Bár a tavasz még igencsak messze van, az olvadás és a már
észrevehetően hosszabbodó nappalok jelzik, hogy hamarosan „hivatalosan” is
véget ér a tél. Még nehéz elképzelni, hogy a télikabátok visszavonulnak a
szekrénybe, és a lassan szétfolyó, pár hete még másfél méter magas hókupacok
teljesen eltűnnek. Azonban az új évszak már üzent, az első két hírhozó a napokban
bontotta ki apró fehér szirmait.
Csodálni való ezeknek az apró növényeknek a kitartása! Múlt szerdán
még egyméteres hórakás állt fölöttük – hogy hány kilós, megtippelni sem tudom! Mi
munka lehetett előbújni az átfagyott földből! És mégis huszárosan ágaskodnak, nyíló virágjaik selyemfényűek, leveleik tiszták.
Ha még jobban körülnézek, újabb árulkodó jeleket találhatok, amelyek már az új évszakot hirdetik.
Az árvácskák is kibírták a vastag hóréteg nyomását, a
virágaikat sem tette tönkre a sok fagyos éjszaka.
A barkák puha cicái is előbújtak,
és az első hagymás virágok sem tartózkodnak már a föld
alatt. A tavaly névnapomra kapott jácint már így hajt:
Szegény kicsit meglapult, mert a ráhalmozott kb. száznyolcvan centi havat Nyunyi hóbaugrató dombnak használta. De bízom benne, hogy túlteszi magát a taposáson, és szépen kivirágzik.
Az igazán nagy első tavaszi öröm is utolért. Tavaly ültetett, agyonféltett zöld hunyoromat a tűzifahordáskor csúnyán megtaposták, azt hittem, vége lett. Erre tegnap mit látok? Ezt-egy hunyorbimbót. Hűha, de örültem - tényleg jön a tavasz!
Messze van még az első igazi kikeleti nap. Azonban a
hétvégén már gondoskodok a palántaföldről, és a jövő hét első napjaiban
hozzákészülök a palántaneveléshez. Vagyis megkezdődött!
J
