Ezt a bejegyzést december elején kellett volna megírnom. Akkor történt, hogy egy napfényes, enyhe reggelen bébikémmel a karomon ráérős kismamaként kibámultam az ablakon. Pont a telkünk sarkára láttam rá. Gondolom, nem kell bemutatni több olvasónknak az alábbi, építkezés utáni viszonyokat: szétdobált cserép-, tégla-, hungarocell darabok, kavicsok, egyebek, amik eltakarításra várnak, hepe-hupák, árkok, töltőföld-hegyek. Csak egy sáv van, ahol már normálisabbak az állapotok, és elvitték a törmeléket: a hosszabbik utcafront felőli kerítés melletti három méteres sáv. Itt csak perje van, meg egy három méteres, húsz centi mély árok, ahol a földkábel halad. Ja, és persze a villanyóra. Az ablaknál álldogálva a lelkem édelegni kezdett azon az álmon, hogy a villanyóra alatt egyszer aranysárga tulipánok nyílnak, körülöttük a törpe flox lila virágözöne, a spiccben októberben lila csillagőszirózsa díszlik, mellette krizantémok.... De jó is erről álmodozni.... Álmodozni? Hiszen na
Kerti és természetjáró kalandok