Kék halál, fehér pók, zöld harkály, tarka kert

Jó öreg Windowsunk villantott egy kéket, aminek köszönhetően háromhetes mentési-szerelési szünet és netmegvonás nehéz időszaka köszöntött ránk, Közben azért a fényképezőgépemet elő-előszedegettem, mert állatvendégek jártak nálunk. Elsőként viráglakó karolópók költözött a bíbor kasvirágunkba. A képen csinos, teltkarcsú menyasszonyt láthatunk, aki várja a kis tökös karolólábas vőlegény lábatlankodását. 

Eső után zöldharkály turkálta a füvet az udvarunkban (bocs az überszar képért, a lelkesedésben elfelejtettem, hogy szúnyoghálón át fotózok.)

A zöldségesben elég helyesen megújultak a földibolha-invázió után megmaradt növények: a brokkoli és a sarkantyúka. Előbbi termésével, ha egyáltalán terem valamit, benevezek Meli és Piszke nanozöldség-termesztési versenyébe:-). Bár az egy szem termést tartalmazó kifejtőbabok is sanszosak.

A kerti munkák közül a héten terítéken volt a kapálás, fűnyírás és mulcsozás, meg kikelt a szép egyenes sorokban növő bab másodvetésem. Józanul vetettem, komolyan!

Az új-zélandi spenót: integrált gyommá vált a kertben, a la Gertude néni. De legalább ehető, nem mint a fehér mustár.

Jani olyan projektbe kezdett, ami potenciálisan anyagi végromlásba döntheti a családot, nekiállt a 150 m összhosszúságú kerítés házilagos kivitelezésének. A telket hátul záró bokorsort jól meg kellett nyesni, most ez a gyönyörűség díszíti az udvar közepét szoliterként.

Viszont az oszlopok már állnak, sőt az ég felé merednek. Jani többet használta a vízmértéket, mint a betonkeverőt, az eredmény olyan mérnökös. Ha meglátja a fotómat, odalesz a családi béke, mivel nálunk a merőleges sosem elég merőleges, a párhuzamos sosem elég párhuzamos. 

A virágaimmal azért ezen viszontagságok után is vigasztalódhatok. Szél hozta magból nőtt a komposzt melletti földkupacon ez a gyönyörűség.

Új bolondériám az ültessük-a-dézsásokat-nyárra-szabadföldbe. Az enciánfa elég jól viseli. 

Sikerült Mária-virágot szereznem, méghozzá halványlilát. Egy csepp boldogság a javából!

A lugas oldalán találtunk helyet a trombitafolyondárnak. Megszerette. Mi is.

Esténként pedig borozunk a lugasban a villámok fényénél. Mára virradóra például az éjjeli vihar után, amelyben elszállt a környék közvilágítása, megint esett vagy 50 mm eső, el sem fért a vízmércében. Hihetetlen ez a nyár!

Etetőszék felújítása

Családunkban körbejáró, derék, koros fa etetőszékünk huzata megadta magát a félig-meddig kibújt éles kis fogacskáknak. Egy kárpitos-tűzőgép, csavarhúzók és egy méter viaszosvászon segítségével szépen felújítottuk a megszokott, kedves bútort. Íme a történet képekben.

Ilyen volt:

Szétszedni egyszerű, négy csavar tartotta:

Az ülőlap és a támla nem más, mint egy-egy farostlemez plusz szivacs plusz borítás:

Becsomagoltuk, mint egy könyvet és letűzködtük:

Visszacsavaroztuk a vázra:

Feltűztük a támla hátoldalára és az ülőlap aljára a megsikált biztonsági öv részeit (a csatokat már korábban kicseréltük erősebbre, az eredetiek fehérek voltak):

Ilyen lett:

Földibolhák inváziója és eltűnése

Egy elszúrtam-mit csináljak kezdetű történet, amely azért jóra fordul, némi keserű tanulsággal. 

A sztori az öngyógyítós belelkesülésnél kezdődött. A könyv alapján kipróbált egyik újdonság az adott körülmények között tökéletes katasztrófareceptté vált, ez pedig a zöldtrágyanövények ész nélküli, könyvalapú bevezetése. Szóval egy kb. 4 m2-es kis területre, ahová már nem jutott mulcs, az egyik nyári zápor után egy kevés fehér mustárt szórtam, szépen be is gereblyéztem. Kikelt, de megerősödni nem volt ideje, mert a beköszöntő száraz forróságban ráleltek a földibolhák. Hamar végeztek a kis parcellával, de a bendőjük telhetetlen volt és a szomjúság is gyötörte a kiváló gasztronómiai ízléssel megáldott kis ugrókákat, így továbbálltak a következő növényekre:

1. a sarkantyúkákra (ő még csak nem is keresztesvirágú, de úgy tűnik, finom)

2. tormára (fene a gusztusukat)

3. karalábé/kelbimbó/brokkoli összes palántájára

4. az épp szikleveles tél karalábéra. 

Akkor még lehetett volna talán védekezni, megnéztem a neten a tuti tippeket (actara/decis/társítás/csalánlé), de aztán jött a nyaralás, majd egyéb teendők. Szóval mire észbe kaptam, már egy fia zöld levél sem volt a felsorolt növényeken,  jött tehát a kiskapa, a menthetetlennek ítélt növényeket kitakarítottam az ágyásból. 

Lustaságomat mentegetendő legalább gondolkodtam a megoldáson, ami a következő lehetett volna:

 - úgy mint anyu, nem vetek ilyen sérülékeny növényeket a hasonló helyzeteket elkerülendő

- többet locsolok

- megelőző védekezést alkalmazok több tényező összehangolásával: vegyeskultúra plusz védőnövény plusz nedves talaj plusz vastag mulcs

A felszabadult helyekre pedig vetettem mindent, amit másodvetésnek lehet: babot, céklát, téli retket, dughagymát. 

Azután megérkezett a lehűlés, nálunk összesen száz milliméter esővel és egy csapásra megoldotta a túlszaporodási problémát. A néhány megmaradt karalábé- és brokkolipalánta szép új leveleket hozott, a talaj színéről teljesen eltűnni látszó sarkantyúkák is már csinos új levélcsokrocskát növesztettek. Nem lesz az idei termés az elképzelhető legmaximálisabb, de azért valamennyi marad. A tanulság csak annyi, hogy talán a lusta kertész ilyenkor a jó kertész. Fehér mustárt pedig csak óvatosan használok. 

Barackaszalás

Azt hiszem, nem ez a hónap lesz az, amikor bejegyzések sorozatával örvendeztethetjük meg olvasóinkat. Hédinél kitört az informatikai kék halál – nincs internet – , én meg boldog ábrándozással várom azt a szép napot, amikor gipsz nélküli bal kezemmel vígan tellegetve jövök ki a mosonmagyaróvári Régi Vámház tér 2. szám alatti épületből….   A lényeg: tesómnál pazar a kert, nyírott a gyep, tarka gyümölcsök ringatóznak a fákon, de nem tud erről beszámolni, nekem van netem, de nem tudok kertészkedni, írni is csak alig, ezért nem ontom a posztokat.  

Mindazonáltal az élet ettől nem áll meg: a kertben vészesen burjánoznak a gazok, de a répák híznak, a krumplik gömbölyödnek a föld alatt, beérik lassan a hagyma és az első paradicsomok, kinyíltak a mályvák, és… megérett a barack.  Méghozzá rengeteg, valami csoda folytán. A virágok és fejlődő termések túlélték a késői fagyokat, és amikor kilátogattam a határba, megnézni egyetlen, öreg barackfámat, a látvány egészen lenyűgözött.  Az öröm azért különösen nagy, mert a fél országban elfagyott a gyümölcstermés, és látatlanban én is letettem már arról, hogy idén lesz kajszi.

A barackfám a határban van, tehát nem a kertben. Szerintem az egyik legöregebb gyümölcsfa a környéken. Élő cáfolata annak a tévhitnek, hogy a barackfák nem élnek soká. Egyszer vagy húsz éve faggattam mamát, hány éves lehet, de ő csak azt mondta, hogy már kislány korában ott állt a fa. Vagy húsz méter magas is megvan. Magról kelt, nem oltvány, barackjai nem túl nagyok, de igen zamatosak. Kicsi korom óta hol a túl sok termés, hol a gutaütés, hol az alatta elhaladó traktor, hol a vihar tett tönkre egy-egy ágat, de a fa mindig megújult. Most is letört két ága, de alul a törzsön van egy ígéretes, új hajtás. Hédivel számtalanszor másztuk meg, dobáltuk egymást rohadt vagy éppen zöld barackkal, szórtuk és köpködtük egymásra a megrágott héjakat meg magokat. Persze évről évre szedtük a termést, és főztük be a sok lekvárt rendületlenül.

Idén is rengeteg gyümölcs termett. Még jó, hogy a lekvárt sikerült elkészíteni az előtt, hogy begipszeltek volna, de még az eset után is szatyorszám hordtuk haza a barackokat. Lekvárból már volt elég, de vétek lett volna a sok hibátlan, apró, húsos gyümölcsöt veszni hagyni.  Ilyen sután mit lehetne kezdeni ezzel? Befőzni nem tudok… De aszalni igen!

Egyszer már próbáltam barackot aszalni, és igen pocsékul sikerült.  Tökéleteset akartam kapásból  előállítani, olyat, ami a boltban van: hibátlan, élénk narancssárga, a közepén lágy, kívül száraz. Ehhez a barackot forró vízbe mártva lehámoztam, elvágtam kisebb darabokra, és úgy tettem az aszalóba. Hát az eredmény valami undorító lett: tyúxarszerű, betonkemény, mégis ragacsos, széttertyedt trutyikat szedtem ki az aszalógépből. Vagyis hát inkább kikotortam, mert a darabok szinte rágyógyultak a rácsokra.   A ragacsos maradványokat csak leáztatni lehetett az aszalótálcákról a fürdőkádban.  Ennyit a tökéletes aszalt barackról. Így érthető is, hogy vonakodtam a barackaszalástól. Azonban nem tudtam mit kezdeni ennyi gyümölccsel, végül rávettem magam az aszalásra (megjegyzem, jelen állapotomban úgyse tudtam volna mást csinálni a barackkal). Most meg pont a lehető legtrógerabbul álltam hozzá. Szimplán megmostam a barackot, egy-két helyen kibicskáztam a hibás részeket, megfeleztem és kimagoztam a gyümölcsöket, aztán mentek az aszalótálcákra meg a papírral kibélelt tepsiken a csepplángon fűtő gáztűzhelybe.  És két nap alatt, némi átforgatás  után kész lett a nem tökéletes, de igen zamatos aszalt barack. Ennyi.

Még jó, hogy nem volt lehetőségem túlbonyolítani a műveletet. Korábban annyira tökéletesen akartam csinálni, hogy azzal el is rontottam ezt a csemegét. Most nem volt hámozgatás, amitől puhává és ragancsossá vált volna a gyümölcshús. Nem volt darabolgatás, amitől kicsurgott volna a cukros lé. És rájöttem, hogy ahhoz, hogy jól sikerüljön, először magasabb hőmérsékleten, tehát a sütőben kell „megkapatni” a gyümölcsöket. Így hamar elkezdtek a darabok kiszáradni, cukortartalmuk kicsit megpirult, karamellás ízük lett. Utána már az aszalóban is elszikkadoztak. Belsejük lágy maradt, külsejük egy kicsit keményebb, mint a bolti baracké, és jobban össze is estek. Az ízük azonban hibátlan.

Egyet nem tudtam elérni: hogy aranyló rózsássárga színük megmaradjon. Ezt nem tudom pontosan, hogy érik el a bolti aszalt kajsziknál, valahol olvastam, hogy előtte mésszel kezelik, hogy keményebb, kénnel, ájnslóggal füstölik, hogy színesebb, tartósítós löttyel vonják be, hogy jobban elálló legyen.  Nos, ilyen attrakciókat én nem vetettem be, ezek éppen  megfelelnek Lucifer alkalmazottainak a pokolban, hogy az elkárhozott lelkeket kezeljék, odavaló a mész és a kénkő.  Az aszalt gyümölcsök színe olyan narancsos barna lett( a fodrásznál ezt a színt melírozáskor „világosvörös mahagónibarna” nevű árnyalatként kenik fel  :-) ). 

 Végre egy tűrhetően sikerült aszalvány. Hétvégén még létrával is megmászatom a fát, és a sok kis gyümölcsből még szekérderéknyi szárított gyümölcsöt gyártok. Lehet télen sütögetni, csemegézni: jelentem, barackból hozzákészültem!