Évzáró - 12 hónap, 12 kép
2 hónapja
Egy ismeretlen kertész kiváló találmánya
Egyik este - a csoda tudja, miért - lapozgattam A technika krónikája című méretes könyvet. Benne évszázadokra, évtizedekre, majd évekre lebontva szerepelnek a szerzők által a megjelölt időszakokban az emberiség számára legfontosabbnak ítélt találmányok. Az 1849-es évnél az alábbi érdekes sorokat olvashatjuk:
"Egy kertész feltalálja a vasbetont
Joseph Monier 26 éves kertész feltalálja a monírozást. Ezen a beton vasrudakkal történő megerősítését értik. (...) Monier a vasalás elvét magában a természetben figyelte meg. Mint kertész megállapította, hogy a növények kevéssé terhelhető szöveteiket beágyazódott szívós, rugalmas vagy megfásodott szálakkal, esetleg szabályos rácshálóval merevítik.
Amikor aztán betonból próbált virágtartókat készíteni, nagy sikerrel alkalmazta a később az egész világon róla elnevezett Monier-vasat. (Más változat szerint pusztán idegesítette, hogy vashálós virágtartói megrozsdásodnak, ezért vitt fel egy betonréteget. )
Monier találmánya nélkül a későbbi korok hatalmas betonépítményeit el sem lehetne képzelni."
Hirtelen eltöltött a csodálat ez iránt a jó szemmel és kiváló anyagismerettel rendelkező kertész iránt, Mindamellett van valami bűbájos abban, hogy a virágládák rozsdamentessé tételének ötletéből később egész világvárosok épültek fel... Lehet, hogy ez egy építészmérnöknek nem olyan lenyűgöző, de rám a meglepetés erejével hatott.
Egyben nosztalgikus hangulat is eltöltött. Pont tíz éve, hogy kedves Jani sógorom tanítgatott egyszerűbb vasbetonszerelési munkákra, amikor tesómék háza épült. Amit ott tanultam, nem felejtettem el a saját házamnál sem, mennyit pepecseltem a koszorúbetonhoz a vasszerkezettel, atyaég! Gondolom, kertbirtokos kedves olvasóinknak nem kell bemutatni, hány helyre kellett még vasbeton a háznál és a kertben, meg mindennapi életünk során. És mindez egy kertész leleményességéből eredően.
Mire jó a háznál ez a sok rezisztens szőlő?
Bornak ugye nem nagyon való. Veszélyes is lehet és hát alig élvezhető. Nagy büszkeség Janinak, hogy kezében tarthatja ez első, saját, házi illatos törkölypálinkáját. 39 évesen ennyire már vitte:-) Egészségünkre ebben a megfázós téli időben.
Első hó
Balázs most látott életében először igazi, kiadós havazást. Meglepődött, de élvezte nagyon!
de a hintában is lehet pihenni.
Rózsakeksz
A rózsacukrom már két hónapja érett a kamrában, a cukor egyre inkább átvette azt a kellemes, almás-csipkebogyós illatot a szirommorzsáktól. Most jött el az ideje, hogy keksz formájában a család asztalára kerüljön. Lehetne belőle akár Valentin-napi szerelmeskeksz is, ha tartanánk ezt a virágboltos-ünnepet, mert hát tiszta afrodiziákum a rózsa, a málna meg a kesudió-mandula morzsa, ami belekerül, no meg körbelengi némi cicis képzettársítás a sütit a formája miatt. Mindenesetre szeretettel készült a páromnak és a családomnak.
A tészta receptjét a béna házicukrászok egyik szamárvezetőjéből, Stahl Judit gyors édességes könyvéből vettem, a lekváros aprósüti (43. o.) receptjét alakítottam rózsacukrossá.
Szóval volt 6 dkg rózsacukrom, ezt kikevertem 12,5 dkg puha vajjal. Kimértem 15 dkg finomlisztet és összekevertem egy csipet sóval. Kézimixerrel morzsásra dolgoztam a cuccot, majd kézzel pár mozdulattal tésztává gyúrtam.
Sütőpapírt fektettem egy nagy gáztepsibe, aztán a tésztából kisebb diónyi gombócokat gömbölygettem, a közepükbe lyukat nyomtam és 175°C-os sütőben 15 percig sütöttem. A golyók sütés közben kissé ellapultak, de megőrizték a mélyedésüket.
Amíg sült a tészta, előkészítettem a dekorációt, ami nem volt egyéb, mint jó púpos evőkanálnyi házi málnalekvárba kevert kis löttyintés vodka, meg valami zacskós diákcsemegéből előhalászott pár szem kesudió és mandula apróra vágva.
Darabonként fél mokkáskanálnyi lekvár és egy csipet lágy ízű dióféle tette izgalmasabbá az önmagában is különleges, ízletes-illatos omlós kekszfalatkákat. Kb. 25-26 db sütit ad ki ez a mennyiség. Nem sok, igazából másnapra elfogyott, mert mindannyian rájártunk.
Ha valahol kaptok, találtok szárított rózsaszirmot, (pl. itt) érdemes kipróbálni. Egyszerre hétköznapi és különleges a végeredmény, olyasmi, ami bearanyozhat egy esős-borús téli hétvégét.
Téli fotók, napsütésben
A tizenhat fokos januári kánikulát nem lehet fotózás nélkül kibírni. Rég jelentkeztem, sajnos a két picink alvási ritmusa nem enged túl sok blogolást mostanában. A felforduláson túl azért vannak örömök is. Nem is kevés.
Egyetlen puszpángom.
Vadcitrom tüskéskedik a virágágyásban. Új szerzemény, tesóm ajándéka, akitől üzbég gránátalmát is kaptam.
Borzaskata magoncai.
Dögtemető, sárga meg barna harlekinok és legyek. Ennek nem örülök, de azért érdekes.
Nem bánnám, ha lenne még hó, jó volna a kisfiaimmal szánkózni egyet. Szerintetek milyen tél lesz még?
Kertrendezés tíz év után
Elbokrosodtunk a kertezés tíz éve alatt. Kezdetben olcsó, bevált lombhullató cserjékkel ültettük be a telekhatárt, amíg készült a kerítés. Mostanra ezek nagyon kifejlődtek, útban vannak a dróthúzásnál, elzárják a fényt, közöttük szaporodnak a gyomok. Részben ifjítjuk, részben kivágtuk őket. Mellesleg fenekestül felfordult a kert rendje, alaposan újjá kell szervezni-tervezni mindent.
Tuják. Se vele-se nélküle növény.Magról nevelni könnyű, hiszen járdarésekben itt-ott spontán is kikel. Ebből gondoltam, hogy jó ötlet lesz magról tuját nevelni. Annyi az egész, hogy a magot cserépbe kell vetni fólia alá, (most potyog, eszik a verebek), kétszer tűzdelni, nevelőágyásba tenni, majd végleges helyre ültetni a harmadik évben. Előnye, hogy gyorsan nő, takar a nemkívánatos pillantások elől. Ugyanaz a hátránya is, nehéz észrevenni a tujafalon át a szökős vagy farakás tetején bajba került gyereket. Aztán pár év alatt túl magas lesz, ápolatlan lesz, felnyurgul, maggal lesz tele. Vannak szép példányai és vannak totál elfajzottak is, amelyek szinte csak magot hoznak lomb helyett. Kiszárítja a kertet, prímán bújtatja a betörőt. Szóval meguntuk, egy részét kivágtuk.
Jani körbeásta a gyökerét, majd vontatókötéllel körülkötötte és a jó öreg Suzukival kirántotta, mint valami rossz fogat. Szellősebb lett az összkép nélkülük.
Párat meghagytunk a kutyaólnál szélfogónak és a farakások körül, takarni a csúnya részeket, de a zöldségeskert határolósövénye megszűnt. Csak a ribizlik és az alacsony cserjék jelzik a zöldséges szélét. Így jobban lehet figyelni munka közben a kertben játszó gyerekekre.
Orgonák. Puszta kézzel felszedett kis sarjakból nőttek jól megtermett bokorrá az orgonák. Hamar zárták soraikat a kert végén. Az a bűnük, hogy vadfűvel telenőtt a bokrok köze és kezdte eluralni a zöldségest. Hasonló sorsra jutottak a csupa tüske vérborbolyák meg a zöldséges közepén egyre inkább elterpeszkedő olasznád.
Szóval a kert életciklust vált: fiatalból átmegy életteli középkorúba, ahogy mi, a gazdái is. Jövőre töltjük be azt a bizonyos negyvenet, ami után állítólag kezdődik az igazi élet. Mindenesetre, bár nem voltam elszállva magamtól anno 20 évvel ezelőtt, azért egy jótündér egypár napra visszaváltoztathatna azzá a húszéves csajjá, aki voltam, megőrizve a mostani tapasztalatomat és magabiztosságomat. Kipróbálnám, úgy milyen.
Sok beszédnek sok az alja. Lássuk, miből élünk, mitől nem fázunk. Jól fogyott az elmúlt hideg napokban a tavaly betárazott száraz fa, lassan gondolkodhat a család a jövő évi favásárláson, hogy az a fa jövő évre tényleg száraz legyen. Fedett tároló híján ótvar kocsiponyva védi az esőtől a kupacot. Ezt is fejlesztenünk kellene a közeljövőben.
A szép, lehatárolt, bekeretezett kert helyett a messze erdőkig kalandozhat a tekintet. Csak a rózsákat és a ribizliket hagytuk meg a zöldségeskert határán, no meg néhány kisebb díszcserjét. Jöhet a kiskertbe az északi szél meg a kistraktor is, "aki" a szezon kezdetén majd megforgatja a talajt a zöldségesben. Ez van, így lehet csak valamennyire rendet tenni és megelőzni a tavalyihoz hasonló kudarcot, azt hiszem
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)
Bejegyzések
1 megjegyzés :
Megjegyzés küldése