Százszorszép

Ő is a tavasz csalhatatlan hírnöke, kislányok öröme. De nem csak erre jó...

A múlt héten születésnapi akció volt az egyik menő győri étteremben, ahova cimboráinkkal együtt ellátogattunk. Ritka csemegék voltak féláron (vagyis hát inkább normál éttermi áron) elérhetőek. Csodás borjúszeletet faltam be a tetszetős salátaágyon, utána jött a desszert. Nem akármi: mákos krémmel töltött túrógombóc, epres-mangós öntetben. Igézően festett a mélytányérban kitálalt öt fehér gombócka a bőséges, piros szószban, a közepükből kikandikáló sötétkék töltelékkel. A vizuális élményt fokozta a gombócokon fehérlő igazi, nem flakonos, nem porból készült tejszínhab, és a nagy darab, egyben beletűzött csokis-mogyorós, ropogós grillázs.És az egész gyönyörűség tetjén dísznek: egy-egy szál rózsásfehér százszorszép! Ennek lánnán a kezembe gyökerezett a desszerteskanál. Hosszas tanakodásba kezdtünk: a virág ehető-e vagy sem? Finom-e, vagy sem? Végül úgy döntöttük, megesszük, hiszen biztos nem lehet rossz, ha ilyen csemegék tetejére tűzi a cukrász. Befaltam... Bár ne tettem volna... Az íz még elfogadható volt, de csak úgy csikorogtak a fogam alatt a homokszemek. Aztán bevillant, hogy a virág lehet, hogy a Rába-partról került a desszertembe, ahol a győriek a kutyáikat futtatják. Oda volt az esztétikai hatás. Azért "egy életem, egy halálom" rákanalaztam a százszorszépre a túrógombócot, ami azért megvigasztalt. Hiszen ettem már eddigi életemben mindenféle földi terménnyel egyetemben több kiló homokot, bár tejszínhab és eperszósz körítéssel még soha. Utána eltöprengtem. Kis korom óta ettem a vadon termő növények közül sombogyót, kökénybogyót, vackort, tyúkhúrt, akác-és bodzavirágot, bodzabogyót, pitypangszárat-és virágot, ibolyát, vadsóskát - mindezt mosatlanul, nyersen, ahogy a természet lágy ölén megnőtt. Ebbe a felsorolásba a százszorszép is vígan befér. Mi bajom lehetne tőle, nem igaz?

Kékbe fordul...

Ági kért meg, hogy írjak arról, most épp mi történik a kertben. Nos, ma volt az első meleg nap, és rögtön kertészkedésbe fogtunk, tisztogattuk az ágyásokat, előkészítettük a vetemények helyét. Ma lehetett idén először úgy érezni, hogy valami megpezsdül...

A kora tavasz hozzánk csupa kék színnel köszöntött be. Íme az a csillagvirág amit oly szemfüles módon észrevettél.
Fogalmam sincs, hogy került a kertbe, egyszerre csak nőtt egy lila árvácskám, pedig nem is szeretem a lilát. Kedves virágvendég, azért udvariadan köszöntünk.
A másim meglepetés az az aprócska írisz, amit Jani vett észre az előkertben.

Íme egy kockás piton, hogy sikítozhass:
És még valami, ami neked még nem igazán való, de tudom, hogy mindig ezen jár az eszed. Csúnya, pajzán és szégyentelen katicák! /Lehet, hogy jelölik a blogot kiskorú veszélyeztetésére alkalmas tartalma miatt. Ha durvának találod, törölheted./
Ez a bejegyzés ma ilyen durvára sikeredett. Mi is rejtőzik bennem elfojtva...

Gyöngyszemek...

Azért nem csak a kert tölti ki az egész életemet... Ha ráérek, akkor szívesen szötyörgök ilyesmikkel:

Meg ilyesmikkel:

Inkább hímzem a gyöngyöket, nem annyira fűzöm, vagy szövöm, de egy-egy fűzött darab is akad:

Most a hajpántokat gyártom nagy mennyiségben:
Ennyi az én tudományom. Hajnal munkáit tátott szájjal bámultam. Hogy lehet pár hónap alatt a gyöngyözésben ilyen szintre eljutni? Azt hiszem, Hajnal, nálad az ötletek és a kivitelezési képesség teljesen egymásra találtak! Nekem csak ötleteim vannak sajnos...

Mira és János

A cím csalóka: nem Rómeó és Júlia-féle szerelmi történet fog következni. Mira és János ugyanis két jó haver, a két cicánk.

János az idősebb, ő barna cirmos. Tavaly került hozzánk. Rendkívül vad volt, előző gazdája valószínűleg rúgásokkal próbálta nevelni az aprócska barna cicát. Most-egy év után - jutottunk el kitartó szelídítéssel odáig, hogy engedi magát megsimogatni. Idén tavasszal Jánosunk sokkoló megdöbbenést okozott. Ugyanis szerelmes lett a második szomszéd vöröstarka macskájába. A szerelmi boldogságnak akaratlanul is szemtanúja lettem, itt derült ki, hogy János valójában - lány! Gömbölyödő poca arról árulkodik, hogy anyai örömök elé néz. János egyébként egy erélyes amazon, kiváló egerész, a tyúkok takarmányának buzgó őre.

Mira egy elkényezetett cica. Ő igazi zsákbamacska, legalábbis így kaptuk... A faluban az egyik fodrászműhelyben az a hír kelt szárnyra - alaptalanul- hogy macskát keresünk. Pedig mi nem is akartunk Jánoskánknak konkurenciát... Másnap volt tulajdonosa megjelent - kérdezés nélkül - egy citromsárga táposzsákkal, amiben a feketetarka növendék cica lapult. Anyukám hüledezett, de amikor belenézett a zsákba, az arcáról láttam: gyarapodni fog a család. Mira filigrán és igen barátságos cica, előszeretettel mászik fel az ember vállára. Ezért meg voltunk győződve, hogy csakis lánymacsek lehet. Mit ád Isten, kiderült, hogy- fiú...

Eleinte haragban volt a két cica, de egy hét alatt elválaszthatatlanok lettek. János azóta nem olyan vad, Mira meg nem olyan kis mamlasz, tanult egy kis életrevalóságot. Kedvenc helyük a sziklakert, mivel egész nap odasüt a nap, a nagy, sima kövek kellemesen átmelegednek, onnan belátható az egész udvar, s a kutyát is lehet cukkolni.

A képen Jánosunk gondosan tanulmányozza a követ, amin Mira ül. Vajon megfelel-e a mérete és a hőfoka az ő amazoni fenekének?

Velük szemben van egyébként a valóságban kutyánk, Roxi lakosztálya. Múlt szombaton sokkoló meglepetést okozott: mindenfajta előzmény nélkül öt kiskutyával lepett meg minket: két feketével és három barnával. Sem a tüzelése, sem a vemhessége nem tűnt fel, úgyhogy igazán nagyot csodálkoztunk a dolgok ilyen menetén.

Ui.: Akinek szüksége van édi, barna vagy fekete kiskutyára, kérjük jelentkezzen!

Anitának

Szia, drága Anita,
reméljük, hamarosan írsz nekünk valami szépet.
A tavatok már készen áll a startra?

Zöld.ségek

Mint említettem, jövő héten végre veteményezünk. A veteményezés első fordulójában a következő növénykék indulhatnak fejlődésnek: Danvers és Vörös Óriás sárgarépa, rövid petrezselyem, metélőpetrezselyem, Zsuzsi borsó, Kelvedon csodája borsó, makói vöröshagyma, Zittaui sárga, lilahagyma, fokhagyma, lollo bianco, jégsaláta, Korai legjobb, fehér vaj-és franciaretek, a virágágyba meg félvad, falusi nemesítetlen őszirózsa, hogy már júliusban legyen friss virág.
Amit még ki akarok próbálni, az a pasztinák. Szomszéd bácsink teljes gőzzel termeli, mondván, hogy a szigetközi köves agyagban lényegesen szebben terem, mint a hagyományos petrezselyem. És igaza is van; a kertben az összes gyökgumós pocsék, azért is fejeztük be pl. a Hegykői zellerrel való kísérletezést, mert a gumó a talaj miatt nem tud kifejlődni. Hál'Istennek, Hédi kitalálta helyette az angol zellert.
Ugyanezen okból nem is fogok kísérletezni pl. Nantesi répa termesztésével, mert nem tud megnőni a sűrű földben, pedig ez állítólag az egyik legfinombb ízű répa. De csak csenevészen tengődik, így a kártevők is könnyen kikezdik.
A kemény föld miatt a hagymák se túl nagyok, de a minőségük, téli eltarthatóságuk jó, nem csíráznak, tömöttek a leveleik.
A feketegyökeret is kipróbálnám, állítólag igen finom, egyszer kísérleteztem vele, de csak ceruzányi piszkosszürke rudak kerültek elő ősszel a földből, amikből hámozás után nem is maradt semmi.
Lollo rosso salátát égen-földön kerestem, nem találtam, így nem is vetünk. A Korai legjobb retek tesó, tudod, az a pici, csípős ízű retek, amit még az iskolakertben is neveltünk, s gyökerestül ettük technikaórán... (Mert a falusi technikaórába a kertkapálás oktatása is beletartozott...) Azóta is ezt a fajtát, ízt kerestem, s idén megtaláltam.
Úgyhogy ezzel indítunk, a többi majd kiderül. Tesó, te mit vetsz majd?

Gombák

Tesó, képzeld, a gombás zsákban gyönyörű gombák teremtek! Holnap tudod, mit készítek? Sajttal töltött rántott gombát! Nagymegyeren ettem egyszer ilyet egy étteremben, el akartam kérni a receptjét, de az titkos volt... Most vettem hozzá a tejboltban egy nagy darab füstölt sajtot. Ha jó lesz, teszek el nektek pár darabot!


Képzeld, tegnap vettük észre, hogy a régi kútban, amelyből sziklakertet csináltam, a kiirtott bodzabokor tövén hatalmas, illatos vad laskagomba-szerű gombák nőnek! Anyu ma megnézeti a gombaszakértővel, ha jó, ilyet is eszünk! Tavaly meg lila pereszke termett a szilvafa tövén.


Ma megszántatjuk a kertet, a jövő héten pedig veteményezünk! Jól megkéstünk, tavaly ilyenkor már minden kibújt. De hát tegnapelőtt még havas eső hullott, s szerdán kétszer volt jégeső.


Palántáim szépen iperednek, én is vetettem évelő szarkalábat, hátha sikerül. Jól láttam, hogy vetettél rozmaringot? Nekem a bazi nagy ültetőláda közepén árválkodik egyetlen szál...


A gombákról jut eszembe! Elvetettem a paradicsommagokat is egy ládába, amik buzgón el is kezdtek csírázni. Viszont a láda közepéből egy szépen fejlett gyapjas tintagomba nőtt ki. Még sosem volt cserepes tintagombám! Kár, hogy nem tudtam lefotózni, egész nap dolgom volt, s estére a fűtött lakásban tönkrement.

Első tavaszi leégésem

Bár eléggé "égő" személyiség tudok lenni-ennek Hédi a megmondhatója- az égésről most nem én tehetek, hanem jó öreg Napunk. Tegnap volt az első igazi tavaszi nap. Ettől olyan vérszemet kaptam, hogy eldöntöttem: megduplázom a virágoskertet a telkemen... Felástam a fél udvart évelőtöveket keresve (a család többi tagja bőszen derült), végül az utánfutót púpig raktam. Volt ott meténg, nyuszifül, sásliliom kétféle színben, eperpalánták, citromfű, hóvirág, jácint, kankalin, medvehagyma, négyféle színű írisz, gyöpszegfű, törökszegfű, egy 3. fajta, nemtudomhogyhívják sziklakerti szegfű, 4 különféle fajtájú varjúháj, kék csenkesz, borsmenta. És persze a boglárkacserje. Kimentünk a telekre. A kert kertelése úgy kezdődött, hogy bőszen kitéptem a tervezett virágágyás helyén a gazt, közben csak úgy tódultak ki a földből akkora giliszták, hogy kígyókölöknek lehetett volna őket nézni. (Egyszer Jánossomorján láttam kígyókölköket, és igen megiszonyodtam tőlük.) Aztán felástam mindent jó mélyen, s mivel a talaj erősen lejtett, talicskával üggyel-bajjal termőföldet halmoztam a mélyebben fekvő részre, majd elegyengettem. Közben bontott téglából kerítést vontam a csöpp kertecske köré, hogy a termőföldet összefogja, amíg a növények gyökerei meg nem erősödnek. Ekkor lehetett mindent beültetni. Persze ez egy több órás művelet volt, s közben a melegen sütő nap pecsenyére pirította a képemet...
Laci - nagy meglepetésemre- asszisztálni kezdett a kertkészítéshez, pedig eleinte meglehetősen fanyalgott: korainak találta, hiszen úgysem idén költözünk még... Ehhez képest nyáriasította a vízcsapot, hordta a vizet, megtöltött több vödröt a további öntözéshez, és segített körülkeríteni a virágágyást. Ezen kívül megígérte, hogy a mai napon is ad vizet a frissen telepített növényeknek...

Ez az a hely, ahova a kertet álmodjuk:

A kép sejteti: sok tennivaló lesz itt még, a blog témája kimeríthetetlen...

Drága kicsi tesóm!

Sok mondanivalóm van a számodra.
1. Bocsánatodért esedezem, mert tegnap orvul felástam a kertedből némi évelőpamacsokat. Ugyanis a telken duplájára növeltem a virágoskert területét, és elképzeléseimben a te évelőágyásaid virágai is szerepeltek... Mindezt Jani tudomásával tettem, de te éppen Budapesten voltál.
2. Most már kirándulásaid helyett néha írhatnál a kertedről is, nem gondolod? Tegnap csak néztem, hogy milyen szépen kibújt minden. A ház mögötti ágyásban azok a kis kék izék micsodák? Nagyon gyönyörű, ragyogó színük van. Figyu! Elvirágzás után a birsalmafa körüli krókuszaidat át kéne ültetni az előkertedbe, met abban a betonszerű agyagban csak kínlódnak. Hol vettetek birsalmafát?
3. A mosoni piacos nénikében, akibe te úgy beleestél, nagyot csalódtam csütörtökön, amikor anyuval piacoztunk. 4 €-t akart kérni egy tő hunyorért! Az eljárás két szempontból is felháborított: a.) már nem felel meg neki a forint? Csak a szlovák vagy az osztrák turista a megfelelő, aki euróban fzet? Magyarországon élünk, kérem! b.) Ez rablás! Majd kérek a déditől, neki hatalmas tő van belőle.
4.)Drága dédink, 90 éves áldott kezeivel, fáradtságot nem kímélve ásott ki nekem, anyunak és nektek boglárkacserjét. Mi már elültettük, ti is találjatok neki valami jó helyet! Azt mondta, hogy idén nyáron már lehet, hogy virágozni fog.

Köröshegy

Nyaranta általában eltöltünk néhány napot Köröshegyen, Jani édesapjának kis vityillójában. Eszményi hely, mivel közel a Balaton, a somogyi dombokon a legtöbb helyen ép és érintetlen a természeti környezet, /ebbe rondított bele az a csodás viadukt / és az elmúlt években számos turistautat építettek ki.

A legjobbak egyike a kereki várhoz vezet, ami egy pici és alig helyrehozott téglavár-rom, a közepén vadalmafával. Nem is könnyű megtalálni, az út egyik szakasza felfele sziklamászós, lefelé gatyafékes. Rengeteg pillangó él ott. Annyira bánom, hogy akkor pont nem volt nálunk semmiféle fényképezőeszköz, mivel ezekből a tüneményes rovarokból legalább húszfélét láttunk. Van egy lepkés videoklip, Ági, te biztosan tudod, melyikre gondolok, az abban megszerkesztett helyzetet az élet egy ilyen eldugott vidéki helyen spontán produkálta.
Köröshegyen az Öreghegyről nyílik a legszebb kilátás a Balatonra, a Badacsonytól egészen a Fűzfői-öbölig terjed a szemhatár.
Aki pedig még szélesebb panorámára vágyik, Zamárdin taláthat egy kis, világítótoronyra hasonlító kilátót, onnan a Balaton egész medencéje beláthetó

Kövi benge tanösvény

Fertőrákos Magyarországon azt hiszem, egyedül Tihannyal összevethető, a mi életünkben pedig Jani hobbija miatt nagyon fontos, ott pihen Ukkó, a finn. A Kőfejtő 1 km-es minitúrára ad lehetőséget, és a lehető legváltozatosabb terepeket járhatuk végig ezen a rövid távon. A falu a turizmusból él, mindent kimerítően el lehet olvasni a helyről, ezért csak pár fotót teszek fel.

Egy érem/barlangnyílás két oldala:
Be:
Ki:
Egy magaslat két oldala:
Fent:
Lent:
Végül egy apró a nagyban, vagyis a nyári hérics huncut pillantása:

Évelők titkos ereje

Az előkertünk nagyon cifra, vagyis sokféle tarka virágot zsúfoltunk bele. Régimódi, parasztkerti virágokat. De ennek megvan az oka. Jani, a párom nagymamája a Szabolcs megyei Mándokról azármazik, és bár már hosszú évek óta Székesfehérvár közelében él, a szülőfalu otthonképét és virágszeretetét magával hozta. Jani ennek hanglatát valahol a meghittség jelképének tartja, én pedig olyan dolognak, amiért érdemes egy kis izomlázat összeszedni.
A jelenlegi bejegyzést viszont egy teljesen praktikus cél hozta létre. Az évelők ilyenkor bújnak ki a földből, és minden évben gondolkozom, na ez most vajon mi lehet? A boglárkafélék családjába tartozó sok szép dísznövény földből előkerülő hajtása szinte egyforma, csak az ágyásbeli pozícióból lehet sejteni, melyik micsoda. Szombaton rendbe tettük az előkertet, és anyuval meghatároztuk, melyik hajtás melyik virágot ígéri.

Ez a fehér liliom:
Ez a sásliliom:

Ez a növény az évelő szarkaláb - a kedvencem!!! Öt évvel ezelőtt, amikor az első cserép palántám elvetettem rögtön kikelt és megerősödött! Ez a mutatvány, bár évente próbálkozom vele, azóta sem sikerült. A kezdő kéz szerencséje...

Az utolsó az évelő búzavirág. Ez a mosoni piacon rendszeresen évelőpalántákat áruló, nagyon kedves és teljesen virágfanatikus nénitől származik. Ő jótanácsot is ad minden egyes tő mellé, és igazi vérprofi a szakmában. Egy kávéspohárba ültetett kicsi palántát vettem tőle, de figyelmeztetett: Hagyjon helyet neki, kedvesem, mert jól elbokrosodik. Így is lett, hetek alatt méteres átmérőjű, alacsony bokorrá változott, tele pillás szirmú, kék virágokkal. Most még csak a szürkéskék levelek mutatkoznak.

Csókakő

A hétvégén Jani édesanyját és nagymamáját látogattuk meg Székesfehérváron. Hazafelé végre valóra váltottuk egy tízesztendős tervünket: felkerestük a csókakői várat. A kis rom a 81-es útról nem is igazán látható, s a községen is végig kell kocsikázni a hegy lábánál álló parkolóig. Onnan viszont számos túraútvonal indul a Vértesben szanaszét. Tehát találtunk egy felfedezésre váró kis birodalmat...

Látnivalók:

Maga a vár viszonylag jó állapotban található, a helyiek folyton alakítják, bővítik. Kitartást kívánok a munkájukhoz.


A túra blogtémánkkal kapcsolatos része következik.
Tyúktaréj, itt már kifejlettebb állapotban:

Valamelyik keltikefaj:

Erről fogalmam sincs, micsoda. Ági, segíts!

A várból lefelé vezető utat alacsony fácskák szegélyezték, a legtöbb faformára nyírt sombokor. Megejtő látvány volt a sok sárgálló virág. Egy parányi ízelítő:

Következmények: A téli punnyadás és elpuhultság következtében ma egész nap izomlázat nyögtem a mindössze egyórás túra és az egyórás kapálás után. Szánalmas. Valamit sportolni kéne, hogy kondiba hozzam magam.

Zöldségpalánták újra

Palántázásaim eredménye:

Az angol zeller kefe sűrűségű.

A paprikák is kikeltek, de elég pocsékul. Tesómtól kaptam egy csomag különleges paprikamagot, 500 Ft volt egy tasak, talán ha nyolc szem mag volt benne, abból már három kikelt. Szerencsére azért a többi papri jobban előtolta magát.A póréhagyma gyönyörűen kikelt. Sajnos a pórét palántázni vagyok kénytelen, mert a gyenge csírák az agyagos talajt nem képesek áttörni.

Térjünk vissza már a kertbe!

Nemcsak építési telkemen küzdök a kert létrehozataláért, anyukánk gigászi kertjében is tevékenykedek. Ott nem "cuki" virágoskert, meg édi-bédi kis gyümölcsfák vannak, hanem egy komoly veteményes, ahol saját fogyasztásra a legkülönfélébb zöldségeket termeljük az év minden évszakra. Mindazonáltal kertészkedésünk elég eshetőleges, és nem vált túl rögeszméssé. Ez alatt azt értem, hogy nem töltünk órákat a kertben nap, mint nap, bár foglalkozunk a növények ápolásával. Nem permetezünk mindent mániákusan vegyszerrel, ha néhány tetű, krumplibogár feltűnik, vagy van egy-két moníliás gyümölcs. Hiszen az ember se írat azonnal antibiotikumot egy kis hapcizás esetén... Azért ha komoly a helyzet, beavatkozunk. Meg nem huzigáljuk ki az egy centire kibújt zöldség mellől a félcentis gazokat, hogy a hanttal együtt a csírák is kidőljenek. A locsolással is hasonló a helyzet. És ha valamilyen vetemény silány lesz, hát elkároljuk : talán jövőre jobban sikerül. Tavalyelőtt pocsék volt a krumpli, a kukorica, a paprika, a bab, viszont az angol zeller, az ubi, a dinnye, a paradicsom és a cukkini szép. A harricourt zöldbabot meg fűnek-fának osztogattuk... Tavaly a zeller silányabb volt, a paradicsom, a brokkoli, a cukkini és a dinnye siralmas, viszont meglepő mennyiségű paprikát, uborkát szüreteltünk, a kukorica, a bab meg dió überelt.

Egy mítosz, amely túlélte a XX. századot

Az osztályban, ahol tanítok, van egy édes kilencéves kiskrapek, ő a legmélyebben gondolkodó ember, akit valaha ismertem. Okos, érzékeny, végtelenül igazságkereső kisgyerek, van benne némi befordultság is. A szavalóversenyről beszélgettünk, azt kérte, ő is szerepelhessen, nem fél a munkától, meg ő különben is ügyes, rockzenekart fog alapítani, ő lesz az énekes. Mondtam, ha megteszi, megyek a koncertjére első sorba üvöltözni. Hallgattam, mit beszél a cimboráival a sarokban, már le is osztották, ki mit fog csinálni a zenekarban. „Te jó vagy énekből, lehetsz gitáros, te meg béna vagy legyél dobos, az könnyű. Mi lesz a nevünk, valami jó kéne, olyan, mint a Bikini, kár, hogy az foglalt”

Kicsi csíra

Idén Ági volt a szerencsésebb kezű, ő is nemsokára megmutatja majd a saját ablakbéli mennyországát, de azért nálam is igyekeznek feltúrni a földet az apró gyönyörűségek...

Tesómtól kaptam szülinapra egy különleges csokrot, amelyet virágok helyett drótra fűzött magos tasakocskák alkottak. Ebből válogattam ki azokat, amelyeket már márciusban el lehet ültetni. Két héttel ezelőtt vetettem el őket, Mama tanácsai szerint feltúrt, porhanyós vakondtúrásföldbe. Most már mutatkoznak a kis csíranövénykék. Kétcentis korban is igazi egyéniség mindegyik.
Elsőnek nagy lendülettel - ó, sznobság, de tesó, miattad!- az articsóka kelt ki. Ezzel a növénnyel még életemben sosem foglalkoztam, kíváncsi vagyok, egyáltalán megmarad-e a nem igazán mediterrán, örökké szeles kisalföldi kertünkben. Most még ambiciózus és energikus...

Két virág van, amely nélkül szerintem lehet élni, de nem érdemes: a tátika és a nyári viola. A tátika egyelőre nem óhajtott kikelni, de a viola már kétcentis! Remélem, sok teljes virágú lesz köztük, és legalább egy árnyalatot érezhetek itthon is a torockói hangulatból.

Végül a Liatris vagy díszcsorba nevű, az újságfotókon bámulatos évelőről szeretnék írni, amely öt év kísérletezés után végre először - KIKELT. Nyelvöltés után mosoly - soha ne add fel!

Nem jön a tavasz

Sándor, József és Benedek főnökétől követelem, hogy idén legalább 30%-kal csökkentsék a fizetésüket és a három lókötőtől vonják meg a cafeteriát is! Amit hoztak... az a nullával egyenlő. Fokokban mindenképp!

A héten csak egy rövid, ámde nagykabátos sétára telt, az is csak azért, mert kíváncsi voltam, történik-e valami a most már lezárt halászi híddal... Nos, zárt dobozban felszereltek egy webkamerát, amely mutatja ... például a reggeliző munkásokat.
A hangulat a szélviharban azért kellemes, legalább este, amikor már nem melegít, legalább egy keveset világít a nap.

Üvegház-mánia

A pénzt alapvetően egy eszköznek tartom, de ha nagyon sok lenne belőle, az volna az álmom, hogy építtetnék belőle egy olyan fűtött kis télikertet vagy üvegházat, amely napenergiával vagy hőszivattyúval működne, télen trópusi forróság uralkodna ott, és mindenféle egzotikus csodanövény pompázna benne. Azt hiszem, a téli rosszkedv kezelésének ez volna az optimális módszere, különösen, ha még egy kis medence is lenne a közepén, ne adj' isten fürdőkád, ahova beülhetnék olvasni...

Ennek az álomnak azonban a valósághoz nem sok köze van, viszont az üvegház-dilim gyógyíthatatlan, úgyhogy ahol ilyen létesítményre bukkanok, órákra el tudok tűnni benne. Így történt ez a lednicei unalmasan pompázatos kastélyban is, amelynek viszont csodálatos parkja és óriási üvegháza van. Számomra ez volt a mesevilág, dzsungelben éreztem magam április elején.
A belépőt ez a látvány fogadja:

Ez még csak a kezdet! A zöld közt ízlésesen elosztva trópusi virágok, amelyek nem maradnak olyan nyomorúságosan aszottak és csüntek, mint az otthoni cserepesek, hanem egészségesnek látszanak. Ez azt hiszem, egy banánféle:
Ennek a növénynek pedig a tizenegynéhány centiméteres, trágyával felturbózott, kényszerből virágzó példányait ezresekért adják.

Színkontraszt és harmónia:
Tavaszi tervem a Füvészkert meglátogatása, egy képen láttam az üvegházi medence közepén virágzó vízijácintokat és az óriási levelű tavirózsát, amelyeket feltétlenül látnom kell.

Hanság

A Fertőn kívül a Hanság is remek kirándulóhely lehet a természet-mániásoknak. Aki egy kellemes napot el akar tölteni egy szokatlan helyen, annak javaslom a következő túrát:
http://www.fertopart.hu/ferto_hansag_nemzeti_park.html
Hany Istók túraútvonal
Bősárkányról indulva Osli előtt kell letérni jobbra egy földúton a Madárvártához. Maga az út is különleges, az út mellett nyüzsögnek a ragadozó madarak és a nyulak, őzek. Az út pocsék, már csak ezért is ajánlott a mérsékelt tempó, ha kocsival megyünk. Osli előtt van egy gyakran belvizes rét, ott láttam életemben először mocsári gólyahírt (nem saját fotóm.)



Ha szerencsésen megérkeztünk, és a megfelelő mellékúton kanyarodtunk le, megtaláljuk a Madárvártát, ami sajnos nagyon gyatrán van tájékoztató táblákkal ellátva. A Madárvárta előtt van egy jó kis pihenő- és tűzrakóhely, no meg a szoborpark, mindenféle vicces, faragott faszoborral. Ezek a rendszerváltás idején készültek. Köztük természetes, nem nyírt réti fű, benne májusban ők voltak a királyok:

Komolyan, százával ugrándoztak, akár még a cipőnkbe, kezünkbe is beszökkentek. Nem nagyon háborgatta őket senki, bizalmasak voltak az emberrel. Aki nagyobb állatra vágyik, bús tekintetű bivalyokkal is randizhat, ők tartják karban a réteket. Szerencsére van villanypásztor.
A Madárvártán Nagy László, Laci bácsi fogadott, (előzetesen egyeztettünk, tulajdonképp gyerekcsoportot vittem) aki a hely létrehozója, és azt gondolom, kiváló ember. Megmutatta a Madárvártán összegyűjtött rengeteg preparált madarat, emlőst és egyéb állatokat, rengeteget mesélt fáradhatatlan türelemmel. Élete munkája a Madárvárta, amit tőle hallottunk, más biztosan nem tudná ugyanúgy elmesélni. Szeretetet és lelkesedést sugárzó ember, pótolhatatlan a munkája. Nagy öröm volt találkozni vele. A Madárvárta épülete egyébként egy nagyon hangulatosan rendbe hozott, takaros kis ház.

Innen indul egy földút, amelyet egy csatorna követ, sással és vízinövényekkel. Az egyik oldalon nyárfa-, a másik oldalon égererdő látható. Az utóbbi talaját időnként víz borítja, dús az aljnövényzet. A talaja tiszta tőzeg, tömény virágföld! Egy mellékúton lehet kissé bemerészkedni az egyébként szigorúan védett erdőbe, ahol megcsodálhatjuk az égerfák támasztógyökereit. Vízimadarak sokasága él a fák közt, az ő élőhelyüket védi a "behajtani tilos."

5 km után következik az erdészház, az erdészet munkáját bemutató kis kiállítással. Szintén szükséges az előzetes bejelentkezés. Itt található a Hanság-főcsatorna zsilipje, a műtárgy kissé veszélyes, partja meredek beton. Van kiépített pihenőhely is, érdemes leülni, kipihenni az út fáradalmait.

Ami bosszantó: a földutat ez erdészet teherautói is használják, ezért elég jó minőségű, hát ideszoktak a természetvédelmi terület közepére a quadosok. Majdnem félre kellett ugrálnunk az útról előlük! Azt gondolom, itt semmi keresnivalójuk!

Kerestük a Király-tavat a kilátótoronnyal, de nem találtuk. Viszont bekeveredtünk egy másik érintetlen erdőbe, ami annyira tele volt friss vaddisznócsapásokkal, hogy jobbnak láttuk visszafordulni.

Hazafelé meglepődtünk azon, hogy a számtalan virágzó cseresznyefával ékes Osli mennyire csinos falu. A kocsmában viszont nem volt jégkrém, csak sör : - ).

Ruszt

Amikor megkerültük a Fertő-tavat, a "mi" oldalunkkal pont szemben egy gyönyörű kisvárost találtunk, Rusztot. Itt minden háztető fehér folttal ékeskedik, ugyanis ez a gólyák városa. Van legalább negyven fészek.

A város utcáiról közvetlenül ki lehet sétálni a tóhoz, kis kikötője van vitorlásokkal. Takaros játszóteret építettek rönkökből a partra. Itt mindig sétálgat legalább egy gólya, nyár elején meg a nyári ludak csapatai legelnek a homokozó körül.
A városka icipici, két óra alatt minen zugát be lehet járni, a főtere azonban a magyartól már teljesen eltérő hangulatot idéz.

Vannak sok évszázados emlékei, mint például a középkori Halásztemplom, csak bírd előkeríteni a kulcskezelő nénikét... De találni néhány magyar vonatkozású emléket is.
Itt lehet a legfinomabb jégbort inni, feltétlenül kóstold meg! Minden kávéház és cukrászda sokféle helyi kimért bort tart, mind kitűnő.