Tavasz a hidegbetörés előtt

A sok influenzáskodás és fülgyulladás közt nem is tűnt fel, hogy a kertben a tavaszt ígérik az első virágok, rügyezni kezdett a barka, rózsák, a mogyoró és a nyír barkái is bomlani kezdtek. Sajnos... Valószínűleg ezeknek a korán ébredező rügyeknek, virágoknak a hétvégére beérkező szibériai levegő nem fog túl jót tenni. Gyorsan meg kell tehát örökíteni!

Dévény

A Duna és a Morva folyók ölelésében áll ez a csodás fekvésű vár,  hazánk hajdani nyugati kapuja. Átjáró Pozsony és Bécs között, stratégiai hely, ahonnan évezredek óta ellenőrzés alatt lehet tartani Európa ereit, a folyókat.

A várdomb mindössze 200 méter magas, de szinte függőlegesen omlik a Dunába. Elképesztő látvány, sokkal nagyobbnak, tekintélyt parancsolóbbak érződik, mint a valós mérete.

Pozsonynak olyasmi, mint Budapestnek a Dunakanyar, persze kisebb, emberléptékűbb stílusban. A vár ilyenkor, február közepén még zárva, de a jó idő sok sétálni vágyót kicsalt, a parkoló csurig kocsikkal, a büfék vendéggel, a játszóterek gyerekkel.

Romantikus legendájáról idézem a Wikipédiát, ahol a kőkorig visszanyúló történetéről, az egymást váltó uralomváltásokról is sokat megtudhatunk.

A szláv mitológiában a Devina a szerelem istennője, szlávból magyarra fordítva a név asszonyt jelent. A legenda szerint egy nemes lovag apácát szöktetett meg a környéki kolostorból és a vár tornyába felé menekültek. Amikor az üldözők már a sarkukba érnek, ismerik fel, hogy milyen rosszul is döntöttek, mert a toronyban nincs már út, csak a felfele. A csúcsról kéz a kézben levetik magukat a hömpölygő mélybe, a Duna medrébe. Ahol vizet fogtak, ott rögtön egy szikla nőtt, amit azután csak asszonykő (weiber-stein) néven emlegetnek. A torony neve pedig apácatorony lett. A Szépasszony vára kifejezésből egyesek arra következtetnek, hogy az építtető egy valódi hercegnő lehetett.

A hajdani szerelemistennőre, szerelmi mondára utal a vár környékén több  szívmotívumos műalkotás. 

A kő mellett a másik meghatározó elem a víz, három oldalról veszi folyó körül a várat, hol jeges, hol békés, hol örvénylő, hol tengerszerűen végtelen arcot mutatva. 

Torkolat

A vár körüli utcákat kicsi, felújított házak sorai alkotják, mesterien szép részletekkel. A hangulat hasonló a Pilis falvaihoz. Mindenütt igényes és egyben eredeti motívumok, természetes anyagok: kő, mész és fa. Gyakori a vas használata is, egészen eredeti kerítéseket, erkélykorlátokat, mozaikokat alkottak a helyi mesterek

Meglepő utcanévtábla: Avarska ulica.

A legmegkapóbb számomra ez az ablakösszeállítás volt a két nosztalgikus, idős ember szobrocskájával és a sok-sok kaktusszal: 

Dévényben már sokszor jártunk. Tőlünk nincs messze, egy iramodás csak kocsival, bármelyik szabad délutánon. Jó lehet itt élni, természetközelben, de mégis csak egy macskaugrásnyira a nagyon-nagyon urbánus Pozsonytól. Szívesen jövünk ide feltöltődni, a hangulatában van valami misztikus, talán még jobb a kisugárzása, mint a dobogókői táltostanyának. 

Régi szokás ez nap nálunk Balázst járni

Drága Sági Tündének hála,  látogatást tett nálunk a Püspök, a Nyársas, a Kapitány és derék Katonái, hogy hírül hozzák a farsangot és diákokat toborozzanak.

Tündi FB-posztját idézem:  

A Balázsolás szokását Halásziba a református tanítók hozták el az 1700-as években. Balázs napján a falu legényei katonának öltözve házról-házra jártak, hogy iskolába toborozzák a gyermekeket. Ugyanakkor összegyűjtsék, összeénekeljék a kevés pénzből élő iskolamestereknek és kántortanítóknak az éves járandóságát. A Gergelyjáráshoz hasonlóan tojásért, szalonnáért, gyümölcsért és egyéb ételekért cserébe énekeltek a házigazdáknak. Ez a hagyomány az 1956-ig élt Halászin, majd évtizedek múlva Rigó Endréné felkutatta a régi szöveget és fényképek alapján elkészítette az eredetihez hű jelmezeket. A Balázsolók általában heten, de volt, amikor kilencen is jártak. A katonák fehér inget és bő gatyát húztak, hozzá sajátos, papírból készült huszár süveget (Nem csákót!) készítettek. A közkatonák kéket viseltek, a generális pedig pirosat, akár csak a krepp papírból készült rendi szalagból, a fa kardjukat pedig alufóliával vonták be. A püspök egy ministráns ruhát kapott kölcsön a helyi paptól, ahhoz süveget és ún. „pásztorbotot” készítettek a gyerekek. A menet végén állt a nyársas, aki általában sötét ruhát hordott, oldalán tarisznyával kezében pedig az elmaradhatatlan nyárssal. Így indult a menet. És így köszönt be minden házba: „Dicsértessék a Jézus Krisztust! Szabad-e Balázst köszönteni?” Barsi Ernő pedig 1979-ben készített fényképeket és hangfelvételt erről a szokásról. Azóta hagyományőrző szándékkal minden évben előadják az arra kiválasztott nagy fiúk az óvodában, iskolában, majd délután körbejárják a falut. A kép 1929-be készült.

Videón a két évvel ezelőtti verzió:

Ez pedig az 1985-ös. Szegény egykori legényeknek deresedik már az a határ...