Decembervégi meglepetés

Azt hiszem, a Jóisten azoknak, akik madáretetésbe kezdenek, életükhöz soron kívüli boldogságot juttat. (Gondoljunk csak Mammka, 3 Grácia vagy Birdman blogjaira! Soraikból csak úgy sugárzik a természet adta öröm, a körülöttük levő eleven világ szeretete. Öröm olvasni a bejegyzéseiket.)

A tíz nappal korábban erős havazással érkező hidegek nekem is hoztak egy gyönyörű ajándékot a munkahelyemen kitett etetőre. Az egyik havas napon a munkaidő előtti etetőtöltést akartam megejteni. Előző éjjel erősen havazott, igen hideg volt. Épp az öltözőszekrényemből szedegettem elő a szotyisedényt (szerintem nincs még egy ekkora hülye, aki a munkahelyi öltözőszekrényében madáreledelt tart egy üzemen kívüli virágtartóban), de még előtte kipislogtam a személyzeti ablakán, ahonnan pont az etetőre látni. A hó még akkor is szállingózott, és a sűrű fehérségben valami még fehérebb motoszkált a hóban a földön, végül meglepetésemre felszállt az etetőre. Egy őszapó volt. Kicsi vendégemről az alábbiakat olvashattam Schmidt Egon Madárlexikonjában:

Őszapó (Aegithalos caudatus). Apró termetű, de feltűnően hosszú farkú madár, rövid kid csőrrel, hossza 14 cm. Feje vagy tiszta fehér vagy a szemkörnyéktől széles széles fekete sáv húzódik a fültájék felé. Háta és farcsíkja fekete, válltollai rózsaszínnel árnyalt borvörösek. Torka, begye és melle fehér, hasán és oldalain több-kevesebb borvörös vagy rózsaszínes árnyalattal. Evezői barnásfeketék, hosszú farka lépcsőzetes, az egyes tollak feketék, a szélsők fehér foltokkal. Hím és tojó hasonló színezetű, a fiatalok homloka, pofái és a nyak oldalai barnásfeketék, felsőtestük feketésbarna vállaik barnák, a szélső faroktollak fekete mintázata kevéssé kiterjedt. A hímek éneke halk, jelentéktelen. Veszély esetén, például ha valaki a fészeknél jár vagy karvaly közeledik, finom „siririririri” trillát hallatnak. A legészakibb tájaktól eltekintve egész Európában fészkelő madár, hazánkban is gyakori, a dús aljnövényzetű ligetes erdőkben, feketefenyő telepítések közelében, parkokban, folyóárterek erdeiben, galagonyával, vadrózsával és más bokrokkal benőtt domboldalakon, nagyobb, erdőhöz közeli kertekben mindenütt megtaláljuk. Állandó madár, a költések befejeztével a családok többnyire együtt járják az erdőt és a bokrokat. Gyakran több család is összeverődik.
A párok már ezekben a téli csapatokban kialakulnak és amikor az idő általában február második felében megenyhül, az addig összetartó madarak párokra szakadoznak. A hím több fészekhelyet is mutat párjának, közülük a tojó választ. E tekintetben az őszapó rendkívül sokoldalú. A szakadékos partoldal gyökerei között éppen úgy megtelepszik, mint magas fák koronaszintjében, galagonyabokor sűrű ágai vagy fenyőfák lecsüngő gallyai között, esetleg valamelyik fatörzs villájában. A pár közösen építi művészi fészkét. Rendszerint egyszerre érkeznek építőanyaggal a csőrükben, és míg az egyik dolgozik, a másik türelmesen várakozik egy közeli ágon, közben halk cserregő kapcsolattartó hangokat hallat. A fészek hosszúkás zacskó alakú, felül zárt, csak szűk bejárónyílás van rajta, főként mohából, pókszövedékből, zuzmóból, növényi szálakból, háncs-és papírdarabkákból áll. A bejárónyílásba rendszerint „ajtót” , néhány tollat (többnyire fácántollat) építenek be, hogy a hűvös hajnalokon védjék a tojásokat és a fiókákat. A fészek külső falát zuzmódarabkák teszik szinte láthatatlanná, belsejét rengeteg tollal bélelik puhára. Az őszapó fészkében a környék szinte valamennyi madara képviselve van. Számoltak már egyetlen fészekben 2000-3000 tollat, kezdve a széncinke sárga mellényétől a vörösbegy piros tollacskáin át egészen a zöld küllő névadó zöld vagy a fácánkakas tarka pihéjéig. Ha a pár valahol széttépett madárra bukkan, rendszeresen odajárnak tollat gyűjteni, ilyenkor a fészek csaknem azonos pihékkel van tele. Kedvező időjárás esetén márciusban kezdenek építeni, de a munkát havazás vagy eső miatt gyakran félbeszakítják és néha csak egy hét múlva folytatják vagy teljesen új fészekbe kezdenek. Szelíd madarak, közelről lehet figyelni őket, amint néha akkora tollal érkeznek a fészkes bokorra, hogy alig látszanak ki mögüle. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy nem tanácsos közel menni az őszapó fészekhez, mert a mindenre figyelő szajkók és szarkák is felfedezik és később szétszaggatva a művészi alkotmányt, kiiszzák a tojásokat vagy elhordják a fiókákat. A fészek építése egyébként 3-4 hétig tart, pótköltés esetén azonban sokkal gyorsabban, 5-10 nap alatt is elkészülhetnek. Az áprilisban lerakott, 9-11, sárgásfehér alapon finoman pettyezett tojás méretei 14x11 mm. A tojó egyedül kotlik, párja eteti. Ha mégis elhagyja a fészket, oldalt kunkorodó farkáról könnyű felismerni. A fészekben ugyanis a madár hosszú farka nem fér el, kénytelen behajlítva tartani. A fiókák 12-13 nap alatt kelnek ki. A tojó az első napokban melengeti őket, később már mindkét szülő etet. Ilyenkor is párosan járnak, együtt érkeznek és távoznak. Ha olyan pár téved a közelbe, amely nemrég veszítette el fiókáit és még friss benne az etetési ösztön, a kicsinyek kérő hangjait hallva nyomban csatlakoznak a szülőkhöz és hordani kezdik az eleséget. A fiatal őszapók 18-19 napos korukban repülnek ki, a fészekbe többé nem térnek vissza, szüleikkel a környéken kóborolnak. Nagyon sok őszapó fészek pusztul el, főként a szajkó és a szarka okoznak nagy károkat a költésekben. Hazánkban védett.


Kismadárkámmal szintén úgy voltam, mint annak idején a citromsármánnyal: azt hittem, hogy ha mindig az erdőben kószálnék, akkor láthatnék csak esetleg egyet, Uram bocsá’ kettőt, erre az orrom elé jön! Rendben, hogy ennek az etetőnek a kihelyezésével eddig általam közelről még nem látott madárfélék megjelenésére számítottam a közeli folyó és park miatt, de ez több volt, mint gyönyörűség. Azóta csak egyszer láttam egyedül, a következő, szintén igen havas-hideg napon, utána már nem jelentkezett. Talán a hideg idetéríti majd újra; gyanítom, tanyája a folyó túloldalán levő parkban van, ennivalót keresgélni repülte át a vizet, így talált a környékbeli kopár kertekből hozzám. Nincsen a szeménél fekete csík, olyan, mint egy puha pihés hógolyó, hosszú farokkal.

Mintha egy képes mesekönyvből került volna elő, édes, törékeny játékszerként. Nagyon szép. Várom újbóli jelentkezését.
(Érdemes volt itt elkezdeni etetni, sok új érdekességet hozott nekem ez az etető, pedig nincs valami sok időm lesni. Közelről láthattam olyan madárkákat, meg életük olyan viselt dolgait, amit eddig még soha… de nem lövöm le előre a dolgokat, inkább apránként megírom majd!)

Az év utolsó hetében…

….itt az ideje, hogy a kertről is írjak még valamit. November óta sok mindenről volt itt szó, csak éppen a kertről nem, így már nagyon esedékes a dolog. Érdemi újdonság nincs, november utolsó, még enyhe napjaiban sikerült megszántatni a kertet a rohamtempós kertletakarítás után. Akkor még akartam írni az őszi talajmunkákról egy posztot, de a másnapra megérkező erőteljes fagy és sűrű havazás miatt okafogyott lett a mélységig átfagyott föld műveléséről elmélkedni. Majd tavasszal… Így csak a telelő zöldségek állapotáról írok pár szót.
A hirtelen jött hó-hideg-zúzmara miatt a póré és a kínai kel viiszaültetésére nem volt lehetőségem, ezért a nagy földkolonccal felásott és a kerítés tövén felhalmozva maradt növényekre kukoricaszárból szerkesztettem valamiféle takarást. A célnak ez is megfelelt, úgy tűnik, mivel kétszer is volt éjszakánként mínusz 14 fok, de nem tapasztaltam a takarás alól behordott zöldségek lottyadtra olvadását: kétszer is főztem frankfurti levest, egyszer meg kelfőzeléket a kinn tartott zöldségből, az állaga nem volt rosszabb, mint november elején. (Bár mirelit csigát így is találtam benne…) Hédi kertjében a teleltetésre vetett zöldségek aránylag jól megvannak, pedig a fűrészporból és necczsákból szerkesztett takarást itt is hiányosan sikerült megcsinálnom. Az áttelelésre kiültetett leveles kel olyan megfagyott-forma. A téli saláta megvan a hó alatt, egypár levélkét szedtem róla dísznek a karácsonyi vacsora táljaira. A spenóton is vannak friss levélkék, de nem mertem tépkedni róla, mert félek, hogy megárt neki. Az őszi mák is olyan kifagyottnak tűnik, de ki tudja?
Azt hittem, hogy az erős fagyok rögtön kinyírják a hiányosan takart ültetvényt, de szerencsére valószínűleg a vastag hóréteg megvédte a növényeket. Remélem, hogy a mai és tegnapi hómentes, de erősen fagyos éjek nem ártottak meg nekik. Egyvalamitől féltem őket, ez a nyúlrágás. Hédiék kertje a „prérire” megy ki, sokszor éhükben bemerészkednek a nyulak a kertbe, s volt, hogy úgy körberágták téli éhes kínjukban a fákat, hogy tavasszal alig bírtak kihajtani. Ha a háncsot ízesek találják, a tél alatt hajtó zöld levelek hogy is ne smakkolnának nekik! Talán a hálóval fedett részeket nem támadják le, de a szabadon maradt ágyásokban van féltenivalóm. Elvileg az jó, ha kutyagumit dobálunk az ágyások közé, attól az érzékeny szimatú nyúl berezel és iszkol. Azonban ha rossz helyre rakom a Vaki-kakit, és tesóm belelép, miközben a komposztra viszi a konyhai ramatyot, számíthatok fejlevágásra, de legalábbis cipőtalpról való kutyasz@rpucolásra. A varjak is szép számmal turkásznak a kertben, csak nem cibálják fel a veteményt! Az utolsó enyhe napokban a kis cejgli nagyságú petrezselymekből készítettünk zöldjéért petrezselyemiskolát, abban szépen van petrezselyemzöld. Más újdonság nincs, minden csendes, de már elmélkedek a jövő évi kertkialakításon. Hiszen hat hét múlva már lassan indul a magvetésszezon, és vele együtt élesben az új kerti év!

Megint off

Hányszor lefixáltuk már tesómmal, hogy a blogunk nem mászhat el a gasztro irányába, de egypárszor mégiscsak elcsúsztunk efelé. Dehátugyibár az ember azért termelget-ültetget, hogy legyen jóféle kajája...Most is erre korcsolyázok… A gyümölcssajtokról lesz szó.
Azért is sántít ez a poszt, mert nem most lenne aktuális a téma, hanem a befőzések idején. Azt is tudom viszont, hogy néhány olvasónk ipari mennyiségben befőzött gyümölcsöket, illetve házi szaloncukrot készített, és elképzelhető, hogy ez, az alább leírt majdnem elfuserált gyümölcssajtkészítési eljárás viszont náluk a jövőben házi szaloncukorgyártási módnak megjárja.
Kitaláltam korábban, hogy karácsonyra a távolabbi rokonok mézet, birsalmasajtot és valamilyen más gyümölcsből való sajtot kapnak meglepetésként. A más gyümölcsből való sajtot almából és valami karakteres ízesítő gyümölcsből gondoltam kivitelezni. Találtam is receptet valamilyen német szakácskönyvben, meg itt is. Így utólag belegondolva szerintem ezeket sose próbálta még ki senki, mert nem sikerült a birsalmasajtnak megfelelő, emberhez méltó állagú gyümölcssajtot készíteni. Pedig úgy gondoltam, hogy a birssajt-készítés után tuti vagyok a témában… Először is beszereztem két kiló szép almát, szeletekre vágott mandulát, cukrot és feketeribizli-lekvárt, mert ezzel gondoltam ízletesebbé tenni. Pont úgy kezdtem el készíteni, mint a birsalmasajtot: a főzés, passzírozás után bőszen pöfögő masszát csak úgy mertem kevergetni, hogy rongyba tekertem a kezem, és pajzsként tartottam magam elé egy jókora bonyhádi zománc fedőt a cukros gyümölcspüré iszapvulkánszerű fortyogó köpeteivel szemben. (Tényleg éppen csak egy serpenyő hiányzott a fejemről, és mehettem volna Kemény Henrik bábszínházába fellépni.) Amikor már kocsonyás-szerű sűrű volt, belekevertem volna a mandulát, ha meg nem ette volna addigra a kiscsajom… Így belső héjától megfosztott diót szórtam bele, úgy raktam a formákba. Mindezt már karácsony előtt jópár héttel megcsináltam, hogy legyen bőven idő kiszáradnia. Aztán egy hete előszedtem az egészet, és elszörnyülködve láttam, hogy az egész gyümölcsös massza nemhogy szilárdult volna, de még pépszerűbb és egészen nyálkás, mászós lett, mintha magához vonzotta volna a levegő páratartalmát. Majdnem szívbajt kaptam, de mentő ötletként a csicsás formákba kiöntött pépet marékkal kitrutyizva, úgy mindenestül darált dióba forgatva gombócokat gyúrtam, amit aztán a fűtőtesteken meg az aszalógépben pár napig szárogattam. 25-én reggelre még egy kicsit puhácskák voltak, de olvasztott tejcsokimikulásba mártás után masszívabb formát kaptak, kapszliba téve egész takaros bonbonkák lettek a bodzaevés utáni madárkaki-állagú gyümölcspépből. Ezek után még én csodálkoztam el a legjobban, amikor dicsérték, hogy jó. Csokibevonatban ez a gyümölcssajt ugyanis olyan volt, mint egy házi-fajta zselés szaloncukor, csak az íze intenzívebb, állaga kicsit más, a színe belül sötétpiros és dióburka van a csoki alatt. Aki házi szaloncukor-gyártásra adja a fejét, szerintem érdemes megpróbálnia, ha erős idegei vannak...
Ja, az arányok: 2 kg alma, 2 kg cukor, 3 hatalmasan púpos evőkanál feketeribizli-dzsem – szerintem ha ez utóbbi mondjuk valami jó pikáns meggydzsemmel, eperlekvárral vagy noszlopi áfonyadzsemmel van pótolva, legalább olyan fincsi. Mivel ezt utólag túl édesnek találtam, egy citrom levét is hozzátettem főzés közben. Kell még közé 10 deka vagdalt, hámozott mandula vagy dió és a ki- (vagy be-?)-golyózáshoz valamennyi darált dió. Ezt az adagot kb 40 deka csokiba mártogattam be gombócoknak, de ez ordas iszonyatos mennyiség, szerintem ennek egyharmada is elég lett volna. (Más dolog, hogy javarészt már elfogyott.) Szóval sikerrel kármentettem, és bár a ragancsos pempő méltatlan sorsán még könnyeket is hullattam, egész tűrhető ajándékot állítottam elő. Talán jövőre házi zselés szaloncukorként újra összeállítom az egészet, a tanulságokat levonva!

Karácsonyi köszöntő

Megérhettük azt az örömet, hogy a blog életének második karácsonya előtt is köszönthessük olvasóinkat. Hédi álma volt az, hogy karácsonykor is legyen valamiféle friss virág, s íme, kívánsága teljesült! Karácsonyig kitartó rózsa nincs, még az amarillisz se nyílik, de a hó alatt, a takaró fűrészporban a butus kis sárga szártalan kankalin kinyitotta a szirmait, hogy a kertészek örömére virágos is legyen a karácsony!Legyen nektek is a karácsony teli az áldott, virágzó béke örömével!

Nekem is...

...madár-ajándékot hozott a hétvége, mint számos madár-rajongó és tápláló kedves olvasónknak. Mint korábban írtam, már a munkahelyemen is etetem a madarakat. Madarat etetni öröm, de itt egy kis kívánságosság is vegyült a lelkesedésbe.
Ez egy egészen más környék, mint otthon a mi kertünk: Lajta-part, szemben a Wittman Antal park. Itt másféle madarak tanyáznak, mint odahaza, ahol a nyílt mezők felől bőviben érkeztek a tengelicek, citromsármányok. Kíváncsi voltam, hogy a város szélén milyen madárkák fogják birtokba venni az etetőt. Reménykedtem, hogy a "Lajtán túlról" (ott a park) nem csak az osztrák sógorok jönnek át féláron daueroltatni, lábat áztatni a termálban, a visszerüket kiirtatni meg vásárolni, hanem érdekesebb látogatókra is számíthatok.Már tavaly tél végén szánakoztam a kismadarakon, akik a puccos házak csicsás vaskerítésein meg a drága csemetékből kinemesített fákon dideregtek, koplaltak kínlódva, mert a sok drága virágra, kerti törpére költő ember közt nem volt senki, aki egy marék maggal kínálta volna őket. Idén a tetttek mezejére léptem: beszereztem a főnöki helyeslő (!) áldást, és jöhettek az etetők. Elég primitív a felszerelés: egy madártejjégkrémes dobozból kreált függő etető, madárkalácsok, és egy nagy, négy térkövön álló járólap a búzának, lágyeleségnek. Mivel az ember - szerencsés esetben - nem tölti minden napját a munkahelyén, olyan étkeztetési megoldást kellett kitalálnom, ami adott esetben nem igényel napi etetőtöltést. Erre a legjobbnak a Madarak a kertben blogban leírt, disznózsíros madárkalács receptje bizonyult, amit nagy darabokban raktam az etetőre,és a kritikus két - három napban (amikor nem tudok friss eleséget kitenni) pótolta a mindennapi friss magkihelyezést. Lágyeleségnek almát raktam ki. Víz is van, és a szomszédban tartott csirkék kinti itatójára is járnak a madárkáim.
Az épület fejre állított "L" alakú, és az "L" rövidebbik szára meg a szomszéd telke közt van egy zsebkendőnyi hely, ahol egy óriási ezüstfenyő meg két öreg tuja áll, ide helyeztem el a kis svédasztalt. Jónak bizonyult, mert a macska nemigen jár erre, a hó meg nehezebben lepi be a kaját az örökzöldek sűrűjében. Már az etetés első napjaiban mézes boldogság töltött el a etetőre tóduló seregecske láttán. Első vendégeim vörösbegyek, szén-és kékcinkék lettek. (Ezek az otthoni etetőn csak tavaly január végén jelentek meg). Hamarosan jöttek a rigók, verebek is a rejtett kis csárdára.

Tegnap délután azonban egy színes kis madár is odacsapódott az etetőre. Hamar a madarat! Mi ez? Mi ez?

Csuszka volt! Nagy örömmel fényképeztem a havazásban az ablakon keresztül, és hazaérve felütöttem az általam annyira kedvelt Schmidt Egon Madárlexikonját, ahol eszt olvashattam:

"Csuszka

(Sitta europaea)
Hosszú, erős csőrű, rövid farkú madár, hossza 14 cm. A hím fejtetője, háta és szárnyfedői kékesszürkék, szemén át fekete sáv húzódik, torka fehér, alsóteste rozsdássárga, oldalai élénk vörösbarnák. A hasonló színű alsó farkfedőkön fehér foltok vannak. A tojó és a fiatalok színei halványabbak. A hím már a tél folyamán felhangzó éneke hangos „vi-vi-vi-vi”, és ugyancsak hangos trilla, a kapcsolattartó hang sűrűn ismételt „tvet-tvet-tvet”.Európában csak az északi tájakról és a Brit-szigetek egy részéről hiányzik, hazánkban a fátlan alföldi területeket kivéve mindenütt megtaláljuk. Élőhelye az öreg állományú lombos és elegyes erdő, parkok, arborétumok, öreg fákkal is tarkált városi kertek és a folyóárterek erdei. Állandó madár, a párok egész évben együtt maradnak, és télen is revírjeikben láthatók. A párok az időjárástól függően már február második felében, március elején vizsgálják a revír területén levő odúkat, hogy kiválasszák közülük a leginkább megfelelőt. Az odú nyílását a tojó a közelben gyűjtött agyagos sárral, szükségből trágyával körbetapasztja, leszűkíti. Az anyagot kb. másfél gramm súlyú adagokban hordja és több százszor is fordul, mire a munkával elkészül.
A sározás gyorsan kőkeményre szárad és a meghagyott 32-33 mm átmérőjű nyílás kizárja a madár egyik legfőbb fészekkonkurrensét, a nála jóval nagyobb seregélyt. Amíg a tojó dolgozik, a hím a közeli fákon énekel. A csuszka párok elfoglalják a mesterséges fészekodúkat is, de azok nyílását is körültapasztják. A tulajdonképpeni fészek száraz falevelekből, fakéreg darabkákból áll, amelyeket a madár bejárónyíláson t egyszerűen beejt az odúba, és középen forgolódva igyekszik egyfajta csészét kialakítani. A március végén, április elején lerakott 6-9, fehér alapon rozsdavörös és szürke foltokkal mintázott tojás mérete 20x15 mm. A tojó egyedül kotlik, a fiókák 14-18 nap alatt kelnek ki. Amíg ül, a hím néha eteti. Nem bújik be az üregbe, hanem a bejárónyílásnál kapaszkodó párjának kívülről adja be az eleséget. A fiatalok 23-26 napos korukban hagyják el az odút, nyomban tudnak a kérgen mozogni és repülni is. A családi kötelékek a kirepülést követő 8-12. napon felbomlanak, de a fiatalok még hosszabb ideig a közelben maradnak.
A csuszka szinte mindig a fák törzsén és vastag ágain látható, a hazai madarak közül az egyetlen, amelyik nem csak felfelé, de fejjel lefelé is képes mozogni a kérgen. Keresgél a törzsön, de a koronában, a vékonyabb ágakon is. Tápláléka a tavaszi és nyári időszakban ízeltlábúakból áll, ezeket a törzs és az ágak repedéseiből, a kéreg alól gyűjti. Erős csőrével felfeszíti a kérget, vagy harkályok módjára kopácsol. Gyakran száll a földreis, parkokban rendszeresen megfigyelhetjük az utakon vagy a fák alatt keresgélő csuszkát. Ősszel és télen sok magot fogyaszt. A téli etetőről gyűjtött napraforgót a közelben fakéreg mögé, épületek zugaiba, faodúba rejti. Egyszerre több napraforgómagot is tud szállítani a csőrében. Az etetőt az a pár látogatja, amelynek a revírjébe esik. Ha az etető a határterületen van, állandó villongásoknak lehetünk szemtanúi. A csuszka egyike legérdekesebb életmódú madarainknak. Hazánkban védett."

Bearanyozta a szombatot! Ezzel máris teljesült egy titkos kívánságom az etetéssel kapcsolatban: hogy csak képről ismert madárkákat láthassak!Az én kis csuszkám egyedül jött, nem párban, bár lehet, hogy az csak késik. Nem bátortalan, simán félrelöki a verekedős rigónőt, úgy falatozik. Örömömre a járólapról meg az etetőnek csúfolt fedeles dobozból is eszik, és gyakran jön.

Remélem, minél hamarabb újra láthatom, és magával hozza madár-társait is! Mindegyikőjüket szívesen látom vendégül.

Egy kis meglepetés olvasóinknak

Az általunk olvasott blogokban mindenki ezerrel készül a karácsonyra, és ez jó lehetőség arra, hogy ötleteket gyűjtsünk. Mi is készülődünk, az idei sláger nálunk a házilag nyomtatott családi naptár, kompromittáló fotókkal:-), személyre szabottan. Ehhez találtunk tesómmal a neten egy ingyenes naptárkészítő programot, ami letölthető innen:

http://www.ingyenprogram.net/naptar-keszites-tkexe-calendar-ingyen-program.html

Otthoni naptár témában újszülöttek vagyunk, nekünk ez a vicc még új. Olyannyira, hogy Ágival nagyon sokat nevettünk+bénáztunk a közös "alkotás" során, úgyhogy bátorkodom ajánlani, hátha valaki számára hasznos vagy kellemes ez az ötlet. Tesztelésképpen összeállítottunk egy szolid verziót szigetközi természetfotókkal, amit ehhez a bejegyzéshez mellékelek. (Katt a képekre a nagy méretért.) Használjátok egészséggel. 

Balsikerű madáretetés

Hamar megjött idén a hideg, és én az annyira tervezett madáretetéssel még kábé sehogy sem voltam. Csak álmodoztam… Álmodoztam, hogy a szerény USB lapból készült és a dobozetető mellé egy gyönyörű, kőrisből készült etetőt fogunk Lacival ketten összehozni. Megálmodtam, hogy amikor hozzák majd a kőrisrönköket – a téli tüzelőt –, abból két gyönyörű korongot vágatok: egyet etetőaljnak, egyet tetőnek. Az oldalak míves, rusztikus ívű ágakból lesznek, és diófapáccal lesz megszínezve. Csavart meg diófapácot vettem is, de akkor jött a derékfájás, az injekciók és egyebek, mire észbe kaptam, már hasábokban állt a tűzifa, nem tudtam egy darab karikát se szeletni a rönkökből a csodaetetőhöz… Aztán megjött a hideg is. Várni továb nem lehetett, így hátizsák vállra, vetőmagboltba el, öt kiló szotyi szatyorba, plusz nyolc cinkegolyó. A szotyit a szokott módon bekevertem a búzával meg lenmaggal, és a nagyobb etető elkészültéig a kicsiből meg a dobozból etettem a kicsiket. Jöttek is szépen a madarak. Kifigyelni nem volt időm, hogy mifélék, csak a rajzásukat láttam. Aztán hamarosan szerkesztettem egy kétliteres palackból és két műanyag tányérból egy fedett, tálas jóönetető félét. Jöttek a madárkák, fogyott a mag rendesen. De még hogy! A végén már gyanús volt, hogy mennyi eleséget megettek. A cinkegolyók is eltűntek a fáról. Gyanakodni kezdtem: itt nemcsak a cinegék kosztolnak, de valaki más is. És tátva maradt a szám, amikor kiderült, ki az.
Ő az; Zsömi kutyánk.

Zsömi Roxinak, öreg kutyánknak a fia. Tizenöt kilós zsemlyeszínű kutyakamasz. Húsvét napján jött világra, öt kölyök-testvérével együtt. A tesói gazdára leltek, de ő ittmaradt a nyakunkon. Igazi sedrebodri kamasz, jeleskedik a lábtörlő nyuvasztása, a szárítóról a ruhák letépkedése és hasonló hasznos dolgok terén. Amúgy nagyon értelmes, és mivel nem támadós, nem kell megkötni sem. (Bezzeg az anyja, az igazi gatyaszaggató!) Piros szívecskés nyakörvben parádézik az udvaron.
Zsömi a kamaszokra jellemző farkasétvággyal rendelkezik, kutya mivolta ellenére: magyarul mindent megesz, ami kajagyanús. Felfalási reperoárjában szerencsére eddig még a tyúkok nem szerepeltek – azok elverik –, de egy időben rendszeresen megette a patisszonokat. A kazánházba mindig beszökött kutakodni, ott tartjuk a kutyaeleséget. Kukázott is már, ennek okán volt, hogy suttyomban megette azt a papírzacskót, amiben kakaóscsigát vettem. És most a madáretető tartalmát is. Az volt a gond, hogy az etetőket túl alacsonyra raktam, és a hó is lenyomta az ágakat. A lehajló ágakkal együtt leszállt a madáretető is. Zsömi látta,hogy jönnek és esznek a kismadarak, az etetőtől nem messze levő utánfutóba beugrott, és a függő etetőt addig rángatta, amíg ki nem dőlt, aztán a tartalmát megette. Utána a másik, nagyobb önetetőt vette kezelésbe: azt a lelógó madzagjánál fogva letépte, kizabálta, végül szét is rágta. A bolti faggyú cinkegolyók szolgáltak desszert gyanánt, ezeket a zöld csomagolóhálójukkal együtt ette meg. Jó gyomor mindent bevesz… Így nem lett se etető, se madár, se kaja. Szorút is Zsömi rendesen!

Így ma reggel egy méterrel magasabbra emeltem az etetőt ( a másik helyett újat kell csinálnom, mert azt teljesen szétcincálta). Cinkegolyó helyett most házi, zsíros madárkalács van. Amikor kiraktam, Zsömi jelentőségteljes pillantásokkal kísérgetett, biztosan nagyon szimpatikus illatú neki a madárcsemege. Lehet hogy azt hitte, hogy amikor elpucolok, majd lebűvészkedi az almafáról. De most már hiába ugrál: két és fél méter magasan vannak a fán a madárkalácsok.

Emiatt a madárforgalom a kertben még csekély, a bolond kutya elriasztotta őket. Kell egy kis idő, mire visszaszoknak, de menni fog, mert az eperfán ott tanyázik a zöldikecsapat, a fűzfán meg a cinegék. Hamar visszajönnek, remélem.Várom őket.
Mivel azonban én AZONNAL madarakat akartam, a munkahelyemen is elkezdtem madarat eteni – főnöki áldással. Itt a felszerelés primitívebb: fagyisdobozból szerkesztett furkó etető, járólapból és téglából összetákolt kaszni a lágyeleségnek meg cinkegolyók, madárkalácsok. És az állhatatosság elnyerte jutalmát: az első nap madarai:

Kékcinege:

Vörösbegy magában:
Vörösbegy és széncinke:Itt elképzelhető, hogy más madárfajok jelennek meg. Otthon azok a madarak ténykedtek, amik a mezők felől jöttek: citromsármányok, tengelicek, pintyőkék. Ott a házak ritkásabbak, nagy nyílt terek vannak, kevesebb fával. Itt sűrűbben állnak a házak, de sok az öreg fa, és közel a Lajta meg az egyetemi park, onnan is várok madár - látogatókat. Van a szomszédban egy ökörszem, seregnyi kékcinege, kenderike, és lehet, hogy őszapó is akad? Tavaly azt is láttam. Ez egy kicsit másabb közeg, vérmes kíváncsisággal várom majd az újonnan megjelenőket.

Hogy készül a Magyar Házi Gazdaszszony a karácsonyra?

Karátsony (December) Hava

1.) Ezen Hónapban mind azon munkák egész szorgalommal tovább is folytattatnak, a’mellyek a mult Hónapban végre nem hajtathattak, u.m. a’ fonás, Dohány-simítás, baromfiak, és sertések hizlalása, pálinka égetés, tolfosztás, gyümőltsválogatás, s. a’ t.
2.) Mentől több a’ tüzelés illyenkor annál nagyobb kéméllés, és tüzrevaló vigyázás, ’s kémények tisztítása kivántatik.
3.) A’ tikokról a’ múlt Hónapban is megjegyzettem, hogy jobb tartás, kakas, és meleges szobák nélkűl nem tojnak. Erre nzve a1 Gazdaszszonyok e’részben se fösvények, se restek nem lehetnek. A’ kendermagtól hamarább kezdenek tojni, és a’ tojások is nagyobbak; de ha azok egyszer elkezdenek tojni szükebben lehet őket táplálni.
4.) Már most több féle égett borai lévén a’ Gazdaszszonynak készen, itélje meg, mi kel a’ maga házi-szükségére, és mit adhat el pénzen, és kinek? úgy-e’ a mint van, vagy pedig Rozsolisnak tsinálva? a’ mit a legjobbnak tapasztal, azt tselekedje.
5.) A’ korán ellő tehenek, a’ jobb tartást megkivánják; azért is ha azt akarjuk, hogy meg ne tsaponjanak, ’s borjaik is erősebbek légyenek; jobb eledelt szükség nekik adni, és a’ fejősökkel együtt étetni.
6.) Tamás, (néha Miklós) napja tallyán eljő a’ Disznó – ölés ideje. Erre nézve ahoz a’ Gazdaszszony előre elkészül, sót őrlet, füstölni gyalog-fenyő bokrokat hozat, tekenőket és dézsákat megáztat, kitisztíttat, hurka, és kolbász töltőket elkészít, petzkeket faragtat, majoránnát, czitromot, fokhagymát, borsot töret, tisztittat. Igy mindeneket előre elkészitvén a’ sertéseket leöleti, feltisztíttatja, kiáztatja, besózza, megmázsálja, és a’ zsirt kiolvasztja ’s a’ t.
7.) A’ Szent Innepek elközelitvén, elegendő füteni, és főzni való fát kel a’ szolgákkal apróztatni, a’ fejér tselédek pedig meszeljék ki a’ tűzpadot, mossák ki ruhájokat, és az edényeket tisztogassák meg. Tudom, hogy a’ pallat se marad mosatlan.


Hát, most is tanulhatunk a Nagyváthy Szabó Jánostól; decemberben már nem ad annyi munkát a Gazdaszszonyoknak.
A 2.) ponthoz igazodóan a fűtési módokat már veséztük, a kéménycuciztatás ma kötelező, a "tüzrevaló vigyázás" meg szénmonoxidmérő felszereltetlésében is megnyilvánulhat... A fűteni való fát Laci már egy hónapja aprogatja, szárogatja olyanformán, hogy ne a szabad ég alatt, hanem fedett helyen gyűljön, és a kazánházban jól ki tudjon száradni föltüzelés előtt.
Na, a tikok a 3. pontban... Ebben a hidegben jobb tartást, kukoricát, napi kétszer meleg vizet, búzát, kenyeret, ebédmaradékot, moslékot kapnak, és egy-két tojást azért mindennap pottyintanak a hideg dacára. Szegények összebújva alszanak éjjel a bő alomban. A jobb tartás és a melegesebb kely elég ahhoz, hogy tojjanak. Laci pár éve váltig erősködött, hogy kakas is kéne nekik, mert akkor még jobban tojnának. Szerzett is hát egyet, afféle "kis ember nagy bottal" kategóriásat. Ez egy apró, szép tarka, de igen agresszív kakas volt, csípett, mint a veszedelem, és búbolta a tyúkokat is rendesen. Azonban csak nem lett több tojás! A kakas szépen kihízott, már röpülni is tudott, a tyúkok meg elkezdtek senyvedni. Ez a háremkirály ugyanis hat tyúk helyett zabált, a Jolánoknak alig maradt valami. Szerelmi hevületében letépkedte mind a tizenöt tyúk hátáról a tollat, ami pláne télen egy kicsit huzatos. Már nemegyszer fentem a köszörűkövön a kést a torkának, hiába. Egyszer azonban a pohár betelt. Kakasunk kiszállt a tyúkudvar kerítésén, és pont találkozott anyucival, aki valahova indult épp. Csinosan fel volt öltözve: szoknya, harisnya - az elegáns cipő helyett erre a körre még kerti csoszogó, a kezében metszőolló, hogy ajándékba virágot vágjon. A kis kakas ennek láttán bedühödött, anyuci mögé szállt, és tiszta erőből belecsípett a lábába, pontosabban a szép, minőségi, olasz harisnyanadrágba, ettől mindjárt tenyérnyi lyuk lett rajta. Ezzel a kakaska aláírta a halálos ítéletét. De nem tudtuk végrehajtani, mert mindig meglógott a kezeink közül. Végül csalétekkel csíptük el. A levese valami kiváló volt... A tyúkok a kakas rémuralma után hamar helyrejöttek, kitollasodtak, s újból tojni kezdtek. Ennyit a kakas tojásserkentő mivoltáról.
A Disznó ölésről nincs mit mondanom: közhely, hogy disznót csak annak éri meg tartani, aki saját maga termeli meg hozzá a takarményt. Aki veszi, az csak veszteséget vesz a nyakába. Régen nekünk is voltak konnektorjaink, de mostanság már bele nem vágnék a hizlalásba.
Hát, a karácsony előtti nagytakarításnak már a gondolatától is ráz a hideg, még jó, hogy nemrég festettem ki a hálószobát, akkor pazarul nagytakarítottam. Kedves a "Tudom, hogy a' pallat se marad mosatlan" mondat...
A karácsonyi készülődés korszerű titkos és generális haditervei máshol is előkerülnek, itt olvashatóak az ötletek!

Doró és az egérundor

Hozzánk is megérkezett a tél, szombaton először csak  kétcentis hűhó-műhó formájában, majd vasárnap éjszaka rendesen, húszcentis lepellel takarva be a könyéket. Már múlt hét szerda körül sejtettem, hogy nagy változásra számíthatunk  az időjárásban. A kutya-macska ilyenkor végtelen mennyiségű kaját meg tud enni. Biztos így van nálatok is. A mi drágaegyetlennélkülözhetetlen Doró cicánk a múlt héten minden ajtónyitáskor betrappolt a lakásba - én csesztem el ennyire, ugyanis finom falatokkal szoktam kicsalogatni, erre úgy rákondicionálta magát, mint a Pavlov-kutya a csengőszóra. Nem is volt ez túl nagy gond, mert a hideg elől két egér is beköltözött a lakásba (fújj, hogy utálom őket), méghozzá a kanapé alá. Fekszel és zörögnek a résen beszórt cukorpapírokkal meg gurigáznak a cerkákkal. Rémálom. Jó, legyen bent a macska. Szagol, kerüli a kanapét, kerüli az egész lakást. Egyszer csak kikéretőzik a garázsba. Menj csak, cica. Majd a Jani kienged, ha a délutános meló után hazajön, vagy ha elunod, bekéretőzöl és kimehetsz egy finom falat kíséretében.. Hátha a garázsban is van egered.

Jani jött haza éjjel, a macska nem kéretőzött sehová, valahol a munkásruhákon alhatott. Reggel bekunyerálta magát a lakásba, de most nem kellett neki semmilyen finom falat, rongyolt a teraszajtóhoz, irány kifelé. Pisi, kaki? A hasa nagy, dagadt. Ügyes cica, biztos sok egeret fogott.

Délelőtt épp szakértettük a kocsi kötelező biztosítását a számítógépnél, amikor a lakás közepén pózolt az egyik EGÉR, szemezett a kanapéval, hogy jusson be alá. Fogom a macskát, becipelem, iszonyat dagadt. Jani kinyitja a kanapét, macska betuszk. Macska tolat ki, nem kell az egér. Ezt még eljátssza kétszer. Mi baja van? Egérundor? Mérgezett egeret evett? Valami trauma miatt nem megy a vadászösztön? Máskor fél perce volt  hátra a beszökött egereknek, most meg rájuk sem néz. Kidobtam a cicát, legalább repülni tanuljon. Délután aztán valamiért lementem a garázsba, és megfejtettem a titkát. Megtalált egy kilós rúd kutyaszalámit, és azon a bent töltött éjszakán valahogy kicsomagolta és az egészet bebombázta. Ennyit az egérundorról. 

Gondoltam, megmázsálom a macskát, de a konyhamérleg kiakadna, a fürdőszobai pedig a macska mérettartományában nem mér pontosan. Doró becsületére legyen mondva, másnap elkapta a nagyobbik egeret. A kisebbik még bent lehet, csapdát tettünk le neki  kanapé alá.

Mérlegen a másodvetések

Most, hogy lassanként a tél felé döcögünk, és hamarosan szántatjuk a kertet, célszerű számvetést csinálni: érdemes volt-e a másodvetésekkel dolgozni? Itt is mindenféle veteményt kipróbáltam, szükséges tehát, hogy a tapasztalataimról – képek nélkül, mert a kártnyaolvasóm eltűnt -beszámoljak. (Képekkel, ígérem, a jövő héten egészítem ki. A történetet görgessük vissza az Átváltozás avagy másodvetés élesben című posztig: itt írtam le, mit vetettem újra.
Növényenként.
Elsőként említettem a zöld hüvelyű vajbabot. Ez – a másodjára vetett sárga hüvelyű vajbabbal együtt kiválóan termett, pedig az undorító, sz@rdarabszerű meztelencsigák a fejlődő növények leveleit úgy lerágták egy darabon, hogy csak a pucér szárak ágaskodtak ki a földből, mire észrevettem a kártételt. Az utolsó hüvelyeket a fagyok előtt egypár nappal szedtük le. A vajbabféle nyár derekától való termesztése nálunk évek óta sikeres, eredményesbb, mint a tavaszi. A szeptemberi esők és a mérsékelt meleg a baboknak nagyon jó, jobb, mint a nyári hőség.
A második a zöldborsó. Volt még otthon Kelvedon csodája, ezt ültettem el. A vetőmagboltban adtak még egy általam soha nem hallott fajtájú zöldborsót (azt hiszem, Karlos volt a neve), ez is a földbe került. A Kelvedon elég hamar kikelt, a másikkal pórul jártam, mert a vetés után jött egy brutális , háromnaposesős periódus, ami a csírázó szemeket kicsapkodta a földből, és azokat kizabálták a galambok. Csak néhány tő eredt meg, azokat gondosan pátyolgattam. Csekélyke, afféle gyerekcsemegének való zöldborsóadag lett. Sok virág lett a bokrocskákon, de ehhez mérten kevés a borsóhüvely, mintha nem porozódtak volna be a virágzatok. Még most is van egy-két virágzó növény, termés nélkül. Az a gyanúm, hogy ezek a még rövidnek mondott tenyészidejű, tehát korai zöldborsók sem elég koraiak ahhoz, hogy őszig, szeptemberig normálisabb adagot teremjenek. Ezért jövőre a Rajnai törpével kísérletezek, annak még egy picivel rövidebb a tenyészideje. Hogy mennyire helye van a másodvetett zöldborsónak a kertben, azt a másodkertszomszéd Marika néni bizonygatja, aki állítja, hogy neki tavalyelőtt a júliusban vetett borsója szebben termett, mint a márciusi vetés. Jövőre bizonyítok!
A harmadik növény a kínai kel. Hatvan napos a tenyészideje papíron, augusztus óta eltelt kilencven nap, még sincsenek kelfejek. Ettől azonban még nem estem búskomorságba, mivel minden héten főzök belőle. Leveles kelként vonult be a praxisba. Mivel jövő héten szántatunk, megkísérlem a szántás előtti napon/órákban a kiemelését, a szántás után a visszaültetést, és ha visszagyökeresedtek, a takarás alatti átteleltetést. Szóval bevált a termesztése, de nem könyv szerint.
A cékla nem hozott hatalmas, csak kisközepes gumókat, átlagos terméssel, erről nincs is több mondanivalóm.
Az érdekességet a sárgarépa rejtette. Az Amszterdami fajtát ajánlották, amit sorjelző funkciójú lollo biondával vegyesen vetettem el. A kelés vontatott volt, a répazöldek a szomszédos ágyásokhoz képest kis csünevészek maradtak, elkároltam a sárgarépa-másodvetést. Ehhez képest tegnapelőtt – amikor használható veteménymaradványok (itt éppen most: saláta: a köztesnek ültetett lollo bionda) után turkáltam, mint a második szomszéd későre kelt, sárga pelyhes kiskacsái – feltűnt, hogy a földből egész komoly répácskák látszanak ki. Ásót ide, és gyorsan kiderült: rekordtermést nem produkáltak a répák, ezeket homokba eltenni nem érdemes, de ha levakarom őket, aztán lefagyasztom, pár kiló párolni való, főzéskor hamar előkapható karottával leszek gazdagabb.
Az említett és megvett karfiolvetőmagot elrejtettem, hogy Nyunyi ne játsszon vele, a múlt héten találtam meg az alatt a nagy műanyag kosár alatt, amelyben a kredencben a teásdobozok vannak. Szóval jövőre, no comment… (Még örülhetek is, hogy négy hónap után meglett. Tavalyelőtt úgy sikerült karácsony előtt eldugnom Nyunyinak egy ajándékot, hogy idén a neve napjára lett meg, július végére… Volt, hogy úgy eldugtam meglepinek szánt gyerekruhát, hogy mire megtaláltam, kinőtte.)
A csemegekukorica olyan negyven centit el is ért, utána szépen elsárgult. Közé ezzel egyidőben ültettem keleti ölesbabot, ami Hédinél tavalyelőtt másodvetésként ültetve pazarul termett. Az ugyanígy megsárgult, kár volt vele kezdeni. Érthetetlen, a szomszéd kertben két hete szedték le az utolsó vetés csemegekukoricát. Jövőre újra.
Hetedjére említettem az uborkát. Ez elég gyengén kelt, de amikor a főágyás tönkrement, ezen még mindig volt termés. Eltennivaló mennyiség nem lett; igaz, nem is volt már rá szükség. A fagyasztóba, salátának, szendvicsbe azonban megbízhatóan hozta a hosszúkás-tüskés zöld hengerkéket.
A salátákon nincs mit regélni, sikerültek. Egyedül a jégsaláta nem fejlődött úgy ki, mint tavasszal, de oda se neki. A lollo biondát hónapokig ettük, az utóbbi két hétben a Téli vajfej is növesztett apró, klasszikus kinézetű fejeket. Erre a salátafajtára még nagy feladat vár: nem elég őszig hajtania, át is kell telelnie! Három ágyásba palántáztam szét a növényeket tesóm kertjében, megerősödtek. Télre takarni fogom, megvan már hozzá a szép piros neccháló. A háló alá szórok majd valami fűrészport, komposztot, avart vagy hasonlót, hogy meleg és puha is legyen.
Érdekes, hogy nyáron a lollo rosso és az endívia elszórta a magjait, ennek okán így őszre ezek is hoztak apró fejeket. Az endíviából többet növendék korban kihalványítottam, hogy ne legyen olyan keserű: madzaggal összekötöttem a külső leveleit. Ezzel csak azt értem el, hogy ehető, huzatmentes kéglije lett számos meztelencsigának csescemőkortól a tizenöt centis szörnyekig, mert mind behúzódott az endíviafejekbe. Amelyben meg nem volt csiga, csak egy kicsivel lett kevésbé keserű, úgyhogy ezt a növényt ejtem a termesztésből.
A Matador, az áttelelő spenót tuti sikersztori, két családot ellát a három sor, és át is telel. Tavaly először Hédi ültetett ilyet, gyönyörű volt tavasszal. Ezt is fel kell készíteni a teleltetésre, bár állítólag enyhe teleken is terem különösebb extrapátyolgatás nélkül.
A hónapos retekből hét tasakkal vetettem el, most is van belőle, kétszer akkora, mint tavasszal, ízes, nem csípős, bolharágásnak nyoma sincs rajta.
Amivel viszont csúfosan bebuktam, az a zöldhagyma. Gondoltam, mi az nekem, én már olyan tuti vagyok, hogy ha ránézek, attól is hajt. Pongyolán behajigáltam az ágyásba, földet rá, kezicsókolom, közben a szomszéddal fennhangon politizáltunk (már megkezdődött akkor az önkormánzati választási kampány). És a hagyma bosszút állt, biztos nem tetszett neki az, akire a szomszéd nénivel egyetemben szavaztunk, mert nem hajtott ki. Egy-két szálacska snidlingvastagságban, bátortalanul, szakadár módon előtört, de a nagy többség csendben rohadozott – és rohadozik most is – a kert ugarában a gyomszárak közt. Kár volt ezzel is kezdeni, amikor pár sorral odébb csuklóvastag pórészárak kelletik magukat.
Amit meg kifelejtettem, az az adventi és a leveles kel. Ezek is kihajtottak, bár már illene nagyobbnak lenniük, a levelest már rég szednünk kellene. De nem erőltetem, átsoroltam őket az áttelelő kategóriába (végül is az Adventi úgyis az), mert ezt is tudják.
Így sikerültek a msodvetések. Ezek egy része teleltetni ültetett, de ezeket nem keverem ide, majd márciusban beszámolok, hogy zajlott az ő telük. Ha átgondolom, azt mondhatom: érdemes volt ezzel foglalkozni, a belefektetett munka legnagyobbrészt megtérült. Az ápolásuk sem volt már olyan megerőltető, mert ősszel a gazok fejlődése nem olyan erőteljes, a hűvösebb, csapadékosabb nyárvégi-őszi időben nem kell annyit kínlódni az öntözéssel sem. Így másodjára vetve bátran ajánlhatom a biztonságra törekvőknek a retket, salátát, kínai kelt, uborkát, vajbabot, spenótot. A kalandot és kockázatot kedvelők pedig borsóval, csemegekukoricával, sárgarépával kísérletezhetnek Érdemes tehát ezzel foglalatoskodni, kár is, ha a föld júliustól parlagon gazosodik; több a munka, de a jutalmunk se marad el: a sokkal több termés, túl a „hivatalos” szezonon!

Atombunker, avagy nem függünk a gáztól

Ha már ilyen jól belejöttem az írásba, a szemétkezelésről eszembe jutott egy másik téma, a fűtés és az energiatakarékosság. Öt-hat éve, az építkezéskor nézegettük a napkollektoros meg hőszivattyús passzívházak leírásait, de sajnos ezek messze meghaladták az anyagi lehetőségeinket - ma is meghaladnák. Voltak a fúrt kút miatt speciális nehézségeink is és a hőszivattyúk áramfogyasztását akkor túl soknak találtuk. Amit az adott lehetőségek között megtehettünk, az a ház ár-érték arányban jónak mondható szigetelése, korszerű kémény választása és a minőségi ablakok beépítése volt.
Van gázkazánunk, de gagyi és egyszerű. Az első évben többé-kevésbé ezt használtuk, aztán fizettünk, mint a katonatiszt, mivel mi nem vagyunk abban a körben, akinek ártámogatás jár. Ez volt az a dolog, ami miatt a saját eszünket vettük használatba a számlák csökkentése érdekében. A fatüzelés pont harmadannyiba kerül, mint a gáz, a Szigetközben mindig kapható elérhető áron tűzifa. Ami egy kicst áldozat, az a felfűrészeltetés és a hasogatás - időt és fizikai munkát igényel, ugyanakkor ingyen erőnléti edzés. A tűzifa kevesebbe kerül, mint a pellet és nem kell speciális kazán sem hozzá. A "sima" kandallós kazán előnye, hogy a fán kívül sok minden , például a háztartási hulladék egy része is elég benne.

Három éve lakunk a házunkban, de már az első évben beépítettünk egy fatüzelésű kandallót. Ez az étkező-konyha-nappali fűtését jól megoldotta, de a szobák és a fürdő a gázos fűtőkörön maradt, és hiába ügyeltünk a gázfogyasztásra, még mindig túl sokba került. Idén nyáron a lakáskassza felhasználásával belevágtunk egy olyan fűtéskorszerűsítésbe, ami lehetővé tette, hogy a gázkazánt csak melegvíz készítésére használjuk, tehát a gázszámla egészen szolid. (Biztos előbb-utóbb megjelenik a gázóraleolvasó ember, aztán jön a dörgedelem, hogy túl keveset fogyasztunk, vajon buherásztuk-e a gázórát, satöbbi..)

Az első lépés a tűztér tetejének cseréje volt, az új szerelvényben vízcsövek haladnak, ez adja a radiátoros  és padlófűtéses fűtőkör melegét. 

A keletkező meleg víz egy nagy tartályba jut, amelynek szigetelése nem engedi kihűlni a vizet.

Azután mindenféle bonyolult kütyü gondoskodik arról, hogy oda jusson a meleg víz, ahová kell: este a szobákba meg a fürdőbe, délelőtt a maradék meleg víz a padlóba, a nappali-étkező-konyha fűtésére. Ennek megtervezésében és kivitelezésében egy tapasztalt épületgépész volt a segítségünkre. 

Késő délután gyújtunk be, 10-15 kg fa eltüzelésével kellemesen be tudjuk fűteni a nappalis-kétszobás házat. A rendszert a fűtési szezon kezdete óta teszteljük, egyelőre nagyon jól bevált. Kíváncsi leszek, hogyan szuperál az igazán hideg, téli napokon. Gondolom, több fával.

A rendszernek egy hátránya azért van: a hamuzás és a fa bekészítése miatt  több por, piszok jut be a házba, mint egyébként, tehát gyakrabban kell takarítani. Ezt az ellensúlyozza, hogy Jani allergiája miatt csak kevés a szőnyegünk, tehát egy gyors felmosással elég jól formába hozható a ház. Szóval a fűtéshez a gépészet már megvan, a jövő zenéje pedig a szépészet, a kandalló leburkolása.

Szemetek, szokások

Tartok attól, hogy ez a bejegyzés nem kicsit lesz szájbarágós és unalmas, de fontosnak tartom megírni. Amikor még rissz-rossz, 25 m2-es albérletekben laktunk, ahol a lakbérben benne volt a rezsi, abban meg benne volt a kukadíj, abszolút nem érdekelt ez a téma. Amikor a saját házunkba költöztünk, az újságok és katalógusok nézegetése közben rácsodálkoztam egy konyhapultba építhető szelektív hulladékgyűjtőre a horrorisztikus  ára miatt. Az ötlet nagyon tetszett, de valami olcsóbb megvalósítási lehetőséget akartam kitalálni, amit aztán az élet megoldott.

Gyermekkoromban nálunk nem volt kuka, a hulladék kérdését otthon kellett megoldani, a komposztálás magunkkal hozott gyakorlat volt. Az éghető szemetet eltüzeltük. Aztán ahogy a nyolcvanas években egyre több termék volt kapható, egyre fejlettebb csomagolásban. A jólét növekedett, a szemét kezdte elborítani a vidéket, szükségszerű volt a kommunális hulladékszállítás, kezelés megoldása - falura is kijött minden hétfőn reggel a kukásautó. Kényelmes megoldás, nem kell gondolkodni, csak kidobni. Ennek ellenére - biztos emlékeztek rá - minden erdő alja tele volt a kukában el nem férő szeméttel: sitt, autógumik, rissz-rossz bútorok, satöbbi. Ebben napjainkra azért már látok némi javulást. Az embereknek a turizmus miatt fontos lett a rendezettség, némiképp igényesebbek lettek a környezetükre. Az önkormányzatok évente megszervezik a lomtalanítást, a lomok kezelése munkát ad sokaknak. A háztartási hulladék mennyisége ennek ellenére egyre növekedik, ám ezek jó része újrahasznosítható, ha külön gyűjtjük. 

Nehéz dió a házi hulladékkezelés és hasznosítás. Van, akinek ez önmagával való harcot jelent, hiszen a bejáratott, kényelmes szokásokon változtatni kell, az egyszerűt kell bonyolultra váltani. Másik nehézség, hogy helyet és eszközöket igényel. Kis lakásokban ez bizony fejtörést okoz, de garázzsal vagy melléképülettel rendelkező házakban egyszerűbben megvalósítható. Számunkra ez a téma egyre fontosabbá vált, utánanéztünk a lehetőségeknek. Egy dolog az elmélet, a gyakorlati megvalósítás nálunk a szokások lassú átalakulásán keresztül valósult meg.Lehet, hogy kicsit beteg ötlet a kukákat fotózni, de talán néhány embernek ötletet adhat.

Kezdjük a papírral. Két papíros kukánk van, a "bentibe" a konyhai és irodai jellegű papírhulladék, a zsebkendők, kis dobozok és WC-papír gurigák kerülnek. Ez azért hasznos, mert fával fűtünk, a papírszemét gyújtósnak remek, villámgyorsan begyullad. Az egyéb célokra használhatatlan, formátlan kartondobozok is a kazánban végzik. A formásakat elrakjuk a fészerpolc tetejére, jó ha van kéznél néhány nagyobb karton. A legroskatagabbak a tűzben végzik.

A "kinti" papírgyűjtőbe megy a sok reklámújság. Télen ez is gyújtós, a teszkós ég a legjobban, mert olcsó papírra nyomják. A nyári adagot megkapják az iskolai papírgyűjtésben szorgoskodó gyerekek, vagy szelektív kukába visszük.

A dunsztosüveg nagy kincs, kell a befőzéshez, nekünk is, tesóméknak is, anyuéknak is.Vétek lenne kidobni, a garázsban madzagfüles szatyiba vagy erős reklámszatyorba pakoljuk az üreseket, fedelestül. 

A műanyag hulladék kezelésére nálunk nagyon kényelmes megoldás működik: minden hónap utolsó csütörtökén külön kukáskocsi viszi el a csomagolóanyagokat, a postaládába pedig bepakolják a cserezsákot. A felirata a következő: "PET PALACK, MŰANYAG ZACSKÓ, BEVÁSÁRLÓTÁSKA SZELEKTÍV GYŰJTÉSE. KÉRJÜK, A PALACKOKAT ÖSSZETAPOSVA HELYEZZÉK A ZSÁKBA.". Szóval nemcsak a palack, a zacsik is mehetnek a gyűjtőbe.

Az aludobozok újrahasznosítása 20% energiát igényel az újak gyártásához képest, érdemes erre alkalmas zacskót kérni a bevásárlóközpontokban, de lehetőleg válasszunk más csomagolású terméket. Nálunk gyakran be-bekerül a kosárba pár doboz sör, sajnos. Ami ízlik, gyakran csak ilyen változatban kapható.

Ami a kertes házakban nagyon fontos, az a zöldhulladék kezelése és a komposztálás. Tulajdonképpen egy az egyben értékteremtés: a zöldterület füve, a virágszárak, lomb nekünk hasznosul, ez adja a zöldséges "tápját", nem a műtrágya. Nekünk nő a fű, nekünk potyognak a levelek, az ég ajándéka. A különösebb erőfeszítés nélkül önmagát rohasztó komposzt javítja a talajt, növeli a konyhakert termékenységét. A kényelmetlen része a konyhai hulladék kezelése: a zöldségek-gyümölcsök héját, az ételmaradékot hátra kell vinni a hidegben,  kabátot venni, cipőt cserélni az ajtónál, satöbbi. Az vigasztal ilyenkor, hogy a konyhaszekrénybe épített kuka nem büdös, nem rohad be, nem árasztja a bukéját az egész lakásban. A komposzt tök jó az állatoknak: a tetején heverő finomabb falatokért a varjak verekednek, ez jópofa ingyenmozit ad a természetkedvelőknek. Meleget is termel, beletojnak nyáron a gyíkok, ott futkos a kupac környékén a komplett óvoda. Ősszel meg a macska fúr bele fészket, a falevelekben alszik. Nem vettünk műanyag komposztálót, hanem Jani készítette el: az alkalmatosságot: négy darab tetőlécet lefúrt oszlopfúróval a kert sarkába, aztán rászögelte a zsaluzáshoz használt, másra már nem jó görbe deszkákat. 

Az, hogy miben látunk értéket, rajtunk is múlik. Fával fűtjük a lakásunkat és a keletkező fahamut is otthon hasznosítjuk, a felásott kertre és a komposztra hordjuk a naponta keletkező 1-2 kg mennyiséget, véletlenül sem a kukába. Ugyancsak hasznosítjuk a felfűrészelt tűzifa melléktermékeit, a lehulló fakéreg adja a gyújtóst -hónapokig, a fűrészporral a kényes növények fagyvédelmét és a síkos járdák leszórását oldjuk meg.
A melléképület esővize egy hordóba gyűlik, jó kis lágy víz öntözéshez, a ház esőcsatornái is egy föld alatti vízgyűjtőbe futnak össze, ami még csak félig működik, mert szigetelni kell (fúrt kutat nem létesíthetünk a közeli temető miatt).

A háztartási veszélyes hulladékokról

Csincsilla hozzátett egy nagyon jó kommentet a háztartási veszélyes hulladékokról, őszintén szólva nekem sem volt sok ismeretem erről, utólag voltam kénytelen rákeresni a témára. Mi az ami nem kerülhet a közönséges kukába?

Veszélyes hulladékot (akkumulátor, vegyszer és gyógyszermaradványok, festékes doboz, olajos flakon, galvánelemek stb.), komposztálható anyagot és építési törmeléket a konténerekben elhelyezni tilos!

Nyomozni kellett egy kicsit, hogy kiderítsem, ezeket a holmikat hulladékudvarra kell vinni. Ezzel kapcsolatban a helyi műintézménnyel kapcsolatban a következő a tudnivaló: ( Forrás)

Itt bármilyen mennyiségű újrahasznosítható anyag lerakható díjmentesen. Például a külön válogatott papír, fém, üveg, műanyag.
Most jön a lényeg: ide kell, hogy kerüljenek az elektronikai és az olyan veszélyes hulladékok, mint a vegyszerek, elemek, akkumulátorok, izzók, számítógép-alkatrészek, hűtők. Használt háztartási sütőolaj és italos dobozok (Tetra Pack) szintúgy elhelyezhetők itt. A gyógyszermaradványokat a patikák is visszaveszik
A hulladékudvar mellett működik egy másfajta lakossági gyűjtőpont, ahova kivihető a zöld kerti hulladék, építési törmelék, egyéb háztartási lom. Itt 1 m3-ig helyezhető csak el díjmentesen a hulladék, az ezen felüli mennyiségért külön fizetni kell.

A helyszín: Mosonmagyaróváron irány a Barátság utca vége, egyéb helyeken utána kell nézni a pontos címnek. Szégyen-gyalázat, már három éve működik, de ha nem nézek utána, nem tudok róla. 

Nem szerettem volna nagyon okítósan írni, de ez a rutin három év alatt alakult ki és mi hasznosnak találtuk. Más családokban nyilván más a szokás. Várom a Ti véleményeteket, nektek mi hogyan praktikus, mit lehet még otthon, egyszerű eszközökkel megoldani, kialakítani, mit lehetne továbbfejleszteni.
 

Szezonvég: takarítás, telepítés

Nem nagyon emlékszem ilyen időjárásra, amikor is novemberben, annak is a közepén túl egyszerre volt tele a kert virágokkal és termésekkel.  Palócprovence-hoz hasonlóan nálunk is kinn van még az ablakban az összes muskátli, nyarat meghazudtoló pompában. 

A leandereim is a teraszon élvezik a jó időt, de már a fal mellé húzva. Most ébredtem rá, hogy ezek a mediterrán szépségek nem csípik a telken átvonuló északnyugati huzatot, a fal védelmében minden nyári betegségükből meggyógyultak. Jövőre védettebb helyre kell, hogy kerüljenek. 

A tavalyi decemberi virágválaszték idén novemberben is megvan, a plusz a tátikavirágzás. Sok közülük a múlt hétre nyílt ki, mások zöldellnek. Télire kaptak egy kis lombtakarást, hátha áttelelnek. 

Az enyhe, napos november idén igen kellemessé tette a máskor kevésbé szívesen végzett betakarítási és letakarítási munkánkat a konyhakertben. Öröm volt dolgozni: pont könnyen ásható földből szedtük ki a sárgarépát, petrezselymet. Az előbbiből bőséges volt a betakarítandó termés, az utóbbi szóra is alig érdemes, egy részét a földben is hagytuk, hogy legalább petrezselyemzöld legyen. Valami takarást dobunk rá télire, hátha így a lombja megmarad vagy új leveleket is hajt.

A répát megtisztogattuk, a lombját a komposztra szórtuk. Az ép, vastagokat az eresz alá raktuk száradni, a hétvégén kerülnek anyuékhoz a pincébe. A sérültek, féregrágottak vagy nagyon ágas-bogasak egy másik ládában száradnak, ez nálunk marad a garázsban, gyors elhasználásra. Az apraját két estén keresztül pucoltam, majd felaprítva, előfőzve lefagyasztottam - szuper köret lesz csirkehúsokhoz. 

 Hálás zöldség a sárgarépa, alig foglalkoztunk vele, csak tette a dolgát a föld alatt. Hagymával váltva ültettük, aminek egy részét bent felejtettük nyáron a földben. Most megtaláltuk a visszagyökeresedett, kihajtott zöldhagymákat, ez volt a hét meglepetése. Nálunk a répa a kötött földben sokkal erőteljesebb ízű, mint a bolti, nem csupán cukros-édes, ami elrontja a húslevest, úgyhogy nélkülözhetetlen. Az az érdekes, hogy palántázással is remekül termeszthető. Ládába vetettem egy kevés sárga színű sárgarépamagot, amit a nyár elején palántáztam szét öt centire és azóta csak nőtt az esős nyárban szorgosan. Végül ilyen lett:

A kertünkben Ági pipec levélzöldségei és kísérleti palántái növögetnek még. Dicséret és hála érte, a spenót hetente ad egy nagy tálnyi levelet, a Téli vajfej sali fejesedik, a kínai kelek lassan nődögélnek. Tegnap pedig valami áttelelő kelkáposztával palántázta tele estére orv és gerilla módon az épp felásott sárgarépa helyét. Gondolom, erről úgyis beszámol. Van még pár "potlohó" kelbimbó és brokkoli, hatalmas lapukkal, termés nélkül, tyúkeleségnek jók lesznek. Aztán csak az ásás van hátra. 

Jani nekiállt megvalósítani régi tervét, a szőlőlugast. 4x5 méteres alapterületű, gömbölyű rönkökből ácsolt pergolaszerű lugas lesz, a fő tartóoszlopokat már beásta a földbe, közéjük kerültek a jó futós saszla és otelló szőlők. A ház mögötti, fagytól és huzattól védett részre kerül, úgy tervezzük, ez lesz  majd egyszer a pihenős-kiülős nyári  "nappalink". Tavasszal és ősszel a fekvéséből adódóan jó meleg ez a rész, nyáron egy idő múlva a lugas fog kellemes félárnyékot nyújtani - hacsak az időjárás még jobban meg nem bolondul. 

Miután kikértük L  (ingyenreklám megint, hehe) véleményét a régi és modern gyümölcsfajákról,  vettünk egy almafát is a szívünkre hallgatva, egy öntermékeny, vadalma-alanyú Húsvéti rozmaringot. 

Kép innen. A leírás ezt mondja róla: " Régi magyar fajta - kevés permetezéssel is beéri. Érési idő: október közepe. Hazai eredetű. Hazánkban meglehetősen ismert és elterjedt fajta volt. Decembertől júniusig fogyasztható. Gyümölcse középnagy (120-130gr.), kissé megnyúlt, alapszíne zöldessárga, napos oldalon halványpiros pír borítja. Héja vastag, erősen viaszos. Húsa kemény, íze enyhén savanykás. Fája erős növekedésű, előbb feltörő, termőkorban kiszélesedő félgömb alakú koronát nevel. Középkésői termőre fordulás után bőven, de szakaszosan terem. Igénytelen, s a betegségeknek ellenálló, külterjes adottságokra javasolható fajta."

Remélem, beválik a kertünkben. Mindentől távol. a telek közepére ültettük, hadd nőjön nagyra. Gyümölcse íze fűszeres, összetéveszthetetlen. 

Pár apró feladatot még be kell fejeznünk. Kivágtuk a kizárólag lisztharmattermelésben kiváló, nyamvadt egreseket, a helyükbe ribizliket ültetünk. A kert kegyetlenül néz ki, földkupacok mindenhol, az ültetés meg a vakondinvázió miatt. Lombbal betakartuk a szépen helyrejött fügebokrunkat. Szegénykém egyetlen szem termést sem tudott idén beérlelni - egyáltalán volt valakinek idén fügéje? A rózsabokrokat az elvirágzás ritmusában nagyjából visszavagdosom és fűrészpor takarást kapnak a tövükre. A komposztkupac a gyümölcs- és szőlőtelepítés miatt megfogyatkozott, jövőre biztos megint megtelik. A rendteremtés után végül téli nyugalomra térhet a kert s vele együtt mi is. Húzzuk a papucsot...

Szent András (November ) Hava

1.) Míg el nem fagy, a’ Gazdaszszony az egész veteményes kertet felásassa. Ennek kettő a’ haszna: egyik az, hogy a’ föld megpuhúl, és meghizik; a’ másik pedig az, hogy tavaszszal, mihelyt legkissebb jó napok szolgálnak, puhán fel lehet ujjra ásni.
2.) Az elkészített fonószereket elől kel szedni, és elrendelni, ki fog fonni szála lent, virágoskendert, magvast, szöszt, és kitsoda tsepüt ’s a’ t.
3.) Ha maga a’ Gazdaszszony nem érkezik: a’ Fonók közé kel rendelni egy első fonót, a’ki a’ többieknek mind serény, mind jó munkájokra vigyázzon.
4.) A’ gyermekek és nevendékekkel kukoritzát kel estvénként morzsortatni, ’s ha ebbe bele unnak, vagy már eleget morzsoltak, tollat fosztatni ’s a’ t.
5.) A’ Gazdát arra kel emlékeztetni, hogy a’ maga tselédjeit a’ kertnek trágyázására fordítsa: kivált a’ Spárgát, és Sáfrányt felűlről bé kel trágyával teríttetni, és, tavaszszal felszedvén, más ágynak kövérítésére vinni.
6.) A’ Béresek faragjanak sütőlapátokat, Szénvonókat, Sulykokat; tsináljanak hizlaló kotrotzokat, kössenek szakasztóvékákat, és fonjanak borító, ’s méhkasokat, törjenek hajdinát és kölest; vágjanak szetskát, ’s őröljenek sót. ’s a’ t.
7.) Ezen Hónap elején már a’ marha istállóját helyre kel igazíttatni, kitisztítani, és a’ marhák teleltetésére elkészítteteni.
8.) A’ fűtést nagyon könnyebbíti az, ha a’ Gazdaszszony az abronts faradékot, és egyéb forgátsot egész nyáron meggyüjtötte; de ha ebben mód nemvólt, a’ szolga legények most kötözzenek szalmából, nádból gyújtani való tsóvákat, tsátéból mosogató tsutakokat, és pemeteket. ’s a’ t..
9.) Mihelyt olly ködös napok járnak, hogy a’ pórékon függő dohány megereszkedik, azt a’ tselédekkel esténként kelletik simíttatni, tsomóba köttetni, és bálokra rakatni.
10.)A’ sertések ezen, ’s a’ jövő hónapban szoktak malaczozni; tehát a’ Gazdaszszony a’ felesleg valót koppaszsza meg, és füstölje fel.
11.) A’ Sertések a’ hidláson mennél közelébb vannak a’ meghízáshoz, annál kényesebbek, és megkivánják a’ Gazdaszszonynak maga szemét; azértis szükséges száraz álmot vettetni alájok, a’ hidlást kitisztittatni, a’ Vállut minden étetés előtt kitakarítani is friss sósvizzel itatni hetenként.
12.) A’ kotrotzokban hizó Ludakra, rétzékre, Kappanokra és Pókákra nézve a’ tisztaságot, rendes eledelt, és tsendességet gondossan meg kel tartani.
13.)A’ téli gyümőlts a’ pintzékben illyenkor leginkább romolván, a’ rothadtat ki kel válogattatni.
14.)Az éléskamra ha nedves meleg, a’ zsizsik, és egyéb férgek majd mindjárt elszaporodnak: azért is a’ Lisztet a’ ládákban megkeverni, a’ fözeléket megrostálni, a’ száraztésztát, és gyümőltsöt kiszellőztetni, a’ penészt mindenről letisztítani, a’ port lesepreni, szemetet kivettetni, és a’ béfőzötteket, vajat, sajtot, zsirt, mézet, szappant, keményítőt ’s a’ t. megvizsgálni, el nem lehet mulatni. Ha a’ sajt megtalál keményedni, azt igy kel ismét megfrisselni: t.i. végy salétromot, és azt tűzön megpuffasztván, ereszd fel fejér borral, és főzd együtt mind addig, míg a’ Salétrom megtsendesedik. Ekkor veddle a’ tűzről, és engedd meghidegűlni. Továbbá márts bele egy tiszta ruhát, és ezzel gombolyítsd be a’ sajtot, ’s tedd le a’ pintzébe. Huszonnégy óra múlva hozd fel, és a’ ruhát levévén, ismét megáztatva terítsd a’ sajtra, a’ melly ettől jó izű, és ismét puha leszsz.
15.)A’ Fonóktól Szombaton estve minden héten számon kel kérni a’ fonalat, és meg nem engedni, hogy eggyiknek fonása a’ másikéval öszvekeveredjék. Errenézve a’ motólákat, és tsörlő karikákat számmal is meg kel jegyezni, és igy e’ szerint magokkal megitéltetni, mellyik font szebbet, és többet.
16.) Ha nyárban tsigás kertjében nem nevelt a’ Gazdaszszony tsigákat, tehát még most télre valót eleget lehet a’ gyermekekkel, míg hó nints, a’ mogyoróbokrok, és sövények, ’s garádják alatt szedetni. Ugyan most kel vizáról is rendelést tenni, és a’ böjti napokra bépátzolni.
17.) A’ savanyú káposztával, míg meg nem érik, legtöbb bajja van a’ Gazdaszszonynak: mert a’ sós víz hol a’ hordón eszi ki magát, hol felűl folyki,hol pedig a hidegség miatt épen nem akar érni, ha elenben igen meleg a’ kamara: hamar ellágyúl ’s a’t. Erre nézve reá gyakor szem kivántatik, és tisztaság.
18.)Ezen hónapban a’ tyúkokat jobbatskán kel tartani, és a’kik a friss tojást kedvellik, a’ tojókat trágyával kirakott ólakban tartják. Igy hamarább elkezdik a’ tojást, ha meleg helyen legelnek, kivált pedig a’ Jértzék, ha az Ősz hoszszú, kint is tojnak.
19.)Mihelyt egy két orsó fonál készen van, azt mindjárt le kel matólálni, hogy a’ nyál ne egye.

Nos, ezek a Magyar Házi Gazdaszszony november havi jótanácsai. Kicsit csapongóak a feladatokat felsoroló pontok, sorrendjük nem éppen úgy követi egymást, ahogy a modern kor logikája iskolás-szerűen követelné, viszont sok megfontolásra érdemes dolog olvasható bennük!

Hát először is: a veteményes kert felásatása… Ez még várat magára, most ásogatjuk csak fel a zöldségeket. Illetve anyuci ásogat, én meg idegbecsípődés miatt napi két injekcióban részesülök, hátba. Ha ásogatnék, asszem már járni se tudnék. Elképzelni se tudom, hogy ha annak idején a Magyar Házi Gazdaszszony isiászt meg ideggyulladást kapott, hogyan ásott, tömte a kacsákat, stb… Nekem is minden bajom van tőle, pedig a modern kor agyongépesített világának gyermeke vagyok. (Különben kész röhej az Amatőr kerti napló két kertésze: egyikük se látja már a lábafejét: egyik a nagy hasától, a másik meg attól, hogy már a lefelé nézéstől is ordít… Szegény répák hanyagolva vannak!)
A ganéról a gazduram elvileg gondoskodott, bár még a kukoricakórót nem vitték el a kertből, Az, aki megígérte, hogy elviszi a kórót, állítólag még vet valahol, s ha azzal végzett, akkor fog jönni a maradványokért.
Hát igen, a 8. pontban a fűtésről említett tennivaló is esedékes, olybá, hogy a meglévő hat erdei köbméter vegyes fa mellé vettünk még öt köbméter kőrist. Bizonytalankodtunk mi, az elkényeztetett gázfűtéshez szokottak: vajon ennyi fa elég lesz erre a télre? Erre a fuvaros kacarászva felvilágosított: három évre is… A hasogatás során keletkezett kéregdarabokat, forgácsot már a nyár folyamán összesöprögettük, zsákba szedegettük, ez a gyújtós, ehhez jön még a kukoricacsutka, a rózsaszín gyújtókocka, a megyei napilap, a teszkós újság meg a háztartási papírszemét. Úgyhogy fűthetünk. A keletkező fahamut meg szépen hordjuk a kertbe, illetve az egyik melléképület mellett van a földben egy építkezésből megmaradt lik, abba is töltögetünk. A fűrészport viszont nem pocsékoljuk a fűtéshez, az kincs: rózsáknak, hideget rosszul tűrő szabadföldi növényeknek melegítő takarója lesz a télen a tövek körül. Meg a lefagyott járdák csúszástalanításához is kell, nem irtja ki a gyepet, nem teszi tönkre a járdát, cipőt, mint az útsó. (Más dolog, hogy behordódik a lakásba, de azon lehet segíteni.)
Hát hízó ludaink már nincsenek, de amikor kicsik voltuk, mamáék rendszeresen tömtek kacsát. A kacsák októberig a szabadban voltak, még kis betonmedencéjük is volt az udvarban, aztán az ősz derekán elkezdték tömni őket, hogy a Márton-napi búcsún legyen sült kacsa. Sokszor végignéztem, hogy mama hogy áztatja be a kukoricát egy kis kék lavórba, erjeszti meg a tömésre (tudjátok: az alkohol növeli a májat!), azt is, hogyan tömte meg a kacsát, és húzta le kézzel a gigájába a kukoricaszemeket. Sose láttam olyat, hogy a kacsának a légcsövébe ment volna a kukoricaszem. Amikor meg levágták őket (nem a nyakuknál, mint a csibékét, hanem a tarkójuknál), mindig lestük, mekkora a májuk, meg mennyi kacsazsírra számíthatunk. Aztán belaktunk a sült vérből (hat éve nem ettem!). A sült kacsát meg a kacsalevest azonban rendíthetetlenül utálom ma is.
A tojó tikjaink már nem termelnek annyit, mint amíg melegebb volt az idő, de még nem kellett őket téli táplálékra állítani (ez nálunk télben nagyobb mennyiségű takarmányt jelent bőségesebb adag kukoricákkal, ilyenkor az övék az összes moslék, száraz kenyeret is kapnak, és hetente háromszor legelhetnek, ha nincs hó), most nagy adag búza, kevesebb kukorica, tök és a kertben még zöldellő potlohó káposzták adják a takarmányt. Így is tojnak azért, keveset, de hatalmasakat.
A tsigás kertben gondolom régen böjti ételnek való csigákat nevelgettek. Nem vinne rá a lélek, hogy ilyet csináljak… A vizáról való rendeléstétel olvastán meg elfogott a szomorúság: a Szigetköz vizái hajdan ország-világ előtt híresek voltak, de ez már sajnos a múlté. A Dunából való eltűnésük szomorú története itt olvasható el. Manapság programok indultak az újratelepítésre, de ezeknek a sikeréhez rengeteg fetételnek kell teljesülnie a vízszennyezés kiküszöbölésén kezdődően az esztelen halászat beszüntetésén át a hallépcsők építéséig. Reméljük sikerül visszatelepíteni véglegesen ezt a hatalmas halat a Dunába.
A spejzmustrát kár cifrázni, minden magyar Gazdaszszony, aki már annyit dolgozott azon, hogy a hideg téli napokra válogatott finomságokkal legyen teli a kamrája, azokat nem hagyja pocsékra, hanem mindig átnézi őket: minden rendben van-e velük!
Mindezek a tennivalók már a közelgő telet jelzik. Viszont annak, aki ebből a sok okosságból a számára használhatókat végrehajtja, nem jelenthetnek gondot a hideg napok: hiszen így a lakás meleg, a kamra teli! Kell-e ennél több a télre?

November küszöbén…

… az igazi őszben járunk, hullanak a falevelek, a kertben a lágyszárú gazok megfagytak (alig vártam!). Az első derek kicsit felkészületlenül értek minket: a földben még kint van a zeller, a káposztafélék, gyökérzöldség, bár nem látom, hogy megfagytak volna.
A melegkedvelő növények mind meghűltek: az utolsó bogyókáit érlelő koktélparadicsom, a pár apró hüvelyt még növesztő vajbab tönkrement. Ekkor még volt kint fejtenivaló törökbab a kukoricaszárakon; féltünk, hogy amikor a Nap felsüt, moslékká válik, de a vastag babhéj megvédte a nagy, rózsaszín-fehér szemeket.
Nagy újság, hogy sikerült leszedni a kukoricát, illetve a kukorica-bab keverék dzsungelt. A babból valami elképesztó termés lett, egész héten csak azt fejtettünk. Jó hír még, hogy a kukorica kóróján sikerült túladnunk, egy gazda elviszi a bikáinak. Nem kell húzni-vonni a kévéket, szárogatni meg égetni. A túltermelt babot meg anyuci „elbizniszelte” 1 kőművesvödör hüvelykes bab = 1 vödör morzsolt kukorica árban az egyik közelben lakó asszonnyal. Na, ehhez vajon mit szól az Apeh?
Sőt mi több, meg is lesz ganézva a kert, már megvan, honnan vesszük a trágyát. A lenövénytelenített részekre meg már apránkánt hordjuk ki a fahamut.
A kopárodó kertről nem is tudok mást írni, ami érdekes lehet, az a másod-és tél alá vetések jelen állapota. A fő telephely már tesóm kiskertje. A Téli vajfej saláta fejlődése imponáló, eddig csak ajánlani tudom a fajtát mindenkinek, remélem, átteleltetés után is ez lesz a helyzet. Szépek a kipalántázott darabok és a sorban maradtak egyaránt, egy-kettőt már enni is lehet. A másodvetett franciaretek is igen szép, gyorsan fogy, mindennap esszük. Sokkal különb és nagyobb gumói vannak, mint a tavaszinak, a zöldje is makkegészséges.
A másodjára vetett sárgarépa nem érett be. A lollo bionda és zöldborsó nem hozott egy rekordtermést, de csemegézhettünk belőlük, hamar el is fogytak. A júliusban elültetett kínai kel gyengébben termett, mint amire számítottam, de az étrendünkbe kellemes változatosságot hozott, jövőre újra ültetek. Az őszi mák, az adventi kelkáposzta és a leveles kel kicsit satnyácskák. Az elduggatott vörös-és fokhagyma kotlik a földben, csírájuk se látszik, de a mélybe pompon nagyságú gyökereket eresztettek. (Már azt hittem, mindet felhúzkodták a „kőműves fácánnyai”, a Hédiék melletti kiserdőben tobzódó varjúcsapat.)
A jövő héten – pláne hogy az idő is jónak mutatkozik – folytatni kell a kert „lepusztásítását": kiszedni a zellert, paradicsomkarókat, potlohó káposztákat, cukkinimaradványokat és más ramatyokat. Lassan már elkezdjük fölásni a zöldséget, behordani a dézsásokat. S bár még igazán hideg nincs, valamiféle védőháló kell a téli veteményeimnek a sok varjú miatt. Hálót nem kaptam, de ugyanolyan anyagból árumnak még necczsákot, 30 ft-os darabáron. Na, ezeket gondoltam szétvágni, takarószerűen összevarrni, és hasábfával lefogatni a veteményre. Akarok még palántázgatni: a telelő keleket (milyen jól hangzik!) a végleges helyükre, meg a téli salit is jobban szét akarom szedni. A nagyszabású terveknek csak egy akadálya van: az, hogy ötkor már sötétedik. Szóval iparkodni kell, közelítenek a hideg-szeles napok, ki kell használni az időt a kerti munkák nagyjábóli befejezésére!