Évzáró - 12 hónap, 12 kép
2 hónapja
Kék és sárga törpék
Kedves olvasóimtól és szerzőtársamtól, Ágitól is elnézést kell kérnem a hosszú hallgatás miatt, de sajnos az új, szigorú főnököm nem engedélyezi, hogy túl sok időt szenteljek a hobbijaimnak. A tegnapelőtt három hónapos Andrisunk úgy néz ki, az apja élénk, érdeklődő természetét örökölte. és napközben nem nagyon enged lazsálást. Napközben általában két evés közt 20-20 percben lerendezi az alvásigényét (ennyi idő alatt még három értelmes mondatot is nehéz összehozni, nemhogy képes blogbejegyzést, tehát inkább vasalok), de az éjszakákat szerencsére elég ügyesen átalussza - már amikor.
Nemcsak embertöpörtyűnk van ám, hanem itt a virágtörpék szezonja. A tavasz nálunk is beköszöntött, és hűséges hagymásaim már felékszerezték a kertet. Nem koraiak, de nálunk, az északnyugati szél és a hűvös, árnyékos fekvés miatt semmi sem az.
A tavalyi esős esztendő sok növénynek nem kedvezett, de ezeknek a jóságos törpéknek egyáltalán nem ártott meg: az eredeti ötös csoportocskák 15-20 fősre duzzadtak. Nagyon sűrűn állnak, behúzódás után átültetésre lesz szükségük. A szaporulatból a kert többi részébe is telepítek.
Két nap alatt, mint Pallasz Athéné, teljes pompában ugrott ki a földből a Puskin-virág. Majdnem lemondtam róla, de mégis ragaszkodik hozzám. Idén már harmadik esztendős és lassacskán szaporodásnak indult.
Hátravan még a kékek közül a gyöngyikék és a nyárijácintok virágzása, de az április-májusi történet. Szelídek után (fél)vadvirág következik: A fű között mint valami kalandor, megjelent az ibolya.
Hátravan még a kékek közül a gyöngyikék és a nyárijácintok virágzása, de az április-májusi történet. Szelídek után (fél)vadvirág következik: A fű között mint valami kalandor, megjelent az ibolya.
Kakukktojásnak itt egy rózsaszín, de akár épp kék is lehetne. A Kertész leszek blogban nagy örömmel olvastam a nárciszmentésről, az én kertemben a születésnapi hajtatott jácintok hasonló módon telepedtek meg. Nem baj, ha a következő virágzat már nem olyan felhizlaltan, hatalmasan pompás, és a jácint visszavedlik holmi parasztos "kujcsvirággá".
de már furakodnak az új szerzemények, az áprilisi-májusi virágzású. fehér és illatos Poeticusok, amelyhez gyerekkori temetői nosztalgia fűz: a halászi sírkert hátsó, akkor még üres, vagy csak rég elhagyott részében a gyep között sok elvadult példány nőtt belőle, ki tudja kinek az emlékét őrizve, azt szedegettük csokorba. Az illatuk még ma is élesen felidéződik a virágok láttán. Ősszel, egy osztrák élelmiszerboltban, az utolsó néhány elszórnivaló euróból vettem őket nagy boldogan, hiszen a környékünkön még a szakboltok sem nagyon tartják ezt a fajtát. Pedig szép és jó.
Virágoznak a legkorábbi botanikai tulipánok is, sárga-fehér tarkán.
Sárga (fél) vadvirágom pedig a salátaboglárka, ez a szomszéd telekről tévedt át nagy örömömre.
Virágoznak a legkorábbi botanikai tulipánok is, sárga-fehér tarkán.
Sárga (fél) vadvirágom pedig a salátaboglárka, ez a szomszéd telekről tévedt át nagy örömömre.
Végre vetés!
Hiába köszöntött be a jó idő, a kertszántós nagytraktoros bácsi csak nem akart ideérni. Vártuk-vártuk hiába, de csak nem bírt ideérni a gépével. Viszont szerencsére nagyon nem kellett aggódnom, hogy elkésünk az első vetésekkel. A télen ugyanis javítottunk a kertművelés technológiáján, magyarul vásároltunk egy 3 lóerős rotációs kapát, Briggs motorral. Nem volt nehéz Lacit rábeszélnem, hogy próbálja ki. Így fél óra munkával rendelkezésemre állt egy pontosan akkora terület, ami elég ahhoz, hogy az első vetésekbe belekezdjünk. Ráadásul a placcot legereblyélve adta át nekem, még erre se volt gondom. A kert tetemes része még így is a traktoros művelést fogja kiélvezni. Sajnos amikor a tűzifát hozták, egy darabot nagyon csúnyán összetaposott a teherkocsi, nagy hantok nem fagytak széjjel, a föld a hótól megint úgy megtömődött, hogy csak csákánnyal lehetne feltörni, így komolyabb földmunkát kíván. Ez a kis rotakapa nagyon jól dolgozik, a földet kellemesen és kellő mélységig megőrli, úgy, hogy nem forgatja fel alulról a „döglött” talajt, a maga kis agyagcsomóival és köveivel együtt. A föld a sok eső-hó ellenére meglepően szárazka volt.
Ebbe a kis területbe azonban sokféle zöldség kerülhetett. Először is dughagyma újhagymának, csak néhány sort, váltogatva salátával (vagyishogyhát lollo rosso, Május királya és jégsaláta), és Francia reggeli retekkel. (Idén ez a retekfajta szinte teljesen hiánycikk, csak az egyik vetőmag-forgalmazó árulja, és a boltokban is csak véletlenszerűen lehetett megtalálni.). A retek magját egy kicsit megkezeltem: egy lila, csírázásnak indult nagy hagymafejet reszeltem meg, egy kicsi vizet adtam hozzá, és belekevertem a magokat – bolha ellen.
Ezt a műveletet azonban még a vetés előtti napon elvégeztem, így a magok jól megszívták magukat a hagymás lével, a csírázást megelőző állapotba lépve. A keveréket kitettem a meleg napfényre, a csírázást elősegítendő. Pár perc múlva látom: eltűnt a magokkal teli doboz. Drága mindenevő kutyikánk magával akarta vinni megenni, mivel a hagymaszag kellemesen csiklandozta az orrát. Persze azonnal elkoboztam, feltettem másfél méter magasra, és reménykedtem, hogy nem mászik fel érte, mert az utóbbi időben egészen elképesztő dolgokkal rukkolt elő a drága kis kutyuli. A magokat ez után a kezelés után vetettem el. A péppel együtt nehézkes vetni, egyszerűbb volt a kihúzott sorba belekenni a hagymás-magos pürét.
Aztán zöldborsó: kifejtő és Kelvedon csodája. Ezeknek a magjait is beáztattam reggel, és mire hazajöttem, a magvak az összes rájuk öntött vizet felitták. Valószínűleg ez gyorsít majd a csírázáson, hiszen nem a talajból kell összeszivornyázniuk a kis növényeknek a vizet.
Petrezselyemből a metélőn és a Korai cukor fajtán kívül idén egy Hanácká nevű fajtát is vetettem, mert ez állítólag ellenáll a lisztharmatnak, nem kell augusztusban a komplett beteg, elszürkül lombozatot levagdosni róla. Nem nő túl hosszúra, és elvileg tárolni is megfelel. Nálunk szempont az is, hogy hosszú petrezselyemfajták nem mennek semmire az őszre betonná váló földben, a rövidek viszont tűrhetően fejlődnek. A szükséges gyökérmennyiség pótlására pasztinákot vetettem. A petrezselyem magjait már pár nappal a vetés előtt vizes homokban tartogattam a kelés gyorsítása és az egyenletes vetés érdekében.
Egy sor virágmag sem maradhatott el.
Sárgarépából mindenféle lesz. Nyári friss evésre Nantesi, télre Vörös Óriás, Amszterdami másodvetésre, és lesz fekete répa meg gömbölyű is, ezeknek a magját ajándékba kaptam.
Egyenlőre ennyi volt az első vetéssor, remélem egy kis esőt kapnak a hétvégén, és akkor minden hajtani kezd. Nem is ragozom tovább, inkább az idei kerti „projektekről” írok.
- Egy biztos: idén síkhálóra nevelem az összes uborkát, paradicsomot, a futóbabok egy részét. Befejeztem az ostoba karózgatást, amennyire csak lehetséges.
- Ezzel kapcsolatban a síkhálóhoz megpróbálok egy házilag barkácsolt csepegtető öntözőrendszert kiépíteni. Van egy csomó hentergő slag, meg egy kétszáz literes fémhordó. Ha egy félcollos csapot tudnánk a hordóra egy lakatossal tetetni,
- Kiemelten akarok foglalkozni idén a hagymafélékkel. A palántázás tavaly bevált, így ezzel a technológiával többféle hagymát tudok bátran ültetni. Három olyan fajta van, amely egész télen át hajt, és jól telel. Vetőmagnak is akarok eltenni a földbe pár hagymafejet.
- Idén az eddig periférikusan kezelt növényfajtákat is előtérbe helyezem, így a káposztaféléket, a dinnyeféléket.
- A telelő zöldségeknek – mivel van rotakapa – kiváló helyet tudok majd ősszel berendezni a kert elejében, így magasabb minőségben tudom ezeket a zöldségeket megtermelni. Tavaly ugye tesóm kertjébe telepítettem át ezeket a telelő fajtákat. Tegnap rájuk pislogtam. Most már elmondhatom: a telet aránylag jól átvészelték. Az áttelelő saláta elkezdett hajtani, a spenótról már kétszer szedtünk. A pórét megettük. A kelkáposztafélék most kezdenek megerősödni, és egypár kínai kel is átvészelte a telet. Fokhagyma, petrezselyem is van már. A januárban – tél alá vetett- zöldborsóról már majdnem letettem, aztán leszedtem róla a hálót, és megpiszkáltam a földet: kikelt vagy sem? A föld felszínén nem sok minden látszott, de a mélyben a borsók idáig vitték:
Az őszi mák már egész nagy,
a januári vetés még csak most csírázik és bújik.
- Idén virágból is több lesz, hogy mik, majd menetközben kiderülnek.
- És hát újfajta zöldségfajták, érdekességek is lesznek, de ezeket majd a maguk helyén fogom ismertetni. Így palántakorukban (mert a zömük még az) többet úgyse tudnék róluk annál mondani, ami a vetőmagtasakjukon szerepel.
- Terveztünk barackfa-, ribizlitelepítést, ehhez képest Laci tegnap cseresznyefával állított be, mondván, hogy szerinte erre nagyobb szükségünk van, és a másik fa csak a monília melegágya. A moníliával kapcsolatban igaza van, a szükségletet illetően szerintem azért hozott cseresznyét, mert a cserkóbefőttet jobban szereti, mint a baracklekvárt.
Látszólagos semmittevés
Látom, hogy minden kertes blogíró itt a környéken-a hosszú hétvégét kihasználva-vet, gereblyéz, én meg kis irigységgel nézve őket még nem csináltam semmit. Valójában nem teljesen igaz a semmi: rengeteg mag került a nevelőládikókba, ezekkel sokat foglalkoztam. A tél nagyon nehezen lépett le, semmi se rügyezik még igazából, csak a virágok nyílnak. A föld is hideg, és a traktoros bácsi se járt még mifelénk. Úgy saccolom azonban, hogy ha nem lesz nagyon hideg, vagy nagy eső, a hét második felében jön a tárcsázás. Addig sem lesz azonban tétlenkedés, ugyanis Laci holnap hoz egy kis kerti rotációs kapát, és elvileg barack-, egres- meg pirosribizli-csemetécskéket. Nekik a kertből fogunk egy kis helyet elcsípni, amit a kicsi traki fog megdolgozni. Ide kerülnek majd a telelő zöldségek is. A kistraki igen jó lesz majd, ha a becserepesedett földet kell feltörni, és amikor a másodvetések jönnek, nem kell derékgyilkos módon gyötrődni a kapával. Könnyű lesz a krumplit töltögetni, a répák nagyobbra nőnek a porhanyósabb földben. Szóval szép reményeket táplálok.
Idén be lesz fejezve a paradicsom karózgatása is, amennyire lehet. Helyette lesz egy harmincméteres kordon, erre futhat minden, ami csak akar. Van egy vashordóm, amibe egy ügyes helyi lakatos tud félcolos rézcsapot ütni. Ha ez sikerül, abból a kordonhoz egy csepegtető öntözőt tudnék csinálni. Na, ez már túl szép egyszerre, hogy igaz legyen! Valami úgyis ki fog belőle maradni…
Vissza a kertbe. A héten a fák metszésben részesültek. És mivelhogy ebben az élvezetes melegben a rügyek hajlamosak egyik napról a másikra kipattanni, azonnali hatállyal lemosó permeteztem. Tavaly már írtam a lemosózásról, sok hülyeséget összehordva, idén azonban inkább tanulmányoztam L kötelező olvasmány jellegű bejegyzését a lemosó permetezésről.Agrolt kevertem rézzel. Bár egy kicsit lengedezett a szél, nekiálltam. (Itt aztán várhatnék a szélcsöndre!) Gyorsan, alaposan, csepegősen permeteztem, mindent, a ribizlit, egrest, fákat, rózsákat. Közben megint kitört rajtam az együgyűség: azon gondolkoztam, hogy miért fogy dupla annyi vegyszer, mint tavaly. Hát a fák ugyibáááár nem lettek tavaly óta kisebbek, a bokrokat, a tavaly még nem létező szőlőkordont nem is számoltam bele. Idén megfogadtam, hogy L tanácsait komolyabban követem, mert pl. az őszibarackfa nyár derekára kutyául festett. Nem muszáj gyilkos szereket használni, de be kell látnom, hogy egy permetezés tavasszal nemigen elég ahhoz, hogy egész szezonban kibírja a fa makkegészségesen. A permetezéshez asszisztensem is akadt, egészen addig, amíg az orrára nem húztam a permetező rézcsövével, mert lecövekelt a fa alatt, amiről csöpögött a permetlé. Akkor már nem kísérgetett olyan lelkesen…
Közben rendet is raktam egy kicsit: eltüntettem legalább részben a fűrészport, ami a favágáskor kiszóródott (drága kincs annak, akinek kevés a mulcsanyaga!). Összeszedtem a lemetélt, lepotyogott ágakat, gereblyéztem. A rendrakást, a túlburjánzott bokrok megkurtítását a héten folytatnom kell.
Átnéztem a telelő zöldségeket. A saláták nagy része sikerrel áttelelt. A külső leveleik kicsit megfonnyadtak, de a közepük elevenen hajt.
Egypár kínai kel is kibírta a telet. Remélem, azért hoz evésre alkalmas levéltömeget, mielőtt magszárba megy. A spenót imponálóan zöld,
és van még néhány póré is, ami elviselte a hideget.
A Mohácsi kelkáposzta elég sz@rul fest, nem hiszem, hogy bármi is lesz belőle (de hát mennyi mendent leírtam én már, ami aztán bő termésbe, dús virágzásba fogott…).
A téli mák még éldegél, a tél alá vetett borsó egy tömény nullának tűnik. Fokhagymából a fele eltűnt, a varjak alapos munkát végeztek.
A petrezselyem is beindult.
A hétvégén rendbe teszem majd, amit lehet.
A palántáim jobban néznek ki. A múlt hét óta a nagyobbacskák még nőttek, a paradicsomok levetették a szikleveles mivoltukat, a paprikák egy része is. A hagymák miatt kár volt nyivákolnom, már három napja kint vannak kiszoktatón.
Tegnap éjjel már kint is aludtak. Szegényeket eléggé meg szokta viselni az első pár nap, eléggé nyuvadtak, ha nem tudnám, hogy megerősödnek ettől, kidobnám az egészet. Három dolog fontos a kiszoktatásnál: először is, hogy ne kerüljenek azonnal tűző napra, és éjjelre ne hagyjuk kint őket kapásból! Keleti fekvésű helyet választottam nekik kiszokni, a reggeli napból bőven részesülnek, de később már nem kapnak napszúrást. Sokkal több víz kell nekik ilyenkor, mert a szabadon lengedező szél alaposan kiszárítja a földjüket, nem úgy, mint a lakásban. A harmadik: egy ideig kímélni kell őket a széltől. Na, ezt nem tudtam megoldani, hiszen itt mindig fúj a szél, még a legszélcsendesebb helyen is állandóan jár a levegő.
Sok időm nem volt piszkálgatni a palántákat szerencsére. Még ez volt a jó, mert közben diszkréten kikelt a rozmaring (amit ki akartam dobni),
mintha a kúszó eper is bújna,
a karalábé és a brokkoli is megvillantotta a szikleveleit.
Minden hirtelen fotoszintetizálni akar! Ki érti ezt? J
Tanulság: nem türelmetlenkedhetek. Inkább átnéztem, mi az, ami hamarosan tűzdelendő és palántázandó lesz. Most egy kis nyugi fog következni, ami azt jelenti, hogy csak a virágpalánták vetése, tűzdelése lesz a héten esedékes. Közben rájöttem, hogy még egy szem dughagymám sincs, csak amit Brnóban vettem. Van mit pótolnom. Mivel esőt ígérnek, a hét szebb napjait az első kerti munkákra 100 %-osan ki kell használnom. Remélem, hamar teljes rend lesz, és minden időben a földbe kerül. Idén nagyban át fogom rendezni a kertet, kicsit olyan érzés, mintha új lakásba költöznék, már várom!
Márciusi tennivalók
Nézzük a Magyar Házi Gazdaszszony tennivalóit március hónapban!
"Böjtmás (Martius) Hava
1.0 A’ Ludakat már ezen Hónapban megültetik. Az fő törvény hogy a’ költőfészek kézalatt és lágymeleg helyen legyen: és egy lúd alá 6-7. tojásnál többet soha se kell tenni.
2.0 Ha sz idő a’ múlt Hónapban nem szolgált: most sem késő a’ kész Melegágyakat bevetni, és a hideg éjjelek ellen szalma fedelekkel betakartatni.
3.0 A’ mindenféle veteménymagokat szedje elől a’ Gazdaszszony, és ha Februariusban nem lehetett, most már vetni kell, az idején valókat.
4.0 A’ kertet már fel kell sorban ásatni, és ha a’ föld valamennyire megmelegedett: a’szokott vetemény magokkal egymás után bevettetni. Hogy annál jobban nőjenek: meg kell porhálni a’ foghagymát, és kint telelt, Kel, és Kártifiol palántákat: de ez tsak az igen jó Esztendőben eshetik meg.
5.0 A’ Kender, Len, Káposzta és Dohány alá a’ földet másodszor ezen hónapban is meg kell jó apróra szántatni.
6.0 Míg a Nyírfa nem bimbózik, szívósabb természetű. Erre nézve most kell ágakat szedetni, és azokból egász esztendőre való seprőket köttetni.
7.0 A’ Pókák már ezen hónapban elkezdenek tojni. Tehát a’ Gazdaszszonyok a’ tojásokat beszedessék alólok mindennap, és mivel még illyenkor idején volna őket megültetni, az idejénvaló tojásokat haszonra lehet fordítani, és a’ későbbiekben híves helyen gondjátviselni.
8.0 Mihelyt száraz, meleges napfények szolgálnak, a’ szobákat szükség kiporozni, az ágyi és egyébb ruhákat kiszellőztetni; sőt sokan a’ Szobákat már illyenkor kiis meszelik.
9.0 Mentől inkább melegszik az idő: annál szükségesebb a’ savanyúkáposztát megmosatni, és feles sós vízzel élesztgetni, ha lágyúlni talál.
10.0 A’ magnak való Fejeskáposzta, Kél, Karaláb, Kártifiól, Veres, Fejér és Sárgarépák, retkek, Hagymák már illyenkor sokszor tsiráznak, és ha őket friss levegő nem éri, megfúlnak, és rothadnak. Ezértis a’ Gazdaszszonyok a’ zöldségpintzéket szellőztessék, vagy ha a’ főld, és idő engedi, ültessék ki a’ Czirzés előtt.
11.0 A’ bor fejtéskor egy edény seprőt félre kell tenni, és gondját viselni. Ennek egész esztendőben többször veszszük hasznát, ha vagy a’ marhalába kifitzamodik, vagy a’ vasedényeket akarjuk tisztíttatni.
12.0 A’ Mártiusi hóvíz betses. Ezt, mentől későbbi, annál többre betsülik azok a’ Gazdaszszonyok, a’kik szagos, és egyéb vizeket akarnak égetni: mert az iyen víz igen tiszta, nints annyi Só, Salétrom, Kövérség, ’s rothadt test benne, mint az esővízben.
13.0 Mártius végén már a’ Szalonnát és húst le kell szedni, és tiszta zsúp közé ládákra vagy hordókra felszeldelve, hideg helyre eltenni.
14.0 Ha az idő kinyilt, mint néha szokott, a’ Vászony fejéritést el kell kezdeni. A’ nyári fejérítés erőtleníti a’ vásznat.
15.0 Mentől idejébben lehet, a kolompért el kell rakatni; és ezen hónap végénél tovább halasztani káros, a’kik ősszel rakják, még több almát szednek alóla."
A pincében nekem is szellőztetnem kell. Pont tegnap voltam lenn, olyan szagot éreztem, mintha egy kardfogú tigris költözött volna oda, és valami véres antilopcsontok erjedeznének a régi hidrofór meg a meszeshordó között. Lehet, hogy csak beképzeltem, de határozottan büdös van, kell a légcsere.
A kertészkedéshez nincs mit hozzátennem, de azért krumplit nem vetnék, pláne nem tél alá. A fagyott krumpli is kihajt sokszor, a kertben mindig nőnek olyan tövek, amiket nem vetettünk, csak a tavaly földben maradt gumókból hajtottak ki, de ezek mindig csünevészek. A megfagyott krumpli nem nevel ki normális növényt, egy gyenge hónapot még várhatunk a vetésével.
És hogy derülhessünk, itt van a Győri kalendárium időjárás-jóslata erre a hónapra. Ez vetekszik a mai női magazinok horoszkóptanácsaival.
Gergely nap is ritka ha jó,
hideg, szeles, sokszor van hó.
Nagypénteken ha eső esik, a földmívelőknek igen jó, ha Húsvét napján esik, minden vasárnapon Pünkösdig eső fog esni, és változó időket várhatni.
Ebben a hónapban ha a gólya és a fecske jókor hazajönnek, jó szerencsés időt jelentenek. De Pilátusnak, Lyonban született törvénytudó franciának, kit Tyberius császár küldött Zsidóországnak igazgatására, ki Krisztus Urunkat halálra szentenciázta, nem szerencsés időt jelentettenek, mert ebben a hónapban, midőn hazajöttenek sereggel, a jéruzsálemi mezőn járván, ki akarták reá rohanván a szemeit vagdalni.
Amely tyúkok ebben a hónapban költetnek, mindennap tojnak, jobbak."
Hát még jó, hogy a hóesés ártalmas a gyenge veteményeknek, a kipattanó bimbóknak! Az meg, hogy Gergely napkor sokszor rossz még az idő, az sem világszám. Emlékszem, pl. 1996-ban 20 centis hó hullott ezen a napon. Kicsit sántít is a jóslat, mert mint oly sok évben, idén áprilisban lesz virágvasárnap és húsvét, nem márciusban. Hát meg persze, hogy a jól tojó tikok jobbak. Világos. Csak nem nálunk, mert a büdösek nem hajlandóak tojni.
Már megjósolták nekünk az időjárást, tudjuk a tennivalókat. Aki jó gazdának és jó gazdasszonynak érzi magát, az menjen, los, dologra, ki a kertbe!Sárga, fehér,kék, lila, zöld
Nekem ez a három szín hozza mindig meg a tavaszt, a piros meg a rózsaszínű és a narancssárga mindig kicsit később bújik a világra a virágok közt. Mivel nincs túl sok virágom, különleges dolgokat nem tudok megvillantani, csak a kis kedves házi apróságaimmal.
Kezdjük a fehérrel. A hóvirágok már több hete előbújtak, de a szirmok a múlt hét eleji hidegben nem mertek kinyílni. Amikor pénteken napközben nyolc fokot emelkedett a hőmérséklet, minden teli lett a fehér harangocskákkal.
Van két szál fehér krókuszom is, és hogy ne szenvedjünk hiányt színekben, egy kis katica is odaköltözött a szirmokra sütkérezni. Piros katica, fehér szirmok, mélyzöld levélkék: mintha a természet is a nemzeti ünnepre készülne!
Fehérből ennyi jutott csak, de sárgában már jobban bővelkedünk. A szártalan kankalin már hetek óta virágozgatottt, de a meleg nyitotta ki igazán a szirmokat, és ez még csak a kezdet. Téli vastag fűrészportakarója még félig rajta van, nem kapáltam még be a földbe.
Sárga krókuszok itt is, ott is előtörnek:
Napfényszínű porzó-pomponokat növesztett a barkafűz is egyetlen nap alatt, rajta méhek keresgélnek:
A törpe sárga nárciszok is kinyíltak egy naposabb részen:
És jöhetnek a lilák és a kékek. A lila kankalin kicsit nyomi, mert pont ráhánytuk a havat, de rengeteg bimbója van, hamarosan ő lesz az egyik legszebb:
Addig is üdítsenek fel minket kecses szirmaikkal a krókuszok.
És készülődnek a "színvárományok" is, azok a virágok, amik hamarosan ebben a három színben fognak pompázni. A fehér képviseletében ez a fehér jácint:
A legfelső virágai szerintem még megfagyhattak, mert nagyon szárazkának tűnnek, és el is vannak színeződve. Azért talán a többi virág kinyílik rajta, amik jobban védve voltak a fagytól.
Kontyvirág: hihetetlen gyorsan kihajtott:
Fehérrel fog még díszíteni és pákosztos, zöldre éhező bélünket táplálni a medvehagyma.
Rengeteg nárciszbimbó mutatkozik, vagy háromszor annyi, mint tavaly. Ha a büdös kutya vagy hirtelen jött erős, esővel kísért szél le nem tördeli, pompás lesz velük a virágágyás.
Lila már vajmi kevés lesz a tavaszi virágaim közül, az egy kökörcsint kivéve. Ezt tavalyelőtt kaptam az unokatesómtól, akkor virágzott, tavaly meg egész évben nyűglődött és hervadozott csak a sziklakertben. Most így néz ki (ha egyáltalán ez a kökörcsin):
A kép közepén azokat az apró kis buckókat gondolom a tövének. Kérem kökörcsinismerő olvasóinkat, hogy informáljanak arról, hogy ez vajon tényleg az-e, és ilyenkor így kell kinéznie? Ugyanis szégyen-gyalázat, de fogalmam sincs róla.
Mindig az a beképzelgésem, hogy az udvarunk melegebb, mint az erdő, és amikor nálunk már virágtömegek vannak az udvarban, odakinn még éppen csak elkezd valami hajtani. Hát megint nagyot tévedtem. A jó idő beköszöntével ugyanis munkábajárni berekesztettem a buszozást, hanyagolva a buszmegállóban tanyázó helyi pletykaforrásokat. Feljavíttattam a bicajt, és azt használom a hatalmas távolság (=5 km) megtételére. Az erdő a kora tavasszal szokott, mégis újra meg újra csodás, megunhatatlan látvánnyal fogadott:
Hóvirág-özön, ezt mindenkinek egyszer látnia kellene!
Sajnos sokan nem tisztelik a természetnek ezt az egyedülálló összképét, ami az országban meglehetősen kevés helyen látható. Sokan csinálják a műsort, hogy egy itt ilyen gyakori virágot mi a bú bánatnak védenek ennyire. Hát, szerintem nem a helybeliektől kéne védeni... Az idevalósiak közül nemigen láttam bárkit is, hogy tépkedte volna, de a felfogadott külföldi "bérszedők" tevékenykedése több, mint gusztustalan, különösen, hogy a határon áthozott szeméttel van teli sok helyen az erdő alja. Aztán meg játsszák a hülyét, hogy nem tudják, hogy Magyarországon védett a hóvirág. (Megjegyzem, uniós szintű védelem alatt áll...) Csak hát jól tudják, hogy a kutya se bünteti meg őket, hiába van eszmei értéke a virágnak. Azt meg nem hiszem el, hogy az élőhelyük nem pusztul, mert ahol elkezdék a környéken a fakitermelést, ott mindenhol összedózerolták, kitaposták.
Az is elég kifacsart okoskodás, hogy a gyerekek a hóvirágszedésen keresztül ismerik meg a természetet igazán. Kocsikázzunk ki az erdőszélre, egy kis széndioxid-eregetéssel, tapossuk szét az erdőalját, hagymástól tépjünk fel egy csomó növényt, dobáljunk szét egypár kólásüveget, meg mindenféle szemetet, abból biztosan tanul a gyerek, és milyen jó volt a friss levegőn, hajaj! Jó, ez egy eléggé kisarkított általánosítás, a helybeliek többsége tényleg nem esik neki az erdőnek, de sajnos elég sok kólásüvegszóró ténfereg az erdőn. És ez különösen igaz a medvehagyma-szedőkre. Ami májusban az erdők alján zajlik itt, az gyomorforgató. Az egészséges életmód jegyében a tövestől tépkednek egyesek mindent, ami medvehagymának tűnik.
Lehet, hogy a hóvirágok egyenként való védelme kicsit szerencsétlen. Az élőhelyet kellene védeni normálisan. Hiába teszik ki a természetvédelmi terület, tájvédelmi körzet táblákat, ha az erdő csurig van quadosokkal, lyukas bilivel kezdődő, ganéval végződő szemétkupacokkal, illegális fakitermelőkkel, kóbor kutyákkal. És az is az igazsághoz tartozik, hogy nagyon kevés ember ismeri a többi védett virágot. Ha valami színeset lát sok ember, kitör rajta a gyűjtőszenvedély. Láttam már én is gondosan letépkedett vitézkosbor-csokrot, amit aztán a leszedő - megunván cipelni - elhajított.
(Elnézést a dörgedelmekért, de amikor azt látom, hogy tépkedik a virágokat, meg teherkocsival gyúrkodnak rajta, szórják a szemetet, nekem mindig nyílik a bicska a zsebemben.)
Ha nyugalom lenne az erdőn-mezőn, nem kéne aggódni a hóvirágok sorsáért sem. És a kedves kék csillagvirágok miatt se.
Meglepetésemre a salátaboglárka is kinyitotta már sárga szirmait az úttest napos szélén.
Szóval itt a tavasz. Szinte ugyanazon virágokról írtam, mint tavaly vagy tavalyelőtt ilyenkor, azonban ahogy minden évben újra meg újra kitavaszodik, mindig máshogyan fedezem fel ugyanazokat a növényeket, színeket, illatokat, és ez boldogító. A palántáim is ugyanúgy nőnek, az ég is ugyanolyan tébolyítóan kék, mint tavaly tavasszal, mégis új, jó és friss az öröm: hogy vége a hosszú, hideg, unalmas és szürke télnek.
Szigetközi madarak
Visszavonhatatlanul itt a tavasz. Tegnap leszedtem a madáretetőket is. Lemosóztam a fákat, de madaraim is elpártoltak tőlem: már találnak ennivalót, és önfeledten trilláznak a fákon. Reggel cinegekórus, délben a zöldike „zsíroz”, este a rigó ad koncertet. Ennek okán illik pár madarászos zárósort írnom az idei téleleji madáretetést lezárandó.
Tavaly szeptember óta nem mazsoláztam Kovács Antal Járok-kelek gyöngyharmaton című könyvéből (pedig tudom, hogy legalább egy főt érdekel...). A múlt héten azonban a taknyos zsebkendőkkel körített táppénz kellemetes állapotában leledzettem, és ráértem egy kicsit csemegézni. Találtam is érdekes dolgokat, mégpedig a madarakról szóló fejezetben. Úgy gondolom, ha már ennyit foglalkoztam a kis szárnyasokkal, ezt a bejegyzést bátran idetehetem, mert egyszerre kedves, mulatságos és tanulságos. Nézzük tehát, hogy az etetőm és a házunk környékén megjelent madarakat miféleképpen ismerték a régi szigetközi emberek!
"Csuríz, csuri, spocc: Passer domesticus) Házi veréb. Minthogy errefelé is tömegesen él, a madarak közt mindig megemlítik. A verébfi az kiscsuri, a tollatlan fióka neve tökösveréb, csupaszveréb vagy mesztelen csuri, ezután tokosveréb lesz, később pölhösveréb. Utoljára kikelt fióka a fészekfentő, gyakran visszamarad, csünt vagy csünött lesz. A hímet pedig kanverébnek hívják.
Dómányszűrös vargyú, dómányos varjú, hammas vargyú, nyári vargyú vagy varnyú: dolmányos varjú (Corvus cornix). Néha csókának is nevezik. Ragadozónak tekintik, mivel a kiscsibét, fácáncsibét, kismadarat is elviszi. Megkülönböztetik a teljesen fekete tollazatú téli varjútól (Corvus frugilegus). Ez utóbbi a Szigetközben is túlzottan nagy számban él, nevei: feketevargyú, csókavargyú, csóka, kánya, gányó, orosz fácány, kőműves fácánnyo, szegínyember fácánnyo. Valaha, még a jobbágyság idején a szegény emberek úgy jutottak húshoz, hogy a varjót megfogták. A mai öregek mesélnek róla: „Főmásztunk a nyárfa tetejére, a vargyúfit kiszettük, vót, aki a kisvargyú lábait összekötötte és csak akkor ment érte, mikor elég nagyra nőtt. Közülük igen sok kiesett a fészekből, ha időben megtalálták, még megfőzték. Kitűnő levesse vót.” Sokan tőrrel, azaz hurokkal, csapóvassal, vidravassal, rugattyúval járó erős csapdával fogtak madarat. (…) Egy „odaátrú” (Mátyusföldről) származó ember elmondta, hogy valamikor a fekete varjút pápista varjúnak nevezték, a másikat, mivel húst is eszik, kálomistának.
Fadoktor, fakopács, favágó, fakopogtató, madarak ácsa, herkál, herkály: a harkályok neve (Picidae). „Ha kopog a fán, a nyűvek menekülnek.” A fekete harkályt(Dryocopus martius) szélkiáltónak, szélmadárnak hívják: „Amikor repül, éles hangon rill, ezt mondja: szél lesz, szél lesz.” „Előre jelzi az időjárásváltozás legalább fél nappal.” Dunakilitin szélkiáltónak a nagy tarkaharkályt mondják (D. maior). Ugyanitt kiliti csődör-nek ill. kiliti monyas-nak is hallottam nevezni, mondván, hogy nyerít.
Föcske: Fecske, amelyből többfélét ismernek. „Ollyan túróacskufészke van a házak eresze alatt” a mónárföcskének (Delichon urbica). A villásfarkú föcskemadár is az istállóba fészkel, a parti föcske „likat csinál magának és hosszú csöveket vájkál a partokba.” (Hirundo rustica és Riparia riparia). Kisbodakon mesélték, hogy a múlt télen a verebek beköltöztek egy elhagyott fecskefészekbe. Mikor aztán tavasszal a fecskék megérkeztek, nagy lármát csaptak és némi tanácskozás után befalazták a verebeket (!), majd a régi mellett új fészket építettek. Azt is megfigyelték, hogy az öreg fecske a fiókákat sorban eteti, s mindig tudja, melyik következik. Azt is meglesték, hogy egy észér fecskefi előretolakodott, de akkor a szülő kihagyta a sorból.
Gyászos cince, gyászcinke: Széncinege (Parus major). Fekete fejéről nevezték el. Tavaszi hangja jellegzetes: „Nyitni-kék!” és a „Pi-pi-tér! Ki-csit-ér!”
Királmadár, kirámadár:Ökörszem (Troglodites troglodites). „Azír királmadár, mer amikor a madarak versenyt vívtak, hogy ki tud magasabbra röpűnyi, mer az lesz a madarak kirájja. Az ökörszem a sasnak szárnya alájja bújt, s mikor a sas már elfáradt, az ökörszem hirtelen előbútt, fővágott, és még föjjebb röpűtt, ű lett a királ. Hanem a sas igen megharagudott rá és a többiek is, ekezdték üldözni. Ekkor bebútt egy egérlikba. Azt mondták a bagúnak, vigyázzon rá. De a bagú elálmosodott és azt találta ki, hogy csak az egyik szeméve níz, a másikat becsukja. Egyszer az egyiket becsukta és a másikat elfelejtette kinyitni, így az ökörszem megszökött. Azóta lenn bújik a földön, és el akar tűnni, ha más madarat lát.” A mese leírva olvasható Miskolczi Gáspár Egy Jeles Vad-Kert című művében, ezzel a tanulsággal: „….ma sem illik akárkinek is ellenségét semminek alítani, ámbár csak igen kicsiny és erőtlen légyen is az.”
Kölesveréb: mezei veréb (Passer montanus). Kisebb és sötétebb a házi verébnél. Facsoportokon tanyázik a gabonafélék közelében, a másodvetésű kölest igen szereti, de sok rovart is eszik.
Mónárcnege, kékcinege: (Parus caeruleus). Cincének csak ritkábban hívják, inkább cinege, cinke a neve. „Ki-csi-tér, ki-csit-ér!” – utánozzák.
Őszike, hosszúfarkú cinke: Őszapó ( Aegithalos caudatus). „Hosszúfarkú aranyos kismadár, kicsi mint a tehén szeme.”
Sármánka, sármáli, sármán, sármány: Citromsármány (Emberiza citrinella). Többféle sárga énekesmadarat is hívnak sármánnak. A citromsármány régi kazlakban keres menedéket a ragadozók elől.
Stiglic, stiglinc, istiglic: Tengelic (Carduelis carduelis). Gyommagvakat pusztító tarka kismadár. „Dunaremetibe így mondtuk: >>Istiglice simonyice…<<, és a kezünket keresztbe tettük”- emlékezett egy öreg néni valamilyen gyerekkori játékra.
Vidéki, vidíki, évelő gellice: Balkáni gerle (Streptopelia decaocto) „Vidii-ki, vi-di-ki”-„Tuu-dom, tuudom”- feleli a párja. Kisbodakon más változat van: „Vidéki jön! Vidéki jön!” – mire a párja azt feleli „Nem-ide-való! Nem-ide-való” Azt mondják, hogy csak a negyvenes évektől terjedt el nálunk, azóta hűségesen kitart, mint a veréb, a házak körül. Tollazata barnásszürke, nyakán fekete karika.”
Több madárka népi neveinek leírása hiányzik: nincs rigó, zöldike, vörösbegy, pedig nem olyan ritka madarak. Nyilván a vízimadarakra vonatkozó megjegyzések lényegesen bővebbek, a szerző meg a nyelvi csemegéket kereste, nem az összes madár leírását. Kedves olvasmány nekem.
Az etetési időszak idén tavaszra lezárult, átáll itató üzemmódba, aztán novembertől teljes erőbedobással folytatódik. Nagyon remélem, hogy addig is a ház körül még számos érdekes madár megfordul, és őket is megismerhetem közelebbről. Várom jelentkezésüket!
(Azért a szokás hatalma elég nagy... Akárhányszor az etető felé lődörgök, mindig odapislogok, van-e ott madárka. És menetközben rájövök, hogy tegnap 18 fok volt, a télnek leáldozott, végérvényesen itt a tavasz, a madaraim maguk kosztolnak. Ez így van rendjén, mégis egy kis szomorúságot érzek, hogy nem gyönyörködhetek bennük. Sebaj, viszlát ősszel!)
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)
Bejegyzések
9 megjegyzés :
Megjegyzés küldése