Zöld.ségek Amatőr kerti napló

Decemberi erdő

Élő virág karácsonyra

Jövő évi tervek

Ezek azok a hetek, amikor a kertészkedés az ágyások, kapa, gereblye, permetező helyett a jó meleg radiátor mellett, kapa helyett sütivel a kézben az amatőr kertész fejben zajlik... Kell is ez, jobb, mint az újévi fogadalmakon agyalni...
Mivel aránylag feltisztult a kert, most már tényleg a vetés "finomhangolásával", és nem a legelemibb gyomkiirtással kell foglalkoznunk, és ez nagyon jó érzéssel tölt el.
Most megint szeretném sorra venni az összes növényt, és művelési módot, amit el akarok követni. Legalább ősszel visszakattinthatok ide, és lesüthetem őzikeszemeimet a földre: mire nem voltam megint képes, esetleg vállon veregethetem virtuálisan magamat: jól sikerült ez meg az a zöldség, gyümölcs, virág ... Talán ez utóbbit meghagyom Hédinek.
Kezdeném a koraiakkal. Első a vetőmagbeszerzés. Sajnos egy helyen nem lehet megkapni mindent, ezért január-februárban sokszor nyitogatjuk a verőmagboltok ajtaját... Persze nem mindent szerzünk be szaküzletben, a szupermarketeknem kitett olcsó vetőmagok áruknál fogva igen csábítóak... Van, amit bátran megveszek, mert tudom, hogy az olcsó mag is szépen fog teremni, de sok ilyen maggal igen csúnyán felsültem. Szerintem sok ilyen gagyi magot lejárat után újracsomagolnak és átdátumoznak. Különösen csúnyán bebuktam tavalyelőtt osztrák import, filléres, aránylag különlegesnek számító zöldségmagokkal, amiket ráadásul egy félig-meddig szaküzletnek számító helyen vettem Győrben. Tisztára kidobott pénz és fölösleges munka volt. Ezt kiküszöbölendő, arra is gondoltunk tesómmal, hogy egy megbízható vetőmaggyártótól vagy forgalmazótól rendeljük meg a magokat. Így nem kell futkosni utánuk sokszor, és jó minőséget kapunk.
Némi műtrágyát ilyenkor kell beszerezni, és a lemosó permetezéshez szükséges vegyszereket is. Külön eset a takarmánykukorica, ezt egy gazdaboltból kell kilóra venni, csak ott kapható a környéken. Át kell nézni, tisztogatni a házi szedésű magokat is, hogy jól keljenek majd.
Ha a magok megvannak, kezdhetjük a kultivátoroztatást, utána indul a föld elegyengetése. Ez akár már február végén is előjöhet.
Ezután ki kell alakítani az ágyásokat. Ezt a munkát mindegyikünk utálja, mert nagyon fárasztó, nehéz. Garantált utána a derékfájás, különösen, hogy jól elszoktunk télen a kerti munkától. Ilyenkor potyognak le sorra a télen elfintult kapa-és gereblyefejek is, fokozva a boldogságot. Mindig ilyenkor futunk nyélért, fenjük a kapát, amikor már régen az ágyásban kellene matatnunk. Már februárban fülön akarom csípni Lacit, hogy mire a szezon indul, legyenek rendben a szerszámok.
Ráadásul az ágyások kialakítása afféle látszat nélküli munkának tűnik, pedig enélkül el se lehet kezdeni semmit. Ágyáscsinálás nélkül kertészkedni kábé olyan eredményes, mint lábos nélkül főzni. Ezért mindenki fellélegzik, amikor készek a vetnivalók helyei.
Nekem az ágyáskialakítással kapcsolatban a derékfájáson és a szétpotyogó szerszámokon kívül még az is gond, hogy nem vagyok egy matematikus alkat. Magyarul: nem tudok két egyenes és párhuzamos vonalat meghúzni. Ez papíron még csak elmegy, de a kertben a párhuzamosok nyolc méter hosszúak, és ott már látszanak a szép hegyesszögek. És ezen a kerti technika vívmányai se segítenek, a sorhúzó kapa súlyos vasfogaival éppen olyan ferde sorokat húzok, mint a madzagos sorjelölő mentén. És azért kell nekem kihúznom, mert anyuci szerint én tudok egyenesen kijelölt ágyásokat csinálni! Anyu már meg se próbálja, Laci meg sorhúzáskor mindig halaszthatatlanul eltűnik permetezni vagy valami hasonló feladatot elvégezni. Így hát maradok kettesben a ferde vonalaimmal. Eleinte a szomszédok jókat röhögtek a kacsti ágyásokon, aztán megszokták. A sárgarépát és a hagymát nemigen izgatják a ferde sorok.... Mivel azonban az ágyások kissé furcsa szögeket zárnak be egymással, mindig maradnak üres, hihasználatlan háromszögek, félsorok. Ide mindig valami gyorsan kiehető, kisebb termetű zöldségfélét, mondjuk salátát teszünk, a nyár felé haladva virág-és paprikapalántákat, fűszernövényeket. Ezért is kesze-kusza a kert kinézete. Nem ám úgy, mint Hédinél! Sógoromból kinézem, hogy ha nem is teodolittal, de minimum harmincméteres centivel méri ki az ágyást.
A kész ágyások általában nyolc méter hosszúak. Szélességüket az elültetedő mag vagy palánta határozza meg: így lehetnek harminc centi, de akár öt - hét méter szélesek is. Készek az ágyások, vethetünk... de ezt majd később, folytatás következik!

Ez tél?

Karácsony másnapján kiparancsolódtunk erdővizitre, mivel januárban megkezdődik az erdőllő-favágó szezon a Bakony-ér mellett, bár vagy négy évre való tűzifa lapít apósom fáskamrájában… Jó is volt kicsit kimozdulni. Az előző napi mennydörgős-villámos viharnak, ami kocsikat csúsztatott árokba a 83-as úton, mintha nyoma se lett volna: ragyogott az ég. Azt hittem, bokáig fogunk a sárban cuppogni, de csak néhány tócsa jelezte az előző napi, tizennégy fokos meleggel érkező brutális karácsonyi zivatart. A hat nappal azelőtti, mínusz 13 fokban lehullt kapitális hótömegnek még csak a nyomai se látszottak. Az erdő se olyan fagyos-téli külsejű volt, mint amilyeneket korábbi decemberekben láthattunk.
A fák között furcsa ládákra lettünk figyelmesek. Vajon mik? Aztán láttuk a táblát: „B. A. méhészete, Pápa”. De hogy kerültek ezek a kaptárak az erdő közepébe? Kíváncsiságból kinyitottuk az egyiket, ez volt benne: Hogy mi ez, nem tudom, de nagyon jó mézillat szállt ki. Aztán nemigen bolygattuk a kaptárakat, nehogy kárt tegyünk bennük! Remélem, ezzel az oktalan kíváncsisággal nem ártottunk a benne lakó méheknek (ha egyáltalán volt bennük valami). A méhész leleményességét bizonyítja, hogy a kaptártetők régi, kimustrált gáztűzhelyek fedőlapjaiból készültek.
A korábbi erős fagyok nemigen növelték a gombákat, csak efféle „puffatagokat” találtunk, a pöfeteggombák rég kidurrant, spóravesztett héjait. Közben felmásztunk egy-egy magaslesre, a meleg napfény, a kilátás, és a csenddel keveredő, messziről idekongó déli harangszó szinte áhítatos hangulatot keltett. Kökényt akartam csipegetni, de a hosszú, meleg őszön a szemek szinte múmiaszerűen ráfonnyadtak a szárukra, egy levesebb darabot se találtam, mint a korábbi években. Ráadásul egy csomó kökényszem úgy nézett ki, mintha moníliás lenne. Lent a Bakony-érnél is fura dolgokat láttunk. A kecskefüzek barkái sok helyen az enyhe időben felduzzasztották a rügyeiket, kibontották ezüst pihéiket, de a kemény hideg megcsipkedte őket, barnára fagytak. A nád is hozott friss hajtásokat, de mivel a Bakony-ér nem fagyott be, a plusz egynéhány fokos vízben a friss, zöld leveleknek nem lett bajuk. Ahol a vaszari halastó levezetőcsatornája a Bakony-érbe torkollik, az összkép nem is decemberre, hanem inkább augusztus végére emlékeztetett: A vízben ragyogva tükröződött a kék ég. Ez nekem nagyon tetszik: a patak olyan tiszta, hogy a meder fenekére teljesen le lehet látni. Nem szürke, mint a Duna és ágai, kristályosan csillog.
Érdekes még, hogy a Szigetközben sok helyen jártam, de égerfát sehol se láttam annyit egymás mellett, mint ennek a kis vízfolyásnak a partján. Az erdő mélyén tulajdonképpen csak annyit állapítottunk meg, hogy alkalmas lesz az idő faszedésre, csak a sárnak kell egy kicsit felszikkadnia vagy megfagynia. Traktorok szerencsére nem dúlták péppé az erdei utakat. Sok fát kidöntöttek a viharok, érdekes ez a kicsi, magról kelt diófa, amit kettéhasított a szél, de elpusztítania nem sikerült, csak efféle tekervénnyé alakította. Van itt telepített akácos, feketefenyves. Nyárfák is vannak, de közelébe nem érnek szigetközi rokonaiknak. Méretben: mifelénk egy valamirevaló nyárfának az ágai kezdődnek ott, ahol a Pápa környéki nyárfák csúcsa van. Ami azonban a nyárfáknak lemaradás, azt a tölgyek méretben és számban messze behozzák. Mivel aránylag sokféle fa – telepített és telepítetlen – él egy-egy kisebb területen, van víz és sík szántó és domb is, sok a madár is. Ezek a napfény melegén szinte májusi, zsibvásári lármát csaptak. Csak így első ránézésre: nagy suhogással a fejünk felett hattyúk szálltak, vadkacsák csobogtak a patakban, láttunk ölyvet, mindenféle cinegéket, egy fán kopácsoló három harkályt – csak úgy szórták a fejünkre a forgácsot - , őszapót, ökörszemet, matyimadarat párban, meg vagy ezer kányát. Szinte üvöltve károgtak, Laci javasolta, hogy húzódjunk a vasúti töltéshez, ne az erdő közepében ténferegjünk. Ugyanis a varjakat vadászok riasztották fel, hallani is lehetett távolról a lövéseket, bár vadásznivalót nem sokat láttunk. Vadetetőt igen. Fel is kaptattunk a Győr-Celldömölk-Szombathely villamosított vasútvonal töltésére, ahol ünnepi menetrend szerint közlekedtek a vonatok – magyarul nem jött semmi. Azért én nem szeretek így se a síneken mászkálni, pláne hogy Laci „hogyan ugrottunk ki innen a csollányosba, amikor kiskoromban a P. K-val játszottunk a síneken, és a kanyarban jött a vonat” és „hogyan ugrott itt a vonat alá pont itt a csikvándi őrült” című történetekkel traktált. A kilátás azonban nagyon szép volt a magas és meredek töltésről a tiszta időben, ezért megálltam fényképezni. Akkor nagyot csöndült a vasúti forgalmi lámpa, Laci meg elkiáltotta magát: „Ne hülyéskedjünk, tényleg jön a vonat!” – és mint egy kisgyereket, kézen fogva lefuttatott a töltésoldalon. A GYSEV Sopron-Győr-Szombathely vonata jött, de meglepően sokára. Addigra már mi rég távolabb jártunk: egy átjáró volt pont ott – itt meggyőződhettem a feliratról, hogy mennyire imádják a szomszéd falusiakat a helybeliek… Éhes gyomorral baktattunk haza, de nagy főzés már nem volt: az előző napi maradékot faltuk be. Az erdei körút végén megállapíthattuk: januárban lehet menni erdőlleni!

A december utolsó két hete...

….inkább időjárási, mint kerti érdekességekkel szolgált: kezdődött csendes téli napokkal, aztán jött a vad havazás, a csikorgó fagyok, sokkoló enyhülés, tavaszi zivatar, áprilisi hőmérséklet. Nem irigylem szegény növényeket, elég lehet ehhez alkalmazkodni. És hát persze a házőrző kutyákat és a frontérzékeny embereket sem: biztos sok kellemetlenséget jelent nekik ez a sok időjárási változás.
Az erős lehűlést már régebb óta ígérték. Így a telelőből a legkényesebb növényeket ideiglenesen behoztuk a lakásba. Ami kint lévő terményféle még akadt, azt a pincébe vagy a kazánházba becipeltük. A pincében tizenegy fok van egész télen: amikor lementem, szinte balzsamosan langyosnak tűnt a zöldségillatú levegő a fenti csikorgós fagyhoz képest. A rózsatövek és a kényesebb növények megkapták végleges lomb-és fűrészportakarásukat, amit három nap múlva harminc centi magasan lepett be a hó, végül a viharos szél eltakarította ezt a fehér leplet.Kellett is, hiszen volt olyan év, hogy enélkül megfagyott több rózsatő. Előástuk a hólapátot és Nyunyi szánkóját is. A hólapátolás sajnos elég kellemetlen munka s mi szűk udvarunkban; a havat el kell hordani hátra. A bejáratnál a ház lábazatához nem szórhatjuk a havat, mert akkor az olvadó hólé a lábazatot áztatná. Az átelleni oldalon virágágyás van, rózsákkal és évelőkkel. Volt, hogy rájuk dobáltuk a havat, és több kifagyott közülük.
A kertben látványosság nincs, csak annyi, hogy a téli kel levelei kicsit megfagytak, nem tudom, hogy fog tovább fejlődni ez a tél alá vetett-palántázott kis növény. Át kéne vészelie a nagykönyv szerint a hideget, de kétségeim vannak, sikerül-e neki.
A hét a karácsonyi készülődés jegyében ajándékcsomagolással, nagytakarítással, konyhai tevékenységekkel telt. December 24.-én nem szeretek már nagy főzésekbe, ajándékcsomagolásba, utolsó pillanatokban való boltba futkosásokba és más, hasonló beteg dolgokba bonyolódni. Inkább legyen kisebb a felhajtás, minthogy „most aztán kivágjuk a rezet!” felkiáltással csodaételek főzésébe és csodaajándékok csomagolásába vessem magam az utolsó percben, aztán hulla fáradtan cígjünk-lógjunk a karácsonyi asztalnál, miután a nagy készülődésben a Kisjézus születése alkalmából jól összeveszünk egymással. Mert bizony sok helyen megy ez: a nagy ünnepi készülődésben elveszik az ünnep. Az ablakban a díszkivilágítás, a kapitális pecsenyék, ajándékhegyek és sütikupacok úgy készülnek el, hogy közben a családtagok kihóhérolják egymást. (Nem mintha én nem morogtam volna Lacinak, hogy görbén állította be a karácsonyfát… :-) Ennyit a nagy moralizálásomról…)
Szóval kerti munka nemigen volt, helyette volt pontypucolás, rántott hal, kolbászos pecsenye, majonézes krumpli, kalács, pejsli és még sok gyomorrepesztő csemege. Különösen a tesóm által gyártott torkosságokból zabáltam be cefetül…
Majd elfelejtettem: tesóm panaszolta, hogy karácsonyra egy szem élő virágja sem maradt. Én viszont találtam egy csöppikét: a kis kankalin az udvar védettebb helyén csendben, rejtve virágozgat, még bimbókat is növesztett. Őt nem ijeszti meg a tél!

Jézuska kalácsa

Boldog karácsonyt mindenkinek!