Zöld.ségek Amatőr kerti napló

Mivel sík vidéken, Szigetközben lakunk, nem tartom jó ötletnek, hogy mesterségesen sziklakertet alakítsunk ki, a telek adottságai sem teszik ezt szükségessé. Teraszunk ugyan van, de a telek keskeny, így földkupacból lejtőt építeni szerencsére nincs elegendő hely. Vannak igaz, ilyen betonból készült, "flórakosárnak" csúfolt szörnyszülemények, amivel a meredek rézsűk kialakítását tennék lehetővé, de az beültetve is ocsmány, aztán senkinek sincs kedve sziklamászás közben gyomlálni, így eddig az összes flórakosaras meredek rézsűből paréjok, csalánok, libatopok meredeznek a magasságos mennybolt felé. A természetben itt, helyben kavics az alapkőzet, tehát a kertben ezt lenne célszerű az épített részeken felhasználni. Terméskövet nem akartunk messziről fuvaroztatni (négy lépőkövem van mondjuk a kerti csap mellett, de ennyi untig elég). Sziklakerti növényekre viszont sok helyen szükségem van, más célokra kiválóan megtalálják a helyüket a kertben.

Az ágyások járdához, gyephez csatlakozó szélein összefüggő, talajtakaró szőnyeget képez a fehér varjúháj. Egy részét a Szent György-hegyről, tehát a természetből, másik részét Köröshegyről, a papa kertjéből hoztam. Két kis csokorból három év alatt úgy 5 m2 növényfelület fejlődött ki apránként. Ezt a világon a legkönnyebb szaporítani, a letépkedett hajtásokat rá kell szórni a megkapált földre, aztán kicsit rágyúrok és meglocsolom. Már egy hét alatt kezd feléledni, egy hónap múlva pedig szőnyegsűrű. Igazából a félárnyékot majdnem joban kedveli, mint a napot.


Közülük nőnek ki az alacsonyabb évelők, mint a lenek és a szegfűk. Így nincs sok gond a gyomlálásra, azt az egy-két szálat, ami kikel, gyorsan ki lehet húzkodni.



Vannak más varjúhájaim, kamcsatkai meg borsos. Ezek úgy pozsgások, hogy rendes, levélformájú leveleik vannak. Vannak lehetetlem, néhány négyzetdeciméteres foltok, ahol más nem élne meg például a szegélykövek és a kerítés közti száraz és sekély talajú zug, ahol vígan elvannak.


A kövirózsák a csibeitatót nőtték be, nagyon tetszenek így, elégedett vagyok az ötlettel. Télen is jól néznek ki, amikor a többi pozsgás megy telelni. A második képen az a pókhálós kövirózsa, a leglassabb növő.

A virágágyásban szeretek a különböző lombszínekkel variálni, ültettem vörös, sárgatarka, ilyen-olyan zöld levelű növényeket, de az ezüstös árnyalatot a nyuszifül és a deres csenkesz adja. Jól mutat közötte a tarkalevelű meténg és az égőszerelem. A sziklakertiek nem kényes, alamizsnával is teljesen elégedett növények, abszolút kezdőknek a próbálkozáshoz ez a csoport a legjobb játékterep.

Ez a paradicsom rothadása: Köztelek, 1908 április :
Angyaltrombita szaporítása az 1934-es Hangya szövetkezeti földmíves kalauzból:

Tavasz elején már egyszer írtunk a pozsgásokról, ami családi szívcsücsök. Jópár fajta maradt ránk az évek folyamán. A terasz egy részét és a bejárati ajtó környékét általában ők foglalják el. Ott, ahol sokat süt a nap, a déli meg a nyugati fekvés a számukra fenntartott hely. Nemcsak cserepekbe, hanem ilyen-olyan talált edényekbe ültetem össze őket, fele virágföld-fele homokba, vastag kavicsrétegre, ezt azért, hogy ne álljon meg rajtuk semmiképp a pangó víz, mert az számukra halálos. Egy edénybe mindig többféle fajtát telepítek, jól mutatnak együtt. A bolondériám az, hogy a talajukat színenként válogatott folyami kaviccsal borítom, amit a kavicskupacból gyűjtögetek. A fehér mészkőkavicsok a legszebbek, de a sárga meg a szürke sem rossz. (Kertcentrumban van válogatott, mosott dekorkavics is a gyengébbek kedvéért, 1000 Ft/kg, körülbelül.) Külön elbánásban részesülnek, ami egy picit szárazabb tartást, ritkább tápoldatozást jelent. Volt, hogy kétszer ennyivel bajlódtam közülük, nyaranta ez rendben is volt, de a telelést sok sehogy sem viselte. A fotózott növények legalább háromévesek, világos-hűvös helyen, a többi dézsással együtt töltötték a telet, és kis hősök, mert kibírták. Július-augusztusban csúcsformában vannak, sok közülük virágzik. Eddig élveztem, hogy élnek, de most, hogy írni akarok róla, előszedtem egypár szakkönyvet, használtam a netet is, és megpróbáltam beazonosítani, hogy mi micsoda. Remélem, nem fogtam nagyon mellé.

Fásodó aloé (aloe arborescens), fa alakú aloének is mondják. Az első hajtást öt éve valami lépcsőházból szedtem össze, és hihetetlenül gyorsan szaporodik, láda-és cserépszám. Azt a meglepő dolgot olvastam róla, hogy a hatóanyagtartalma húszszorosa az Aloe verának, csak a benne lévő trutyi iparilag kevésbé feldolgozható, ezért nem olyan elterjedt. Szerintem az az előnye is megvan, hogy sokkal igénytelenebb. Virágzott is!

Fás pozsga, kövérke (Crassula portulaces). Tavaly ez a növény még huszonöt centis, nagy bokor volt, a telelést is szépen átvészelte, egyszer aztán elkezdett lepotyogni a sok hajtás, és a törzs elszáradt. A lehullott hajtásokból fejlődött ki ez a pár új növényke, de dugdostam belőle több cserépbe is.

Crassula tetragona. Ennek nem találtam magyer nevet, a Crassula az pozsga magyarul. Pedig olyan igénytelen és kezes növény. Őrá tavaly jött a pusztulat, de nemcsak a töve újult meg, hanem a dugványokból is sok megéledt. Csinoska, de nagyon geometrikus. Kockapozsga.

A mexikói kövirózsa (Echeveria derenbergii) nagyon megizmosodott, de eddig még sosem virágzott. Hátha most.

Az Echeveriák vagy amerikai kövirózsák egyik talányos fejtája ez, talán Globosa. Annyira változatos csoport! Összezavarodtam.

A tövises kutyatejben(Euphorbia horrida) az a jó, hogy becsapós növény. Első pillantásra kaktusznak tűnik, de a tövisei már gyanút kelthetnek, mert elágaznak,az igazi kaktuszokon ilyesmit nem nagyon látni. Ha megsérül, akkor pedig kutyatejhez illően fehér nedvet ereszt ki magából. Most olyan 25 cm-es, hároméves. Bokrosodik és felfelé is nő. Előtte egy fügekaktusz nyamvadt hajtása az a sárga valami.

Ezt a növényt a Búvár Zsebkönyvek Kaktuszok és pozsgások című kötetéből próbáltam azonosítani (minden lakásban szerintem van vagy tíz darab belőle), aztán kiderült, hogy bénázás. Ami nekem van, valószínűleg Haworthia margaritifera. Magyarul gyöngyös szemölcsliliomnak nevezték el. Lassan terjed a töve és minden évben virágzik. Nem véletlenül kapta a nevét: törékeny és kecses fehér liliomot növeszt, annyira szép...

A Pachyphytum oviferum névhez két nálam tenyésző növény is azonosítható, egy sárgászöld meg egy hamvasfehér. Mindent kibírnak nálunk. Van egy jó határozó itt, de abból sem lettem sokkal okosabb, hogy melyik igazából micsoda. Tesóm azt mondta, olyan, mint a szőlő.

Ez egy bent teleltetős varjúháj, talán Sedum moranense, aranyos, és szinte minden cserépben van belőle. Részben felfelé nő, aztán ha betelt a cserép, csüngővé válik. Télen mintha beszáradna, egészen eltűnik, visszahúzódik, kint viszont hetek alatt megújul.

Szóval ők azok. Ha látok apró, olcsó kis tetszetős pozsgás növényeket a virágpiacon, vagy kirakodóvásáron, veszek egypárat, ami megtetszik, aztán összeültetem, és kezdődhet a darwinosdi, a harc a túlélésért. Akik itt fotón pózolnak, ők a nyerők. Az igazi fanatikusoknak ajánlom a pozsgásgyűjtő honlapokat, kész tudomány ez a műfaj.

A zödségekkel kb. ugyanaz a helyzet, mint a tesóméknál, nálunk virágozni kezdett a sütőtök, sőt nekiállt csinos, koronás tökfejeket növeszteni. Ha valaki emlékszik a "tulipánból paprika - parikából Jancsika" hajtogatós játékra, engem arra emlékeztet. Igazán helyigényes, úgy négy méterre kígyóznak a hajtásai.

Vaki kutya kennelkerítése mellett kikelt és szépen növekszik a méteresbab, kíváncsi vagyok, terem-e valamit, vagy csak a gazt nyomja el.

A szomszéd dzsumbi aljnövényzetét kecskerágók alkotják, és ilyen dekoratív betegségben szenvednek. Tavaly egészségesek voltak,szerintem ez valami nedves idő miatti gombafertőzés.

Végül tegnap este jobb híján videókat nézegettem, és találtam egy érdekes kis kincset. Magát a klipet valahogy nem sikerül beszúrni, béna vagyok, de érdemes megnézni. (Ripoff Raskolnikov). Pont a mostani hangulatomhoz illik.

A nyári szaporítás elég jól alakul. Elsőnek a dugványok:
Az elduggatott virágszárak közül a lizinka szépen fejlődik, a szarkaláb küzd az életéért. A krizantémokat felzabálták a csigák, úgyhogy az a vödör csigacsapdaként funkcionál a továbbiakban.

A cserjék elég jól bírják a kiképzést, pardon iskolázást. A lila és fehér nyáriorgonák levele jórészt leszáradt, a szár még zöld, eleven. Remélem, hogy az alvó rügyek hamarosan kihajtanak. A tavalyi dugványozás -tesó, a tiéd- szépen bokrosodik, csak kissé csigarágott, Dorka pedig kukucskálja.

Rózsaloncaim kis hajtásain a bimbók is kifejlődtek, virágoznak a cserépban, eddig minden jól halad, csak a teleltetést kel szerencsésen átvészelniük.

A magvetések sokkal energikusabb képet mutatnak.
A díszkáposztát azon ravasz fondorlat miatt ültetem, hogy télen a gyümölcsfákat hátha megvédi a nyúl-és őzrágástól, hiszen az erdő szélétől úgy fél kilométerre lakunk, a vadak kerítés híján akadály nélkül meglátogatnak bennünket és sajnos ha nincs jobb, a gyümölcsfák kérgét rágcsálják. A díszkáposzta általában jobban ízlik nekik, mint a fakéreg. (Igaz tavaly a kelbimbót otthagyták, a diófát pedig totál körberágták, pedig annak a kérge állítólag keserű) Fiatal díszkáposztacsíra, készülődő valódi levélkével, ami lila!



Harangvirágok:Évek óta görcsölök azon, hogy harangvirágot neveljek magamnak, de eddig soha nem óhajtott kikelni. Idén megtette, sőt a tavaly hozatott kavicsbányai ócska agyagos töltőföld fantasztikus gyomflórája között harangvirág is akadt! Dupla siker! Hihetetlenül picikék a csíranövények, a sziklevelek közt náluk is mutatkozik a valódi levél.
Kikelt és izmos a bíbor kasvirág, a bal oldali sziklevelén ott az üres maghéj:
Nem túl sok, de kelt a vastövű imolából is: