Csodás, régi, parasztkerti virágok, amelyek meglehetősen otthonosan érzik magukat a kertemben. Ezt az is bizonyítja, hogy szaporodnak, nem is akárhogy. Budaházy Edda is büszke lehetne rájuk. Szóval, volt egy magról nevelt bordóm. Magányos szingliéletet élt évekig, bulizott a méhecskékkel és semmi magonc, sehol egy palánta. Aztán, pont amikor kívánós terhes voltam, megkívántam ezt a lila-fehéret az egyik soproni kertcentrumban. Kicsi volt, de tökös dögös és hamarosan szerelembe esett a bordóval, de azért lehetett ivari elhajlás a dologban, mer mind a kettő őrülten magzani kezdett. Ősszel még a járdarésből is kis harangláb-magoncok kandikáltak pajzánul. Most már látszik az eredmény, az egyik sarj fehér, a másik rózsaszín, de a legtöbb sötét. Bordó. Ha rajtuk múlna, az egész előkertet Kárpát-medencét betöltenék. Az ő magjaik is majd kikelnek a maradék résekben és felnőnek szépen. Betöltik a szabad helyeket a bokrok alatt és nem engedik e
Kerti és természetjáró kalandok