Madarat etetni öröm, de itt egy kis kívánságosság is vegyült a lelkesedésbe.
Ez egy egészen más környék, mint otthon a mi kertünk: Lajta-part, szemben a Wittman Antal park. Itt másféle madarak tanyáznak, mint odahaza, ahol a nyílt mezők felől bőviben érkeztek a tengelicek, citromsármányok. Kíváncsi voltam, hogy a város szélén milyen madárkák fogják birtokba venni az etetőt. Reménykedtem, hogy a "Lajtán túlról" (ott a park) nem csak az osztrák sógorok jönnek át féláron daueroltatni, lábat áztatni a termálban, a visszerüket kiirtatni meg vásárolni, hanem érdekesebb látogatókra is számíthatok.Már tavaly tél végén szánakoztam a kismadarakon, akik a puccos házak csicsás vaskerítésein meg a drága csemetékből kinemesített fákon dideregtek, koplaltak kínlódva, mert a sok drága virágra, kerti törpére költő ember közt nem volt senki, aki egy marék maggal kínálta volna őket. Idén a tetttek mezejére léptem: beszereztem a főnöki helyeslő (!) áldást, és jöhettek az etetők. Elég primitív a felszerelés: egy madártejjégkrémes dobozból kreált függő etető, madárkalácsok, és egy nagy, négy térkövön álló járólap a búzának, lágyeleségnek. Mivel az ember - szerencsés esetben - nem tölti minden napját a munkahelyén, olyan étkeztetési megoldást kellett kitalálnom, ami adott esetben nem igényel napi etetőtöltést. Erre a legjobbnak a Madarak a kertben blogban leírt, disznózsíros madárkalács receptje bizonyult, amit nagy darabokban raktam az etetőre,és a kritikus két - három napban (amikor nem tudok friss eleséget kitenni) pótolta a mindennapi friss magkihelyezést. Lágyeleségnek almát raktam ki. Víz is van, és a szomszédban tartott csirkék kinti itatójára is járnak a madárkáim.
Az épület fejre állított "L" alakú, és az "L" rövidebbik szára meg a szomszéd telke közt van egy zsebkendőnyi hely, ahol egy óriási ezüstfenyő meg két öreg tuja áll, ide helyeztem el a kis svédasztalt. Jónak bizonyult, mert a macska nemigen jár erre, a hó meg nehezebben lepi be a kaját az örökzöldek sűrűjében. Már az etetés első napjaiban mézes boldogság töltött el a etetőre tóduló seregecske láttán. Első vendégeim vörösbegyek, szén-és kékcinkék lettek. (Ezek az otthoni etetőn csak tavaly január végén jelentek meg). Hamarosan jöttek a rigók, verebek is a rejtett kis csárdára.
Tegnap délután azonban egy színes kis madár is odacsapódott az etetőre. Hamar a madarat! Mi ez? Mi ez? 
Csuszka volt! Nagy örömmel fényképeztem a havazásban az ablakon keresztül, és hazaérve felütöttem az általam annyira kedvelt Schmidt Egon Madárlexikonját, ahol eszt olvashattam:
"Csuszka
(Sitta europaea)
Hosszú, erős csőrű, rövid farkú madár, hossza 14 cm. A hím fejtetője, háta és szárnyfedői kékesszürkék, szemén át fekete sáv húzódik, torka fehér, alsóteste rozsdássárga, oldalai élénk vörösbarnák. A hasonló színű alsó farkfedőkön fehér foltok vannak. A tojó és a fiatalok színei halványabbak. A hím már a tél folyamán felhangzó éneke hangos „vi-vi-vi-vi”, és ugyancsak hangos trilla, a kapcsolattartó hang sűrűn ismételt „tvet-tvet-tvet”.Európában csak az északi tájakról és a Brit-szigetek egy részéről hiányzik, hazánkban a fátlan alföldi területeket kivéve mindenütt megtaláljuk. Élőhelye az öreg állományú lombos és elegyes erdő, parkok, arborétumok, öreg fákkal is tarkált városi kertek és a folyóárterek erdei. Állandó madár, a párok egész évben együtt maradnak, és télen is revírjeikben láthatók. A párok az időjárástól függően már február második felében, március elején vizsgálják a revír területén levő odúkat, hogy kiválasszák közülük a leginkább megfelelőt. Az odú nyílását a tojó a közelben gyűjtött agyagos sárral, szükségből trágyával körbetapasztja, leszűkíti. Az anyagot kb. másfél gramm súlyú adagokban hordja és több százszor is fordul, mire a munkával elkészül.
A sározás gyorsan kőkeményre szárad és a meghagyott 32-33 mm átmérőjű nyílás kizárja a madár egyik legfőbb fészekkonkurrensét, a nála jóval nagyobb seregélyt. Amíg a tojó dolgozik, a hím a közeli fákon énekel. A csuszka párok elfoglalják a mesterséges fészekodúkat is, de azok nyílását is körültapasztják. A tulajdonképpeni fészek száraz falevelekből, fakéreg darabkákból áll, amelyeket a madár bejárónyíláson t egyszerűen beejt az odúba, és középen forgolódva igyekszik egyfajta csészét kialakítani. A március végén, április elején lerakott 6-9, fehér alapon rozsdavörös és szürke foltokkal mintázott tojás mérete 20x15 mm. A tojó egyedül kotlik, a fiókák 14-18 nap alatt kelnek ki. Amíg ül, a hím néha eteti. Nem bújik be az üregbe, hanem a bejárónyílásnál kapaszkodó párjának kívülről adja be az eleséget. A fiatalok 23-26 napos korukban hagyják el az odút, nyomban tudnak a kérgen mozogni és repülni is. A családi kötelékek a kirepülést követő 8-12. napon felbomlanak, de a fiatalok még hosszabb ideig a közelben maradnak.
A csuszka szinte mindig a fák törzsén és vastag ágain látható, a hazai madarak közül az egyetlen, amelyik nem csak felfelé, de fejjel lefelé is képes mozogni a kérgen. Keresgél a törzsön, de a koronában, a vékonyabb ágakon is. Tápláléka a tavaszi és nyári időszakban ízeltlábúakból áll, ezeket a törzs és az ágak repedéseiből, a kéreg alól gyűjti. Erős csőrével felfeszíti a kérget, vagy harkályok módjára kopácsol. Gyakran száll a földreis, parkokban rendszeresen megfigyelhetjük az utakon vagy a fák alatt keresgélő csuszkát. Ősszel és télen sok magot fogyaszt. A téli etetőről gyűjtött napraforgót a közelben fakéreg mögé, épületek zugaiba, faodúba rejti. Egyszerre több napraforgómagot is tud szállítani a csőrében. Az etetőt az a pár látogatja, amelynek a revírjébe esik. Ha az etető a határterületen van, állandó villongásoknak lehetünk szemtanúi. A csuszka egyike legérdekesebb életmódú madarainknak. Hazánkban védett."
(Sitta europaea)
Hosszú, erős csőrű, rövid farkú madár, hossza 14 cm. A hím fejtetője, háta és szárnyfedői kékesszürkék, szemén át fekete sáv húzódik, torka fehér, alsóteste rozsdássárga, oldalai élénk vörösbarnák. A hasonló színű alsó farkfedőkön fehér foltok vannak. A tojó és a fiatalok színei halványabbak. A hím már a tél folyamán felhangzó éneke hangos „vi-vi-vi-vi”, és ugyancsak hangos trilla, a kapcsolattartó hang sűrűn ismételt „tvet-tvet-tvet”.Európában csak az északi tájakról és a Brit-szigetek egy részéről hiányzik, hazánkban a fátlan alföldi területeket kivéve mindenütt megtaláljuk. Élőhelye az öreg állományú lombos és elegyes erdő, parkok, arborétumok, öreg fákkal is tarkált városi kertek és a folyóárterek erdei. Állandó madár, a párok egész évben együtt maradnak, és télen is revírjeikben láthatók. A párok az időjárástól függően már február második felében, március elején vizsgálják a revír területén levő odúkat, hogy kiválasszák közülük a leginkább megfelelőt. Az odú nyílását a tojó a közelben gyűjtött agyagos sárral, szükségből trágyával körbetapasztja, leszűkíti. Az anyagot kb. másfél gramm súlyú adagokban hordja és több százszor is fordul, mire a munkával elkészül.
A sározás gyorsan kőkeményre szárad és a meghagyott 32-33 mm átmérőjű nyílás kizárja a madár egyik legfőbb fészekkonkurrensét, a nála jóval nagyobb seregélyt. Amíg a tojó dolgozik, a hím a közeli fákon énekel. A csuszka párok elfoglalják a mesterséges fészekodúkat is, de azok nyílását is körültapasztják. A tulajdonképpeni fészek száraz falevelekből, fakéreg darabkákból áll, amelyeket a madár bejárónyíláson t egyszerűen beejt az odúba, és középen forgolódva igyekszik egyfajta csészét kialakítani. A március végén, április elején lerakott 6-9, fehér alapon rozsdavörös és szürke foltokkal mintázott tojás mérete 20x15 mm. A tojó egyedül kotlik, a fiókák 14-18 nap alatt kelnek ki. Amíg ül, a hím néha eteti. Nem bújik be az üregbe, hanem a bejárónyílásnál kapaszkodó párjának kívülről adja be az eleséget. A fiatalok 23-26 napos korukban hagyják el az odút, nyomban tudnak a kérgen mozogni és repülni is. A családi kötelékek a kirepülést követő 8-12. napon felbomlanak, de a fiatalok még hosszabb ideig a közelben maradnak.
A csuszka szinte mindig a fák törzsén és vastag ágain látható, a hazai madarak közül az egyetlen, amelyik nem csak felfelé, de fejjel lefelé is képes mozogni a kérgen. Keresgél a törzsön, de a koronában, a vékonyabb ágakon is. Tápláléka a tavaszi és nyári időszakban ízeltlábúakból áll, ezeket a törzs és az ágak repedéseiből, a kéreg alól gyűjti. Erős csőrével felfeszíti a kérget, vagy harkályok módjára kopácsol. Gyakran száll a földreis, parkokban rendszeresen megfigyelhetjük az utakon vagy a fák alatt keresgélő csuszkát. Ősszel és télen sok magot fogyaszt. A téli etetőről gyűjtött napraforgót a közelben fakéreg mögé, épületek zugaiba, faodúba rejti. Egyszerre több napraforgómagot is tud szállítani a csőrében. Az etetőt az a pár látogatja, amelynek a revírjébe esik. Ha az etető a határterületen van, állandó villongásoknak lehetünk szemtanúi. A csuszka egyike legérdekesebb életmódú madarainknak. Hazánkban védett."
Bearanyozta a szombatot! Ezzel máris teljesült egy titkos kívánságom az etetéssel kapcsolatban: hogy csak képről ismert madárkákat láthassak!Az én kis csuszkám egyedül jött, nem párban, bár lehet, hogy az csak késik. Nem bátortalan, simán félrelöki a verekedős rigónőt, úgy falatozik. Örömömre a járólapról meg az etetőnek csúfolt fedeles dobozból is eszik, és gyakran jön. 
Remélem, minél hamarabb újra láthatom, és magával hozza madár-társait is! Mindegyikőjüket szívesen látom vendégül.
Egy kis meglepetés olvasóinknak
Az általunk olvasott blogokban mindenki ezerrel készül a karácsonyra, és ez jó lehetőség arra, hogy ötleteket gyűjtsünk. Mi is készülődünk, az idei sláger nálunk a házilag nyomtatott családi naptár, kompromittáló fotókkal:-), személyre szabottan. Ehhez találtunk tesómmal a neten egy ingyenes naptárkészítő programot, ami letölthető innen:
Otthoni naptár témában újszülöttek vagyunk, nekünk ez a vicc még új. Olyannyira, hogy Ágival nagyon sokat nevettünk+bénáztunk a közös "alkotás" során, úgyhogy bátorkodom ajánlani, hátha valaki számára hasznos vagy kellemes ez az ötlet. Tesztelésképpen összeállítottunk egy szolid verziót szigetközi természetfotókkal, amit ehhez a bejegyzéshez mellékelek. (Katt a képekre a nagy méretért.) Használjátok egészséggel.
Balsikerű madáretetés
Hamar megjött idén a hideg, és én az annyira tervezett madáretetéssel még kábé sehogy sem voltam. Csak álmodoztam… Álmodoztam, hogy a szerény USB lapból készült és a dobozetető mellé egy gyönyörű, kőrisből készült etetőt fogunk Lacival ketten összehozni. Megálmodtam, hogy amikor hozzák majd a kőrisrönköket – a téli tüzelőt –, abból két gyönyörű korongot vágatok: egyet etetőaljnak, egyet tetőnek. Az oldalak míves, rusztikus ívű ágakból lesznek, és diófapáccal lesz megszínezve. Csavart meg diófapácot vettem is, de akkor jött a derékfájás, az injekciók és egyebek, mire észbe kaptam, már hasábokban állt a tűzifa, nem tudtam egy darab karikát se szeletni a rönkökből a csodaetetőhöz… Aztán megjött a hideg is. Várni továb nem lehetett, így hátizsák vállra, vetőmagboltba el, öt kiló szotyi szatyorba, plusz nyolc cinkegolyó. A szotyit a szokott módon bekevertem a búzával meg lenmaggal, és a nagyobb etető elkészültéig a kicsiből meg a dobozból etettem a kicsiket. Jöttek is szépen a madarak. Kifigyelni nem volt időm, hogy mifélék, csak a rajzásukat láttam. Aztán hamarosan szerkesztettem egy kétliteres palackból és két műanyag tányérból egy fedett, tálas jóönetető félét. Jöttek a madárkák, fogyott a mag rendesen. De még hogy! A végén már gyanús volt, hogy mennyi eleséget megettek. A cinkegolyók is eltűntek a fáról. Gyanakodni kezdtem: itt nemcsak a cinegék kosztolnak, de valaki más is. És tátva maradt a szám, amikor kiderült, ki az.Ő az; Zsömi kutyánk.
Zsömi Roxinak, öreg kutyánknak a fia. Tizenöt kilós zsemlyeszínű kutyakamasz. Húsvét napján jött világra, öt kölyök-testvérével együtt. A tesói gazdára leltek, de ő ittmaradt a nyakunkon. Igazi sedrebodri kamasz, jeleskedik a lábtörlő nyuvasztása, a szárítóról a ruhák letépkedése és hasonló hasznos dolgok terén. Amúgy nagyon értelmes, és mivel nem támadós, nem kell megkötni sem. (Bezzeg az anyja, az igazi gatyaszaggató!) Piros szívecskés nyakörvben parádézik az udvaron.
Zsömi a kamaszokra jellemző farkasétvággyal rendelkezik, kutya mivolta ellenére: magyarul mindent megesz, ami kajagyanús. Felfalási reperoárjában szerencsére eddig még a tyúkok nem szerepeltek – azok elverik –, de egy időben rendszeresen megette a patisszonokat. A kazánházba mindig beszökött kutakodni, ott tartjuk a kutyaeleséget. Kukázott is már, ennek okán volt, hogy suttyomban megette azt a papírzacskót, amiben kakaóscsigát vettem. És most a madáretető tartalmát is. Az volt a gond, hogy az etetőket túl alacsonyra raktam, és a hó is lenyomta az ágakat. A lehajló ágakkal együtt leszállt a madáretető is. Zsömi látta,hogy jönnek és esznek a kismadarak, az etetőtől nem messze levő utánfutóba beugrott, és a függő etetőt addig rángatta, amíg ki nem dőlt, aztán a tartalmát megette. Utána a másik, nagyobb önetetőt vette kezelésbe: azt a lelógó madzagjánál fogva letépte, kizabálta, végül szét is rágta. A bolti faggyú cinkegolyók szolgáltak desszert gyanánt, ezeket a zöld csomagolóhálójukkal együtt ette meg. Jó gyomor mindent bevesz… Így nem lett se etető, se madár, se kaja. Szorút is Zsömi rendesen!
Így ma reggel egy méterrel magasabbra emeltem az etetőt ( a másik helyett újat kell csinálnom, mert azt teljesen szétcincálta). Cinkegolyó helyett most házi, zsíros madárkalács van. Amikor kiraktam, Zsömi jelentőségteljes pillantásokkal kísérgetett, biztosan nagyon szimpatikus illatú neki a madárcsemege. Lehet hogy azt hitte, hogy amikor elpucolok, majd lebűvészkedi az almafáról. De most már hiába ugrál: két és fél méter magasan vannak a fán a madárkalácsok.
Emiatt a madárforgalom a kertben még csekély, a bolond kutya elriasztotta őket. Kell egy kis idő, mire visszaszoknak, de menni fog, mert az eperfán ott tanyázik a zöldikecsapat, a fűzfán meg a cinegék. Hamar visszajönnek, remélem.Várom őket.
Mivel azonban én AZONNAL madarakat akartam, a munkahelyemen is elkezdtem madarat eteni – főnöki áldással. Itt a felszerelés primitívebb: fagyisdobozból szerkesztett furkó etető, járólapból és téglából összetákolt kaszni a lágyeleségnek meg cinkegolyók, madárkalácsok. És az állhatatosság elnyerte jutalmát: az első nap madarai:
Mivel azonban én AZONNAL madarakat akartam, a munkahelyemen is elkezdtem madarat eteni – főnöki áldással. Itt a felszerelés primitívebb: fagyisdobozból szerkesztett furkó etető, járólapból és téglából összetákolt kaszni a lágyeleségnek meg cinkegolyók, madárkalácsok. És az állhatatosság elnyerte jutalmát: az első nap madarai:
Kékcinege:
Vörösbegy magában:
Vörösbegy és széncinke:
Itt elképzelhető, hogy más madárfajok jelennek meg. Otthon azok a madarak ténykedtek, amik a mezők felől jöttek: citromsármányok, tengelicek, pintyőkék. Ott a házak ritkásabbak, nagy nyílt terek vannak, kevesebb fával. Itt sűrűbben állnak a házak, de sok az öreg fa, és közel a Lajta meg az egyetemi park, onnan is várok madár - látogatókat. Van a szomszédban egy ökörszem, seregnyi kékcinege, kenderike, és lehet, hogy őszapó is akad? Tavaly azt is láttam. Ez egy kicsit másabb közeg, vérmes kíváncsisággal várom majd az újonnan megjelenőket. Hogy készül a Magyar Házi Gazdaszszony a karácsonyra?
könyv
,
naptár
,
régi
6 megjegyzés
Karátsony (December) Hava1.) Ezen Hónapban mind azon munkák egész szorgalommal tovább is folytattatnak, a’mellyek a mult Hónapban végre nem hajtathattak, u.m. a’ fonás, Dohány-simítás, baromfiak, és sertések hizlalása, pálinka égetés, tolfosztás, gyümőltsválogatás, s. a’ t.
2.) Mentől több a’ tüzelés illyenkor annál nagyobb kéméllés, és tüzrevaló vigyázás, ’s kémények tisztítása kivántatik.
3.) A’ tikokról a’ múlt Hónapban is megjegyzettem, hogy jobb tartás, kakas, és meleges szobák nélkűl nem tojnak. Erre nzve a1 Gazdaszszonyok e’részben se fösvények, se restek nem lehetnek. A’ kendermagtól hamarább kezdenek tojni, és a’ tojások is nagyobbak; de ha azok egyszer elkezdenek tojni szükebben lehet őket táplálni.
4.) Már most több féle égett borai lévén a’ Gazdaszszonynak készen, itélje meg, mi kel a’ maga házi-szükségére, és mit adhat el pénzen, és kinek? úgy-e’ a mint van, vagy pedig Rozsolisnak tsinálva? a’ mit a legjobbnak tapasztal, azt tselekedje.
5.) A’ korán ellő tehenek, a’ jobb tartást megkivánják; azért is ha azt akarjuk, hogy meg ne tsaponjanak, ’s borjaik is erősebbek légyenek; jobb eledelt szükség nekik adni, és a’ fejősökkel együtt étetni.
6.) Tamás, (néha Miklós) napja tallyán eljő a’ Disznó – ölés ideje. Erre nézve ahoz a’ Gazdaszszony előre elkészül, sót őrlet, füstölni gyalog-fenyő bokrokat hozat, tekenőket és dézsákat megáztat, kitisztíttat, hurka, és kolbász töltőket elkészít, petzkeket faragtat, majoránnát, czitromot, fokhagymát, borsot töret, tisztittat. Igy mindeneket előre elkészitvén a’ sertéseket leöleti, feltisztíttatja, kiáztatja, besózza, megmázsálja, és a’ zsirt kiolvasztja ’s a’ t.
7.) A’ Szent Innepek elközelitvén, elegendő füteni, és főzni való fát kel a’ szolgákkal apróztatni, a’ fejér tselédek pedig meszeljék ki a’ tűzpadot, mossák ki ruhájokat, és az edényeket tisztogassák meg. Tudom, hogy a’ pallat se marad mosatlan.
Hát, most is tanulhatunk a Nagyváthy Szabó Jánostól; decemberben már nem ad annyi munkát a Gazdaszszonyoknak.
A 2.) ponthoz igazodóan a fűtési módokat már veséztük, a kéménycuciztatás ma kötelező, a "tüzrevaló vigyázás" meg szénmonoxidmérő felszereltetlésében is megnyilvánulhat... A fűteni való fát Laci már egy hónapja aprogatja, szárogatja olyanformán, hogy ne a szabad ég alatt, hanem fedett helyen gyűljön, és a kazánházban jól ki tudjon száradni föltüzelés előtt.
Na, a tikok a 3. pontban... Ebben a hidegben jobb tartást, kukoricát, napi kétszer meleg vizet, búzát, kenyeret, ebédmaradékot, moslékot kapnak, és egy-két tojást azért mindennap pottyintanak a hideg dacára. Szegények összebújva alszanak éjjel a bő alomban. A jobb tartás és a melegesebb kely elég ahhoz, hogy tojjanak. Laci pár éve váltig erősködött, hogy kakas is kéne nekik, mert akkor még jobban tojnának. Szerzett is hát egyet, afféle "kis ember nagy bottal" kategóriásat. Ez egy apró, szép tarka, de igen agresszív kakas volt, csípett, mint a veszedelem, és búbolta a tyúkokat is rendesen. Azonban csak nem lett több tojás! A kakas szépen kihízott, már röpülni is tudott, a tyúkok meg elkezdtek senyvedni. Ez a háremkirály ugyanis hat tyúk helyett zabált, a Jolánoknak alig maradt valami. Szerelmi hevületében letépkedte mind a tizenöt tyúk hátáról a tollat, ami pláne télen egy kicsit huzatos. Már nemegyszer fentem a köszörűkövön a kést a torkának, hiába. Egyszer azonban a pohár betelt. Kakasunk kiszállt a tyúkudvar kerítésén, és pont találkozott anyucival, aki valahova indult épp. Csinosan fel volt öltözve: szoknya, harisnya - az elegáns cipő helyett erre a körre még kerti csoszogó, a kezében metszőolló, hogy ajándékba virágot vágjon. A kis kakas ennek láttán bedühödött, anyuci mögé szállt, és tiszta erőből belecsípett a lábába, pontosabban a szép, minőségi, olasz harisnyanadrágba, ettől mindjárt tenyérnyi lyuk lett rajta. Ezzel a kakaska aláírta a halálos ítéletét. De nem tudtuk végrehajtani, mert mindig meglógott a kezeink közül. Végül csalétekkel csíptük el. A levese valami kiváló volt... A tyúkok a kakas rémuralma után hamar helyrejöttek, kitollasodtak, s újból tojni kezdtek. Ennyit a kakas tojásserkentő mivoltáról.
A Disznó ölésről nincs mit mondanom: közhely, hogy disznót csak annak éri meg tartani, aki saját maga termeli meg hozzá a takarményt. Aki veszi, az csak veszteséget vesz a nyakába. Régen nekünk is voltak konnektorjaink, de mostanság már bele nem vágnék a hizlalásba.
Hát, a karácsony előtti nagytakarításnak már a gondolatától is ráz a hideg, még jó, hogy nemrég festettem ki a hálószobát, akkor pazarul nagytakarítottam. Kedves a "Tudom, hogy a' pallat se marad mosatlan" mondat...
A karácsonyi készülődés korszerű titkos és generális haditervei máshol is előkerülnek, itt olvashatóak az ötletek!
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)
Bejegyzések
15 megjegyzés :
Megjegyzés küldése