Tengelicek

Szintén a kedvenceim közé tartoznak ezek a tarka apróságok. Nyári biciklizéseim során gyakran hallottam a kis tengeliccsapatok csilingelő hangját, bár nem értettem ki belőle a "cipity-Lőrinc"-et. Csak afféle édes csengettyűszónak tűnt, de a kis madarakat sose sikerült lefényképeznem, mindig félreröppenve elrejtőztek előlem az útszéli kórók mögé vagy az akácfákra.

Mindennapi életükről most meséljen nekünk Brehm: Az állatok világa című művében:

A tengelic (Carduelis carduelis)
[Régi neve : Carduelis elegans Step.]
Nemzetségének többi társaitól feltünően tarka színezete rögtön megkülönbözteti. Különben is közismert, közönséges madár. A csőre töve körül lévő keskeny gyűrű, a szemsáv, feje tetejének közepe és nyakszirtje tiszta fekete; homloka, pofáinak eleje és torka élénk vérpiros; halántéka és pofája hátsó része fehér. Nyaktöve, válla és háta sárgás, begye, melle oldalai élénk vörhenyesbarnák. Torka, farcsíkja és a hasi oldal többi, eddig meg nem említett része fehér. Evezőtollai koromfeketék; az első kivételével a többinek a külső zászlója a toll hosszának tövétől számított egyharmada táján élénk sötétebb citromsárga; az evezőtollak hegyén egy-egy fehér foltocska van, mely a hátrább lévő evezőkön mind nagyobb és nagyobb lesz. Az evezők alsó oldala sötétszürke, ezüstfehér éllel. Az apró felső szárnyfedők tintafeketék, a középsők és a legnagyobbak élénksárgák. Kormánytollai koromfeketék; a legszélsőknek a belső zászlóján nagyobb fehér folt, a többieknek a végén fehér foltocska van. Szeme sötétbarna, hegyén feketés csőre vörhenyesfehér, lába világosbarnás hússzínű.
A tengelic Svédország közepe tájától kezdve egész Európában előfordul. Elterjedési területének legdélibb vidékein, Szardínia és Korzika szigetén, továbbá a Kanári és Azóri szigeteken, Spanyolországban, Marokkóban, Algírban és Tuniszban egész sereg alfaj helyettesíti. Már Angliában is alfajban szerepel a Carduelis carduelis britannicus Hart. Az Uraltól kezdődőleg Szibéria nyugati részében Omszkig, Turkesztánig és Perzsiáig szintén csak alfajai fordulnak elő. Új-Zélandra, Kuba szigetére és az Északamerikai Egyesült-Államokba a tengelicet az óvilágból vitték be, ahol aztán elvadult és elszaporodott. Elterjedési körén belül mindenütt előfordul, sőt azt látjuk, hogy a gyümölcstermelés fokozása igen kedvez neki.
A tengelic rendkívül kedves kis madárka; mindenféle testgyakorlathoz igen jól ért, mozgékony, élénk, mindig kecses és karcsú, mintha csak tudná, hogy milyen szép köntössel áldotta meg a természet. Hivogatóját úgyszólván legjobban népies „stiglinc” neve utánozza, mert ez nem egyéb, mint másképpen „stiglit” „pikelnit”, „pikelnik ki kleia” „tigilinc” hangokkal is kifejezhető hivogatójának emberi szóval való festése. Szemere Z. megfigyelése szerint repülés közben úgy hivogat, hogy „tigelint” szavát – melynek első szótagját erősen megnyomja s a végsőt kissé elnyujtja – a repülés közben leírt hullámvonal tetején kezdi és a hullámvonal mélypontján végzi. Vészkiáltása lágy „mej”, indulatosságát érdes „rerererevé” szóval adja tudtul. Fogságban tartva majdnem egész éven át énekel; a szabadban viszont csak a vedlés idején és rossz időben hallgat. Egész éven át mindig igen hasznos, hol a gyommag irtásával, hol a káros rovarok pusztításával.
A tengelic, miként a csíz, a legkedveltebb kalitkamadarak közé tartozik, nálunk éppúgy, mint – König szerint – Tuniszban is, ahol a piacokon mindig árusítják őket.
A tengelic (stiglinc, töklinc, tiglinc, tarka tengelic) igen közönséges madár Magyarországon, amely télen-nyáron át itt van nálunk. Tavasszal és nyáron át párosával látható, kevésbbé föltünő, de már nyár végén csapatokba verődik. Ilyenkor már együtt vannak az öregek és fiatalok s egész télen át mindenütt ott vannak, ahol bogáncsot és bojtorjánt találnak, mert ez a kedvenc táplálékuk. Télen át az alacsonyabb vidékeken a Kárpátokból és az északibb vidékekről származó példányokkal is megszaporodik a számuk, mert nálunk nem fészkel oly nagy számban, amekkora csapatokban télen át mutatkozik. A Kárpátokban egész 1500 méterig található.
Gazdasági jelentőségére nézve föltétlenül hasznos, mert tömérdek gyomot pusztít, fészkelése idején igen sok rovart fogyaszt. Igen ritkán okoz kárt, legfeljebb azzal, ha nagynéha egy-egy rügyecskét is lecsípdes.
A madárvédelmi törvény védelmezi, fogása tilos. Kedvelt szobamadár, amely „stiglic-stigelic” alaphangú egyszerű, de vonzó énekével igen sok barátot szerez magának.
Az irodalomban jártasak részére megemlítem, hogy a Madarász által elnevezett Carduelis albigularis-t, vagyis a fehértorkú tengelicet a tudomány külön fajnak nem ismeri el. Ezt a többé-kevésbbé világosabb tarka változatot már 100 évvel ezelőtt ismerték Franciaország madarászai „cheverel” néven.

(Manapág enyhén szólva avitt az ilyen könyv, ami egy tizenöt grammos madár okozta károkat elemezget, de maga a leírás sokkal életszerűbb, mint egyes tudományos szakkönyvek rövidítésekkel és latin kifejezésekkel telitűzdelt ismertetői.)

Nagy öröm, hogy az etetőn egész csapatka van. Reggel és kora délután, szinte óramű pontossággal, egyszerre érkeznek. Számban a verebek után a tengelicek következnek. Nem erőszakosak, nem taszigálják félre a többi madarat, de addig el nem mozdulnak, amíg jól nem laknak. Így volt, hogy fél órán át bent kotlott egyik-másik az etetőben, és mindent tömött befelé, amit csak talált, itt éppen szotyit.

Ha nem férnek el a nagy etetőn, a dobozból is szívesen csipegetnek.Mikor mindegyiküknek degesz a gyomra, együtt állnak tovább.

Nem tűnnek olyan félősnek, mint nyáron, az út szélén. Amíg más madár a macska láttán vagy nagyobb zajra szívrohamközeli állapotban menekül, ők nyugodtan ücsörögnek, legfeljebb följebb szállnak a fa tetejére. Biztos, hogy az elkövetkezendő év során találkozom még velük, főhadiszállásuk Hédiék mellett, az akácos kiserdőben van, onnan járnak át hozzánk kosztra. Talán nálunk is fészkelnek majd egy szép napon!

Hideg széllel jött...

... a január utolsó napja, s engem tesóm teljesen lestresszelt azzal, hogy már elvetette a ládába az első magokat. Nekem is meg kell ejtenem. A paprika-és paradicsomvetés ráér még, de március közepére nekem teljesen kifejlett hagymapalántákat kell kitermelnem, a zeller meg a szamóca rém lassan kel, azt is időben el kell szórnom. Minden virágföldbe megy, kerti földem nincs. A héten beszerzek két hatalmas zsákkal. (Amennyi üres üveg összegyűlt tél alatt, annak az árából fél konténerrel kapok legalább :-D ) Nem várhatok arra, hogy a föld fagya engedjen, a hosszú távú előrejelzések is kemény fagyokat ígérnek. Habár ha ilyen hidegek lesznek, a tavasz is bizonyára késni fog. Hogy hogyan készülnek el a hivatalos verzió szerint március 31.-re a halászi híddal, az számomra teljes rejtély.

Bár sok időt töltöttem a madaraimmal, a kertben is körülnéztem. Minden betonkeményre fagyva, a havat a varjak feltúrták, esetleg bennmaradt hagyma- , répadarabokat keresve. Az égetőhely hamuját az utolsó morzsáig felforgatták, talán abban porfürdőznek?

A még bennmaradt póréhagymák nem bírták a szerda reggeli - 15,5 fokot, megfagytak. Ennyit a póréhagyma szabadföldi teleltetéséről. A leveles kelek is megfagytak, talán tavasszal kihajtanak? A petrezselyemiskola szépen zöldell, csakhogy a leveleik - mirelitek. Mintha műanyagból lennének, olyan kemények.

A héten, azt hiszem, még a madáretető körül fogok babrálni, mivel ma reggel az etető feltöltésekor egy ökörszem is ott sündörgött. És elkezdem az első vetéseket.

Végül a nap képe: didergő tőkés récék a Malom-ági Lajta partján. Ez a vízfolyás nemigen fagy be, mert a termálfürdő aránylag meleg vizét beleengedik. Itt számtalan kacsa telel, rigók keresgélnek a furcsán zöld fűben. Tavaly még jégmadarat is láttam ezen a vízfolyáson, benn a város közepén!

Piskótatekercs ahogy Jani szereti

A múlt heti torták után ma ismét sütni támadt kedvem. A torta túl munkaigényesnek tűnt erre az estére, ezért egy egyszerű, de különleges piskótakísérletre állt rá az agyam. Megállapíthatjuk, hogy a kísérlet meglehetősen sikeres volt. A végeredményre úgy rácuppantunk, hogy azt vettük észre, eltűnt a piskóta fele. Jöjjön a recept.

Hozzávalók:
6 tojásos piskóta volt az alap, módosított anyaghányaddal:
6 tojás
6 evőkanál porcukor
3 evőkanál liszt
kb. 2 evőkanál kakaópor
kb. 2 evőkanál finomra darált dió

Töltelék:
1 narancs leve és reszelt héja
1 citrom reszelt héja és a felének a leve
kb. 5 cl konyak
15 dkg házi baracklekvár

Elkészítés:

A sütőt bekapcsoltam 175°C-ra. A tepsit beterítettem sütőpapírral és kiolajoztam. A hat tojás fehérjét 2 ek. porcukorral kemény habbá vertem. A sárgájákat a 4 ek. cukorral alaposan kikevertem. A diót, a lisztet és a kakaót összeszitáltam. (Kevés szódabikarbónát is akartam beletenni, hogy magasabb legyen, de az kimaradt a szaknévsorból, de a piskóta állaga így is jó lett.) A habba belekevertem a tojássárgáját és részletekben a liszt-dió-kakaó keveréket.
A tésztát elkentem egy 30x35 cm-es gáztepsiben. Kb. fél órát sült.
Közben a töltelék anyagait jól összemelegítettem, kikevertem, és a hideg garázsban kihűtöttem.
Az elkészült, sütőpapírtól megtisztított tésztát vasalt, benedvesített és porcukorral meghintett konyharuhára borítottam és jó szorosan feltekertem. Így hagytam kihűlni.
Végül a kihűlt tekercset kigördítettem, a lekváros keverékkel megkentem és felcsavartam, mint Fenyő Miki a szőnyeget.
A kakaós-diós piskótához jól illett a citrusok savanykásságával és a konyakkal megbolondított baracklekvár íze. Nem bonyolult recept, egy kis ötlettel feldobva, érdemes kipróbálni.

Vörösbegy

Amikor először megláttam az etetőn, azt hittem, képzelődök. Ezidáig csak képen láttam a kicsikét, és nagyon édes kis madárnak tűnt. A valóságban még százszor aranyosabb. És a megfigyelésnél megismerhettem kedves kis hangját is. Álmomban nem gondoltam volna, hogy a körtefánkon látom meg élőben először! A vörösbegyről számomra szakszerűnek tűnő leírást itt olvashattok, de idézhetjük Herman Ottót is:

Leírása: Kicsiny, kurtának látszó madárka. Egész hátafele a tarkóval és fejbúbbal együtt olajbarna, hasa szennyesfehér, torka, begye és a homlokra is átmenve szép, eleven rozsdavörös, amitől neve is ered. Szárnyán jól kivehető világos rovott csík. Szeme sötétbarna, nagy; csőre árforma, finom; lába sötét színű, karcsú. Tollazata puha, finom és lazán álló. Fészke a legnagyobb, tömött sűrűségben és mindig alacsonyan, a földhöz közel épül, finoman és jól rakva fák odvában, vájásokban, hasadékokban; anyaga kívülről száraz levél, befelé finoman és tömötten szövött moha, finom gyökerekkel, átszövögetve szőrökkel, szövedékkel és tollal. A fészek nagyon nehezen található. Fészekalja öt, ritkábban hét tojás, mely halaványsárgás, barnás, olajos alapon rozsdásan szeplős; a szeplők vastagabb végén koszorúsan is sűrűsödnek.
Életmódja: A vörösbegy a legügyesebb bujkálók közül való; a földön egyet surran, aztán hirtelen megáll, nagyot bókol, leereszti szárnyát és felvágja farkincáját; aztán lángoló szemeit nagy bizodalmasan rászegezi az emberre is, mintha azt mondaná: "bízom benned!" A szárnyacskáit mindig úgy eresztgeti le, hogy végül a fark tövénél alacsonyabban áll. Nagy buzgón szedi a bogárságot, de nem irtózik a meztelen csigáktól, sőt a kisebb gilisztáktól sem, amelyekhez a nemes poszáták a világért sem nyúlnának hozzá. Fel is kap egy-egy magasabb ágra, veszteg áll, csak néha bókol egyet és felvágja a farkát; egyszerre a föld felé levágódik, felkapja a kiszemelt prédát, visszaszáll az ágra és elkölti. Éneke kedves, andalító, a pacsirtára emlékeztető. Hallatja veszteg ülve hosszan és kitartóan. Olyan madár ez, hogy fogságban úgyszólván az első órában megszelídül; szereti a szobában a szabadon való járást-kelést, és szegény embernél nagyon kapdossa a legyet, zúgban a pókot, az ágyban mindent, akár mozog, akár ugrik. Szegény munkások ezért tartogatják is. Minden védelmet érdemlő, becsületes madár. Még sok van. (Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról.)

És hogy mit csinál az etetőn?

Óvatos kis madár, a komlóhajtások kusza sűrűjéből csapódik fel az etetőre, de ott túl sokáig nem időz. Általában gyorsan kiválasztja a neki tetsző falatokat, és már röppen is a sűrűségbe. Kivétel ez alól, ha frissen van a kaja kitéve. Tudja nagyon jól a kis büdös, hogy az eleségben vannak töpörtyűdarabok is, ezekre vadászik, nem ám szotyira! Nem egyszer láttam, hogy hosszasan válogat, majd jókora darabokkal vágódik át a bokrosba. Az etető feltöltése után kicsit elcsitulnak, elröppennek a madarak, általában elsőként ő merészkedik vissza. Bizonyára tudván tudja, hogy ilyenkor találhatók a legjobb, zsíros cobákok, amikor még nincs kiválogatva. Ha már más madarak is jönnek, eltűnik, nem csoportosul be a többiek közé az etetőre. Néha a földön is keresgél. Félénk, édes, szép kismadár.

Felröppen, kicsit kutat...

A lábai sokkolóan vékonyak!Megvan a töpörtyű!Gyors falatozás:Közben óvatos kukucskálás: nem jön-e valaki?Ritka pillanatokban a hóban is keresgél.

Jó lenne minél tovább a kertben tartani, hatalmas öröm mindennap látni. Ha itt fészkelne, az több volna, mint gyönyörűség.

Első magvetések: zellerek, madársaláta, bazsalikom

Január vége felé már nehéz kibírni, egyszerűen muszáj nekiállni. Elvégeztem az első magvetéseket, zellerféléket, bazsalikomot és madár-, vagyis galambbegysalátát vetettem. A zellerek a legpepecselősebbek, bár még így is úgy negyedóra alatt elkészül a magvetés, a többi pedig percek alatt kész. A Földszint blogon jól megtalálhatók az alapelvek.

Eszközök

Jól gondolja meg mindenki, mielőtt belevág, roppant sokat kell az eszközarzenálra költenie:-). Íme az induló készlet: a földmunkához kiválóak a nyári bográcspartiból megmaradt műanyag eszközök. A kanál ásóvá lényegül át, a villa gereblyévé, a kés pedig jelölőpálcikává. Kell még egy-két lestrapált doboz meg egy permetezőpalack. A zeller esetében pedig 2 db nagyobb méretű nejlonzacskó. Igazság szerint üveglap az ideális a takaráshoz, de hát az épp nincs. Jelölőpálcának pedig hurkapálcika lenne a legmegfelelőbb, mert a fa mégiscsak természetes anyag, de a műanyag kiskés nem korhad, ha földes is lesz, könnyen megtalálható nagyobb mérete miatt. CD-filccel ráírtam a fajták nevét. .

A zellervetés csínja-bínja

A zeller kiskori jellemzői közül kettő dolog fontos: az egyik a páraigény, a másik a fényigény. Lassan kel, kb. két hétre van szükség a csíranövénykék megjelenéshez.  A hét közepén tettem meg az előkészületeket: behoztam a lakásba a decemberi enyhe időben ládába gyűjtött és a +5°C-os garázsban tárolt homokos kerti földet. Langyos vízzel meglocsoltam és három napig hagytam melegedni. Ma a kisvillával elgereblyéztem a tetejét és kézzel lenyomkodtam.
Három részre osztottam a ládát, az első részbe levélzeller kerül - káposztafélék védőnövénye lesz belőle. 

A leveleket a szezon végén megszárítom vagy lefagyasztom, hasznát vesszük majd a paradicsomos ételekben, nem bír annyit teremni,hogy túl sok legyen. Egy-két tő télire is a földben maradhat, évelő, nem fagy meg, és kora tavasszal hamar kihajt, friss zöld levelekkel szolgál. Igénytelenebb, mint a "nemes" zellerfajták, úgyhogy érdemes vele vesződni.

A második rész a szárzelleré, ami frissen elég ritkán kapható, de kellemes, a gumós zellernél enyhébb íze és ropogós állaga miatt "elegánsabb" zöldség, nyersen, egészséges nassolnivalóként is fogyasztható. A harmadik fajta a TeszVeszről rendelt Giant Pascal fajta, ami újdonság, eddig még nem próbáltam. A zellerek természetesen a férfiak szekálásának elengedhetetlen eszközei, a zellerek sűrű emlegetése a potenciára vonatkozó erős szorongások kiváltására felettébb alkalmas.

Az apró, milliméternél kisebb  magokat fajtánként külön-külön nedves homokkal összekeverem (a ház déli részén már kiolvadt a homokkupac teteje, össze tudtam kaparni egy dobozra valót), így válik ujjaink közé foghatóvá és egyenletesen vethetővé. A kiskéssel jelzett részig egyenletesen elszóróm őket. Lenyomkodom,  egy egészen vékony réteg nedves homokkal betakarom, és a permetezőpalackkal langyos vízzel meglocsolom. 

Végül "fóliasátorba" helyezem, ez két zacsiból áll, amelyeket a láda végeire húzok és középen összecsomózóm a füleknél fogva. A zellernél a takarás elengedhetetlen, a kiszáradást nem bírja, Valószínűleg a szelekció miatt a nedves környezet ellenére nagyon ritkán lép fel palántadőlés, nem kell félni, hogy kirothad. Világos, meleg helyet kerestem a ládának a lakásban, mert a fényre kezdettől fogva szükségük van a kis magoncoknak. 

Más években sekély edénybe is vetettem hasonló módon zellert, homokkal keverés nélkül, de az nem vált be. A kelés ugyan sikeresen lezajlott, kefesűrűn álltak egymás mellett a növénykék, de a palánták a növekedésben sajnos megálltak és a kiültetés után is lassan tértek magukhoz, csak a Medárd-napi esők után kezdtek el tisztességgel nőni. Idén ezért választottam  a mély ládát, hogy lefelé is kényelmesen növekedhessenek a gyökerek, valamint a homokkal keverést a ritkább kelés érdekében.

A szárzellereket májusban fogom kiültetni, a levélzellereket pedig akkor, amikor a hidegágyi káposztafélék már átpalántázható méretűek lesznek. A ládák a nyár végéig  sem állnak üresen: verbénapalántát vagy záporvirágot ültetek majd bele, az díszíti majd a bejárat környékét. Lehet, hogy ez a leírás munkaigényesnek tűnik, de valójában pár perc alatt kész. A zellerpalántát nem adják olcsón és nekem viszonylag nagy mennyiségre van szükségem, ezért vállalom a babramunkát. A kelésről, fejlődésről majd beszámolok később.

Madársaláta és bazsalikom

Ezt a két növényt igazából csak úgy ötletszerűen vetettem, azért, hogy egy kevés korai friss zöldfélére szert tegyek. Ezek a növények elvileg cserépben, ládikában is kibírják, nem sírnak annyira azt édes anyaföld iránt. A hosszabbodó napok pedig már elég világosságot adnak a növekedésükhöz. A vetéshez virágföldet használtam, vetőedénynek pedig eltett kivisdobozt, alátétnek hungarocelltálcát, szóval mindenféle csomagolási szemetet, kisebb gyűjteményem van az ilyesmikből.

A bazsalikom apró, fekete magja fényen csírázó, nem szabad takarni, úgyhogy egyszerű az élet. A  nedves homokkal kevert magot rászórtam az virágföldes edényke tetejére, permetezőpalackkal, finoman porlasztott vízzel meglocsoltam és puszi-pá.

Ezek az egzotikus izék a madársaláta 1,5-2 mm-es magvai. Nagyok, kézbe foghatóak, úgyhogy homok nélkül is elvégezhetjük a kellően ritka vetést. Nedves homokkal 2-3 mm vastagon takartam és alaposan, porlasztva meglocsoltam. Maradt még a magjából, úgyhogy szakaszosan, hetente-kéthetente beállítok még egy-egy termődobozt. Várom, hogy hamarosan kikeljen, és a szendvicsemen végezze büszke sorsát.

Madárbarát kert

Tíz napja tettük ki a madáretetőt, és azóta - családtagjaim nagy derülésére - minden szabad időmet a kukoricagóréba és a tyúkólba bújva, két fényképezőgéppel és egy látcsővel felszerelkezve (a mínusz 10 fokos hidegben) lakmározó madárkáim fotózásával töltöm. A maradék időben meg a neten böngészek cikkeket az etetésről, és az ott megjelenő madárfajokról. Tisztára madárfüggő lettem.

Így találtam rá a Madárbarát kert programra, ami nagyon megtetszett. Régen tisztára kopár volt az udvarunk, de az utóbbi tíz évben tizenegy fát és több bokrot is telepítettünk, és így a feltételek elvben adottak a madárélethez. Macskánk elköltözött tőlünk - no nem az árnyékvilágba, hanem a szomszédba, aki szobacicaként neveli, így nemigen vadászná le semmi a kis madarakat. Télen etetni-itatni, nyáron csak itatni kéne a madárkákat, plusz egy-két fészekodút kirakni. Mindez a tyúkok táplálásával egy időben, napi öt percben elvégezhető. Madár pedig van elég, ezt a legjobban az etetőn megjelenő kis tollasok bizonyítják a legjobban. Most házilag szerkesztettem egy magkeveréket az alábbiakból: másfél kiló fekete szotyi, másfél kiló búza, húsz deka dió, kilónyi öregecske zabpehely, harminc deka töpörtyűalj. Ezen kívül van még lágyeleségként alma. És már négy etetőből falatoznak a drágák.

Megfigyeltem, hogy a madarak sajátos ritmusban érkeznek. Egyesek szólóban, mások csapatban jönnek, és mindnek megvan a maga kedvenc falatja. Sokan az etetőn válogatnak, mások a földön keresgélik a napi betevőt. Reggel hatalmas tömeg van, és dél körül is nagy a forgalom. Olyan négy után már elvonulnak a kicsik. Jópáran válogatósak, sokan szemtelenek és verekednek is. Vannak bátortalankák, de azért ők is falatokhoz jutnak. Néhány madárka a a világért sem enne az etetőn, a kicsípett magokat behordja a bokrosba, ott eszi meg. Tavasszal biztosan teli lesz az etető környéke szotyivirágokkal, amik a sok elhullatott magból kelnek ki!

Vannak az etetőn verebek, ők szólóban sose érkeznek, csak csapatosan:

A zöldikék szintén csapatban jönnek a második szomszéd eperfájáról. Félénken indulnak, de az etetőn már nem bátortalankodnak.

Zuhanórepülés a kajára: félre a verebekkel!

Nincsenek rosszban a tengeliccel sem:

Sütkérezés kellemesen jóllakva:Ha nem férnek oda, a hóból is kiböngészik a nekik való magokat.
A tengelicek egy négyfős csapatban érkeznek, és hosszasan elidőznek az etetőn. Nem verekednek, de nem is tágítanak, amíg jól nem laktak.
Cinkével:

Pintyővel, csurizzal:
Feketerigó: az utóbbi három napban több pár is megjelent:
Pinty: szinte mindig a hóban keresgél:
Széncinke: sok van belőlük, de a bokorba hordják az eleséget, ott költik el. Nagyon ronda, verekedős madarak.
Vörösbegy: azt hittem, képzelődök, amikor megláttam!Van még rajtuk kívül - tegnap óta - kék cinke és balkáni gerle is, meg pár ismeretlen kismadár, de őket még nem sikerült lefényképeznem. Talán idővel. Addigis szeretném még minden tollas kis barátomat bemutatni egyenként!

Január utolsó előtti vasárnapján...

... vastag hódunna fedi a kertet, és én megint nem csináltam semmi "kertit". Minden hófehér, helyettem csak a varjak túrják a kert földjét.

Földet nem tudtam ládába szedni, minden csonttá fagyott. A hétfői havazás után jött egy egynapos olvadás, ekkor vettem észre, hogy a hóvirágok már áttörték a fagyott talajt a hajtásaikkal. Felfoghatatlan, hogyan bírnak a csonttá fagyott földben így fejlődni. A nárciszok, krókuszok,tulipánok első hajtásai még a földben rejtőznek.

Azt hiszem, ha ez az idő tartja magát, kénytelen leszek tiszta virágföldbe palántázni, aminek nem örülök. Nálam az ideális palántaföld felerészt kerti, negyedrészt virágföldből áll, a negyedik rész meg homok, ehhez jön még a nevelőedény aljára egy réteg sóder, drénként. (Szobanövényeknél ilyenkor szoktak agyaggranulátumot használni, palántaneveléshez a kavics is megjárja.) A tiszta virágföldben kifejlett palántákat jobban megviseli a kiültetés, mint a kerti földben nőtt növénykéket, amelyeknek a más talajminőség miatt erőteljesebbek a gyökereik.

Persze sokat ténferegtünk kint, és észrevételezhettem, hogy a kihajtott barkák rügyei több helyen csúnyán megfagytak: a bal oldali barkaágon azok a feketés izék nem a rügy barna burkának maradványai, hanem megfagyott növényi részek.A jövő heti kerti munka körülbelül madáretető-töltésből és a vetőmagbolt kínálatának bámulásából fog állni.

Nagyon várjuk az orchidea és az amarillisz virágzását. Az orchideának azonban ragadni kezdtek a levelei, és meg is teláltuk a probléma forrásait: a pajzstetveket. (A tetv a levélér kellős közepén lapít a pajzsa alatt.)Szerencsére nem túl súlyos a helyzet. A nagy, zöld leveleket gyengéden, vizes szivaccsal lemostuk, hogy megszabadujunk a tetvektől. Nagyon remélem, hogy ez a bolygatás nem árt meg a növénynek, és nem dobja le a bimbóját.

A telelőbe is bekacsintottam: bár csak a leánderek maradtak ott, szépeknek tűnnek a körülményekhez képest. Úgy látom, némi kerti punnyadásnak nézünk elébe, ezt ellenpontozandó, szánkózhatunk a kisdeddel, köveket dobálhatunk a hídról a zajló Dunára, és talán a halastóra is kimehetünk már csúszkálni. Ettől szép a tél!

Veszélyes üzem

Azt hiszem, egy lakás, ház üzemeltetésével kapcsolatban az egyik legbalesetveszélyesebb dolog a kertészkedés. Ez nagyon elrémítően hangzik, de ez a valóság: éles szerszámok, vegyszerek, tűz, kórokozók, allergizáló anyagok mind-mind feltűnnek a kertben végzett munkák során. Vegyük őket sorra.

Szerintem a legveszélyesebb attrakció, ami egy családi ház környékén előfordul, az a nagyméretű fák ágainak gallyazása, az esetleges fakivágás. Akinek nincs ebben a témában vérprofi ismerőse, családtagja, az inkább bízzon meg szakembert! Ő tudja úgy elvégezni a munkát, hogy a kidőlő fa, a lehulló nagy ágak ne tegyenek kárt a villanyvezetékben, a fa körül tartózkodókban, a házakban. Az elmúlt években több fát is ki kellett vetetnünk: a ház előtt álló, aránylag kisebb gömbakácokat, túlméretes mirabolánt, félkorhadt hatalmas dió-és cseresznyefát. A diófa lett házilag, motorfűrésszel kivágva. Ekkor jöttem rá, hogy így milyen macerás és veszélyes kivenni egy fát: vagdosás a fejszével, röpködő faszilánkok, éles kézi fűrész, vagdosás a nekem alapban félelmetesnek tűnő motorfűrésszel, az úttestre kidőlő fa látványa, a tuskó kiásása és sorolhatnám. Megannyi veszélyhelyzet, ha ezt tudtam volna előre, inkább fizetek a fakiemelésben járatos markolósnak, hogy kiemelje. Azt hiszem, sose veszünk ki nagy termetű fát házilag többet.

Ami nem kevésbé veszélyes, az a permetezés a megfelelő óvintézkedések betartása nélkül. Kertünkben súlyosan mérgező vegyszereket természetesen nem használunk, de a mészkénlé, a rézoxiklorid, a krumplibogárirtó nem málnaszörp! Itt is fő a biztonság: minden szert és magát a permetezőt is el kell zárni ott, ahol kisgyerek van. Lehetőleg a legkímélőbb szert kell választani. És hát védőruhát is kell felvenni, a 40 fokban is! Gázálarc és gumiköpeny azért nem kell. A rövid permetezéshez hőségben is kell a hosszúnadrág, a hosszú ujjú póló, a gumikesztyű, a sapka. A vegyszert mindig előírásszerűen kell kezelni, szanaszét tilos hagyni. Szélben permetezni szintén nem szabad. A permetezett növények közt nem tanácsos mászkálni pár napig, kisgyereknek különösen nem. A permetezőt gondosan el kell mosni, a mosóvizet valami félreeső helyre kell kiönteni. Ez csak a nyolcliteres permetezőnél áll, a huszonöt literes és motoros permetezőhöz sokan - pláne szőlőben, nagy adag vegyszerrrel való permetezéskor - hosszú esőköpenyt, gumicsizmát, szájmaszkot használnak. Vegyszerezés után kötelező a teljes füdő és hajmosás, a vegyszeres ruhák mosása.

Hasonló veszélyességi kategóriát képvisel a fűnyírás. Az, hogy a motoros kaszával csak hegesztőálarcban lehet dolgozni, egyértelmű: számtalan kő felcsapódik. De a közönséges fűnyíró is meglehetősen veszélyes. A gyepben általában nagy kövek nincsenek, de azért gyermeknek semmi keresnivalója sincs a fűnyíró körül. A fűnyírással leginkább veszélyeztetett testrészek a lábujjak. Szandálban, papucsban, tornacipőben szigorún tilos füvet nyírni, páromnak több lábujját törte el a tornacipőben végzett fűnyírás során tett egyetlen rossz mozdulat. Ez az óvatossági rendszabály igaz még a motoros kapára is. A lóval való talajművelés is hasonló veszélyt rejt: Laci nagylábujj-körme bánta, hogy a kis négyszáz kilós Dáma lovacska rálépett a puha orrú cipőbe bújtatott lábára.

A kertben a tűzveszélyről se szabad megfeledkezni: az őszi égetésnél még a saját telkünkön is be kell tartani a tűzrakási szabályokat. A tüzet dolgunk végeztével mindig le kell önteni! A benzinüzemű kerti szerszámok közelében meg nem kell mondani, miért nem tanácsos a bagót szívni.

Igen veszélyes lehet még a rossz létra, aminek hullanak a fokai. Az ilyennel való fára mászás egyenesen életveszélyes. Aki szédülős, inkább hagyja a gyümölcsöt a fán rothadni, minthogy leveszekedjen, nem ér az egész annyit!

Kezünkre és szemünkre jelent komoly veszélyt a házilagos szerszámélezés flexszel: a hulló szikrák könnyen okoznak égési sérülést. A rossz, mozgós nyelű szerszámok kezünket-lábunkat sértik. Igen veszélyes még szétszórni a kertben az ágyásokban a szerszámokat. Még a jobbik eset, ha a gereblyébe belelépve a nyél jól fejbe kólint minket az egykarú emelő elve alapján, de az az igazi veszély, ha mondjuk strandpapucsban lépünk a kifent kapába, vagy a sípcsontunkba áll a kasza hegye. Minden évben hallani ilyen esetekről.

És nemcsak a szerszámok a veszélyesek. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy nyáron nagyon könnyű felégni munka közben, ezért a sufniban mindig van ötvenfaktoros naptej, és a sapka is fontos. Jól jön még - ha olyan hátul van a kert, mint nálunk - a termoszban a jeges málnaszörp, uram bocsá' laza kisfröccs. Télen meg a megfázás a veszélyes, akkor, amikor kimelegedve dolgozunk, nekivetközünk, aztán utána meg tüsszöghetünk. (Hogy ez hányszor fordult elő velem, meg se tudom számolni.)

Veszélyesek a rovarcsípések is: tavaly kétszer csípett meg a darázs a kertben: egyszer a körtefa alatt ujjatlan pólóban álltam, és hozzáértem a gyümölcsökhöz. A körtét dézsmáló darázs azonnal a hátamba csípett. Másodszor meg a kerti úton növő cickafarkba sétáltam bele. A virágon ülő rovar a térdhajlatomat csípte meg.

Igen keserves perceket okoznak a szúnyogok és a bagócsok, sokan csak "beszukuzva" merészkednek ki a kertbe nyári estéken.

És végül: maguk a növények is veszélyeket rejtenek. Nem kell ezt annak mondani, akinek a kertjében van rózsa, gledícsia, akác, mirabolán, fenyő... Őket csak kesztyűben lehet megközelíteni. Sok növénynek már csak az érintése is kellemetlen, gondoljunk a csalánra vagy a csilipaprikára. A gabona-és fűfélék toklászai pedig az arra érzékenyeken súlyos kiütéseket okoznak. Ez velem is megtörtént: nyáron óvatlanul belementem egy árpatáblába, és bokától csípőig teli lettem csúnya, hólyagos, lassan gyógyuló kiütésekkel. Anyucit a kukoricától lepik el hasonló vörös foltok. A doktor néni szerint az arra érzékenyeknél már a fűnyírás is ilyen gbonamérgezést okozhat (így hívják ezeket a kiütéseket).

És még egy betűt sem írtam a mérgező növényekről és termésekről: a fagyal, borostyán, kecskerágó, ördögcérna, gyöngyvirág termése egytől-egyig mérgező, sőt a krumplit, a babot se tanácsos nyersen enni! A mérgező kerti növényekről regényt lehetne írni, ezt meghagyom tesómnak.

Szóval a kerti veszélyek nem elhanyagolhatóak, legyünk mindig óvatosak!

Nagy örömmel...

...írjuk a huszonkettedik köszöntőt Krisztinának, őt egy tavaszígérő képpel üdvözöljük köreinkben: az elsőként kibújó hóvirágokkal. Bár a bimbók még nem bújtak elő, a duci hajtások már a majdani tavaszt ígérik!