A tavasz igazi hangja

A tavasz igazi hangja mindenkinek más. Nálunk éppenséggel jelentheti ezt az, hogy a madarak dalolnak, a kertszomszéd már most nyírja a füvet, zümmögnek a bogarak, csattog a metszőolló, és a tiszta időben jól lehet hallani, hogy a kálnoki templomban délben hogyan húzzák a levesnótát.
 Az igazi hangot azonban nem a gépek és lelkes meg lelketlen állatok adják, hanem a növények, méghozzá a fák. Jól ki kell nyitnunk a fülünket, hogy ezt a neszt meghalljuk!
Ehhez először is sutba kell vágnunk minden zajkeltő eszközt, és valami jó puha talpú cipőt kell húznunk. Utána el kell indulni egy közeli erdőbe, lehetőleg olyanba, amely víz partján, folyó szegélyén fekszik, és sok benne a fűzfa és a nyár. Kell keresni egy jókora csököt, és azon kényelembe kell helyezkedni. Aztán csend, hallgatózás! És aki jól fülel, hamarosan meghallhatja azt a bizonyos kis hangot: reccs-kopp-potty, reccs-kopp-potty. Mi ez?
Ha jól megnéztek egy nyár-vagy fűzfavesszőt a tél végén, megláthatjátok, hogy a rügyeket pergamenszerű burok védi a fagytól, hótól. Amikor ilyen hirtelen kitör a meleg - ne feledjük, tíz nappal ezelőtt még havazott!- a rügyön kitör a viszketegség, hirtelen ki akar pattanni. Ilyenkor már az anyafa is létre kel, szédítő gyorsan megkezdi pumpálni a nedvességet fel a rügyekhez. Azok pukkadásig szívják magukat, és egyszercsak ez a barna héjkabátka-burok - reccs- kidurran rajtuk, mint a szűk cicegatya a duci szőke nőcin. Utána pedig - kopp-potty- lehull a fa alá. Ha jó helyet választottunk a hallgatózásra, akkor ott a lehulló rügykabátkákat is megtalálhatjuk.
Szerintem a tavasz fakadásának ez az igazi hangja. Ez csak egy évben egyszer, néhány napig hallható. Csak hegyezni kell a fülünket hogy jól meghalljuk a hamarosan fakadó zöld lombok halk üzenetét.