2012. január 28., szombat

Szamócát – magról?

Kifinomult ízlelőbimbójú szamócarajongók állítják, hogy igazi íze csak az erdei szamócának van.  Benne testesül meg mindaz az illat és zamat, amely a tökéletes eprességet adja. A frigó palántákból nagy gyümölcsöket hozó, a kúszó, csüngő, kivadult „paraszt” szamócák csak halvány árnyképei a vad gyümölcs tökéletességének.

Az erdei szamóca azonban vadon ritkaság. Már az elvárosiasodott, neten lógó falusi is kevés helyen találkozik erdei szamócával, én is csak két területet tudok, ahol terem: Halászi és Dunasziget közt a Gazfű erdőn, illetve a Kissomlyón. Ritka ínyencség az ilyesmi. És mégis előttünk a lehetőség, hogy saját erdeiszamóca-ültetvényünk legyen, egyszerűen.
A nemesített epreknek nagy földparcella kell, sarjakról szaporodnak, egyszer teremnek – a nevelésükhöz a feltételek nincsenek meg sok kertészkedőnél.  Ha nincs föld, sovány a talaj, nem lehet öntözni, sajnos kénytelen az ember a zöldségesre vagy a „szedd magad” gyümölcsre fanyalodni, ha erre a finom gyümölcsre vágyik. Örvendetes azonban, hogy így se kell letenni a saját termésről: a kis helyet igénylő, nem indázó, igen igénytelen, folytonérő, de apró gyümölcsű, és – jó hír! – balkonon is nevelhető erdei szamóca a megoldás az eprészkedni óhajtók számára.
Az erdei szamóca magját „Ruyana”, „Rügen”, és „alpesi szamóca” fantázianeveken már 60 forint / csomag ártól meg lehet venni, kis kutakodás után. (Ez az ár önmagában is komoly kísértő tényező…) A nagy, nemesített szamócafajták (Gorella, Elsanta stb…) magjait még sehol sem láttam, ezeket magról nem, csak sarjakról szokták szaporítani. Csüngő eper magja is kapható időnként.
A nevelése kezdőknek sem okoz bonyodalmat, inkább csak türelem kell hozzá. Először 2008-ban (tehát még a blog születése előtt) neveltem szamócát magról, és egész jól sikerült, a kis növények szépen megerősödtek, és Hédi kertjében elbokrosodva komoly teleppé fejlődtek.
A magokat így január végén vetettem el egy hosszúkás műanyag ládikába, és gondosan lekötöttem fóliával. Földnek közönséges virágföld és folyami homok keverékét használtam, a magokat nem áztattam, kelesztgettem. Nem takartam be földdel az apró piros magokat: valahol azt hallottam, hogy a fényre csíráznak. Világos, de hűvös (olyan 15 fokos) ablakba helyeztem el a ládát. Minden nap spriccelve locsoltam, hetekig nem történt semmi, és már elkönyveltem szokás szerint, hogy ez sem sikerült. Közben lomtalanítottam a szekrényt, és találtam ott egy nagyítót. Poénból elkezdtem nézegetni a palántának vetett magokat, és akkor láttam, hogy csírázik az eper.

Még vagy két hétig lefedve tartottam a dobozt. A pindur magokból miniatűr és igen törékenynek tűnő epertövek lettek, kíváncsian vártam a megerősödésüket. A földet mindig nedvesen tartottam alattuk. Ekkor már májusra járt az idő, apránként kiszoktattam a kis növényeket az udvarra-ládástól. A dobozukban eléldegéltek, virágoztak is, de még nem teremtek. Ősszel tanácskoztunk, hol teleltessük a növényeket, végül odaadtam tesómnak, aki kiültette a kertjébe. Ott a következő évben takaros bokorrá fejlődtek, és teljes gőzzel gyümölcsöt érleltek.
És milyen a termése? Igen zamatos, aprócska, illatos.
 Kettesével-hármasával nő kicsi fürtöcskékben. Az állaga más, mint a nemes szamócának, krémesebb, a magok keményebbek. Betegséget nem láttam rajta, és mivel a gyümölcsök szára aránylag magas, a kis piros bogyók nem fekszenek le a földre, a csiga nem rágja meg, és a por se verődik fel rá. Nem szedtünk soküvegnyi szupertermést, de gyerekes örömmel kutakodtunk a piros kúpocskák után. A szezonja májustól októberig tart, jópárszor csemegéztünk róla. Közben egyetlenegyszer sem locsoltuk, nem is ápoltuk a töveket sehogy, magától kínálták a kis terméseket. Indákat nem nevelt, de a tövek egészen megsűrűsödtek, megvastagodtak.
A telet mindenfajta takarás és pátyolgatás nélkül elviselték. Tavasszal tőosztást hajtottunk végre, ez abból állt, hogy – Hédi, emlékszel?- csákánnyal vágtuk ketté a túlsűrűsödött tövet. A tő egyik darabját többfelé szétszedve átültettem a sziklakertbe. Ott a talaj kevesebb volt, de jó minőségű, és szépen hajtani kezdett, kellemes volt gazolás közben az ízes kis epreket lecsipegetni.

Egy adag ládába került, az ősszel – hogyan, hogyan sem – kint maradt a szabad ég alatt. Azonban a balkonláda pár kilónyi földje is bőven elég volt ahhoz, hogy kiteleljen, a gyökerek nem fagytak át. Nem volt szükség gyengéd ápolásra, tápoldatra, humuszos talajra, a legprimitívebb körülmények közt is megvolt a csekély, de zamatos termés.
Tehát csupán a magvetés során kell szemesen eljárni, a többi szinte magától jön, pofonegyszerű a nevelés. Árnyékban is megtermett.
A Rügen fajta tasakján ez szerepel: „Korai előneveléssel már első évben terem”. Nekem csak a második évtől termett, igaz, nem kényeztettem agyon. Ha jó minőségű talajon nevelődik, több vizet és egyszer-egyszer tápoldatot is kap, valószínűnek tartom, hogy már az első évben szedhetők a kicsi, piros gyümölcsök, akár ládából is. Szerintem az egyik legegyszerűbben nevelhető, ellenálló évelő növény, és még jól is mutat szerény fehér virágaival, harsogó zöld leveleivel, és később ragyogóra pirosodó kis terméseivel. Mindenkinek bátran javasolom az erdei szamóca ültetését, még ha csak egy mélyebb balkonládát tudunk neki biztosítani, akkor is. A nagy szemű, nemesített indázó eprek neveléséhez nagyobb szakértelem kell, de ezt nem lehet elrontani, a siker garantált. Saját eperre vágyó emberek igazi boldogság lesz ez a növény!

Meghökkentő reggeli esemény

Negyed nyolckor - még szürke volt az ég - álmos zombifejjel csoszogtam a – 7 fokos hidegben a buszmegálló felé. Átbotorkáltam az úttesten, és ekkor a buszmegállóban egy fura, csapongó-hömbölgő barnás-szürkés, tollakat hullató, kosárlabda nagyságú gombócra lettem figyelmes. Mi a manó lehet ez? Közelebb mentem, és akkor láttam: egy karvaly éppen egy galamb levágásával foglalatoskodott.

Még jó, hogy a táskámban ott lapult az ócskábbik, kisebb fényképezőgép, sikerült megörökítenem a ritka pillanatot. Sosem láttam karvalyt ilyen közelről. Olyan vad dühvel szaggatta a galambot – csak úgy szálltak a pihék -, fel sem tűnt neki, hogy olyan három (!) méterre állok tőle. Aztán észrevette a lesifotózást, erre letakarta a még élő galambot a szárnyával.
Gyönyörű madár! Ragyogó fehér fejcsík, aranysárga szem, kékes csőr, barna hát és a hullámosan csíkos has, kecses alkat. Szebb, mint aminek képzeltem. Már megfigyeltem a környéken elsuhanó barna árnyékként, de ilyen közelről az állatkerten kívül nem láttam még ragadozó madarat. Azt gondoltam, nagyobb, de az a galamb, amit levágott, lényegesen termetesebb volt nála.
Szakkönyvekbe belelapozva – pláne a régebbi kiadásúakba – azt olvashatjuk, hogy vérmadár: a kismadarak réme, de még a tyúkra is rámegy. El is hiszem, elképesztő vérmességgel tépte azt a nyomorult galambot. Bizonyára a madáretetőm környékén is „leemelt” már néhány szárnyas apróságot. Itt azonban nem sajnáltam a galambot. A szomszédban a templom, a tetején egy egész sereg tanyázik, állandóan hullatva az arra igyekvők fejére a galambpiszkot, palozsnákat, döglött fiókákat, tollakat. A kertekben kizabálják tavasszal a kelő veteményt. Marika néni, aki a templom gondnoki feladatait látja el, bizonyára még a saját lakásában is nevelgetne, tenyeréből etetne egy ilyen „vérengző fenevadat”, csak hogy megszabadulhasson a madarak szemetének mindennapos takarításától, ezzel nincs egyedül
Vérengzés ide vagy oda, nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy Magyarországon védett, az eszmei értéke 50000 Ft, ritkulóban van.  

Közben jött a busz, és a karvaly ettől megriadva bevágódott egy közeli fenyőfa lombozatába, otthagyva a fél galambot. Bár nem szeretném, hogy a madáretetőmre szokjon (az körülbelül kétszáz méterre van légvonalban az eset helyszínétől), remélem, még egypár galambot elintéz a környéken. Az etetőt meg átrakom a sűrű borostyánosba, oda csak nem merészkedik be ez a szépséges, vérmes ragadozó.

2012. január 22., vasárnap

Telelőben

Jól viselik a hideget a növények




és az állatok is.

A mosoni piacon

Gondolom, nem árulok el titkot, hogy nagy piacrajárók vagyunk. Abban a szerencsében is részünk van, hogy Mosonmagyaróváron, más dunántúli kisvárosokhoz hasonlóan, megőrződött a hetipiac, amelynek napja csütörtök és szombat. Nos, nem éppen biopiac, de van minden, ami kell...

A piactér és a mosoni városrész központja nemrég újult meg, ezzel az ősibb, de szegényebb városrész is mondhatjuk, hogy visszakapta régi rangját. A piac pedig a turistacsalogató látványosság szerepét kapta. Egyelőre még nincs az az őrült nyüzsgés a télre való tekintettel, de a napsütés pár száz embert kicsalt a piacra. A helyieken kívül a kocsik rendszámából ítélve sok volt a szlovákiai magyar, hozták a most jó sokat érő eurójukat.
Lássuk, milyen portékát vonultattak fel az árusok. Kínai ruhát meg használtcikket természetesen, aztán erdélyiek káposztásfazekakkal meg fatalicskákkal - instant Korond. (bocsi a fotók minőségéért, 1 megapixeles régi telefonnal készültek, de remélhetőleg a hangulatot azért közvetítik)
Kosarasok és ócskások Kosárból minden elképzelhető forma, a használtcikkesek most a mozsarakon meg ócska, koszos használt játékokon kívül ilyen méretes fémszitakötőt hoztak.
Mézesek hoztak mindenféle mézet, propoliszt, mézes magokat megfázás ellen, meg viaszgyertyákat. A húsosok főleg a környékbeli kisebb húsüzemek portékáját árulták, de van igazi disznótorost meg régimódi, rendesen megfüstölt sonkát árusító helyi húsárus is.
Az elmaradhatatlan, de immár nem is olyan olcsó keleti ruha is szerves tartozék, enélkül itt piac nem lehet. Meg kell nézni mit veszünk, mert például Magyarországon varratott, jóféle gyerekruhával több árus is foglalkozik.
Savanyúságosok is jöttek, mindenféle eltett zöldséggel, szörppel meg kompóttal.
Virágosok és zöldséges őstermelő nénik-bácsik. Őket tartom a legtöbbre. Kínálatuk az, ami az éghajlatunkon megterem és mindenféle rafinált üzemi praktika nélkül ad olcsó, egészséges és változatos vitaminforrást. Általában ennek volt mindenütt szezonja: zeller- és petrezselyemzöld, sarjadékhagyma újhagymának, póré. pasztinák, sárgarépa-petrezselyem-zeller-karalábé. Aztán sütőtökből sokféle, fekete retek, cékla salátának. Kelkáposzták, fejes- és vöröskáposzták, sok helyen savanyúkáposzta is, aztán teleltetett apró karfiolok. Gyümölcsnek almák, körték, aszalványok, meg dió és mandula. 
Voltak olyanok is, akik a nagybaniról hozták a zöldséget, őket a nagy árumennyiségről, a sztenderd rekeszekről és a déligyünölcs-halmokról lehetett megismerni. Szerencsétlen hétvégéken simán vehetünk tőlük fagyott banánt, kivit.

Nemcsak a szemünket legeltettük, hoztunk vásárfiát is:

2012. január 20., péntek

Vetésforgó és maglista 2012

A tavalyi évben eléggé mellőzött kiskertre remélem, idén több energiát tudok majd fordítani. Ennek első lépése a zöldségeskert  megtervezése. A biokerti növényvédő módszerként alkalmazott vetésforgó használatát egyszer már kiveséztük, Idén így néz majd ki az ágyások elrendezése, a területkiosztás: 




















A 2010-es maglistát alapul véve idén a következő lesz a bevásárlólista a fenti területkiosztáshoz:

Február közepi vetéshez, palántaneveléshez
- Póréhagymamag 1 cs.
- Madársaláta 1 cs - ládából kienni!!
-Zsázsamag -ugyanerre a célra
- Bazsalikom 1 cs.
- Majoranna 1 cs.
- Kakukkfű 1 cs.
- Borsikafű 1cs

-Articsóka 1cs (Csak a kíváncsiság kedvéért, még sosem sikerült csak bogáncskórót nevelni belőle) 
A listából hiányoznak a zellerek,valamint a paprika- és paradicsomfélék, ezek nevelésére idén nem vállalkozom, ugyanis kevés az olyan ablak, amihez Andris nem fér hozzá. Tesómmal értekezem majd Yellow Goldfish-ügyben, egyébként pedig az árusoknál vásárolok 10-15 szál palántát, olyan fajtából, ami épp kapható. 
Azért a sok fűszer, mert idén talán már tényleg elkészül a vágyott fűszerágyás - ehhez azonban komoly szegélyt kell építeni és sok-sok földdel feltölteni. Ha ez nem jön össze, cserépben fognak élni a fűszereim.

Márciusi, szabadföldi vetéshez
-Keszthelyi hengeres sárgarépa 4 cs.

-Vörös óriás 4 cs.
- Félhosszú petrezselyem 8 cs.

-Metélőpetrezselyem
- Jégsaláta 1 cs.
- Lollo Rosso vagy más piroslevelű saláta 1 cs.
- Lollo Bianco vagy egyéb zöldsaláta 1 cs.

-Tölgylevelű barna saláta 1 cs.
- Hónapos retek (Francia reggeli) 2 cs.
- Kelvedon csodája zöldborsó 1 cs
- - Pár fej fokhagyma
- 2,5 kg dughagyma (80% vörös- és 20% lilahagyma)

A sárgarépafajtán változtattam, Ágiék Vörös óriásai ízre-színre-formára is meggyőzőbbek, mint a Danvers. Védőnövénynek kaprot már nem kell vetni, nagyon is meghonosodott az egész zöldségesben. A metélőpetrezselyem lehet, hogy a virágágy szegélyébe kerül. Dughagymát a piacion veszünk februárban.

Áprilisi, hidegágyi vetésre, palántaneveléshez
- Bécsi fehér nyári karalábé

- Késői karalábé 1 cs.
- Brokkoli Calabrese 3 cs.
- Kelbimbó Cassiopeia 2 cs.


- Csemegekukorica 1/2 cs.

Május eleje
- Cukkini 2 cs. (Lehetőleg többféle)
- Patisszon 1 cs.
- Sonkatök 1 cs.
- Uborka 2 cs.

Piacon vásárolok majd paprika-, paradicsom és zellerpalántákat. Az ubi a csemegekukoricával társítva terem majd.

Június, másodvetés:
- Babfélék: zöldhüvelyű zöldbab 1 cs., sárgahüvelyű zöldbab 1 cs., méteresbab 1 cs.
- Késői karfiol, palántaneveléshez 1 cs.

- Leveles kel 1 cs.
- Spenótmag 1 cs.
- Őszi, áttelelő  saláták 1-2 cs
- Franciaretek 1 cs

-Cékla 1 cs. 
-Rucola (helykitöltőnek)

Virágmagvak

Március eleje, palántaneveléshez:
- Klárcsi 1 cs
- Sárgaviola 1cs
- Estike 1 cs.
(ládába)
- Kék hajnalka (ládába)
-Mezei szegfű 1 cs.


Április eleje, szabadföldbe:
-Sarkantyúka 5-6 cs.
-Muskotályzsálya 1 cs.
-Zinnia fajták: Dáliavirágú, Kaliforniai óriás

-Narancssárga pillangóvirág -ez utóbbiról ódákat zengett a Lusták kertjecímű könyvkedvencem. Most végre kipróbálhatom.

2012. január 18., szerda

Lugasunk és a rezisztens szőlőfajták

Otelló szőlő
 Az idén megépült a pergola, amihez a szőlőket is eltelepítettük. A tőkéket anyósomtól kaptuk, ő bujtotta nekünk a saját kertjében. Felsorolta a fajtaneveket is: Delaware, Otelló, Zalagyöngye, Izabella, Saszla. Az ültetéshez azt a jótanácsot adta, hogy ezek nem kényes, ellenálló fajták, bírni fogják a hideg teleket, az alföldies klímát. Nem is betegesek, kevés permetezéssel beérik. Csodálkoztam egy kicsit, de aztán megtudtam, mit érdemes tudni a rezisztens szőlőfajtákról.   Kiderült, hogy elég gáz egy társaság.
  Szóval ezek a szőlők amerikai eredetűek, saját gyökerükön teremnek, nem oltványok, ezért nevezik direkttermőnek őket. Valóban hidegtűrőek és ellenállóak. Csemegeszőlőnek megjárják, de borszőlőként való felhasználásuk nem a legjobb ötlet, erjedésük során ugyanis mérgező maetilalkohol keletkezik. Jellegzetes ízük van, ami a borokból kiérződik és nemkívánatos. 

A szakértők konkrétan így fogalmaznak a minőségükkel kapcsolatban: " Az ellenálló képesség és a minőség a direkttermők esetében negatív korrelációban áll egymással. Ennek ellenére a korabeli gyűjtők erős növekedésük és tetszetős lombozatuk miatt számos direkttermőt hoztak be Európába. E szállítmányokkal érkezhetett a lisztharmat, a filoxéra és a peronoszpóra a kontinensre."

 Ezek a direkttermők és rezisztens fajták aztán - ezek szerint az általuk is okozott -  nagy filoxéravész után terjedtek el Magyarországon. Jellegzetes képviselőik az amerikai eredetű  Concord, Glenora, Niagara, Reliance szőlőfajták. Elterjedt változataik az Otelló, az Izabella, a piros és fehér Delaware. Magyar nemesítésű, az európai borszőlővel keresztezett változataik  többek között a Zalagyöngye, a Medina.  

Majd a következő évtizedekben az ország nyugat-dunántúli és hevesi részein eléggé elterjedt és sok házikertben ma is művelik. Borszőlőként tilos ültetni, sőt a bortörvény II. fejezetének 6. paragrafusa értelében 2000-ig az ilyen ültetvényeket ki is kellett vágni, árutermelésre nem felhasználhatók.
A tilalom hátterében a metilalkohol áll, ami valóban veszélyes mérgezéseket okozhat, ugyanakkor mivel ezt a veszélyt sokan túlzónak érzik, vitákat is generál. (Ugyan ki bírna meginni egyszerre negyven liter Otellót?) Ugyanakkor a Sokoró vidékén, Zalában ezek a hagyományos fajták. Számos szüreti szokás kapcsolódik hozzájuk. 

Nagyapám is telepített annak idején egy kis darab Otelló szőlőt, ami kiskorunkban még Apu is művelt, sőt néhány tíz liter irgalmatlan savanyú házi bort is készített belőle. Aztán ahogy nőtt az egyéb elfoglaltság, egyre kevesebb energia jutott a szőlőre, végül kivágták az összeset. Annak a savanyú bornak a zamata azért nem felejtődött el, nemrég Jani egyik munkatársa hozott egy kis palackkal, erős nosztalgiát támasztott bennem az a jellegzetes rókaszőlő-íz. 

Gyermekként így, a direkttermő szőlőknek köszönhetően  volt szerencsém látni szüretet, darálót, szőlőprést, permetezőt, ezért azt hiszem, hálás lehetek a szüleimnek. Most mindenesetre nagy kihívás lesz ismét a szőlővel való bíbelődés.
 

2012. január 15., vasárnap

Előkészületek tavaszra – odakinn

Ez a bejegyzés nem született volna meg, ha csütörtökön nem lett volna 10 fok körüli meleg és ragyogó napfény. Bizisten ki se dugtam volna az orromat öt fokban vagy havazásnál. Ez a gyöngy idő azonban kicsalogatott, és arra csábított, hogy kint is rendezkedjek egy kicsit.

Nem kell mondani, hogy akinek legalább egy tepsi nagyságú kertje van, már az is talál szöszmötölnivalót szabad idejére. Hát még én! Először is felmértem a terepet. Olyan takaros téli virágokat nem tudok felmutatni, mint tesóm, azért egypár barka akad, a hóvirágok már bimbóikkal döfködnek a levegőbe, 
és egy-két elszánt kákics,
 meg százszorszép is kivirult. A krizantémok is kinövesztették már az idei hajtásaik kezdeményeit. 
Az árvácskák is elég jól tartják magukat, vagy talán mirelitek lettek? :-)
Aggódom is egy kicsit a túlzott enyheség miatt. Bár nem kell annyit fűteni, azért nem akarom, hogy majd valami kései hideghullám tegye tönkre a pukkadozó rügyeket és az idő előtt előtolongó hajtásokat, bimbókat.

Az áttelelő zöldségek kertjét is megszemléltem. A csapadék végett sziklevélből rendes, kicsi levelekbe ment át a spenót.
Az áttelelő póré inkább valami fagyott gyomszárkupacra hasonlít, mégis él, sőt hajt is. És még azt is tudom, mit rontottam el vele kapcsolatban. Túl kicsi, vékony hagymákat ültettem ki. A pórék csak telelni tudnak, de télen növekedni nem. Ha már a teleltetéssel vacakolok, és érdemi termést akarok a tél folyamán, akkor korábban ki kell majd ültetnem a hagymapalántákat, hogy nagyobbak legyenek, mire jön a november, mert úgy lesz a hidegebb hónapokban komolyabb szednivaló, nemcsak ujjnyi hagymácskák. 
A zöldjéért visszaültetett petrezselyem úgy hedereg a fölben, ahogy november elején leástam. 
Az enyhe időben a kelfélék is hajtani kezdtek, 
a mák elbokrosodott, de így is kicsi a tavalyi vetés 2011. januári nagyságához képest. Kevés volt neki vetéstájt a csapadék, ilyenkor meg még nem növekszik. 
A fokhagymából a varjak – minden takargatás ellenére – többet felhúzkodtak. Már nincs ötletem, mit tegyek rá, hogy ne szedjék ki ezek a drágalátos madarak a gerezdeket. A háló alól kipiszkálják, a deszka alatt sötét van, a fólia alatt berohad.  Rendületlenül kotornak emellett a kert kalapnyi hantjai között, meg a hamuban is. A kevés maradék foki azért nődögél, 
és nagy csodálkozásomra kikelt néhány abból a félig berohadt dughagymából is, amit ősszel találtam a sufniban, és nem elduggattam, hanem csak úgy beszórtam egy kihúzott üres sorba, hátha kihajt. (Vajon miért nem húzták ki ezt a varjak? Ezt nem sajnálnám annyira, mint a fokhagymát.)
Az ágyásszegély betonkeményre taposott földjén és a szántott részen is apró, sárgászöld növényekre lettem figyelmes, amik nemigen hasonlítottak semmihez, csak a salátamagoncokhoz. És rájöttem, hogy mik ezek. A magoncok helyén voltak a magszárba ment római saláta kórói ledobálva még az ősszel, az égetés előtt. A magházakból kiszóródott magvak keltek ki, és a mínuszokkal dacolva kihajtottak. Igen megörültem a kis növényeknek, mert a Téli vajfej saláta igencsak ócskán sikerült a gyenge minőségű mag miatt. Úgy látszik, ez a salátafajta nemcsak a nagy hőséget viseli jól, hanem a hideg sem árt meg neki. 
A mustra után előkotortam egy vödröt, és a gyümölcsfák alsó ágairól elkezdtem leszedegetni a rászáradt gyümölcshullákat, amikből még akadt a gallyakon.
 A kannányi ramatyot beborogattam a kazánba.
Közben összeszedtem a palántázóedényeket, hogy tavasszal kéznél legyenek. Utána egy vödörbe engedtem forró vizet, bele fertőtlenítőszert, és elkezdtem a ládákat meg az alátéteket mosni. Bár utálok ilyet csinálni, ezt kifejezetten élveztem. Ez már olyan „előremutató” feladat, nem a tavalyi év ramatyainak eltakarítása, vagy tétlen várakozás a majdani termésre. Mindent kisúroltam. Megállapítottam, hogy az alátétek száma igen megfogyatkozott, ezt pótolnom kell. Viszont helyette egy ismerősömtől kaptam nemrég olyan palántázótálcákat, amelyeket a virágkertészetekben használnak. Igaz, nem újak – így mindet ki kellett alaposan sikálnom – de ötven palántának jut bennük hely, erősek. 
Utána – bár már sötétedett – még körül akartam nézni vakondtúrásföld-ügyben. A palántázáshoz ideális a vakondtúrások földje: mivel a föld felszíne alól túrja ki a vakond, nincsenek benne gyommagok, a túrás miatt a föld omlósan morzsás. A korábbi években így januárban már többször felszedtem túrásokat, hogy a kupac anyagát homokkal és palántafölddel bekeverve és a kazánházban átmelegítve használhassam palántázáshoz.  Egy földhányást se találtam, csak egy lyukat. És mellette ezt:

És a tettesek is megvannak: a három (kan)grácia, az udvar rémei.
A szomszédból a föld alatt érkező vakondot is kipiszkálták a járatából és elkapták, aztán hamarosan meg is ették. Úgy tűnik, kitört rajtuk a házőrző ösztön. Igaz, egerünk sincs, még a tyúkólban sem, pedig oda rendszeresen jöttek a búzára. De a madarak sem jöhetnek. Ezt találtam az udvar sarkában:
 Nem gondoltam, hogy ilyen vérmes jószágok. Különösen a vakondot sajnálom, hiszen hasznos. De kénytelen vagyok belenyugodni a garázdálkodásukba, mert az egeret ki nem állhatom, mint tudjátok. 
Így le kellett mondanom a palántaföld összeállításáról. Azonban nem vagyok elkésve, egypár hét van a vetések megkezdéséig.
Még egy jókora kosár tűzifát vittem be, és aznapra befejeztem. Másnapra megérkezett a havas esővel kísért viharos szél, ki sem dugtam az orrom. Úgy gondolom, kezdésnek ez egyenlőre bőven elég!

2012. január 11., szerda

Színek a hó előtt

A meteorológusok most már erősen ijesztgetnek a közeledő igazi téllel, s ennek az valószínűségét az ízületeim csikordulása is fájdalmasan alátámasztja. Előtte azonban még körülnéztem a kertben és sok mindent találtam. Például virágokat: krizantémokat, mézvirágot és a hóvirágok fehér, kibújó csúcsait.




A termések ilyenkor a legfeltűnőbbek, leghatásosabbak. 



 

A mogyoró ivarérett/nagykorú lett, már kiengedte a barkáit. Tavaszt érez, holott még el sem kezdődött a tél. 
Zöldre vágyó szemeim az esőtől kikelt sok-sok új salátapalántában és a jó bokroan átteleni készülő tátikákon legelnek.

Színfoltot jelentenek a sárgatarka, vöröstarka növények áttelelő levelei is. 


Téli sportok itt vidéken: metszésre vár a szőlő, a lugas kialakítása is esedékes lesz a tavasszal.
 Ez meg a hasogatni való.