Zöld.ségek Amatőr kerti napló

Hogy Doktor Szöszi a kertben is gond nélkül színre léphessen...

Biztosan jó kislány voltam, mert ezeket a cukiságokat kaptam szeretteimtől a héten:

Cuki virágos metszőolló. Jó éles, és állítólag valami tapadásgátló bevonata van.Pont passzol a kis tatyómhoz, amiben a vetőmagokat, kis adag műtrágyát, bálamadzagot, kést szoktam hátravinni a kertbe. A cukitatyó asziszem valami Cosmopolitan melléklet-ajándéka volt négy-öt éve. A Cosmót egy cimborámtól kaptam, aki akkor lapterjesztéssel foglalkozott, és a boltokban megmaradt, meg nem vett lapszámokból megtarthatott magának. Nekem meg kapóra jött, hiszen nem ázik be sose, és cuki is! :-)

Tüncimünci virágos kesztyű. Nem hiszem, hogy a kertben fog szétfoszlani. Az a gyanúm, hogy Nyunyi lenyúlja, és plüssnyuszik fognak aludni benne előbb utóbb.

És hogy ezek a trendi kis cuccok milyenjól passzolnak a kék, sárga rózsájúlocsolókannához meg a babakék sámlihoz, amin ülve szoktam palántázni, meg húzgálni a szőrös disznóparékat, mucikáim, azt el se hiszitek! Még Lady Gaga is állva pisilne tőlük a kéjes gyönyörtől, nemhogy doktor Szöszi!

Hagymaszüret

Napok óta – vagy inkább egy hete – szinte csakis a hagymákat ássuk föl a kertből. A hőség beérlelte a hagymafejeket, jócskán leszárította a zöldjüket. A nagy melegben igazából egyikünknek se volt kedve felszedni, végül már negyedöles gazban állt, amiből a legkisebb mozdulatra zümmögő szúnyogfelhő bukkant elő. Csak az ágyás széléből húzogattuk ki mindig azt a pár fejet, ami a főzéshez kellett.
A héten azonban megérkezett a várva-várt eső, hatvan milliméter három részletben. Nos, ezért aztán galoppban szedhettük a hagymát. Mert még a jobbik eset az, ha az esőtől visszagyökeresedik, és újra kihajt. Viszont a csapadéktól el is rothadhat! Először kigyomláltuk a hagymaparcellákat, aztán elő a talicskával, és csak pakoltuk bele a fejeket. A talaj szerencsére omlós és morzsásan puha volt, mint Bendes ángyom zsomporkeksze, kézzel kinyűttük a hagymát, gyorsan ment. Három púpos talicskával lett a másfél kiló dughgymából és háromtasaknyi magból. Ha nagyképűsködni akarnék ezzel, azt is mondhatnám, hogy rekordtermés, de a kert állagához és a belefektetett munkához képest ez azért igencsak túlzás. Azonban évek óta nem volt ilyen szép és jó minőségű termésünk, a választék is bővült.
Annyi bizonyos, hogy a jól előkészített talaj, a jóféle dughagyma és vetőmag nem volt magában elég. Az időjárás – a sok eső, májusi-júniusi hidegek dacára – segítette a fejlődést, a kánikula pedig a hagymafejek beszáradását. (Tavaly is ugyanilyen dughagymákat vettem, ugyanott, mégis rosszabb lett a termés, már októberben piacon vettük a hagymát.)
Idén sokat foglalkoztam a hagymákkal itt a blogban is, mert a kerti földhöz legmegfelelőbb termesztési módot kerestem, és ennek a lehetőségeit elemeztem. Íme, itt a termés, levonhatom a tanulságot.
A legnagyobb balsiker a magvetés. A magról vetett hagymák diónyinál nem nagyobbak, még nem értek be. A sonkahagyma ki se kelt. Kár ezek szerint minálunk magról hagymát vetni, de ezt eddig is gyanítottam…
A palántázott hagymák felülmúlták a várakozásaimat.
Íme, a Rossa Lunga di Firenze fajtájú hagyma- akár nevezhetnénk lila sonkahagymának is. Idén ültettem először. Takaros, hosszúkás, édeskés, palántázott formában helyet kap a jövő évi tervekben.
A klasszikus Makói bronz. A hagymafejek legalább olyan nagyok lettek a palántázással, mint a dughagymáról termesztettek. Érdekes azonban, hogy még nem értek be, sőt egyik-másik magszárat is hozott, a dughagymákról fejlődött fejek meg nem. Így befolyásolja a növények életciklusát ez a palántázás?!
Fertődi ezüstfehér (vagy inkább sárosszürke?). Hatalmas fejek nőttek a tollbetét vastagságú, két centis dughagymácskákból. Még sose volt fehér hagymám a kertben. Magnak valót is neveltem, aminek a terméséből jövőre palántázok.
Palántázásból lett ilyen szépen fejlett a póré. A tavaszi hűvös igen serkentette a fejlődését, de a legvadabb növekedési periódusa még hátravan, szeptember folyamán nő meg igazán nagyra.
A lila – és vöröshagyma dughagymáról nevelve top siker lett, különösen a lila. Szép, kemény, egészséges fejek. Végre!
A hagymakísérletnek azonban három kárvallottja is lett, az első a fokhagyma. Talán tíz kicsi fej lett, aprók, szutykok. A többi eltűnt, hogy elrohadt-e vagy a pocok ette meg, nem tudom. Mondjuk igazából nem is volt célunk az önellátás, mert igazán jó minőséget sose tudtunk összehozni, februárban már mindig összecsoffadtak a saját termelésű gerezdek. Az éves szükségletet mindig egy ismerős termelőtől vesszük, háromezerért ad idén öt kilót egy hatalmas füzérben, s ennyi elég is… Ez eláll egy évig. Sajnos azonban az illető hölgy zordul őrzi a titkot, hogy lehet ilyen minőségű, méretű fejeket termeszteni. Egy nap talán én is rájövök…
A másik a medvehagyma. Gondoltam, az elnyílott virágokról majd magot szedek. A bókoló, beérett magszárak jó részét elintézte a jég, a többit a kutya kaparta fel. Az erdőben bóklászni medvehagymamag okán meg nem volt se időm, se kedvem. Maradok tehát a tavalyi mennyiségnél.
A harmadik balsiker a sarjhagyma. Ezt későn vetettem és palántáztam, ezért a hőségben a locsolás dacára is kisült. Tesómnak azonban van. Így ez csak félbalsiker, mert tőosztással kapok majd belőle.
Addig is pucolgathatom a többi fejről a sáros héjat, és örömködhetek az idei szép termésnek! Meg duggathatok még őszre egy kis újhagymának valót. Így a hagymatörténet folytatódik októberig. Vagy még tovább, mert akkor már duggatok tél alá fokhagymát. Meg megoszthatom a sarjhagyma tövét. Végül aztán végtelen történet lesz a hagymatermesztésből!

Július derekához közelítünk,

...és én már két hete nem írtam, különféle technikai okok miatt...
De ez nem jelenti azt, hogy ne dolgoztam volna a kertben. Az elmúlt napok meghozták az igazi nyári meleget, az igazi nyári kerti tennivalókkal: öntözéssel, mulcsozással.
A nagykönyv szerint június 27-én, László napján kell visszatörni a krizantémokat, hogy jó bokrosak legyenek Mindenszentekig, sok kisebb virággal. Aki azonban nagy buci krizantémfejeket szeretne, az októberben megjelenő bimbókat csipedje le, csak egy nagyot hagyjon meg. A visszatörés azonban most se késő még.

Gyönyörű termések mutatkoznak, csak egy a baj velük (ugye, milyen elégedetlenkedő vagyok mindig?): nem pirulnak még! Pedig már annyira áhítozom az ízükre.
A paprikák kezdik összekapni magukat. A nyiszlett, gyatra, blogképtelen palánták megerősödtek, lassan virágoznak. A fekete paprikát azonban egy se múlja felül, az már terem, és nem is keveset! A megvett öt szem magból ez az egy kelt ki, agyondédelgettem, a kertben is mindentől óvtam, de úgy látszik, kár volt annyira izgulnom, mert erős, robusztus növény lett. Remélem, nem valami hibrid, és nem is erős (édes, kápiaszerűnek ígérték, de sose lehet, tudni, tréfáltak már meg magok...). Akkor tudok róla majd magot szedni.

A szomszéd néni által tavaly az útszegélyre dobált túlérett, csendben elrohadozó, majd beszántott patisszon magjaiból kapitális bokrok nőttek, bennük zamatos kis termések lapítanak.

Hamarosan lesz csemegekukorica is, már hányja a címerét!

A mák gubói kezdenek elszürkülni, barnulni - augusztus elején jön az olyan régen csinált mákfejtés, szelelés, mosás, szárogatás.

A koriandermagok is hamarosan szedhetők az eltevéshez.

A hét újdonsága pedig a vajbab.De mindez csak beszámoló, szót a munkákról is. A héten ugyanis elkezdtem letartolni a főveteményeket. A letermett borsó, kievett hagymaágyások eltűntek, a fölszaggatott borsó-és gazszárakat félrekupacolva a "vesztőhelyen" elégettük (égett, mint Zseli), a helyét Laci föltörte (olyan volt, mint a beton), és a feltisztogatott parcellát bevetettem. Lett benne egy babágyás, egy kis palántázott karfiolágyás, nyári salátapalánták, uborka, és - próba, szerencse - zöldborsó, sárgarépa, lollo bionda. Minden bőven kapott vizet, mulcsot, utána kapott 10 milliméter esőt, és locsolom is. Remélem, sikerül a vetés.

A jövő héten meggyet aszalok, gyomlálok, és vetek, vetek - mulcsozok, mulcsozok- locsolok, locsolok minden nap. A fűnyírást megúsztam...

Végül szeretettel köszöntöm két új olvasónkat, Tyttokét és Szaszilkát ezzel a pirosló, igazi júliusi mályvával!

Ja, igen. Más.

Azt még valaha el tudtam képzelni, hogy kis falunkból világváros lesz, de hogy sportrepülőtér lesz a falu szélén, azt nem. És mit ád a Jóisten, nemcsak hogy sportrepülőtér lett, hanem repülősnapok is. Igaz, hogy nem egy világesemény, de még csak az idei az első. Reméljük, ha lesz folytatás, kinövi magát komolyabbra ez a nyári rendezvény. Érdekességképpen néhány repülőgépfotó:

Szárazság

A sok hűvös nap után végre megjött a meleg. Imádom, lehet, hogy más ájuldozik, de nekem a harminc fok a lételemem. Strandhős azért nem vagyok, mert a gyermekmedencénél mélyebb vízben elfog a halálfélelem, a tömeget meg utálom. De a meleg nagyon jó! Velem együtt élvezik a kertben a növények is ezt a dús fényözönt, növekednének fék nélkül… ha nem volna már egyre kevesebb víz a talajban. Bizony, a tűző nap elintézte, hogy a sok korábbi eső múló emlékké váljon, minden kiszáradjon.
Aszályról azonbah még nem beszélhetünk. A kukorica nem "furulyázik" (ez az aszálykezdet tuti jele), csak fürdeti a leveleit a sűrű verőfényben.

Már alkonyattájt – amikor a milliónyi szúnyog felgomolyog, és mi, szegény földi halandók, esengő arccal várjuk a sárga angyalt: a permetezőhelikoptert – dúsan hull a harmat, átnedvesítve a talajt, kristálycseppeket rakva a növények levelére. Az éjszakák se túl melegek, tiszta az égbolt éjjelente. A reggelek azonban gyorsan melegednek, így a növények nem tudják kiélvezni a maguk teljességében a hűvös cseppeket, víz híján kókadozni kezdenek.

A maradék víz a talajon nem elég a növekedéshez!Nincs mese: öntözni kell!

Az öntözőkapacitásom igen korlátozott, annak okán, hogy a kertben nincs csap. A csaptól százméternyire kezdődik a kert, ami százhuszonöt méter hosszan megy hátra. Slagom csak százméternyi van, de amúgy se tudnék azzal normálisan locsolni, mert nincs víznyomás estére. Marad a vizeshordó. Egy régi, háromszázliteres fémhordó és egy hatvanliteres műanyag ballon az, amit minden harmadik napban megtöltök. Naponta ugyanis olyan 120 liter vizet öntözök ki. Tömény utálat a slagot mindig letekerni, és vissza, de nem merem kinthagyni az udvaron, mert a kutya kirágná. A hordóban a víz kellemesen meglangyosodik, nem égeti a növényeket. Ha azonban egyszerűen kiöntözném a vizet, csak a levegőt párásítanám a kertben. Hiába nyeli úgy a föld a vizet, mint kacsa a nokedlit, hamarosan el is illan a forró nap hatására.

Ezt megakadályozandó, vastag mulcsréteggel fedtem be a talajt. Ebből sose elég, mindennel takartam a földet, ahol csak lehetett, különösen a gyenge palánták körül. Jó erre a célra a fűnyírási nyesedék, a zöldborsóhéj, a sárgarépa-levelek, a hagymaszár, bármi, ami elég vastagon belepi a talajt a kiszáradás ellen. A mulcs azért is jó, mert alatta a fényre csírázó gazmagok nemigen kelnek ki, kevésbé lesz gyomos a takart ágyás. Azonban a gazos földet csőd lefedni. Én először a talajt teljesen gyommentesítettem, aztán jól belocsoltam, és kissé átkapáltam. Biokertészek, füldugó – csekély komplex műtrágyát is rendezgettem a palántatövek köré, jó vastagon bemulcsoztam, és végül még egy kis vízzel átnedvesítettem a takart részt felülről. Az eredmény: a talaj a takarás alatt még a legforróbb napokon is nyirkos, és meleg is egyszerre. (Baloldalt a takart rész alatti nedves, sötétebb talajállag, jobb szélen a takaratlan, szürke, kemény agyag.)Pazar a palántafejlődés, hiszen így táp, víz meleg minden helyben van. Így értem el azt, hogy a három hete elvetett uborkák közül a nagyobbak már bimbóikat hozzák, a paprikák szintén bimbós állapotban vannak, a gyenge brokkolipalánták megizmosodtak. És a meleg dacára bocsánatos bűn, ha egy-egy öntözés kimarad, hiszen a víz nem illan el egykönnyen. Külön öröm,hogy a talaj nem köt be a mulcsréteg alatt. A hétfői 10 milliméteres eső meg tiszta ajándék volt, minden felfrissült. Felkészültünk az elkövetkezendő meleg napokra, bár egy másik háromszáz literes hordó jó lenne a kertbe. Csinatos cuccok helyett azt kellett volna kérnem szülinapomra… De hát késő bánat, a csini cuccokban cipelhetem a locsolókannát!

Július a Magyar Házi Gazdasszonyban