Rutinos blogolvasóink is tudják, mennyit töprengtem már azon, hogyan lehetne a kertet minél tökéletesebben megszabadítani a különféle gazoktól. Most, hogy az első komolyabb vetési periódus lezajlott, szépen jönnek elő a tavaly annyiszor elátkozott tarackok, kákicsok meg acatok.
Ráadásul most derült ki néhány csúf dolog, nevezetesen:
- tavaly pelyhedzően termő szárba sikerült mennie egyetlen (!) szál acatnak, és most a krumpliföld közepén sorra kelnek – elképesztően hosszú gyökerekkel – az acatmagoncok,
- az a bácsi, aki a kertünket szántja – a tárcsázáskor véletlenül beledolgozta a legváltozatosabb fűfajtákkal és kákicsokkal ékes kerti útszegélyt a kert teljes hosszába. Így mindenhol szép zöld perjeszálak tűntek elő. Évek óta küzdök a tarack eltávolításával, de most nagyjából megint ott vagyok, ahol elkezdtem.
Korábban a gyomok irtását mindenféle előzetes átgondolás nélkül végeztem el, előkaptam a kapát és adj neki! – húztam a gazokat, kapáltam a földet. Voltak ágyások, amik egész jó karban voltak egész nyáron, de sok mindig csúful begazosodott, a lesújtó eredménytelenség képeit meg lehetett szemlélni itt a blogon…És itt is rá kellett jönnöm még tavaly ősszel, hogy ha „célirányosan” törekszek a gyomok kiritkítására, a következő évben is élvezhetem a munkám gyümölcsét: a gyomlálási idő lustálkodási idővé való átalakulását. Ez a „célirányosság” elég ostobán és okoskodón hangzik, pedig aránylag egyszerű dolgok vannak mögötte, nemcsak kapálás, ásás, robizás, gyomhúzkodás, szitkozódás, felégés, derékfájás.
Van néhány kertészeti szakkönyv, amely nem képvisel ennyire harcias álláspontot a gazokkal kapcsolatban, mint én, mondván, hogy a kertben megjelenő gazok a környező természetes flóra hírnökeiként érkeznek a kertbe, és nekik is teret kell adni. Ez nagyon szépen hangzana, ha vadárvácskák, szarkalábak, réti margaréták nőnének, mint a szántóföldek szegélyében, de nálunk a maszlag, az ördögcérna, a kákics, a franciaperje és az acat tolong. Valahogy nekik a zöldségek rovására nem akarok nekik helyet adni, mert egy-két év alatt úgy elszaporodnak, hogy utána évtizedekig se tudnám megtisztítani a földet tőlük. Szóval félre velük! De hogyan?
Először is: ne tudjanak előbújni sem! Ehhez már előző évben hozzá kell készülni. A gazok magszárba menetelét kell megakadályozni. Ezt tavaly legalább részben sikerült kiviteleznem azzal, hogy az őszre magszárba ment disznóparéjokat Nyunyival két embermagas kazalba gyűjtöttük a krumpliszárakkal és egyéb kórókkal egyetemben, és a kert földjén egy sötét őszi estén hamuvá égettük. Most tavasszal meg csodálkoztam, hogy eddig nem is nagyon keltek ezek a paréj-meg libatop-féle gyomok, hát ezért. (Van helyettük tarack bőven…) Idén is követni kell ezt az eljárást, de nem csupán ősszel, hanem végig, az év folyamán. Igaz, tavaly is plusz munka volt az állandó gyomszárfélrehordás, talicskába-vödörbe gazolás, de eddig úgy tűnik megérte. A komposztba nem igazán jó ötlet az ilyen növényi részek belehordása, mert attól dudvafürdővé válik az egész komposztáló, utána meg a kész komposzt lesz gyomforrás. Legjobb ezeket a kert földjén elégetni, visszaforgatott hamujuk a talajt gazdagítja. A gazok előbújását kiválóan meg lehet akadályozni az annyiszor dicsért mulcsozással is, csak senki ne essen abba a hibába, hogy gyommagvakat tartalmazó anyaggal takarja a talajt. Én is így terjesztettem el ügyesen a kákicsot a kertben.... Itt fekete fóliát is lehet használni, alatta még a perjéknek sincs esélye, csak hosszú ideig fenn kell hagyni egy helyen. Szerintem ez ott megfelelő, ahol nem feltétlen veteményezni szeretnénk az adott földterületre, hanem meg akarjuk tisztítani teljesen a gaztól minimális munkával.
Másodszor: minden egyéb, a gazterjedést elősegítő növényi rész buzgó és állandó eltávolítása. Kedves ismerőseink: a tarackok, acatgyökerek, kákicscsutkák múlhatatlan kivagdosása lehetőleg tökéletesen és minél mélyebben. Itt nagy körültekintés kell, mert a rosszul fölszedett tarackcsomó földben maradt gyökérdarabkái újra hajtanak, még nagyobb növénypamatokat kinevelve. Gondolom, ez mindegyikünk számára ismerős… Szerencsére a tárcsázás, robizás után porhanyóssá vált földből elég könnyű kiszedni a gyökereket. A nagy gyökérdarabokat azonban össze kell gyűjteni és elégetni, mert aljas, alattomos módon egész meghökkentő visszagyökeresedésre képesek. Még a kerítés dróthálóján fennakadt, de a földig lelógó köteg is visszakapaszkodott nálunk a talajba. A ganédombra szórt, múmiává szikkadt növénydarabok is hasonló mutatványokra voltak képesek.A még kikeletlen vetemény ilyenkor szépen zöldellik a friss, zöld perjelevelektől. Minden nap egy kis időt csak tarackszedésre szánok. Ezeket a hosszú gyökereket szintén a legjobb elégetni, mert a komposztot is hamar tönkreteszik.
Az acat ritkításában nagy segítséget jelent a nagyszüleink körében még jól ismert, de elfelejtett, viszont most új reneszánszát élő, de még most sem közismert kerti eszköz, a gyamszurkáló avagy tüskeböködő.
Régen a gabonatáblákból szedték ki ezzel a fecskefarkú vassal az acatot, a mai változatokban a fecskefarok már spirál alakban görbített, és egy csavaró mozdulattal igen mélyen a föld színe alatt képes kivágni a répaszerű gyökeret. Áldás ez a szerszám azoknak, akik nemrég telepítettek gyepet, mert a fű kikapálása nélkül ki lehet emelni a csorbókákat, acatot, kákicsokat. A zsendülő veteményben, gyökérzöldségeknél is nagyon jól használható, ahol fontos a gyommentesség oly módon, hogy a zöldségek gyökereit ne sértsük. Láttam ezt a szerszámot egészen dizájnos, csapágyas és teleszkópos változatban is, ahol az eszközt
a kákics fölé helyezve egy madzag könnyed megrántásával működtethető, minimális fizikai erővel. Gondolom, ennek már az ára is húzósabb.
Harmadszor:lassú kidöglesztés és a gazok későbbi térnyerésének megakadályozása. Itt a fantáziánk szab határt a követendő eljárásnak. Leleményes dolgok tartoznak ide, így az első pontban említett fekete fólia és vastag mulcsréteg kiterítése: alatta – fény és fotoszintézis híján – elhal minden, a pinceászkákat és a gilisztákat kivéve.
Alkalmas eszköz a buzgóan forró vízzel való locsolgatás, a farakás elhelyezése a komlótövön. Jó még a gaz kifojtatása dús növésű, évelő kerti növényekkel. A rossz helyen nőtt csalántő jól kiirtható munka nélkül a mellé telepített citromfűvel, a kúszó borostyán elfoglalja a komló helyét, a meténg visszaszorítja a virágágyban a tarackot idővel, pláne ha éles kapával egy kicsit rásegítünk.
Egyik-másik gazt már egy alapos kaszálás is kellően megritkít. Múlt héten a fűnyírás mellett a kerítéslábazatnál és a gyümölcsfák aljánál méretesre nőtt galajok meg fecskefüvek tövig lettek kaszálva, így egy darabig ott sem kell takarítgatni a talajt.
Akadályt is állíthatunk a gyökerek útjába. Idén új eperágyást csináltam. A szegélye határos a kert gyepes-tarackos útjával. Ezt a szegélyt évek óta minden tavasszal szépen kitisztítom, de nyár elejére már olyan mindig, mintha egy kapavágást se tettem volna ott. A kúszó gazok gyökerei alattomban mindig megjelennek az ágyásban, aztán egycsapásra beveszik a területet. Idén egy teljes napot vett igénybe, hogy kipucoljam ezt a területet, és úgy gondoltam, hogy ha már ennyit dolgoztam vele, szeretném ilyennek tudni egész évben. Ezért az udvarban megtalálható mindenféle ramatyot átnéztem, és egy hosszú, de félig kilapult ereszcsatorna-darabból, meg facsökökből kellő akadályt képeztem a cső föld alá süllyesztésével. Úgy tűnik eddig, ezen nem tudnak átmenni a gyökerek. Hédi magasított virágágyásába se tudott eddig belenőni a gyep a masszív ágyásszegély miatt.
Negyedszer: a zöldségek megfelelő telepítése. Majdnem minden ezen áll és bukik. Terbe József már korábban idézett megállapításait tenném ide erről:
„A jól szerkesztett vetésforgó a gyomirtó szer szerepét is majdnem betölti, ha nem is helyettesíti teljesen a vegyszereket, de jelentős mértékben fékezi az elgyomosodást. A zöldségféléket – hasonlóan a szántóföldi növényekhez – ilyen tekintetben négy csoportra osztjuk:
-gyomirtó növények, amelyek termesztésével a gyomokat is irtjuk (pl. paradicsom, burgonya, paprika, csemegekukorica)
-gyomfojtók, amelyek sűrű állásuk, vagy nagy levélzetük miatt nem engedik a gyomok kifejlődését (pl. fejes káposzta, tök)
-gyomnevelő fajok, amelyek lassú csírázásuk, csekély talajtakarásuk következtében nem képesek megakadályozni a gyomok kelését és elszaporodását (pl. sárgarépa, vöröshagyma, petrezselyem),
-a gyomosító növényekhez olyan fajokat sorolunk, amelyek elszórt és újra kelő magjuk, a talajban maradt gyökerük miatt még a következő évben is nagy számban kikelnek a táblán (pl. rebarbara, torma, napraforgó).”
Ez teljesen így van. Ahol tavaly kukorica és csemegekukorica volt, ott a talaj elképesztő módon tiszta lett. Gondolom, a kukorica sűrű gyökerei és a napfény hiánya tett oda a sok taracknak és a kert végét korábban belepő ördögcérnának. Ezért idén az a tervem, hogy a legtarackosabb részre csemegekukoricát vetek majd futóbabbal. A krumpli alatt is elég tiszta maradt a talaj. A Sarpo Mira fajta zöld lombjai derékmagasak és szétterülők, alatta nem sok gezemice élt meg. Ami előjött, azt könnyű volt még a kb. 200 négyzetméteres táblából is kigazolni kézzel. A paprikát nem nevezném gyomirtónak, nekem mindig ez a legramatyabbak közt van, a tökfélék viszont (a sárgadinnye kivételével) tényle elég jól visszafojtják legalább a lágyszárú gazokat. Igencsak gyomnevelő hatású szerintem a babfélék, a borsó, a mák, a retek. Utóbbi a magját is hajlamos elszórni, és kis mákokkal telik meg a talaj őszre. A saláta szintén csinál ilyen mutatványokat, de az abszolút rekorder az új-zélandi spenót és az endívia. A virágok közül a pillangóvirág és a körömvirág csinált nálunk a kertben ilyen mutatványokat.
Ötödször: a meztelen, felporhanyított talaj szinte vonzza a gazokat. Ezért is kezdődik meg olyan gyorsan a kertek elgyomosodása júliustól. A nyár elején kiürülni kezdő ágyások, pl. a feltépett borsó helye, a megkezdett sárgarépa-és krumpliágyások szélei gyakran üresen tátonganak őszig, és már pár héten belül felveri őket a gaz. Ha ezeket a parcellákat másodvetés céljából újraműveljük, esetleg lemulcsozzuk, gyomszárat égetünk rajta, vagy mustárral beültetjük, máris tettünk valamit azért, hogy a gyomok tengere visszaszoruljon.
Azt gondolom, hogy az ide-oda belekapkodó gyomlálás és kapálás helyett ennek az öt szempontnak a lehetséges figyelembe vételével ritkítom a gazokat, akkor a kert is rendezettebb képet mutat.
Gyom, gyom... felesleges lakó a kertben, de nem szemét! A feltépett gazok hasznosak is lehetnek! A gazok a talajból ugyanúgy számos tápanyagot vesznek fel. Igen nagy hiba lenne ha az apró, zsenge növényeket kikapálnánk, aztán vödörbe, talicskába szednénk, félrehordanánk valahova, aztán elégetnénk. Így lehet a kert földjét a leghamarabb tönkretenni: állandó, visszapótlás nélküli tápanyagkivonással.
A legértékesebbek a magszár nélküli, zsenge gazok. A parajfélék közül van, amelyik ehető, bár nem különösen finom az embernek. Sokan azonban- köztük mi is - a feltépett zsenge zöldet a háziállatok kisegítő takarmányának tekintik. Ezek a gazok azok, amelyek olyan igazán finommá teszik a házi tojást. Állítólag a zöld takarmánytól van az a bizonyos zöldes burka a házi tojásból készült főtt tojás sárgájának. Ugyanezek a gazok kis szikkasztás után mehetnek a komposztba, mert még nincs magjuk, amivel elszennyezzék az érő komposztot. Alkalmasak mulcsnak is, ha a földet gondosan lerázzuk a gyökereikről, és kicsit kiszikkasztjuk őket. Ilyenkor vissza is lehet kapálni őket a földbe. A magszáras, megfásodott gazok, acat-és tarackgyökerek már nem képviselnek akkora értéket önmagukban, ezeket legjobb a termőföld valamelyik sarkában elégetni, legalább a hamujuk visszakerüljön a földbe, esetleg a tyúkok még megeszik a zsengébb hajtásaikat. Ezek komposztként, mulcsként hasznosítva csak a saját fajtájukat szaporítják.
Ennyit a gazokról. Remélem, sikerül idén a kertet nagyobb rendben tartanom majd. Három szem paréjtól meg egy-két szál perjétől azért nem kapok idegösszeomlást, de nem derékig érő gazt akarok kerülgetni őszre, hanem a szépen kifejlett növényeimet.
A durvább kéregdarabokat kézzel és kisbaltával hasogattam össze és egy rusztikus, de száz százalékban természetes takaróréteg lett az eredmény.
