Kutyatejjel csak kesztyűs kézzel

 ...avagy toxikus családtag

Szombathelyen jártunk a családdal, és a Kalandváros környékén arra lettem figyelmes, hogy fenntartható módon, őshonos vadvirágokkal (cickafark, szamárkenyér, kék iringó, árvaláyhaj, mutatósabb bogáncsok, stb), fűszerekkel és szárazségtűrő növényekkel ültették be a játszóterek és sportpályák környezetét. 

Csentem néhány hajtást az egyik pozsgásról, de éreztem, hogy nedvet ereszt. Már akkor sejtenem kellett volna, hogy csapda lesz, bár az agyam hátulján valahol átsuhant a kutyatej szó. Nagyjából megtöröltem a kezem, és ahogy jöttünk haza, tíz perc múlva égni és könnyezi kezdett a szemem, mintha csípős paprikát kentem volna a szemembe. A garatomon folyt le a könny, és a torkom is marta már valami csípős dolog. 

Pár percbe beletelt, mre rájöttem, hogy az ujjaimról a szemembe jutott tejnedv marja a látószervem és a torkom. Megálltunk, a nálam lévő kulacsból kezet mostam és kimostam a szemem is, erre az irritáció valamennyit javult, de a gyomom kicsit később megfájdult és verni kezdett a víz. Arra gondoltam, hogy a tej valamennyire közömbösítheti a mérget, ezért gyorsan ittam egy tejeskávét az egyik kávézóban, ami tényleg segített. 

A Plantneten aztán megnéztem, milyen növény is ez. A megfejtés a délszaki kutyatej (euphorbia myrsinites), amely Európában őshonos vadnövény, sziklakerti szárazségtűrő, ellenálló évelő növénynek számít, a Wikipédia szerint Ameikban veszélyes, irtandó invazív gyom. 

Mérgező, szem- és bőrirritációt, gyomorfájdalakat okoz, nem is enyhe tünetekkel, ezt tanúsíthatom. Milligrammos adagban juthatott be a méreganyaga, mégis két rendkívül kellemetlen órát okozott. 

Mindenkinek javaslom, hogy csak kesztyűben érintse meg ezt a növényt, otthon a becserepezésnél már így is tettem. Remélem, ennyi bosszűság után hajlandó lesz meggyökeresedni, mert komoly terveim vannak vele. 

Nem tudok nem arra gondolni, hogy utolért az instant karma. 

Hainburg kora tavasszal

Amint egy kicsit megmelegedett az idő, március 23-án megvalósítottuk egy régóta halogatott tervünket, felkerestük a tőlünk kocsival alig egy órányira található Hainburgot és környékét. Ez a történeti városka szorosan a Duna mellett helyezkedik elaz osztrák oldalon, a túlpart már Szlovákiáé. Gyakorlatilag Rajkához hasonlóan szinte Pozsony agglomerációjává vált az utóbbi két évtizedben, pedig Ausztria része. Számos vonatkozásban kötődik a magyar történelemhez. 

-án 

A felfedezést a városka környékének feltérképezésével kezdtük. A várlátogatás előtt egy kilátót keresve leparkoltunk egy időszakosan zárt mellékúton, egy kicsit követtünk egy random turistajelet, és egy csodaszép helyre találtunk. Ez Rom-Röthelstein, egy legalább 800 éves kis erőd maradványa. A Duna partfala fölé magasodik, messze átlátni Szlovákiába. 

Kísérteties helyként emlegetik ezt a romot: "A XI. században épült Röthelstein-kastélyt számos legenda övezi. A varázslatos órában az elvarázsolt templomos lovagok, szerzetesek és apácák lelkei kísértik a komor hordalékerdő szélén lévő romokat. Egy gigantikus kincsről is beszélnek, amelyet még nem találtak meg."

Mivel március utolsó hetében indultunk neki a túrának, az erdő  telistele volt minden, a hóvirág után nyló virággal. Keltikék, gyöngyikék, májvirág. A kilátóhoz vezető utat elvétettük, találtunk vadászlest, szorgosan gyűjtögető méheket kaptárostul, tehéncsordát és bakzó nyulakat, de a turistajelet, na azt nem. Toronyiránt átvágtunk végül a domboldalon és egyszer csak tényleg sikerült rácsatlakozni a szerpentinre. 

Kora délután indultunk fel  a várba.  A szabadon látogatható, régi középkori várrom megkoronázza a dombot, amelyet körbevesznek a lakóházak. A Wikipédia szerint  a kelták alapították, a római időkben is lakott volt, és a Nibelung-énekben is említik. 

Történeti, földrajzi jelentőségéről egészen részletes információkat gyűjtött össze egy tűrázó, érdemes az összefoglalóját elolvasni: Ahhol a Duna a Kárpát-medencébe lép. 

Egy érdekesség a cikkből: "Állítólag a Nibeungenlied-ben említett Heimburg tulajdonképpen Hainburg vára volt, s állítólag itt tartotta nászát Attila Krimhildával – keresték is itt évszázadokon át Attila sírját." König Etzel Strasse is van a városkában, a Duna partján!

A falak részben épek, részben leomlottak. Nem igazán kiépített vár, nincs belépő, sem ajándékbolt vagy hasonló turistacsalogató attrakciók, de  van néhány csodás pihenőpad a külső és a belső várfalak között kialakuló teraszon, pazar dunai kilátással. 

A környezete rendezett, idősebb jaapánakácokkal népesítik be a belső várat és a  falak közütti részeket, festőivé téve az összhatást. Kívül a sziklás gyepben sokféle őshonos kora tavaszi növény pompázik: gyöngyikék, kutyatejek és hasonlók.

A várfaltól egy rövid sétával elérhető a Duna menti sétány. Jól felszerelt, mosdóval ellátott játszótere miatt ez a gyerekes családoknak megfelelő célpont lehet. Láthatjuk itt a bástya kinézetű vítztornyot, az árvíízvédelmi okból viaduktszerű töltésen futó vasutat, de a legérdekesebb a tűzoltóhajók számára épített kis csónakház. 

A belváros többi látnivalójára, amelyek között további magyar vonatkozású helytörténeti emlékek találhatók, sajnos azan a napon már nem jutott több energia, de biztos, hogy még visszatérünk felderíteni a több helyet.