Zöld.ségek Amatőr kerti napló

Decembervégi meglepetés

Mintha egy képes mesekönyvből került volna elő, édes, törékeny játékszerként. Nagyon szép. Várom újbóli jelentkezését.
(Érdemes volt itt elkezdeni etetni, sok új érdekességet hozott nekem ez az etető, pedig nincs valami sok időm lesni. Közelről láthattam olyan madárkákat, meg életük olyan viselt dolgait, amit eddig még soha… de nem lövöm le előre a dolgokat, inkább apránként megírom majd!)

Az év utolsó hetében…

….itt az ideje, hogy a kertről is írjak még valamit. November óta sok mindenről volt itt szó, csak éppen a kertről nem, így már nagyon esedékes a dolog. Érdemi újdonság nincs, november utolsó, még enyhe napjaiban sikerült megszántatni a kertet a rohamtempós kertletakarítás után. Akkor még akartam írni az őszi talajmunkákról egy posztot, de a másnapra megérkező erőteljes fagy és sűrű havazás miatt okafogyott lett a mélységig átfagyott föld műveléséről elmélkedni. Majd tavasszal… Így csak a telelő zöldségek állapotáról írok pár szót.
A hirtelen jött hó-hideg-zúzmara miatt a póré és a kínai kel viiszaültetésére nem volt lehetőségem, ezért a nagy földkolonccal felásott és a kerítés tövén felhalmozva maradt növényekre kukoricaszárból szerkesztettem valamiféle takarást. A célnak ez is megfelelt, úgy tűnik, mivel kétszer is volt éjszakánként mínusz 14 fok, de nem tapasztaltam a takarás alól behordott zöldségek lottyadtra olvadását: kétszer is főztem frankfurti levest, egyszer meg kelfőzeléket a kinn tartott zöldségből, az állaga nem volt rosszabb, mint november elején. (Bár mirelit csigát így is találtam benne…) Hédi kertjében a teleltetésre vetett zöldségek aránylag jól megvannak, pedig a fűrészporból és necczsákból szerkesztett takarást itt is hiányosan sikerült megcsinálnom. Az áttelelésre kiültetett leveles kel olyan megfagyott-forma. A téli saláta megvan a hó alatt, egypár levélkét szedtem róla dísznek a karácsonyi vacsora táljaira. A spenóton is vannak friss levélkék, de nem mertem tépkedni róla, mert félek, hogy megárt neki. Az őszi mák is olyan kifagyottnak tűnik, de ki tudja?
Azt hittem, hogy az erős fagyok rögtön kinyírják a hiányosan takart ültetvényt, de szerencsére valószínűleg a vastag hóréteg megvédte a növényeket. Remélem, hogy a mai és tegnapi hómentes, de erősen fagyos éjek nem ártottak meg nekik. Egyvalamitől féltem őket, ez a nyúlrágás. Hédiék kertje a „prérire” megy ki, sokszor éhükben bemerészkednek a nyulak a kertbe, s volt, hogy úgy körberágták téli éhes kínjukban a fákat, hogy tavasszal alig bírtak kihajtani. Ha a háncsot ízesek találják, a tél alatt hajtó zöld levelek hogy is ne smakkolnának nekik! Talán a hálóval fedett részeket nem támadják le, de a szabadon maradt ágyásokban van féltenivalóm. Elvileg az jó, ha kutyagumit dobálunk az ágyások közé, attól az érzékeny szimatú nyúl berezel és iszkol. Azonban ha rossz helyre rakom a Vaki-kakit, és tesóm belelép, miközben a komposztra viszi a konyhai ramatyot, számíthatok fejlevágásra, de legalábbis cipőtalpról való kutyasz@rpucolásra. A varjak is szép számmal turkásznak a kertben, csak nem cibálják fel a veteményt! Az utolsó enyhe napokban a kis cejgli nagyságú petrezselymekből készítettünk zöldjéért petrezselyemiskolát, abban szépen van petrezselyemzöld. Más újdonság nincs, minden csendes, de már elmélkedek a jövő évi kertkialakításon. Hiszen hat hét múlva már lassan indul a magvetésszezon, és vele együtt élesben az új kerti év!

Megint off

Karácsonyi köszöntő

Nekem is...

...madár-ajándékot hozott a hétvége, mint számos madár-rajongó és tápláló kedves olvasónknak. Mint korábban írtam, már a munkahelyemen is etetem a madarakat. Madarat etetni öröm, de itt egy kis kívánságosság is vegyült a lelkesedésbe.
Ez egy egészen más környék, mint otthon a mi kertünk: Lajta-part, szemben a Wittman Antal park. Itt másféle madarak tanyáznak, mint odahaza, ahol a nyílt mezők felől bőviben érkeztek a tengelicek, citromsármányok. Kíváncsi voltam, hogy a város szélén milyen madárkák fogják birtokba venni az etetőt. Reménykedtem, hogy a "Lajtán túlról" (ott a park) nem csak az osztrák sógorok jönnek át féláron daueroltatni, lábat áztatni a termálban, a visszerüket kiirtatni meg vásárolni, hanem érdekesebb látogatókra is számíthatok.Már tavaly tél végén szánakoztam a kismadarakon, akik a puccos házak csicsás vaskerítésein meg a drága csemetékből kinemesített fákon dideregtek, koplaltak kínlódva, mert a sok drága virágra, kerti törpére költő ember közt nem volt senki, aki egy marék maggal kínálta volna őket. Idén a tetttek mezejére léptem: beszereztem a főnöki helyeslő (!) áldást, és jöhettek az etetők. Elég primitív a felszerelés: egy madártejjégkrémes dobozból kreált függő etető, madárkalácsok, és egy nagy, négy térkövön álló járólap a búzának, lágyeleségnek. Mivel az ember - szerencsés esetben - nem tölti minden napját a munkahelyén, olyan étkeztetési megoldást kellett kitalálnom, ami adott esetben nem igényel napi etetőtöltést. Erre a legjobbnak a Madarak a kertben blogban leírt, disznózsíros madárkalács receptje bizonyult, amit nagy darabokban raktam az etetőre,és a kritikus két - három napban (amikor nem tudok friss eleséget kitenni) pótolta a mindennapi friss magkihelyezést. Lágyeleségnek almát raktam ki. Víz is van, és a szomszédban tartott csirkék kinti itatójára is járnak a madárkáim.
Az épület fejre állított "L" alakú, és az "L" rövidebbik szára meg a szomszéd telke közt van egy zsebkendőnyi hely, ahol egy óriási ezüstfenyő meg két öreg tuja áll, ide helyeztem el a kis svédasztalt. Jónak bizonyult, mert a macska nemigen jár erre, a hó meg nehezebben lepi be a kaját az örökzöldek sűrűjében. Már az etetés első napjaiban mézes boldogság töltött el a etetőre tóduló seregecske láttán. Első vendégeim vörösbegyek, szén-és kékcinkék lettek. (Ezek az otthoni etetőn csak tavaly január végén jelentek meg). Hamarosan jöttek a rigók, verebek is a rejtett kis csárdára.

Egy kis meglepetés olvasóinknak

Balsikerű madáretetés

Hamar megjött idén a hideg, és én az annyira tervezett madáretetéssel még kábé sehogy sem voltam. Csak álmodoztam… Álmodoztam, hogy a szerény USB lapból készült és a dobozetető mellé egy gyönyörű, kőrisből készült etetőt fogunk Lacival ketten összehozni. Megálmodtam, hogy amikor hozzák majd a kőrisrönköket – a téli tüzelőt –, abból két gyönyörű korongot vágatok: egyet etetőaljnak, egyet tetőnek. Az oldalak míves, rusztikus ívű ágakból lesznek, és diófapáccal lesz megszínezve. Csavart meg diófapácot vettem is, de akkor jött a derékfájás, az injekciók és egyebek, mire észbe kaptam, már hasábokban állt a tűzifa, nem tudtam egy darab karikát se szeletni a rönkökből a csodaetetőhöz… Aztán megjött a hideg is. Várni továb nem lehetett, így hátizsák vállra, vetőmagboltba el, öt kiló szotyi szatyorba, plusz nyolc cinkegolyó. A szotyit a szokott módon bekevertem a búzával meg lenmaggal, és a nagyobb etető elkészültéig a kicsiből meg a dobozból etettem a kicsiket. Jöttek is szépen a madarak. Kifigyelni nem volt időm, hogy mifélék, csak a rajzásukat láttam. Aztán hamarosan szerkesztettem egy kétliteres palackból és két műanyag tányérból egy fedett, tálas jóönetető félét. Jöttek a madárkák, fogyott a mag rendesen. De még hogy! A végén már gyanús volt, hogy mennyi eleséget megettek. A cinkegolyók is eltűntek a fáról. Gyanakodni kezdtem: itt nemcsak a cinegék kosztolnak, de valaki más is. És tátva maradt a szám, amikor kiderült, ki az.
Ő az; Zsömi kutyánk.

Hogy készül a Magyar Házi Gazdaszszony a karácsonyra?

Karátsony (December) Hava

1.) Ezen Hónapban mind azon munkák egész szorgalommal tovább is folytattatnak, a’mellyek a mult Hónapban végre nem hajtathattak, u.m. a’ fonás, Dohány-simítás, baromfiak, és sertések hizlalása, pálinka égetés, tolfosztás, gyümőltsválogatás, s. a’ t.
2.) Mentől több a’ tüzelés illyenkor annál nagyobb kéméllés, és tüzrevaló vigyázás, ’s kémények tisztítása kivántatik.
3.) A’ tikokról a’ múlt Hónapban is megjegyzettem, hogy jobb tartás, kakas, és meleges szobák nélkűl nem tojnak. Erre nzve a1 Gazdaszszonyok e’részben se fösvények, se restek nem lehetnek. A’ kendermagtól hamarább kezdenek tojni, és a’ tojások is nagyobbak; de ha azok egyszer elkezdenek tojni szükebben lehet őket táplálni.
4.) Már most több féle égett borai lévén a’ Gazdaszszonynak készen, itélje meg, mi kel a’ maga házi-szükségére, és mit adhat el pénzen, és kinek? úgy-e’ a mint van, vagy pedig Rozsolisnak tsinálva? a’ mit a legjobbnak tapasztal, azt tselekedje.
5.) A’ korán ellő tehenek, a’ jobb tartást megkivánják; azért is ha azt akarjuk, hogy meg ne tsaponjanak, ’s borjaik is erősebbek légyenek; jobb eledelt szükség nekik adni, és a’ fejősökkel együtt étetni.
6.) Tamás, (néha Miklós) napja tallyán eljő a’ Disznó – ölés ideje. Erre nézve ahoz a’ Gazdaszszony előre elkészül, sót őrlet, füstölni gyalog-fenyő bokrokat hozat, tekenőket és dézsákat megáztat, kitisztíttat, hurka, és kolbász töltőket elkészít, petzkeket faragtat, majoránnát, czitromot, fokhagymát, borsot töret, tisztittat. Igy mindeneket előre elkészitvén a’ sertéseket leöleti, feltisztíttatja, kiáztatja, besózza, megmázsálja, és a’ zsirt kiolvasztja ’s a’ t.
7.) A’ Szent Innepek elközelitvén, elegendő füteni, és főzni való fát kel a’ szolgákkal apróztatni, a’ fejér tselédek pedig meszeljék ki a’ tűzpadot, mossák ki ruhájokat, és az edényeket tisztogassák meg. Tudom, hogy a’ pallat se marad mosatlan.


Hát, most is tanulhatunk a Nagyváthy Szabó Jánostól; decemberben már nem ad annyi munkát a Gazdaszszonyoknak.
A 2.) ponthoz igazodóan a fűtési módokat már veséztük, a kéménycuciztatás ma kötelező, a "tüzrevaló vigyázás" meg szénmonoxidmérő felszereltetlésében is megnyilvánulhat... A fűteni való fát Laci már egy hónapja aprogatja, szárogatja olyanformán, hogy ne a szabad ég alatt, hanem fedett helyen gyűljön, és a kazánházban jól ki tudjon száradni föltüzelés előtt.
Na, a tikok a 3. pontban... Ebben a hidegben jobb tartást, kukoricát, napi kétszer meleg vizet, búzát, kenyeret, ebédmaradékot, moslékot kapnak, és egy-két tojást azért mindennap pottyintanak a hideg dacára. Szegények összebújva alszanak éjjel a bő alomban. A jobb tartás és a melegesebb kely elég ahhoz, hogy tojjanak. Laci pár éve váltig erősködött, hogy kakas is kéne nekik, mert akkor még jobban tojnának. Szerzett is hát egyet, afféle "kis ember nagy bottal" kategóriásat. Ez egy apró, szép tarka, de igen agresszív kakas volt, csípett, mint a veszedelem, és búbolta a tyúkokat is rendesen. Azonban csak nem lett több tojás! A kakas szépen kihízott, már röpülni is tudott, a tyúkok meg elkezdtek senyvedni. Ez a háremkirály ugyanis hat tyúk helyett zabált, a Jolánoknak alig maradt valami. Szerelmi hevületében letépkedte mind a tizenöt tyúk hátáról a tollat, ami pláne télen egy kicsit huzatos. Már nemegyszer fentem a köszörűkövön a kést a torkának, hiába. Egyszer azonban a pohár betelt. Kakasunk kiszállt a tyúkudvar kerítésén, és pont találkozott anyucival, aki valahova indult épp. Csinosan fel volt öltözve: szoknya, harisnya - az elegáns cipő helyett erre a körre még kerti csoszogó, a kezében metszőolló, hogy ajándékba virágot vágjon. A kis kakas ennek láttán bedühödött, anyuci mögé szállt, és tiszta erőből belecsípett a lábába, pontosabban a szép, minőségi, olasz harisnyanadrágba, ettől mindjárt tenyérnyi lyuk lett rajta. Ezzel a kakaska aláírta a halálos ítéletét. De nem tudtuk végrehajtani, mert mindig meglógott a kezeink közül. Végül csalétekkel csíptük el. A levese valami kiváló volt... A tyúkok a kakas rémuralma után hamar helyrejöttek, kitollasodtak, s újból tojni kezdtek. Ennyit a kakas tojásserkentő mivoltáról.
A Disznó ölésről nincs mit mondanom: közhely, hogy disznót csak annak éri meg tartani, aki saját maga termeli meg hozzá a takarményt. Aki veszi, az csak veszteséget vesz a nyakába. Régen nekünk is voltak konnektorjaink, de mostanság már bele nem vágnék a hizlalásba.
Hát, a karácsony előtti nagytakarításnak már a gondolatától is ráz a hideg, még jó, hogy nemrég festettem ki a hálószobát, akkor pazarul nagytakarítottam. Kedves a "Tudom, hogy a' pallat se marad mosatlan" mondat...
A karácsonyi készülődés korszerű titkos és generális haditervei máshol is előkerülnek, itt olvashatóak az ötletek!

Doró és az egérundor

Mérlegen a másodvetések

Most, hogy lassanként a tél felé döcögünk, és hamarosan szántatjuk a kertet, célszerű számvetést csinálni: érdemes volt-e a másodvetésekkel dolgozni? Itt is mindenféle veteményt kipróbáltam, szükséges tehát, hogy a tapasztalataimról – képek nélkül, mert a kártnyaolvasóm eltűnt -beszámoljak. (Képekkel, ígérem, a jövő héten egészítem ki. A történetet görgessük vissza az Átváltozás avagy másodvetés élesben című posztig: itt írtam le, mit vetettem újra.
Növényenként.
Elsőként említettem a zöld hüvelyű vajbabot. Ez – a másodjára vetett sárga hüvelyű vajbabbal együtt kiválóan termett, pedig az undorító, sz@rdarabszerű meztelencsigák a fejlődő növények leveleit úgy lerágták egy darabon, hogy csak a pucér szárak ágaskodtak ki a földből, mire észrevettem a kártételt. Az utolsó hüvelyeket a fagyok előtt egypár nappal szedtük le. A vajbabféle nyár derekától való termesztése nálunk évek óta sikeres, eredményesbb, mint a tavaszi. A szeptemberi esők és a mérsékelt meleg a baboknak nagyon jó, jobb, mint a nyári hőség.
A második a zöldborsó. Volt még otthon Kelvedon csodája, ezt ültettem el. A vetőmagboltban adtak még egy általam soha nem hallott fajtájú zöldborsót (azt hiszem, Karlos volt a neve), ez is a földbe került. A Kelvedon elég hamar kikelt, a másikkal pórul jártam, mert a vetés után jött egy brutális , háromnaposesős periódus, ami a csírázó szemeket kicsapkodta a földből, és azokat kizabálták a galambok. Csak néhány tő eredt meg, azokat gondosan pátyolgattam. Csekélyke, afféle gyerekcsemegének való zöldborsóadag lett. Sok virág lett a bokrocskákon, de ehhez mérten kevés a borsóhüvely, mintha nem porozódtak volna be a virágzatok. Még most is van egy-két virágzó növény, termés nélkül. Az a gyanúm, hogy ezek a még rövidnek mondott tenyészidejű, tehát korai zöldborsók sem elég koraiak ahhoz, hogy őszig, szeptemberig normálisabb adagot teremjenek. Ezért jövőre a Rajnai törpével kísérletezek, annak még egy picivel rövidebb a tenyészideje. Hogy mennyire helye van a másodvetett zöldborsónak a kertben, azt a másodkertszomszéd Marika néni bizonygatja, aki állítja, hogy neki tavalyelőtt a júliusban vetett borsója szebben termett, mint a márciusi vetés. Jövőre bizonyítok!
A harmadik növény a kínai kel. Hatvan napos a tenyészideje papíron, augusztus óta eltelt kilencven nap, még sincsenek kelfejek. Ettől azonban még nem estem búskomorságba, mivel minden héten főzök belőle. Leveles kelként vonult be a praxisba. Mivel jövő héten szántatunk, megkísérlem a szántás előtti napon/órákban a kiemelését, a szántás után a visszaültetést, és ha visszagyökeresedtek, a takarás alatti átteleltetést. Szóval bevált a termesztése, de nem könyv szerint.
A cékla nem hozott hatalmas, csak kisközepes gumókat, átlagos terméssel, erről nincs is több mondanivalóm.
Az érdekességet a sárgarépa rejtette. Az Amszterdami fajtát ajánlották, amit sorjelző funkciójú lollo biondával vegyesen vetettem el. A kelés vontatott volt, a répazöldek a szomszédos ágyásokhoz képest kis csünevészek maradtak, elkároltam a sárgarépa-másodvetést. Ehhez képest tegnapelőtt – amikor használható veteménymaradványok (itt éppen most: saláta: a köztesnek ültetett lollo bionda) után turkáltam, mint a második szomszéd későre kelt, sárga pelyhes kiskacsái – feltűnt, hogy a földből egész komoly répácskák látszanak ki. Ásót ide, és gyorsan kiderült: rekordtermést nem produkáltak a répák, ezeket homokba eltenni nem érdemes, de ha levakarom őket, aztán lefagyasztom, pár kiló párolni való, főzéskor hamar előkapható karottával leszek gazdagabb.
Az említett és megvett karfiolvetőmagot elrejtettem, hogy Nyunyi ne játsszon vele, a múlt héten találtam meg az alatt a nagy műanyag kosár alatt, amelyben a kredencben a teásdobozok vannak. Szóval jövőre, no comment… (Még örülhetek is, hogy négy hónap után meglett. Tavalyelőtt úgy sikerült karácsony előtt eldugnom Nyunyinak egy ajándékot, hogy idén a neve napjára lett meg, július végére… Volt, hogy úgy eldugtam meglepinek szánt gyerekruhát, hogy mire megtaláltam, kinőtte.)
A csemegekukorica olyan negyven centit el is ért, utána szépen elsárgult. Közé ezzel egyidőben ültettem keleti ölesbabot, ami Hédinél tavalyelőtt másodvetésként ültetve pazarul termett. Az ugyanígy megsárgult, kár volt vele kezdeni. Érthetetlen, a szomszéd kertben két hete szedték le az utolsó vetés csemegekukoricát. Jövőre újra.
Hetedjére említettem az uborkát. Ez elég gyengén kelt, de amikor a főágyás tönkrement, ezen még mindig volt termés. Eltennivaló mennyiség nem lett; igaz, nem is volt már rá szükség. A fagyasztóba, salátának, szendvicsbe azonban megbízhatóan hozta a hosszúkás-tüskés zöld hengerkéket.
A salátákon nincs mit regélni, sikerültek. Egyedül a jégsaláta nem fejlődött úgy ki, mint tavasszal, de oda se neki. A lollo biondát hónapokig ettük, az utóbbi két hétben a Téli vajfej is növesztett apró, klasszikus kinézetű fejeket. Erre a salátafajtára még nagy feladat vár: nem elég őszig hajtania, át is kell telelnie! Három ágyásba palántáztam szét a növényeket tesóm kertjében, megerősödtek. Télre takarni fogom, megvan már hozzá a szép piros neccháló. A háló alá szórok majd valami fűrészport, komposztot, avart vagy hasonlót, hogy meleg és puha is legyen.
Érdekes, hogy nyáron a lollo rosso és az endívia elszórta a magjait, ennek okán így őszre ezek is hoztak apró fejeket. Az endíviából többet növendék korban kihalványítottam, hogy ne legyen olyan keserű: madzaggal összekötöttem a külső leveleit. Ezzel csak azt értem el, hogy ehető, huzatmentes kéglije lett számos meztelencsigának csescemőkortól a tizenöt centis szörnyekig, mert mind behúzódott az endíviafejekbe. Amelyben meg nem volt csiga, csak egy kicsivel lett kevésbé keserű, úgyhogy ezt a növényt ejtem a termesztésből.
A Matador, az áttelelő spenót tuti sikersztori, két családot ellát a három sor, és át is telel. Tavaly először Hédi ültetett ilyet, gyönyörű volt tavasszal. Ezt is fel kell készíteni a teleltetésre, bár állítólag enyhe teleken is terem különösebb extrapátyolgatás nélkül.
A hónapos retekből hét tasakkal vetettem el, most is van belőle, kétszer akkora, mint tavasszal, ízes, nem csípős, bolharágásnak nyoma sincs rajta.
Amivel viszont csúfosan bebuktam, az a zöldhagyma. Gondoltam, mi az nekem, én már olyan tuti vagyok, hogy ha ránézek, attól is hajt. Pongyolán behajigáltam az ágyásba, földet rá, kezicsókolom, közben a szomszéddal fennhangon politizáltunk (már megkezdődött akkor az önkormánzati választási kampány). És a hagyma bosszút állt, biztos nem tetszett neki az, akire a szomszéd nénivel egyetemben szavaztunk, mert nem hajtott ki. Egy-két szálacska snidlingvastagságban, bátortalanul, szakadár módon előtört, de a nagy többség csendben rohadozott – és rohadozik most is – a kert ugarában a gyomszárak közt. Kár volt ezzel is kezdeni, amikor pár sorral odébb csuklóvastag pórészárak kelletik magukat.
Amit meg kifelejtettem, az az adventi és a leveles kel. Ezek is kihajtottak, bár már illene nagyobbnak lenniük, a levelest már rég szednünk kellene. De nem erőltetem, átsoroltam őket az áttelelő kategóriába (végül is az Adventi úgyis az), mert ezt is tudják.
Így sikerültek a msodvetések. Ezek egy része teleltetni ültetett, de ezeket nem keverem ide, majd márciusban beszámolok, hogy zajlott az ő telük. Ha átgondolom, azt mondhatom: érdemes volt ezzel foglalkozni, a belefektetett munka legnagyobbrészt megtérült. Az ápolásuk sem volt már olyan megerőltető, mert ősszel a gazok fejlődése nem olyan erőteljes, a hűvösebb, csapadékosabb nyárvégi-őszi időben nem kell annyit kínlódni az öntözéssel sem. Így másodjára vetve bátran ajánlhatom a biztonságra törekvőknek a retket, salátát, kínai kelt, uborkát, vajbabot, spenótot. A kalandot és kockázatot kedvelők pedig borsóval, csemegekukoricával, sárgarépával kísérletezhetnek Érdemes tehát ezzel foglalatoskodni, kár is, ha a föld júliustól parlagon gazosodik; több a munka, de a jutalmunk se marad el: a sokkal több termés, túl a „hivatalos” szezonon!

Atombunker, avagy nem függünk a gáztól

Szemetek, szokások

Szezonvég: takarítás, telepítés

Szent András (November ) Hava

1.) Míg el nem fagy, a’ Gazdaszszony az egész veteményes kertet felásassa. Ennek kettő a’ haszna: egyik az, hogy a’ föld megpuhúl, és meghizik; a’ másik pedig az, hogy tavaszszal, mihelyt legkissebb jó napok szolgálnak, puhán fel lehet ujjra ásni.
2.) Az elkészített fonószereket elől kel szedni, és elrendelni, ki fog fonni szála lent, virágoskendert, magvast, szöszt, és kitsoda tsepüt ’s a’ t.
3.) Ha maga a’ Gazdaszszony nem érkezik: a’ Fonók közé kel rendelni egy első fonót, a’ki a’ többieknek mind serény, mind jó munkájokra vigyázzon.
4.) A’ gyermekek és nevendékekkel kukoritzát kel estvénként morzsortatni, ’s ha ebbe bele unnak, vagy már eleget morzsoltak, tollat fosztatni ’s a’ t.
5.) A’ Gazdát arra kel emlékeztetni, hogy a’ maga tselédjeit a’ kertnek trágyázására fordítsa: kivált a’ Spárgát, és Sáfrányt felűlről bé kel trágyával teríttetni, és, tavaszszal felszedvén, más ágynak kövérítésére vinni.
6.) A’ Béresek faragjanak sütőlapátokat, Szénvonókat, Sulykokat; tsináljanak hizlaló kotrotzokat, kössenek szakasztóvékákat, és fonjanak borító, ’s méhkasokat, törjenek hajdinát és kölest; vágjanak szetskát, ’s őröljenek sót. ’s a’ t.
7.) Ezen Hónap elején már a’ marha istállóját helyre kel igazíttatni, kitisztítani, és a’ marhák teleltetésére elkészítteteni.
8.) A’ fűtést nagyon könnyebbíti az, ha a’ Gazdaszszony az abronts faradékot, és egyéb forgátsot egész nyáron meggyüjtötte; de ha ebben mód nemvólt, a’ szolga legények most kötözzenek szalmából, nádból gyújtani való tsóvákat, tsátéból mosogató tsutakokat, és pemeteket. ’s a’ t..
9.) Mihelyt olly ködös napok járnak, hogy a’ pórékon függő dohány megereszkedik, azt a’ tselédekkel esténként kelletik simíttatni, tsomóba köttetni, és bálokra rakatni.
10.)A’ sertések ezen, ’s a’ jövő hónapban szoktak malaczozni; tehát a’ Gazdaszszony a’ felesleg valót koppaszsza meg, és füstölje fel.
11.) A’ Sertések a’ hidláson mennél közelébb vannak a’ meghízáshoz, annál kényesebbek, és megkivánják a’ Gazdaszszonynak maga szemét; azértis szükséges száraz álmot vettetni alájok, a’ hidlást kitisztittatni, a’ Vállut minden étetés előtt kitakarítani is friss sósvizzel itatni hetenként.
12.) A’ kotrotzokban hizó Ludakra, rétzékre, Kappanokra és Pókákra nézve a’ tisztaságot, rendes eledelt, és tsendességet gondossan meg kel tartani.
13.)A’ téli gyümőlts a’ pintzékben illyenkor leginkább romolván, a’ rothadtat ki kel válogattatni.
14.)Az éléskamra ha nedves meleg, a’ zsizsik, és egyéb férgek majd mindjárt elszaporodnak: azért is a’ Lisztet a’ ládákban megkeverni, a’ fözeléket megrostálni, a’ száraztésztát, és gyümőltsöt kiszellőztetni, a’ penészt mindenről letisztítani, a’ port lesepreni, szemetet kivettetni, és a’ béfőzötteket, vajat, sajtot, zsirt, mézet, szappant, keményítőt ’s a’ t. megvizsgálni, el nem lehet mulatni. Ha a’ sajt megtalál keményedni, azt igy kel ismét megfrisselni: t.i. végy salétromot, és azt tűzön megpuffasztván, ereszd fel fejér borral, és főzd együtt mind addig, míg a’ Salétrom megtsendesedik. Ekkor veddle a’ tűzről, és engedd meghidegűlni. Továbbá márts bele egy tiszta ruhát, és ezzel gombolyítsd be a’ sajtot, ’s tedd le a’ pintzébe. Huszonnégy óra múlva hozd fel, és a’ ruhát levévén, ismét megáztatva terítsd a’ sajtra, a’ melly ettől jó izű, és ismét puha leszsz.
15.)A’ Fonóktól Szombaton estve minden héten számon kel kérni a’ fonalat, és meg nem engedni, hogy eggyiknek fonása a’ másikéval öszvekeveredjék. Errenézve a’ motólákat, és tsörlő karikákat számmal is meg kel jegyezni, és igy e’ szerint magokkal megitéltetni, mellyik font szebbet, és többet.
16.) Ha nyárban tsigás kertjében nem nevelt a’ Gazdaszszony tsigákat, tehát még most télre valót eleget lehet a’ gyermekekkel, míg hó nints, a’ mogyoróbokrok, és sövények, ’s garádják alatt szedetni. Ugyan most kel vizáról is rendelést tenni, és a’ böjti napokra bépátzolni.
17.) A’ savanyú káposztával, míg meg nem érik, legtöbb bajja van a’ Gazdaszszonynak: mert a’ sós víz hol a’ hordón eszi ki magát, hol felűl folyki,hol pedig a hidegség miatt épen nem akar érni, ha elenben igen meleg a’ kamara: hamar ellágyúl ’s a’t. Erre nézve reá gyakor szem kivántatik, és tisztaság.
18.)Ezen hónapban a’ tyúkokat jobbatskán kel tartani, és a’kik a friss tojást kedvellik, a’ tojókat trágyával kirakott ólakban tartják. Igy hamarább elkezdik a’ tojást, ha meleg helyen legelnek, kivált pedig a’ Jértzék, ha az Ősz hoszszú, kint is tojnak.
19.)Mihelyt egy két orsó fonál készen van, azt mindjárt le kel matólálni, hogy a’ nyál ne egye.

Nos, ezek a Magyar Házi Gazdaszszony november havi jótanácsai. Kicsit csapongóak a feladatokat felsoroló pontok, sorrendjük nem éppen úgy követi egymást, ahogy a modern kor logikája iskolás-szerűen követelné, viszont sok megfontolásra érdemes dolog olvasható bennük!

Hát először is: a veteményes kert felásatása… Ez még várat magára, most ásogatjuk csak fel a zöldségeket. Illetve anyuci ásogat, én meg idegbecsípődés miatt napi két injekcióban részesülök, hátba. Ha ásogatnék, asszem már járni se tudnék. Elképzelni se tudom, hogy ha annak idején a Magyar Házi Gazdaszszony isiászt meg ideggyulladást kapott, hogyan ásott, tömte a kacsákat, stb… Nekem is minden bajom van tőle, pedig a modern kor agyongépesített világának gyermeke vagyok. (Különben kész röhej az Amatőr kerti napló két kertésze: egyikük se látja már a lábafejét: egyik a nagy hasától, a másik meg attól, hogy már a lefelé nézéstől is ordít… Szegény répák hanyagolva vannak!)
A ganéról a gazduram elvileg gondoskodott, bár még a kukoricakórót nem vitték el a kertből, Az, aki megígérte, hogy elviszi a kórót, állítólag még vet valahol, s ha azzal végzett, akkor fog jönni a maradványokért.
Hát igen, a 8. pontban a fűtésről említett tennivaló is esedékes, olybá, hogy a meglévő hat erdei köbméter vegyes fa mellé vettünk még öt köbméter kőrist. Bizonytalankodtunk mi, az elkényeztetett gázfűtéshez szokottak: vajon ennyi fa elég lesz erre a télre? Erre a fuvaros kacarászva felvilágosított: három évre is… A hasogatás során keletkezett kéregdarabokat, forgácsot már a nyár folyamán összesöprögettük, zsákba szedegettük, ez a gyújtós, ehhez jön még a kukoricacsutka, a rózsaszín gyújtókocka, a megyei napilap, a teszkós újság meg a háztartási papírszemét. Úgyhogy fűthetünk. A keletkező fahamut meg szépen hordjuk a kertbe, illetve az egyik melléképület mellett van a földben egy építkezésből megmaradt lik, abba is töltögetünk. A fűrészport viszont nem pocsékoljuk a fűtéshez, az kincs: rózsáknak, hideget rosszul tűrő szabadföldi növényeknek melegítő takarója lesz a télen a tövek körül. Meg a lefagyott járdák csúszástalanításához is kell, nem irtja ki a gyepet, nem teszi tönkre a járdát, cipőt, mint az útsó. (Más dolog, hogy behordódik a lakásba, de azon lehet segíteni.)
Hát hízó ludaink már nincsenek, de amikor kicsik voltuk, mamáék rendszeresen tömtek kacsát. A kacsák októberig a szabadban voltak, még kis betonmedencéjük is volt az udvarban, aztán az ősz derekán elkezdték tömni őket, hogy a Márton-napi búcsún legyen sült kacsa. Sokszor végignéztem, hogy mama hogy áztatja be a kukoricát egy kis kék lavórba, erjeszti meg a tömésre (tudjátok: az alkohol növeli a májat!), azt is, hogyan tömte meg a kacsát, és húzta le kézzel a gigájába a kukoricaszemeket. Sose láttam olyat, hogy a kacsának a légcsövébe ment volna a kukoricaszem. Amikor meg levágták őket (nem a nyakuknál, mint a csibékét, hanem a tarkójuknál), mindig lestük, mekkora a májuk, meg mennyi kacsazsírra számíthatunk. Aztán belaktunk a sült vérből (hat éve nem ettem!). A sült kacsát meg a kacsalevest azonban rendíthetetlenül utálom ma is.
A tojó tikjaink már nem termelnek annyit, mint amíg melegebb volt az idő, de még nem kellett őket téli táplálékra állítani (ez nálunk télben nagyobb mennyiségű takarmányt jelent bőségesebb adag kukoricákkal, ilyenkor az övék az összes moslék, száraz kenyeret is kapnak, és hetente háromszor legelhetnek, ha nincs hó), most nagy adag búza, kevesebb kukorica, tök és a kertben még zöldellő potlohó káposzták adják a takarmányt. Így is tojnak azért, keveset, de hatalmasakat.
A tsigás kertben gondolom régen böjti ételnek való csigákat nevelgettek. Nem vinne rá a lélek, hogy ilyet csináljak… A vizáról való rendeléstétel olvastán meg elfogott a szomorúság: a Szigetköz vizái hajdan ország-világ előtt híresek voltak, de ez már sajnos a múlté. A Dunából való eltűnésük szomorú története itt olvasható el. Manapság programok indultak az újratelepítésre, de ezeknek a sikeréhez rengeteg fetételnek kell teljesülnie a vízszennyezés kiküszöbölésén kezdődően az esztelen halászat beszüntetésén át a hallépcsők építéséig. Reméljük sikerül visszatelepíteni véglegesen ezt a hatalmas halat a Dunába.
A spejzmustrát kár cifrázni, minden magyar Gazdaszszony, aki már annyit dolgozott azon, hogy a hideg téli napokra válogatott finomságokkal legyen teli a kamrája, azokat nem hagyja pocsékra, hanem mindig átnézi őket: minden rendben van-e velük!
Mindezek a tennivalók már a közelgő telet jelzik. Viszont annak, aki ebből a sok okosságból a számára használhatókat végrehajtja, nem jelenthetnek gondot a hideg napok: hiszen így a lakás meleg, a kamra teli! Kell-e ennél több a télre?

November küszöbén…

Magvak jövőre

Aki kertet mond, az magot is mond! Hiába van ásónk-kapánk, meg földünk és kapáló jó szándékuknk, ha nincs mivel bevetni a földet. Vetőmagjaink első és legfontosabb forrása – természetesen - a vetőmagbolt, de csomó kerti növény van, amelyet saját szedésű magból nevelünk újra évről-évre. Minek is? Gyakran olyan sok kell belőlük, hogy anyagi csőd lenne mindet a vetőmagboltban beszerezni. Ennek tipikus példája a török bab. Ezt díszbabként lehet megvenni, szemenként, 100 Ft/tasak áron… Mi meg a kukorica közé kapásból két kilót vetünk el. Kéne vagy száz csomag bolti mag ehhez. Sokkal takarékosabb valamennyi babot meghagyni magnak. Idén azonban majdnem gond lett. A hűvös-esős nyárvég nem érlelte szárazra a babhüvelyeket. Tömegnyi bab van, de mind kifejtő minőség, alig van pár száraz termés, ami beérett, magnak való. Amik megfelelőek, gondosan szárogatjuk egy dobozban a kazánházban. Kiszáradás után kifejtjük, és valami moly-és zsizsikmentes száraz- hűvös helyen vészeli át a „cucc” a telet. Kényes a babvetőmag; képes a héja alatt úgy megpenészedni benne a csíra a helytelen tárolás miatt, hogy kívülről a szemen semmi se látszik. Csak vetés után három héttel ámuldozik a honpógár az ágyás szélén: miért nem kelt még ki ez a büdös bab? Hát mert rohadt volt belülről. A második szomszéd néni esküszik, hogy a vetőmagnak szánt szárazbabot le lehet fagyasztani, a mínusz tizennyócban nem penészedik, a zsizsik megdöglik, és a kelés se romlik. Hát, szerintem ez túl szép, hogy igaz legyen.
A Juliskababot szintén házilag szedett magból ültettük, de őszre egyetlen szem se érett be szárazra. Van még tavalyról maradék vetőmag, remélem csíraképes lesz jövőre is, ha már idén nem tudtunk szedni. (Eszerint igen.)
Amiből még rettenetes adag vetőmagot szedünk: az két virág: az őszirózsa és a legényfogó. Ebből is vagy harminc-harminc tasak volna csak elég, ha boltban vennénk… Több turnusban vetjük, több hatalmas sorba, pláne az őszirózsát. Nem szokásom, hogy az őszirózsa esetén a legszebb színű, dupla stb. növényeket megjelöljem, és csak arról szedjek magot később. Egy ideig babráltam ezzel, aztán eluntam: mindig úgy jött ki, hogy kb. az egyharmada dupla lila, egyhatoda szimpla rózsaszín, egyharmada dupla fehér, a többi dupla rózsaszín. Érdekes, hogy másodkertszomszéd néni egy időben a fehérekre „hegyezett” mindig csak a fehér őszirózsákról szedett magot, abból nevelte ki a virágokat. A színes őszirózsák lassan kikoptak, de a fehér tövek valahogy elhitványodtak,, olyan kis csünevész, szabálytalan virágokat neveltek. Tavasszal adott a magból, de olyan gyengén kelt, hogy júliusban feltépkedtük az akkor még csak palánta nagyságú növényeket, annyira nem mentek semmire.
A legényfogó-magokat tavaly én is megválogattam: a pirosakból, sárgákból, narancsszínből, fehérből szedtem magot, nem a rózsaszínekből- ebből volt ugyanis a legtöbb. A nagy „fajtanemesítésnek” legalább annyi rózsaszín virág lett a vége, mint tavaly, legfeljebb egy-két darabbal több piros volt köztük. Egy különleges szín azonban feltűnt, amit sose láttam: ez piros-sárga csíkos. Na, erről aztán az összes létező magot leszedtem.