Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2018

Nyár, képekben

Egy csokorban a nyár legszebb kerti pillanatai

Haranglábak

Csodás, régi, parasztkerti virágok, amelyek meglehetősen otthonosan érzik magukat a kertemben. Ezt az is bizonyítja, hogy szaporodnak, nem is akárhogy.  Budaházy Edda is büszke lehetne rájuk.  Szóval, volt egy magról nevelt bordóm. Magányos szingliéletet élt évekig, bulizott a méhecskékkel és semmi magonc, sehol egy palánta. Aztán, pont amikor kívánós terhes voltam, megkívántam ezt a lila-fehéret az egyik soproni kertcentrumban.  Kicsi volt, de tökös dögös és hamarosan szerelembe esett a bordóval, de azért lehetett ivari elhajlás a dologban, mer mind a kettő őrülten magzani kezdett. Ősszel még a járdarésből is kis harangláb-magoncok kandikáltak pajzánul.  Most már látszik az eredmény, az egyik sarj fehér, a másik rózsaszín, de a legtöbb sötét. Bordó.  Ha rajtuk múlna, az egész előkertet Kárpát-medencét betöltenék.  Az ő magjaik is majd kikelnek a maradék résekben és felnőnek szépen.  Betöltik a szabad helyeket a bokrok alatt és nem engedik e

Mint pünkösdi rózsa

Ma reggel fél tízkor -mint a magamfajta szorgalmas kertész- még félig pizsamában a krumplit tettem fel a gázra, Laci meg alsógatyában kávézott, Juditka még aludt, Móni playmobil figurákat gyömöszölt a cserépkályha hamuzófiókjába. Igazi reggeli családi romantika, tisztára mint a tévében... Egyszer csak hatalmas dörömbölés a bejárati ajtón. Mindjárt azt hittem, hogy a szomszéd jön át valamiért megint piszkálódni, mentem ajtót nyitni... és tátott szájjal bámultam az ajtón besuhogó hét hattyúfehér ruhás kislányra, akik egyszerre kiáltották: "Szabad-e a pünkösdöt köszönteni?" És már rá is kezdtek a dalukra, amelyben az eljött Szentlélek áldását kérték a házunkra és minden lakóira, magasra nőtt kendert, bőségesen bort, búzát, gyümölcsöt, gazdagságot és egészséget kívántak, háromszor feldobva a magasba a bájos kis pünkösdi királylányt. Bár mifelénk még feltűnnek betlehemesek és balázsolók, a pünkösdi királylánnyal sose jártak felénk. Nem lehetett meghatódás nélkül nézni ezeket a

Aranyat érő

májusi eső képekben. Amíg a fiúk gumocsizmában tapicskálnak, én vízcseppekre vadászom a kertben. Palástfű, talpig gyémántban. Elhunyt magastörzsű rózsa virágzó alanyhajtása. Gyűlik az öntözővíz a hordóban. Lóherék. Mire ideér a pünkösd, a peóniák szirmai lehullanak majd. Nőszirom, ázottan.  Póktanya, ázottan, a borókán. Virágzó cserjék.

Skanzen

Még április végén összehoztunk a barátainkkal egy nagyon kellemes napot, amikor is megnéztük s szentendrei skanzen nyugat,magyarországi részét, egyben összeengedtük a 1,5 és 13 év közti gyerekeket... Izgalmasra sikerült. Szélmalom, ez nem kisalföldi, hanem az alföldi Dusnokról való, Szekszárddal átellenben a Duna másik oldalán. Kovácsműhely Szilsárkányból Emblematikusan lusta disznó. Lehet, hogy már benőtt az ajtófélfába. A csajok kedvenc paripája. A nevezetes mosonszentpéteri sváb kápoln a A Szatócsbolt hívogató épülete. Kifogyasztottuk a kakasnyalókaraktárt. Meli, itt a három királyfim. A legkisebb, a csupa-csupa vigyor a búcsúfiának vett homokozószerszámaival. A mindig tevékeny két nagyfiam kukoricát darál. Egyéb fontos látnivalók: az őrségi harangláb. Szekerek Az őrségi kerített ház kamrája. Rengeteg, hatalmas, csípős fekete hangya. Meg se próbáltunk leülni a földre. 

Oldtimer show

Most hétvégén ez volt a legkellemesebb program. Három fiúval mi lenne izgalmasabb, mint egy szabadtéri veteránautó-kiállítás. Nekünk gyerekkori nosztalgia, a kicsiknek kifogyhatatlan látnivaló. 100 forintért mászható traktor A képek magukért beszélnek. No meg persze lángos, kürtős, fajátékok, szalmakalap, őstermelők. És ez még nem minden: hétvégén jön a felvonulás, roncsderbis  veteránautós csillagtúra zárásaképpen .