Kék és sárga törpék
Kékellenek már az apró csillagvirágok, úgy tűnik, ők is szaporodásnak indultak.
Hűségesek maradtak a kerthez a hófények is, szinte világít a fehér csillag a közepükön. Ők kitartók, hosszasan virágzók.
Hátravan még a kékek közül a gyöngyikék és a nyárijácintok virágzása, de az április-májusi történet. Szelídek után (fél)vadvirág következik: A fű között mint valami kalandor, megjelent az ibolya.
Kakukktojásnak itt egy rózsaszín, de akár épp kék is lehetne. A Kertész leszek blogban nagy örömmel olvastam a nárciszmentésről, az én kertemben a születésnapi hajtatott jácintok hasonló módon telepedtek meg. Nem baj, ha a következő virágzat már nem olyan felhizlaltan, hatalmasan pompás, és a jácint visszavedlik holmi parasztos "kujcsvirággá".
Virágoznak a legkorábbi botanikai tulipánok is, sárga-fehér tarkán.
Sárga (fél) vadvirágom pedig a salátaboglárka, ez a szomszéd telekről tévedt át nagy örömömre.
Végre vetés!
Ebbe a kis területbe azonban sokféle zöldség kerülhetett. Először is dughagyma újhagymának, csak néhány sort, váltogatva salátával (vagyishogyhát lollo rosso, Május királya és jégsaláta), és Francia reggeli retekkel. (Idén ez a retekfajta szinte teljesen hiánycikk, csak az egyik vetőmag-forgalmazó árulja, és a boltokban is csak véletlenszerűen lehetett megtalálni.). A retek magját egy kicsit megkezeltem: egy lila, csírázásnak indult nagy hagymafejet reszeltem meg, egy kicsi vizet adtam hozzá, és belekevertem a magokat – bolha ellen.
Ezt a műveletet azonban még a vetés előtti napon elvégeztem, így a magok jól megszívták magukat a hagymás lével, a csírázást megelőző állapotba lépve. A keveréket kitettem a meleg napfényre, a csírázást elősegítendő. Pár perc múlva látom: eltűnt a magokkal teli doboz. Drága mindenevő kutyikánk magával akarta vinni megenni, mivel a hagymaszag kellemesen csiklandozta az orrát. Persze azonnal elkoboztam, feltettem másfél méter magasra, és reménykedtem, hogy nem mászik fel érte, mert az utóbbi időben egészen elképesztő dolgokkal rukkolt elő a drága kis kutyuli. A magokat ez után a kezelés után vetettem el. A péppel együtt nehézkes vetni, egyszerűbb volt a kihúzott sorba belekenni a hagymás-magos pürét.
Aztán zöldborsó: kifejtő és Kelvedon csodája. Ezeknek a magjait is beáztattam reggel, és mire hazajöttem, a magvak az összes rájuk öntött vizet felitták. Valószínűleg ez gyorsít majd a csírázáson, hiszen nem a talajból kell összeszivornyázniuk a kis növényeknek a vizet.
Petrezselyemből a metélőn és a Korai cukor fajtán kívül idén egy Hanácká nevű fajtát is vetettem, mert ez állítólag ellenáll a lisztharmatnak, nem kell augusztusban a komplett beteg, elszürkül lombozatot levagdosni róla. Nem nő túl hosszúra, és elvileg tárolni is megfelel. Nálunk szempont az is, hogy hosszú petrezselyemfajták nem mennek semmire az őszre betonná váló földben, a rövidek viszont tűrhetően fejlődnek. A szükséges gyökérmennyiség pótlására pasztinákot vetettem. A petrezselyem magjait már pár nappal a vetés előtt vizes homokban tartogattam a kelés gyorsítása és az egyenletes vetés érdekében.
Egy sor virágmag sem maradhatott el.
Sárgarépából mindenféle lesz. Nyári friss evésre Nantesi, télre Vörös Óriás, Amszterdami másodvetésre, és lesz fekete répa meg gömbölyű is, ezeknek a magját ajándékba kaptam.
Egyenlőre ennyi volt az első vetéssor, remélem egy kis esőt kapnak a hétvégén, és akkor minden hajtani kezd. Nem is ragozom tovább, inkább az idei kerti „projektekről” írok.
- Egy biztos: idén síkhálóra nevelem az összes uborkát, paradicsomot, a futóbabok egy részét. Befejeztem az ostoba karózgatást, amennyire csak lehetséges.
- Ezzel kapcsolatban a síkhálóhoz megpróbálok egy házilag barkácsolt csepegtető öntözőrendszert kiépíteni. Van egy csomó hentergő slag, meg egy kétszáz literes fémhordó. Ha egy félcollos csapot tudnánk a hordóra egy lakatossal tetetni,
- Kiemelten akarok foglalkozni idén a hagymafélékkel. A palántázás tavaly bevált, így ezzel a technológiával többféle hagymát tudok bátran ültetni. Három olyan fajta van, amely egész télen át hajt, és jól telel. Vetőmagnak is akarok eltenni a földbe pár hagymafejet.
- Idén az eddig periférikusan kezelt növényfajtákat is előtérbe helyezem, így a káposztaféléket, a dinnyeféléket.
- A telelő zöldségeknek – mivel van rotakapa – kiváló helyet tudok majd ősszel berendezni a kert elejében, így magasabb minőségben tudom ezeket a zöldségeket megtermelni. Tavaly ugye tesóm kertjébe telepítettem át ezeket a telelő fajtákat. Tegnap rájuk pislogtam. Most már elmondhatom: a telet aránylag jól átvészelték. Az áttelelő saláta elkezdett hajtani, a spenótról már kétszer szedtünk. A pórét megettük. A kelkáposztafélék most kezdenek megerősödni, és egypár kínai kel is átvészelte a telet. Fokhagyma, petrezselyem is van már. A januárban – tél alá vetett- zöldborsóról már majdnem letettem, aztán leszedtem róla a hálót, és megpiszkáltam a földet: kikelt vagy sem? A föld felszínén nem sok minden látszott, de a mélyben a borsók idáig vitték:
Az őszi mák már egész nagy,
a januári vetés még csak most csírázik és bújik.
- Idén virágból is több lesz, hogy mik, majd menetközben kiderülnek.
- És hát újfajta zöldségfajták, érdekességek is lesznek, de ezeket majd a maguk helyén fogom ismertetni. Így palántakorukban (mert a zömük még az) többet úgyse tudnék róluk annál mondani, ami a vetőmagtasakjukon szerepel.
- Terveztünk barackfa-, ribizlitelepítést, ehhez képest Laci tegnap cseresznyefával állított be, mondván, hogy szerinte erre nagyobb szükségünk van, és a másik fa csak a monília melegágya. A moníliával kapcsolatban igaza van, a szükségletet illetően szerintem azért hozott cseresznyét, mert a cserkóbefőttet jobban szereti, mint a baracklekvárt.
Látszólagos semmittevés
Idén be lesz fejezve a paradicsom karózgatása is, amennyire lehet. Helyette lesz egy harmincméteres kordon, erre futhat minden, ami csak akar. Van egy vashordóm, amibe egy ügyes helyi lakatos tud félcolos rézcsapot ütni. Ha ez sikerül, abból a kordonhoz egy csepegtető öntözőt tudnék csinálni. Na, ez már túl szép egyszerre, hogy igaz legyen! Valami úgyis ki fog belőle maradni…
Vissza a kertbe. A héten a fák metszésben részesültek. És mivelhogy ebben az élvezetes melegben a rügyek hajlamosak egyik napról a másikra kipattanni, azonnali hatállyal lemosó permeteztem. Tavaly már írtam a lemosózásról, sok hülyeséget összehordva, idén azonban inkább tanulmányoztam L kötelező olvasmány jellegű bejegyzését a lemosó permetezésről.Agrolt kevertem rézzel. Bár egy kicsit lengedezett a szél, nekiálltam. (Itt aztán várhatnék a szélcsöndre!) Gyorsan, alaposan, csepegősen permeteztem, mindent, a ribizlit, egrest, fákat, rózsákat. Közben megint kitört rajtam az együgyűség: azon gondolkoztam, hogy miért fogy dupla annyi vegyszer, mint tavaly. Hát a fák ugyibáááár nem lettek tavaly óta kisebbek, a bokrokat, a tavaly még nem létező szőlőkordont nem is számoltam bele. Idén megfogadtam, hogy L tanácsait komolyabban követem, mert pl. az őszibarackfa nyár derekára kutyául festett. Nem muszáj gyilkos szereket használni, de be kell látnom, hogy egy permetezés tavasszal nemigen elég ahhoz, hogy egész szezonban kibírja a fa makkegészségesen. A permetezéshez asszisztensem is akadt, egészen addig, amíg az orrára nem húztam a permetező rézcsövével, mert lecövekelt a fa alatt, amiről csöpögött a permetlé. Akkor már nem kísérgetett olyan lelkesen…
Közben rendet is raktam egy kicsit: eltüntettem legalább részben a fűrészport, ami a favágáskor kiszóródott (drága kincs annak, akinek kevés a mulcsanyaga!). Összeszedtem a lemetélt, lepotyogott ágakat, gereblyéztem. A rendrakást, a túlburjánzott bokrok megkurtítását a héten folytatnom kell.
Átnéztem a telelő zöldségeket. A saláták nagy része sikerrel áttelelt. A külső leveleik kicsit megfonnyadtak, de a közepük elevenen hajt.
Egypár kínai kel is kibírta a telet. Remélem, azért hoz evésre alkalmas levéltömeget, mielőtt magszárba megy. A spenót imponálóan zöld,
és van még néhány póré is, ami elviselte a hideget.
A Mohácsi kelkáposzta elég sz@rul fest, nem hiszem, hogy bármi is lesz belőle (de hát mennyi mendent leírtam én már, ami aztán bő termésbe, dús virágzásba fogott…).
A téli mák még éldegél, a tél alá vetett borsó egy tömény nullának tűnik. Fokhagymából a fele eltűnt, a varjak alapos munkát végeztek.
A petrezselyem is beindult.
A hétvégén rendbe teszem majd, amit lehet.
A palántáim jobban néznek ki. A múlt hét óta a nagyobbacskák még nőttek, a paradicsomok levetették a szikleveles mivoltukat, a paprikák egy része is. A hagymák miatt kár volt nyivákolnom, már három napja kint vannak kiszoktatón.
Tegnap éjjel már kint is aludtak. Szegényeket eléggé meg szokta viselni az első pár nap, eléggé nyuvadtak, ha nem tudnám, hogy megerősödnek ettől, kidobnám az egészet. Három dolog fontos a kiszoktatásnál: először is, hogy ne kerüljenek azonnal tűző napra, és éjjelre ne hagyjuk kint őket kapásból! Keleti fekvésű helyet választottam nekik kiszokni, a reggeli napból bőven részesülnek, de később már nem kapnak napszúrást. Sokkal több víz kell nekik ilyenkor, mert a szabadon lengedező szél alaposan kiszárítja a földjüket, nem úgy, mint a lakásban. A harmadik: egy ideig kímélni kell őket a széltől. Na, ezt nem tudtam megoldani, hiszen itt mindig fúj a szél, még a legszélcsendesebb helyen is állandóan jár a levegő.
Sok időm nem volt piszkálgatni a palántákat szerencsére. Még ez volt a jó, mert közben diszkréten kikelt a rozmaring (amit ki akartam dobni),
mintha a kúszó eper is bújna,
a karalábé és a brokkoli is megvillantotta a szikleveleit.
Minden hirtelen fotoszintetizálni akar! Ki érti ezt? J
Tanulság: nem türelmetlenkedhetek. Inkább átnéztem, mi az, ami hamarosan tűzdelendő és palántázandó lesz. Most egy kis nyugi fog következni, ami azt jelenti, hogy csak a virágpalánták vetése, tűzdelése lesz a héten esedékes. Közben rájöttem, hogy még egy szem dughagymám sincs, csak amit Brnóban vettem. Van mit pótolnom. Mivel esőt ígérnek, a hét szebb napjait az első kerti munkákra 100 %-osan ki kell használnom. Remélem, hamar teljes rend lesz, és minden időben a földbe kerül. Idén nagyban át fogom rendezni a kertet, kicsit olyan érzés, mintha új lakásba költöznék, már várom!
Márciusi tennivalók
Nézzük a Magyar Házi Gazdaszszony tennivalóit március hónapban!
"Böjtmás (Martius) Hava
1.0 A’ Ludakat már ezen Hónapban megültetik. Az fő törvény hogy a’ költőfészek kézalatt és lágymeleg helyen legyen: és egy lúd alá 6-7. tojásnál többet soha se kell tenni.
2.0 Ha sz idő a’ múlt Hónapban nem szolgált: most sem késő a’ kész Melegágyakat bevetni, és a hideg éjjelek ellen szalma fedelekkel betakartatni.
3.0 A’ mindenféle veteménymagokat szedje elől a’ Gazdaszszony, és ha Februariusban nem lehetett, most már vetni kell, az idején valókat.
4.0 A’ kertet már fel kell sorban ásatni, és ha a’ föld valamennyire megmelegedett: a’szokott vetemény magokkal egymás után bevettetni. Hogy annál jobban nőjenek: meg kell porhálni a’ foghagymát, és kint telelt, Kel, és Kártifiol palántákat: de ez tsak az igen jó Esztendőben eshetik meg.
5.0 A’ Kender, Len, Káposzta és Dohány alá a’ földet másodszor ezen hónapban is meg kell jó apróra szántatni.
6.0 Míg a Nyírfa nem bimbózik, szívósabb természetű. Erre nézve most kell ágakat szedetni, és azokból egász esztendőre való seprőket köttetni.
7.0 A’ Pókák már ezen hónapban elkezdenek tojni. Tehát a’ Gazdaszszonyok a’ tojásokat beszedessék alólok mindennap, és mivel még illyenkor idején volna őket megültetni, az idejénvaló tojásokat haszonra lehet fordítani, és a’ későbbiekben híves helyen gondjátviselni.
8.0 Mihelyt száraz, meleges napfények szolgálnak, a’ szobákat szükség kiporozni, az ágyi és egyébb ruhákat kiszellőztetni; sőt sokan a’ Szobákat már illyenkor kiis meszelik.
9.0 Mentől inkább melegszik az idő: annál szükségesebb a’ savanyúkáposztát megmosatni, és feles sós vízzel élesztgetni, ha lágyúlni talál.
10.0 A’ magnak való Fejeskáposzta, Kél, Karaláb, Kártifiól, Veres, Fejér és Sárgarépák, retkek, Hagymák már illyenkor sokszor tsiráznak, és ha őket friss levegő nem éri, megfúlnak, és rothadnak. Ezértis a’ Gazdaszszonyok a’ zöldségpintzéket szellőztessék, vagy ha a’ főld, és idő engedi, ültessék ki a’ Czirzés előtt.
11.0 A’ bor fejtéskor egy edény seprőt félre kell tenni, és gondját viselni. Ennek egész esztendőben többször veszszük hasznát, ha vagy a’ marhalába kifitzamodik, vagy a’ vasedényeket akarjuk tisztíttatni.
12.0 A’ Mártiusi hóvíz betses. Ezt, mentől későbbi, annál többre betsülik azok a’ Gazdaszszonyok, a’kik szagos, és egyéb vizeket akarnak égetni: mert az iyen víz igen tiszta, nints annyi Só, Salétrom, Kövérség, ’s rothadt test benne, mint az esővízben.
13.0 Mártius végén már a’ Szalonnát és húst le kell szedni, és tiszta zsúp közé ládákra vagy hordókra felszeldelve, hideg helyre eltenni.
14.0 Ha az idő kinyilt, mint néha szokott, a’ Vászony fejéritést el kell kezdeni. A’ nyári fejérítés erőtleníti a’ vásznat.
15.0 Mentől idejébben lehet, a kolompért el kell rakatni; és ezen hónap végénél tovább halasztani káros, a’kik ősszel rakják, még több almát szednek alóla."
A pincében nekem is szellőztetnem kell. Pont tegnap voltam lenn, olyan szagot éreztem, mintha egy kardfogú tigris költözött volna oda, és valami véres antilopcsontok erjedeznének a régi hidrofór meg a meszeshordó között. Lehet, hogy csak beképzeltem, de határozottan büdös van, kell a légcsere.
A kertészkedéshez nincs mit hozzátennem, de azért krumplit nem vetnék, pláne nem tél alá. A fagyott krumpli is kihajt sokszor, a kertben mindig nőnek olyan tövek, amiket nem vetettünk, csak a tavaly földben maradt gumókból hajtottak ki, de ezek mindig csünevészek. A megfagyott krumpli nem nevel ki normális növényt, egy gyenge hónapot még várhatunk a vetésével.
És hogy derülhessünk, itt van a Győri kalendárium időjárás-jóslata erre a hónapra. Ez vetekszik a mai női magazinok horoszkóptanácsaival.
Gergely nap is ritka ha jó,
hideg, szeles, sokszor van hó.
Nagypénteken ha eső esik, a földmívelőknek igen jó, ha Húsvét napján esik, minden vasárnapon Pünkösdig eső fog esni, és változó időket várhatni.
Ebben a hónapban ha a gólya és a fecske jókor hazajönnek, jó szerencsés időt jelentenek. De Pilátusnak, Lyonban született törvénytudó franciának, kit Tyberius császár küldött Zsidóországnak igazgatására, ki Krisztus Urunkat halálra szentenciázta, nem szerencsés időt jelentettenek, mert ebben a hónapban, midőn hazajöttenek sereggel, a jéruzsálemi mezőn járván, ki akarták reá rohanván a szemeit vagdalni.
Amely tyúkok ebben a hónapban költetnek, mindennap tojnak, jobbak."
Hát még jó, hogy a hóesés ártalmas a gyenge veteményeknek, a kipattanó bimbóknak! Az meg, hogy Gergely napkor sokszor rossz még az idő, az sem világszám. Emlékszem, pl. 1996-ban 20 centis hó hullott ezen a napon. Kicsit sántít is a jóslat, mert mint oly sok évben, idén áprilisban lesz virágvasárnap és húsvét, nem márciusban. Hát meg persze, hogy a jól tojó tikok jobbak. Világos. Csak nem nálunk, mert a büdösek nem hajlandóak tojni.
Már megjósolták nekünk az időjárást, tudjuk a tennivalókat. Aki jó gazdának és jó gazdasszonynak érzi magát, az menjen, los, dologra, ki a kertbe!Sárga, fehér,kék, lila, zöld



















Szigetközi madarak
Tavaly szeptember óta nem mazsoláztam Kovács Antal Járok-kelek gyöngyharmaton című könyvéből (pedig tudom, hogy legalább egy főt érdekel...). A múlt héten azonban a taknyos zsebkendőkkel körített táppénz kellemetes állapotában leledzettem, és ráértem egy kicsit csemegézni. Találtam is érdekes dolgokat, mégpedig a madarakról szóló fejezetben. Úgy gondolom, ha már ennyit foglalkoztam a kis szárnyasokkal, ezt a bejegyzést bátran idetehetem, mert egyszerre kedves, mulatságos és tanulságos. Nézzük tehát, hogy az etetőm és a házunk környékén megjelent madarakat miféleképpen ismerték a régi szigetközi emberek!
"Csuríz, csuri, spocc: Passer domesticus) Házi veréb. Minthogy errefelé is tömegesen él, a madarak közt mindig megemlítik. A verébfi az kiscsuri, a tollatlan fióka neve tökösveréb, csupaszveréb vagy mesztelen csuri, ezután tokosveréb lesz, később pölhösveréb. Utoljára kikelt fióka a fészekfentő, gyakran visszamarad, csünt vagy csünött lesz. A hímet pedig kanverébnek hívják.
Dómányszűrös vargyú, dómányos varjú, hammas vargyú, nyári vargyú vagy varnyú: dolmányos varjú (Corvus cornix). Néha csókának is nevezik. Ragadozónak tekintik, mivel a kiscsibét, fácáncsibét, kismadarat is elviszi. Megkülönböztetik a teljesen fekete tollazatú téli varjútól (Corvus frugilegus). Ez utóbbi a Szigetközben is túlzottan nagy számban él, nevei: feketevargyú, csókavargyú, csóka, kánya, gányó, orosz fácány, kőműves fácánnyo, szegínyember fácánnyo. Valaha, még a jobbágyság idején a szegény emberek úgy jutottak húshoz, hogy a varjót megfogták. A mai öregek mesélnek róla: „Főmásztunk a nyárfa tetejére, a vargyúfit kiszettük, vót, aki a kisvargyú lábait összekötötte és csak akkor ment érte, mikor elég nagyra nőtt. Közülük igen sok kiesett a fészekből, ha időben megtalálták, még megfőzték. Kitűnő levesse vót.” Sokan tőrrel, azaz hurokkal, csapóvassal, vidravassal, rugattyúval járó erős csapdával fogtak madarat. (…) Egy „odaátrú” (Mátyusföldről) származó ember elmondta, hogy valamikor a fekete varjút pápista varjúnak nevezték, a másikat, mivel húst is eszik, kálomistának.
Fadoktor, fakopács, favágó, fakopogtató, madarak ácsa, herkál, herkály: a harkályok neve (Picidae). „Ha kopog a fán, a nyűvek menekülnek.” A fekete harkályt(Dryocopus martius) szélkiáltónak, szélmadárnak hívják: „Amikor repül, éles hangon rill, ezt mondja: szél lesz, szél lesz.” „Előre jelzi az időjárásváltozás legalább fél nappal.” Dunakilitin szélkiáltónak a nagy tarkaharkályt mondják (D. maior). Ugyanitt kiliti csődör-nek ill. kiliti monyas-nak is hallottam nevezni, mondván, hogy nyerít.
Föcske: Fecske, amelyből többfélét ismernek. „Ollyan túróacskufészke van a házak eresze alatt” a mónárföcskének (Delichon urbica). A villásfarkú föcskemadár is az istállóba fészkel, a parti föcske „likat csinál magának és hosszú csöveket vájkál a partokba.” (Hirundo rustica és Riparia riparia). Kisbodakon mesélték, hogy a múlt télen a verebek beköltöztek egy elhagyott fecskefészekbe. Mikor aztán tavasszal a fecskék megérkeztek, nagy lármát csaptak és némi tanácskozás után befalazták a verebeket (!), majd a régi mellett új fészket építettek. Azt is megfigyelték, hogy az öreg fecske a fiókákat sorban eteti, s mindig tudja, melyik következik. Azt is meglesték, hogy egy észér fecskefi előretolakodott, de akkor a szülő kihagyta a sorból.
Gyászos cince, gyászcinke: Széncinege (Parus major). Fekete fejéről nevezték el. Tavaszi hangja jellegzetes: „Nyitni-kék!” és a „Pi-pi-tér! Ki-csit-ér!”
Királmadár, kirámadár:Ökörszem (Troglodites troglodites). „Azír királmadár, mer amikor a madarak versenyt vívtak, hogy ki tud magasabbra röpűnyi, mer az lesz a madarak kirájja. Az ökörszem a sasnak szárnya alájja bújt, s mikor a sas már elfáradt, az ökörszem hirtelen előbútt, fővágott, és még föjjebb röpűtt, ű lett a királ. Hanem a sas igen megharagudott rá és a többiek is, ekezdték üldözni. Ekkor bebútt egy egérlikba. Azt mondták a bagúnak, vigyázzon rá. De a bagú elálmosodott és azt találta ki, hogy csak az egyik szeméve níz, a másikat becsukja. Egyszer az egyiket becsukta és a másikat elfelejtette kinyitni, így az ökörszem megszökött. Azóta lenn bújik a földön, és el akar tűnni, ha más madarat lát.” A mese leírva olvasható Miskolczi Gáspár Egy Jeles Vad-Kert című művében, ezzel a tanulsággal: „….ma sem illik akárkinek is ellenségét semminek alítani, ámbár csak igen kicsiny és erőtlen légyen is az.”
Kölesveréb: mezei veréb (Passer montanus). Kisebb és sötétebb a házi verébnél. Facsoportokon tanyázik a gabonafélék közelében, a másodvetésű kölest igen szereti, de sok rovart is eszik.
Mónárcnege, kékcinege: (Parus caeruleus). Cincének csak ritkábban hívják, inkább cinege, cinke a neve. „Ki-csi-tér, ki-csit-ér!” – utánozzák.
Őszike, hosszúfarkú cinke: Őszapó ( Aegithalos caudatus). „Hosszúfarkú aranyos kismadár, kicsi mint a tehén szeme.”
Sármánka, sármáli, sármán, sármány: Citromsármány (Emberiza citrinella). Többféle sárga énekesmadarat is hívnak sármánnak. A citromsármány régi kazlakban keres menedéket a ragadozók elől.
Stiglic, stiglinc, istiglic: Tengelic (Carduelis carduelis). Gyommagvakat pusztító tarka kismadár. „Dunaremetibe így mondtuk: >>Istiglice simonyice…<<, és a kezünket keresztbe tettük”- emlékezett egy öreg néni valamilyen gyerekkori játékra.
Vidéki, vidíki, évelő gellice: Balkáni gerle (Streptopelia decaocto) „Vidii-ki, vi-di-ki”-„Tuu-dom, tuudom”- feleli a párja. Kisbodakon más változat van: „Vidéki jön! Vidéki jön!” – mire a párja azt feleli „Nem-ide-való! Nem-ide-való” Azt mondják, hogy csak a negyvenes évektől terjedt el nálunk, azóta hűségesen kitart, mint a veréb, a házak körül. Tollazata barnásszürke, nyakán fekete karika.”
Több madárka népi neveinek leírása hiányzik: nincs rigó, zöldike, vörösbegy, pedig nem olyan ritka madarak. Nyilván a vízimadarakra vonatkozó megjegyzések lényegesen bővebbek, a szerző meg a nyelvi csemegéket kereste, nem az összes madár leírását. Kedves olvasmány nekem.
Az etetési időszak idén tavaszra lezárult, átáll itató üzemmódba, aztán novembertől teljes erőbedobással folytatódik. Nagyon remélem, hogy addig is a ház körül még számos érdekes madár megfordul, és őket is megismerhetem közelebbről. Várom jelentkezésüket!
(Azért a szokás hatalma elég nagy... Akárhányszor az etető felé lődörgök, mindig odapislogok, van-e ott madárka. És menetközben rájövök, hogy tegnap 18 fok volt, a télnek leáldozott, végérvényesen itt a tavasz, a madaraim maguk kosztolnak. Ez így van rendjén, mégis egy kis szomorúságot érzek, hogy nem gyönyörködhetek bennük. Sebaj, viszlát ősszel!)
9 megjegyzés :
Megjegyzés küldése