Zöld.ségek Amatőr kerti napló

„A közepiből morzsoltam. Régen is mindig azt mondták, hogy a közepe a lelke a szemnek, vagyishogy a nyélnek. A hegyén meg a végén levő szemeket nem kell belerakni, azt ki lehet vágni, nem vetőmagnak való. A közepe, az éri a legtöbbet-’’ mondta a kertszomszéd Marika néni, amikor a markomba olvasta a csemegekukorica-szemeket. Előtte panaszoltam neki, hogy a drága, fémzárolt csemegekukorica-mag enyhén szólva hiányosan kelt ki. Marika néni erre meglepett egy óriási adag háziszedett vetőmaggal. „Ezt vissza lehet ültetni, nem fajzik el, mint az a sokféle agyonnemesített franc hibrid, és finom is”-tette hozzá. Igen megörültem mert már évek óta keresgéltem olyan fajtát, ami tényleg nem hibrid, és nyugodtan visszaültethető. Vetettem is belőle azonnal, de nem csak sorba, hanem a mifelénk divatozó hármas társítás szerint rendeztem el a neki szánt jókora ágyást: az uborka-kukorica-futóbab trió formájába vetettem.
 Ez a három növény egy területen gyönyörűen megterem. Kicsi koromban is gyakran láttam sok kertben ezt az „édes hármast”, amivel kis helyeket is jól ki lehet használni.Ebben az összeállításban a kukorica mint oltalmazó és támasz hűs árnyékot ad a vízigényes uborkának, és egyben természetes karója a futóbab indáinak. A termésérlelésben azonban a rákúszó növények nem zavarják. Valamivel nagyobb hely kell az „édes hármashoz” , mint a közönséges csemegekukorica – ágyáshoz, de lényegesen kisebb így is a szükséges termőterület, mintha külön-külön vetnénk babot, csemegekukoricát meg uborkát. Két éve kísérletezek kordonon nevelni uborkát, de teljes csőd, idén visszatérek ehhez a régi, parasztkerti megoldáshoz. 2010-ben ültettem utoljára így, akkor egész jól sikerült, különbül, mint az elmúlt két évben együtt.

A nevelgetési eljárás a következő:

Először a csemegekukoricát kell elvetni, sortávolságnak bő 1 méter kell. A kukoricamagot nem szoktam áztatni. Lépésenként ültettem el két-két szem kukoricát, takartam, majd vártam. Hamarosan kibújtak a kis növények. Ekkor a sorközöket felkapáltam, és a közepére egy sávban elvetettem az uborkamagokat. Marika néni mondta, hogy a magvakat édes tejben áztassam egy éjszakán keresztül a biztos kelés érdekében. Mivel nemrég vetettem, ezek még nem keltek ki. Célszerű a későbbi macera elkerülése érdekében peronoszpóra-rezisztens fajtát választani az uborkából.
A babot is közétettem: a babszemeket a kukorica kelése után kis kézi ásóval a kukoricatövek mellé ültettem, minden második tőhöz egy-egy szemet. A babnak mindenféleképpen futósnak kell lennie, jó a törökbab, a Juliskabab, meg a számtalan hasonló fajta. Ezzel összeállt a csapat, innentől kezdve csak pátyolgatni kell a fejlődő növényeket.

Mindhárom növény kikelése után alapos gazolás jön, aztán be kell mulcsozni jó vastagon az ubi környékét fűnyesedékkel, szalmával. Ez a talajt nedvesen és gazmentesen tartja, és az uborka sem lesz sáros. A kukoricát fattyazni kell egyszer. A babbal nem kell foglalkozni, az illedelmesen hajt majd, és ahogy kell, felkapaszkodik a kukoricára. Amikor az uborka méteres hajtásokat növeszt, kacskaringós kacsokkal a végén, akkor ezeket fel lehet tenni a kukorica alsó leveleire. Az uborkák így hasonlóan növekednek a kordonoshoz, szép tiszták maradnak. Azért nagy szárazságban az egész együttest meglocsolom néhányszor. Két hónap múlva dús, nehezen áthatolható dzsungelünk lesz, teli szúnyogokkal, ideális gyerekbunki. És lehet kutakodni a termések után. A kukoricák címereinek magasságában kifejtős jellegű babot szedhetünk, a kukoricacsövek eddigre már megteltek, és térdmagasságban lehet szedni az uborkát. Tény, hogy az intenzív, kordonos művelésben, illetve külön karókon bővebb a termés, de ez helytakarékosabb, illetve kevesebb vele a munka: megspóroljuk a támrendszer macerás építését, ősszel pedig elbontását.A sűrű, összefüggő növényzet és a vastag mulcs kifojtja a gazokat. Kordonbontás helyett csak a kórót kell eltakarítani, de ezt darabokra vágva gyújtós gyanánt el lehet használni. Nagyanyáink tapasztalatán kialakult, bevált társítás ez kiskertekbe. Nagykerti, szántóföldi változata is közismert volt a régi paraszti gazdálkodásban: ez a takarmánykukorica-bab-takarmánytök hármas.  
Az "édes hármas" ültethető főveteménynek- ilyenkor a vetés ideje április vége-május eleje, és júliustól terem. Ilyenkor a termés korábbi, igen finom minden. A kukoricából és a babból ha hagyunk tovább érni, a jövő évi vetőmagszükségletünket is kinevelhetjük.
Korai fajtákból összeállítva másodvetésként is jól szerepel, ha június végéig szabadul fel hely a kertben erre a célra. Ilyenkor a bab már nem érik be őszig száraz babnak, tehát a jövő évi vetőmagot sajnos nem tudjuk innen megszedni, de megenni fejtősen finom. Az uborka és a csemegekukorica ebben az esetben szeptember elejére ad fogyasztható termést. Ez is jó, bár a csemegekukorica íze ilyenkor már nem olyan dús, telt, mint augusztusban. Az uborkának viszont optimális a már kicsit hűvösebb időjárás! És még egy haszna van. Anyuci szerint szeptemberben a legjobb az uborkát eltenni, mert már nincsenek olyan melegek. A júliusban eltett ecetes uborka - hacsak nem tömte teli tartósítóval - sokszor az augusztusi kánikulában felforrt, megbuggyant, bepuhult, ki lehetett dobni. A szeptemberi eltevésű azonban még jövő tavasszal  is kifogástalanul ízes maradt. Eltenni való uborkát ezért régen mindig ebben a felállásban és ütemezésben neveltek nagyszüleink.
 Én is ezt az eljárást követem: egy darab van fővetemény gyanánt, és a hamarosan letermő zöldborsó helyére is ez kerül majd. Igazi lusta kertésznek való megoldás ez, aki mindent szeretne, kevés munkával.