Évzáró - 12 hónap, 12 kép
2 hónapja
Kéregmulcs házilag és a lábatlan gyík
Vannak olyan kerti hulladékok, amelyeket nem szívesen dobnánk valamiért a komposztra, de azért ettől még
házilag
sokféleképpen hasznosíthatjuk ezeket az anyagokat. A mi kertünkben ilyenek a tűzifa feldolgozásakor keletkező kéregdarabok, a gyümölcsfák, cserjék metszéskor leeső ágai és az olasznád szárai. Tudom, a komposzt meg dombágyás is lehetne a megoldás, de ezek az anyagok túl lassan korhadnak, a kertünk pedig elég sok friss komposztra éhes. Mást kellett kitalálnunk.
Ágak, nádak
A metszésből kikerülő ágak nyáron a bográcsban rotyogó pörkölt, paprikáskrumpli, stb. alatt végzik, a hamujuk megy a hamukupacra. Begyújtósnak is használhatók szárazon, csak időt kell szánni a feldarabolásukra.
Az olasznádnak még nincs meg a végső helye a kertben. Kis tó mellett lenne igazán mutatós, de a kerti tó létesítése még a jövő zenéje. Egyelőre a komposztot árnyékolja. 3-4 méteres szárait decemberben vágjuk le ágvágóval. Ez a nagy tömegű nyers, szilárd és nehezen korhadó növényi anyag már nehezebb dió: próbáltunk gyújtóst készíteni belőle - nem volt jó. Aztán egy virágboltban megláttam, hogy "bambusz" néven, virágkaróként száz forintért adják darabját. Innen nem volt megállás, paradicsom- és babkaró, a teraszon pedig rafiával megkötve növényfuttató létra készült belőle a golgotavirágok számára. Egy-két éves kinti használat után már megroggyan annyira, hogy a nyári szezon alatt elég jól lebomlik a komposztban.
Az olasznádnak még nincs meg a végső helye a kertben. Kis tó mellett lenne igazán mutatós, de a kerti tó létesítése még a jövő zenéje. Egyelőre a komposztot árnyékolja. 3-4 méteres szárait decemberben vágjuk le ágvágóval. Ez a nagy tömegű nyers, szilárd és nehezen korhadó növényi anyag már nehezebb dió: próbáltunk gyújtóst készíteni belőle - nem volt jó. Aztán egy virágboltban megláttam, hogy "bambusz" néven, virágkaróként száz forintért adják darabját. Innen nem volt megállás, paradicsom- és babkaró, a teraszon pedig rafiával megkötve növényfuttató létra készült belőle a golgotavirágok számára. Egy-két éves kinti használat után már megroggyan annyira, hogy a nyári szezon alatt elég jól lebomlik a komposztban.
Kéregmulcs házilag
A fentieknél azonban összehasonlíthatatlanul több durva növényi anyag keletkezik a tűzifa kezelése során. Mi is azok közé a családok közé tartozunk, akik fával fűtünk. Nemrég hozattuk meg a jövő télre való tűzifát és Jani neki is állt felkuglizni, hasogatni, mint mindig (paraszt fitnesz). Dicséretes a szorgalom, hogy a fa a mi kezünk közt száradjon ki normálisan a következő fűtési szezon kezdetéig, hiszen a tüzépes faanyag általában nyers, rosszul ég, nehezen gyullad, füstöl. A házi fafeldolgozásnak azonban sok olyan mellékterméke van, amely ezidáig bizony kisebb-nagyobb halmokban ott hevert rendetlenül az udvaron, szóval nehezen találta meg a szerepét a kert-udvar rendjében.
A fentieknél azonban összehasonlíthatatlanul több durva növényi anyag keletkezik a tűzifa kezelése során. Mi is azok közé a családok közé tartozunk, akik fával fűtünk. Nemrég hozattuk meg a jövő télre való tűzifát és Jani neki is állt felkuglizni, hasogatni, mint mindig (paraszt fitnesz). Dicséretes a szorgalom, hogy a fa a mi kezünk közt száradjon ki normálisan a következő fűtési szezon kezdetéig, hiszen a tüzépes faanyag általában nyers, rosszul ég, nehezen gyullad, füstöl. A házi fafeldolgozásnak azonban sok olyan mellékterméke van, amely ezidáig bizony kisebb-nagyobb halmokban ott hevert rendetlenül az udvaron, szóval nehezen találta meg a szerepét a kert-udvar rendjében.
A fűrészporral viszonylag egyszerű a helyzet, hiszen az jó takaróanyaga a fagyérzékenyebb növényeknek, például a rózsának. Arra is volt példa, hogy házi füstöléshez elkérte valamelyik utcabelink. A fatörzsek felvágása, hasogatása közben azonban sok leeső kéregdarab keletkezik, ezeket eddig kupacba hordtuk és vártunk, hátha felszívódik. Nem tette. Most azonban kitaláltam valamit.
Az előző bejegyzésben már írtam, mennyire beindultam a mulcsozástól. Amikor a neten anyagot kerestem, csőstül jöttek a kéregmulcsos oldalak, színezett, aprított és jó drága portékát kínálva. Nekünk az udvarunkon pedig ott áll kupacban a kissé durvább, de természetes, kezeletlen kéreg! Ezzel ugyanígy lehetne mulcsozni! A feladat nem bonyolultabb, mint bármely más kerti rendrakás, azonban nem gondolom, hogy ez a Barbie-lányok számára a leginkább testhezálló munka: gereblye, villa, lapát és talicska kell hozzá. Persze könnyebb, ha a lelkes segítők is közreműködnek.
A durvább kéregdarabokat kézzel és kisbaltával hasogattam össze és egy rusztikus, de száz százalékban természetes takaróréteg lett az eredmény.
A munka közben azonban rá kellett döbbennem, nem túl környezetbarát, ha csupa rend a kertünk. A kéregkupacok feltakarítása közben egyszer csak megláttam egy tekergőző óriási gilisztát, aminek gyíkfeje volt. A zavarásra halottnak tettette magát (addig tartott ez az állapot, amíg berobogtam a fényképezőgépért), majd amikor megnyugodott, villámgyorsan eltűnt a farakás alatt ez a rejtőzködő kis hüllő.
Gyermekkorom egyik kedves olvasmányában, Schmidt Egon: Nemszeretem állatok c. könyvében mély döbbenettel olvastam, hogy vannak olyan mélysötét emberek, aki ezt az ártalmatlan állatkát kígyónak nézik és agyonverik. Akkor megfogadtam, hogy ha lábatlan gyíkot látok... az agyonverőjét verem agyon. Most végre megláttam a lábatlan gyíkot és senkit sem akarok agyonverni, csak leírom, hogy megeszi a meztelen csigákat, úgyhogy kincs a jelenléte a kertben.
Szegényt jól megzavartuk ébredezése közben (ilyenkor van párzási idejük ;-), de bízom benne, hogy az élőhelyét nem forgattuk fel teljesen. Van még rendetlen fakupac elég a kertben...Megint gaztenger
Ráadásul most derült ki néhány csúf dolog, nevezetesen:
- tavaly pelyhedzően termő szárba sikerült mennie egyetlen (!) szál acatnak, és most a krumpliföld közepén sorra kelnek – elképesztően hosszú gyökerekkel – az acatmagoncok,
Korábban a gyomok irtását mindenféle előzetes átgondolás nélkül végeztem el, előkaptam a kapát és adj neki! – húztam a gazokat, kapáltam a földet. Voltak ágyások, amik egész jó karban voltak egész nyáron, de sok mindig csúful begazosodott, a lesújtó eredménytelenség képeit meg lehetett szemlélni itt a blogon…És itt is rá kellett jönnöm még tavaly ősszel, hogy ha „célirányosan” törekszek a gyomok kiritkítására, a következő évben is élvezhetem a munkám gyümölcsét: a gyomlálási idő lustálkodási idővé való átalakulását. Ez a „célirányosság” elég ostobán és okoskodón hangzik, pedig aránylag egyszerű dolgok vannak mögötte, nemcsak kapálás, ásás, robizás, gyomhúzkodás, szitkozódás, felégés, derékfájás.
Először is: ne tudjanak előbújni sem! Ehhez már előző évben hozzá kell készülni. A gazok magszárba menetelét kell megakadályozni. Ezt tavaly legalább részben sikerült kiviteleznem azzal, hogy az őszre magszárba ment disznóparéjokat Nyunyival két embermagas kazalba gyűjtöttük a krumpliszárakkal és egyéb kórókkal egyetemben, és a kert földjén egy sötét őszi estén hamuvá égettük. Most tavasszal meg csodálkoztam, hogy eddig nem is nagyon keltek ezek a paréj-meg libatop-féle gyomok, hát ezért. (Van helyettük tarack bőven…) Idén is követni kell ezt az eljárást, de nem csupán ősszel, hanem végig, az év folyamán. Igaz, tavaly is plusz munka volt az állandó gyomszárfélrehordás, talicskába-vödörbe gazolás, de eddig úgy tűnik megérte. A komposztba nem igazán jó ötlet az ilyen növényi részek belehordása, mert attól dudvafürdővé válik az egész komposztáló, utána meg a kész komposzt lesz gyomforrás. Legjobb ezeket a kert földjén elégetni, visszaforgatott hamujuk a talajt gazdagítja. A gazok előbújását kiválóan meg lehet akadályozni az annyiszor dicsért mulcsozással is, csak senki ne essen abba a hibába, hogy gyommagvakat tartalmazó anyaggal takarja a talajt. Én is így terjesztettem el ügyesen a kákicsot a kertben.... Itt fekete fóliát is lehet használni, alatta még a perjéknek sincs esélye, csak hosszú ideig fenn kell hagyni egy helyen. Szerintem ez ott megfelelő, ahol nem feltétlen veteményezni szeretnénk az adott földterületre, hanem meg akarjuk tisztítani teljesen a gaztól minimális munkával.
Másodszor: minden egyéb, a gazterjedést elősegítő növényi rész buzgó és állandó eltávolítása. Kedves ismerőseink: a tarackok, acatgyökerek, kákicscsutkák múlhatatlan kivagdosása lehetőleg tökéletesen és minél mélyebben. Itt nagy körültekintés kell, mert a rosszul fölszedett tarackcsomó földben maradt gyökérdarabkái újra hajtanak, még nagyobb növénypamatokat kinevelve. Gondolom, ez mindegyikünk számára ismerős… Szerencsére a tárcsázás, robizás után porhanyóssá vált földből elég könnyű kiszedni a gyökereket. A nagy gyökérdarabokat azonban össze kell gyűjteni és elégetni, mert aljas, alattomos módon egész meghökkentő visszagyökeresedésre képesek. Még a kerítés dróthálóján fennakadt, de a földig lelógó köteg is visszakapaszkodott nálunk a talajba. A ganédombra szórt, múmiává szikkadt növénydarabok is hasonló mutatványokra voltak képesek.A még kikeletlen vetemény ilyenkor szépen zöldellik a friss, zöld perjelevelektől. Minden nap egy kis időt csak tarackszedésre szánok. Ezeket a hosszú gyökereket szintén a legjobb elégetni, mert a komposztot is hamar tönkreteszik.
Az acat ritkításában nagy segítséget jelent a nagyszüleink körében még jól ismert, de elfelejtett, viszont most új reneszánszát élő, de még most sem közismert kerti eszköz, a gyamszurkáló avagy tüskeböködő.
Régen a gabonatáblákból szedték ki ezzel a fecskefarkú vassal az acatot, a mai változatokban a fecskefarok már spirál alakban görbített, és egy csavaró mozdulattal igen mélyen a föld színe alatt képes kivágni a répaszerű gyökeret. Áldás ez a szerszám azoknak, akik nemrég telepítettek gyepet, mert a fű kikapálása nélkül ki lehet emelni a csorbókákat, acatot, kákicsokat. A zsendülő veteményben, gyökérzöldségeknél is nagyon jól használható, ahol fontos a gyommentesség oly módon, hogy a zöldségek gyökereit ne sértsük. Láttam ezt a szerszámot egészen dizájnos, csapágyas és teleszkópos változatban is, ahol az eszközt
a kákics fölé helyezve egy madzag könnyed megrántásával működtethető, minimális fizikai erővel. Gondolom, ennek már az ára is húzósabb.
Harmadszor:lassú kidöglesztés és a gazok későbbi térnyerésének megakadályozása. Itt a fantáziánk szab határt a követendő eljárásnak. Leleményes dolgok tartoznak ide, így az első pontban említett fekete fólia és vastag mulcsréteg kiterítése: alatta – fény és fotoszintézis híján – elhal minden, a pinceászkákat és a gilisztákat kivéve.
Alkalmas eszköz a buzgóan forró vízzel való locsolgatás, a farakás elhelyezése a komlótövön. Jó még a gaz kifojtatása dús növésű, évelő kerti növényekkel. A rossz helyen nőtt csalántő jól kiirtható munka nélkül a mellé telepített citromfűvel, a kúszó borostyán elfoglalja a komló helyét, a meténg visszaszorítja a virágágyban a tarackot idővel, pláne ha éles kapával egy kicsit rásegítünk.
Egyik-másik gazt már egy alapos kaszálás is kellően megritkít. Múlt héten a fűnyírás mellett a kerítéslábazatnál és a gyümölcsfák aljánál méretesre nőtt galajok meg fecskefüvek tövig lettek kaszálva, így egy darabig ott sem kell takarítgatni a talajt.
Akadályt is állíthatunk a gyökerek útjába. Idén új eperágyást csináltam. A szegélye határos a kert gyepes-tarackos útjával. Ezt a szegélyt évek óta minden tavasszal szépen kitisztítom, de nyár elejére már olyan mindig, mintha egy kapavágást se tettem volna ott. A kúszó gazok gyökerei alattomban mindig megjelennek az ágyásban, aztán egycsapásra beveszik a területet. Idén egy teljes napot vett igénybe, hogy kipucoljam ezt a területet, és úgy gondoltam, hogy ha már ennyit dolgoztam vele, szeretném ilyennek tudni egész évben. Ezért az udvarban megtalálható mindenféle ramatyot átnéztem, és egy hosszú, de félig kilapult ereszcsatorna-darabból, meg facsökökből kellő akadályt képeztem a cső föld alá süllyesztésével. Úgy tűnik eddig, ezen nem tudnak átmenni a gyökerek. Hédi magasított virágágyásába se tudott eddig belenőni a gyep a masszív ágyásszegély miatt.
Negyedszer: a zöldségek megfelelő telepítése. Majdnem minden ezen áll és bukik. Terbe József már korábban idézett megállapításait tenném ide erről:
„A jól szerkesztett vetésforgó a gyomirtó szer szerepét is majdnem betölti, ha nem is helyettesíti teljesen a vegyszereket, de jelentős mértékben fékezi az elgyomosodást. A zöldségféléket – hasonlóan a szántóföldi növényekhez – ilyen tekintetben négy csoportra osztjuk:
-gyomirtó növények, amelyek termesztésével a gyomokat is irtjuk (pl. paradicsom, burgonya, paprika, csemegekukorica)
-gyomfojtók, amelyek sűrű állásuk, vagy nagy levélzetük miatt nem engedik a gyomok kifejlődését (pl. fejes káposzta, tök)
-gyomnevelő fajok, amelyek lassú csírázásuk, csekély talajtakarásuk következtében nem képesek megakadályozni a gyomok kelését és elszaporodását (pl. sárgarépa, vöröshagyma, petrezselyem),
-a gyomosító növényekhez olyan fajokat sorolunk, amelyek elszórt és újra kelő magjuk, a talajban maradt gyökerük miatt még a következő évben is nagy számban kikelnek a táblán (pl. rebarbara, torma, napraforgó).”
Ez teljesen így van. Ahol tavaly kukorica és csemegekukorica volt, ott a talaj elképesztő módon tiszta lett. Gondolom, a kukorica sűrű gyökerei és a napfény hiánya tett oda a sok taracknak és a kert végét korábban belepő ördögcérnának. Ezért idén az a tervem, hogy a legtarackosabb részre csemegekukoricát vetek majd futóbabbal. A krumpli alatt is elég tiszta maradt a talaj. A Sarpo Mira fajta zöld lombjai derékmagasak és szétterülők, alatta nem sok gezemice élt meg. Ami előjött, azt könnyű volt még a kb. 200 négyzetméteres táblából is kigazolni kézzel. A paprikát nem nevezném gyomirtónak, nekem mindig ez a legramatyabbak közt van, a tökfélék viszont (a sárgadinnye kivételével) tényle elég jól visszafojtják legalább a lágyszárú gazokat. Igencsak gyomnevelő hatású szerintem a babfélék, a borsó, a mák, a retek. Utóbbi a magját is hajlamos elszórni, és kis mákokkal telik meg a talaj őszre. A saláta szintén csinál ilyen mutatványokat, de az abszolút rekorder az új-zélandi spenót és az endívia. A virágok közül a pillangóvirág és a körömvirág csinált nálunk a kertben ilyen mutatványokat.
Ötödször: a meztelen, felporhanyított talaj szinte vonzza a gazokat. Ezért is kezdődik meg olyan gyorsan a kertek elgyomosodása júliustól. A nyár elején kiürülni kezdő ágyások, pl. a feltépett borsó helye, a megkezdett sárgarépa-és krumpliágyások szélei gyakran üresen tátonganak őszig, és már pár héten belül felveri őket a gaz. Ha ezeket a parcellákat másodvetés céljából újraműveljük, esetleg lemulcsozzuk, gyomszárat égetünk rajta, vagy mustárral beültetjük, máris tettünk valamit azért, hogy a gyomok tengere visszaszoruljon.
Azt gondolom, hogy az ide-oda belekapkodó gyomlálás és kapálás helyett ennek az öt szempontnak a lehetséges figyelembe vételével ritkítom a gazokat, akkor a kert is rendezettebb képet mutat.
Gyom, gyom... felesleges lakó a kertben, de nem szemét! A feltépett gazok hasznosak is lehetnek! A gazok a talajból ugyanúgy számos tápanyagot vesznek fel. Igen nagy hiba lenne ha az apró, zsenge növényeket kikapálnánk, aztán vödörbe, talicskába szednénk, félrehordanánk valahova, aztán elégetnénk. Így lehet a kert földjét a leghamarabb tönkretenni: állandó, visszapótlás nélküli tápanyagkivonással.
A legértékesebbek a magszár nélküli, zsenge gazok. A parajfélék közül van, amelyik ehető, bár nem különösen finom az embernek. Sokan azonban- köztük mi is - a feltépett zsenge zöldet a háziállatok kisegítő takarmányának tekintik. Ezek a gazok azok, amelyek olyan igazán finommá teszik a házi tojást. Állítólag a zöld takarmánytól van az a bizonyos zöldes burka a házi tojásból készült főtt tojás sárgájának. Ugyanezek a gazok kis szikkasztás után mehetnek a komposztba, mert még nincs magjuk, amivel elszennyezzék az érő komposztot. Alkalmasak mulcsnak is, ha a földet gondosan lerázzuk a gyökereikről, és kicsit kiszikkasztjuk őket. Ilyenkor vissza is lehet kapálni őket a földbe. A magszáras, megfásodott gazok, acat-és tarackgyökerek már nem képviselnek akkora értéket önmagukban, ezeket legjobb a termőföld valamelyik sarkában elégetni, legalább a hamujuk visszakerüljön a földbe, esetleg a tyúkok még megeszik a zsengébb hajtásaikat. Ezek komposztként, mulcsként hasznosítva csak a saját fajtájukat szaporítják.
Ötödször: a meztelen, felporhanyított talaj szinte vonzza a gazokat. Ezért is kezdődik meg olyan gyorsan a kertek elgyomosodása júliustól. A nyár elején kiürülni kezdő ágyások, pl. a feltépett borsó helye, a megkezdett sárgarépa-és krumpliágyások szélei gyakran üresen tátonganak őszig, és már pár héten belül felveri őket a gaz. Ha ezeket a parcellákat másodvetés céljából újraműveljük, esetleg lemulcsozzuk, gyomszárat égetünk rajta, vagy mustárral beültetjük, máris tettünk valamit azért, hogy a gyomok tengere visszaszoruljon.
Azt gondolom, hogy az ide-oda belekapkodó gyomlálás és kapálás helyett ennek az öt szempontnak a lehetséges figyelembe vételével ritkítom a gazokat, akkor a kert is rendezettebb képet mutat.
Gyom, gyom... felesleges lakó a kertben, de nem szemét! A feltépett gazok hasznosak is lehetnek! A gazok a talajból ugyanúgy számos tápanyagot vesznek fel. Igen nagy hiba lenne ha az apró, zsenge növényeket kikapálnánk, aztán vödörbe, talicskába szednénk, félrehordanánk valahova, aztán elégetnénk. Így lehet a kert földjét a leghamarabb tönkretenni: állandó, visszapótlás nélküli tápanyagkivonással.
A legértékesebbek a magszár nélküli, zsenge gazok. A parajfélék közül van, amelyik ehető, bár nem különösen finom az embernek. Sokan azonban- köztük mi is - a feltépett zsenge zöldet a háziállatok kisegítő takarmányának tekintik. Ezek a gazok azok, amelyek olyan igazán finommá teszik a házi tojást. Állítólag a zöld takarmánytól van az a bizonyos zöldes burka a házi tojásból készült főtt tojás sárgájának. Ugyanezek a gazok kis szikkasztás után mehetnek a komposztba, mert még nincs magjuk, amivel elszennyezzék az érő komposztot. Alkalmasak mulcsnak is, ha a földet gondosan lerázzuk a gyökereikről, és kicsit kiszikkasztjuk őket. Ilyenkor vissza is lehet kapálni őket a földbe. A magszáras, megfásodott gazok, acat-és tarackgyökerek már nem képviselnek akkora értéket önmagukban, ezeket legjobb a termőföld valamelyik sarkában elégetni, legalább a hamujuk visszakerüljön a földbe, esetleg a tyúkok még megeszik a zsengébb hajtásaikat. Ezek komposztként, mulcsként hasznosítva csak a saját fajtájukat szaporítják.
Ennyit a gazokról. Remélem, sikerül idén a kertet nagyobb rendben tartanom majd. Három szem paréjtól meg egy-két szál perjétől azért nem kapok idegösszeomlást, de nem derékig érő gazt akarok kerülgetni őszre, hanem a szépen kifejlett növényeimet.
Öngyógyítósdi 1. Mulcsozás, avagy felületi komposztálás
Az Öngyógyító kiskert miatt még erősen habarodott állapotban vagyok. Tüsténkedésem első tárgya a zöldségeskerti mulcsozás. A világon a legegyszerűbb most megvalósítani, hiszen a komposztunk tetején jó vastag rétegben áll a félig megszáradt fűnyesedék. Bízom benne, hogy megúszhatom a gyomlálást (óh, az a recsegő derok és hexencsusszos nyávogás, amitől megkímélem a családot) és mellesleg spórolhatok az öntözővízzel. Közben pedig támogatom a talajéletet, táplálom a gilisztákat. Tiszta jó!
Lendületből telehordtam először a petrezselyem- és zellersorokat, mint legszomjasabbakat, s aztán meg is öntöztem a mulcsot izibe, merthogy még afféle természetes szűrőként is funkcionál. Előtte azonban jó alaposan kiszedtem az összes évelő gyomot. Volt már ugyanis pár éve egy próbálkozásom, amikor elsumákoltam ezt a lépést, gondolván, hogy a mulcs alatt a sötétben elnyamvadnak a gazok. Hát nem tették! Sikerült kinevelnem a világ legtermetesebb, bár alsó részein kissé elegánsan halványított tarackbúzáit és szulákjait. Ez a tapasztalat akkor pár évre el is tántorított a mulcsozástól, kétségtelen előnyei ellenére. A kellően száraz alapanyagom egyelőre elfogyott, amint lesz még fűnyírás, lesz mulcsozás is a salátánál, sárgarépánál is.
Az okoskönyvek szerint a mulcsozás hatásá tovább lehet spilázni gyógynövényekkel, úgymint bodzát keverni közé vakondriasztónak, csalánt turbótápnak, illatos fűszernövényeket rothadásgátlónak, a hagymák nyesedékét meg gombariasztónak. Ez azért tetszik, mert most már szedjük a szép fejlett főzőhagymákat, s így a leeső zöld, hosszúra nyúlt szárrészeket még ott a kertben rá lehet szórni a gombára kényesebb növények, például az érőfélben lévő szamóca ágyásaira. (Közben a jancsibogarak rémülten terelgetik kisóvodás fiaikat a föld alá.)
Lendületből telehordtam először a petrezselyem- és zellersorokat, mint legszomjasabbakat, s aztán meg is öntöztem a mulcsot izibe, merthogy még afféle természetes szűrőként is funkcionál. Előtte azonban jó alaposan kiszedtem az összes évelő gyomot. Volt már ugyanis pár éve egy próbálkozásom, amikor elsumákoltam ezt a lépést, gondolván, hogy a mulcs alatt a sötétben elnyamvadnak a gazok. Hát nem tették! Sikerült kinevelnem a világ legtermetesebb, bár alsó részein kissé elegánsan halványított tarackbúzáit és szulákjait. Ez a tapasztalat akkor pár évre el is tántorított a mulcsozástól, kétségtelen előnyei ellenére. A kellően száraz alapanyagom egyelőre elfogyott, amint lesz még fűnyírás, lesz mulcsozás is a salátánál, sárgarépánál is.
Az okoskönyvek szerint a mulcsozás hatásá tovább lehet spilázni gyógynövényekkel, úgymint bodzát keverni közé vakondriasztónak, csalánt turbótápnak, illatos fűszernövényeket rothadásgátlónak, a hagymák nyesedékét meg gombariasztónak. Ez azért tetszik, mert most már szedjük a szép fejlett főzőhagymákat, s így a leeső zöld, hosszúra nyúlt szárrészeket még ott a kertben rá lehet szórni a gombára kényesebb növények, például az érőfélben lévő szamóca ágyásaira. (Közben a jancsibogarak rémülten terelgetik kisóvodás fiaikat a föld alá.)
Levélparádé az évelőkertben
Az előkertünkben kialakított évelőágyásról most már elmondhatjuk, hogy kialakult a szerkezete és az évelők elérték felnőtt méretüket. Elkezdődött a növények egymás közti bonyolult viszonyainak ideje: flört, szimbiózis, tülekedés és élethalálharc és még sokféle egyéb, ki tudja milyen összefonódás. Mindezeket a növények zöldjük ezer formájával és árnyalatával beszélik el.
A tavaszutó kezdetén a Nagy Virágáradatot csendben előzgető kis évelők virítanak nálam halványkékben, fehérben, bordósan és rózsaszínben. A virágok távolságtartóak és szerények a földből immár teljes szépségükben és gazdag változatosságukban kipattant lombokhoz képest.. Mindezt fátyolos fényfoltokkal szórják meg az előkertre könnyű árnyékot vető, bimbóban álló szomszéd akácfák lombjai közt befurakodó kora délutáni fénysugarak.
A talajon szerényen kúszó, kissé lilásbordó levelű, talajtakaró gyepes szappanfű kis rózsaszín szegfű-csillagocskákkal telik meg.
A tarka levelű, rózsaszín virágú rózsalonc és a kék íriszek között haranglábak és évelő búzavirágok nyílnak, kissé hűvös pompában.
Könyvajánló
Gertrud Franck Öngyógyító kiskert című réges-régi könyvére véletlenül találtam a neten és őrülten szégyenlem magam, hogy eddig nem ismertem a biotippek ezen gazdag tárházát. Lassan mazsolázgatom már vagy két hete és az jár a fejemben, jaj, hát ezt is tüstént ki kellene próbálni, meg ezt is, meg eztiseztis, jövőre meg tutira így csinálom. (Aztán majd meglátjuk...)
Évtizedek biokertes tapasztalatokból íródott a könyv, amely szakít a zöldségágyások mini monokultúraként való felfogásával és világos leírást ad a vegyeskultúrák ágyásszerkezetéről, ábrákkal. Ez segít megelőzni a betegségek terjedését és optimálissá teszi a helykihasználást. Zöldtrágyanövények (pl. spenót, mustár, facélia) beiktatásával gyakorlatilag integrálja a szelíd gyomokat az ágyásrendszerbe, így utánozza a természetet, ahol a talaj soha nem marad fedetlenül.
Megismerhetjük a talajtakarás, felületi komposztálás művészetét, amivel nemcsak optimálisan gazdálkodunk a tápanyagokkal és a vízzel, hanem a takaróanyagba kevert gyógynövényekkel, fűszernövényekkel megelőzhetjük és kezelhetjük a növénybetegségeket. Új szemmel nézzük a gyomnövények és a kertünkben élő kisebb-nagyobb állatok szerepére, a nagyobb összefüggések ismeretében kevésbé kell görcsölni a kártételük miatt. Ugyanakkor döbbenetes módszerekkel birizgálja az emésztőrendszerünket a csigák elűzésével kapcsolatban.
Megtanulhatjuk a trágyalevek készítését és keverését is (csalán, zsurló, torma..), aminek a végén füvesboszorkányi alapismeretekből akár vizsgát is tehetünk. Végül a dísznövények kapcsán képzeletben kirándulást tehetünk a régi parasztkertek világába és megismerhetjük az évelő dísznövények egészségőrző társítását. Jó és tartalmas könyv, no. Ott a helye a linklistában, a jobbszélen alul.
Gyakorlati alkalmazását megnézhetitek a következő, nagyon hasznos lapon, gyunyika lapján is, amely kiválóan összefoglalja a lényeget, ha valakinek nincs kedve a scribddel bajlódni. A fotót is innen vettem.
Boszorkányok pedig nincsenek! Vagy mégiscsak vannak?
- Anya, igaz, hogy ilyenkor kint vannak a réten a boszorkányok?- Hogy jutott ez eszedbe, kislányom?
- Józsi bácsi mondta két hete néptáncon, hogy ilyenkor kimennek a rétre, és lepedővel szedik a harmatot. Hogy minek, arra már nem emlékszem, de tudom, hogy ilyenkor nem jó rájuk leselkedni és a közelükbe menni.
- Igaz, régen azt tartották, hogy püski búcsúkor, Szent György neve napján kelnek útra a boszorkányok. De azt ugye nem gondolod, hogy fényes nappal seprűnyélen repesztenek a Duna fölött?
- Hát azért én nem szeretnék ilyenkor kimenni a rétre.
- Hidd el, nincsen ott semmilyen banya. Holnap úgyis ráérek, délelőtt kimegyünk kirándulni a Csikólegelőhöz és megnézzük, hogy higgy nekem.
- Jó, anya, de vigyünk fokhagymát is a biztonság kedvéért!
- Hát azt meg minek? Veteményezni fogsz a rét közepén?
- Tudod, az állítólag jó a boszorkányok ellen.
- Tényleg? Hát ezt meg honnan hallottad? A Józsi bácsitól?
- Nem, ez a Bibi Blocksberg kalandjaiban volt a Minimaxon.
Másnap beüzemeltük a bicikikliket, felpakoltunk annyi ennivalót és vizet, ami talán két napra is elég lett volna, és az állítólagos boszorkányság feltérképezése érdekében kitekertünk a rétre.
Hiába jött korán a nyári kánikula, a rét még nem mutatja májusi arcát. Arról is elsőre meggyőződhetünk, hogy boszorkányok sem tartanak söprűnyélen és szénvonón való röpülési versenyt, pedig a sík leszállópálya igazán alkalmas a landolásra, ha azt nem a falu templomtornya felé végzik.
A Duna vize emlékeztet arra, hogy nyolc héttel ezelőtt még jégdarabok úsztak itt: sok helyen feltorlódott télről maradt avar, nyárfapihék, rothadó iszap, kisebb ágak a nagyobb, korábban jégbe szorult és megakadt uszadékfák mögött.
A tájkép azonban az igazi, feledhetetlen nyári Szigetközé.
A fűben pedig virágok. Még nem ér csípőig a suhogó fű, és a parton nem világít sárgán a mocsári írisz, magyarán fosó liliom, meg a virágkáka, az utat nem szegélyezi a szarvaskerep meg a zsálya, és nem látni gyurgyalagot sem, mint tavaly egyszer. A múlt évi száraz kórókon és nádtörmeléken most kezd túlnőni a friss zöld. Pillangók azonban már vannak. És az utolsó nyíló gyöngyikék tömege. Belőlük itt a rétszegélyen olyan sok van, mint a hóvirágból tavasszal az erdőben.
A réti tarkaságról gondoskodtak a kis, rózsaszín gerániumok seregei,
sárgán világított a sok farkaskutyatej,
és a másik "tej", a madártej, avagy sárma.
Most nem találtunk vitézkosbort, mint pár évvel ezelőtt ilyenkor, de a gyep teli volt már lila, apró virágokkal
meg vad kakukkfűvel.
Heverésztünk a fűben, ropit rágcsálva és az eget bámulva. Láttuk a szemközti erdő felett kacskaringózva repülő ölyveket, a levegőt fekete keresztként hasító kárókatonát, suhogva repülő szürkegémet, de egy banya se járt arra, pedig Nyunyi kíváncsi borzadállyal várta a feltuningolt söprűk és tulajdonosaik megjelenését a láthatáron. Végül meguntuk a lapítást a fűben, pláne hogy egy hangyafészek volt alattunk, és továbbkerekeztünk, majd lementünk egészen a nádasba, a partszegélyig. Rengeteg béka ugrált a vízbe, és egy nádirigó is ijedten riasztotta társait is jöttünkre. Szóval elég nagy ribilliót okoztunk, de ez egyvalakit nem zavart. Velünk pontosan szemben, a víz átelleni partján egy hattyú rendíthetetlen nyugalommal tollászkodott, jöttünkre meg sem mozdult.
Szünet nélkül tollászta először csak a hátát, aztán valami egészen fura szögben felemelte a lábát (mint a kiskutya a villanyoszlopnál), és a hasát kezdte igazgatni. Ránk se hederített. Nyunyi ágakat dobált a vízbe, verseket kiabált, toporzékolva ugrált, de a madár nem is törődött vele, rá se nézett. Végül megállapította: ez a hattyú bizonyára begolyózott.
Hamarosan hazaindultunk, mert a levegő - és vele együtt a biciklik fekete ülése - igencsak átforrósodott. Hazamenetre még két érdekes dolgot találtunk a fűben: apácavirágot,
és a vadon ritka évelő len kék virágait.
Aztán irány haza. A nagy melegben igazán jólesett otthon a jégkrém...
- Na, kislányom, most már elhiszed, hogy nincsenek a réten boszorkányok?
- Hááát igen. Vagyishogy nem! Nem! Anya, a réten ott volt végig a boszorkány, és nem vettük észre.
- Hol?!
- Hát te nem jöttél rá a nagy titokra? A boszorkány hattyú képében volt a vízen, azért volt olyan furcsa. És ha nem tudnád, maga a Százarcú boszorka volt személyesen!
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)
Bejegyzések
15 megjegyzés :
Megjegyzés küldése