Marionettbábok

 Tegnap részt vettünk a falu leginkább gyerekbarát szokásos, éves programján, az Értéknapon. A rendezvény egyik legkellemesenn színfoltja évek óta az a bábelőadás, amit az óvó néniknek köszönhetünk. Egy évben egyszer ilyenkor előkerülnek Méry Vince tanító úr most már több, mint hetven éves bábjai. Ezek marionettbábuk, tehát egy fa fogantyúval ell tartani őket és zsinórok, drótok segítségével mozgathatók. Ami nem könnyű feladat, ügyességet és gyakorlatot ogényel. 

Érdekes arcuk van, a fáma szerint helyi lakosokról mintázta őket a tantó úr. Valószínűleg már örök álmukat pihenik a következő bábok eredetijei:

Idén A csillagszemű juhász c. mesét adták elő az óvó nénik. Sajnos elmondásuk szerint a bábok is sérülékenyebbé válnak, ahogy telik az idő, nagy óvatosságot igényelt a bábjáték. Néhány jelenet a meséből:

Süli Józsefné Anikó néni tanítónő, egykori kedves tanárom is részese volt a báboshagyományok ápolásának, az ő nagyméretű kesztyűbábjait is meg tudtuk tekinteni az eseményen. 

Reméljük, a jövőben is lesznek folytatói ennek az értékes tradíciónak, hiszen ezeknek az egyedi, kézművesmunkával készült báboknak az arca szinte megszólal, dédapáinkat, dédanyáinkat, hajdani családtagjainkat sejthetjük bennük. Én is találgattam, kik is lehettek az emlékeimben őrzött "régi öregek" közül. Ki tudja, mi járhatott készítőik fejében, mikor mintázták, varrták, életre keltették  őket...

Régi szokás ez nap nálunk Balázst járni

Drága Sági Tündének hála,  látogatást tett nálunk a Püspök, a Nyársas, a Kapitány és derék Katonái, hogy hírül hozzák a farsangot és diákokat toborozzanak.

Tündi FB-posztját idézem:  

A Balázsolás szokását Halásziba a református tanítók hozták el az 1700-as években. Balázs napján a falu legényei katonának öltözve házról-házra jártak, hogy iskolába toborozzák a gyermekeket. Ugyanakkor összegyűjtsék, összeénekeljék a kevés pénzből élő iskolamestereknek és kántortanítóknak az éves járandóságát. A Gergelyjáráshoz hasonlóan tojásért, szalonnáért, gyümölcsért és egyéb ételekért cserébe énekeltek a házigazdáknak. Ez a hagyomány az 1956-ig élt Halászin, majd évtizedek múlva Rigó Endréné felkutatta a régi szöveget és fényképek alapján elkészítette az eredetihez hű jelmezeket. A Balázsolók általában heten, de volt, amikor kilencen is jártak. A katonák fehér inget és bő gatyát húztak, hozzá sajátos, papírból készült huszár süveget (Nem csákót!) készítettek. A közkatonák kéket viseltek, a generális pedig pirosat, akár csak a krepp papírból készült rendi szalagból, a fa kardjukat pedig alufóliával vonták be. A püspök egy ministráns ruhát kapott kölcsön a helyi paptól, ahhoz süveget és ún. „pásztorbotot” készítettek a gyerekek. A menet végén állt a nyársas, aki általában sötét ruhát hordott, oldalán tarisznyával kezében pedig az elmaradhatatlan nyárssal. Így indult a menet. És így köszönt be minden házba: „Dicsértessék a Jézus Krisztust! Szabad-e Balázst köszönteni?” Barsi Ernő pedig 1979-ben készített fényképeket és hangfelvételt erről a szokásról. Azóta hagyományőrző szándékkal minden évben előadják az arra kiválasztott nagy fiúk az óvodában, iskolában, majd délután körbejárják a falut. A kép 1929-be készült.

Videón a két évvel ezelőtti verzió:

Ez pedig az 1985-ös. Szegény egykori legényeknek deresedik már az a határ...

Szivárványos Márton-napi búcsú

A szombat reggel olyan időjárással köszöntött be (nicsak, családon belüli erőszak a pokolban), amire azt mondanánk: veri az ördög a feleségét. Aranyszínű felhők, egészen valószerűtlen napsütés és szemerkélő eső egyszerre, majd pompás, teljes ívű, ragyogó kettős szivárvány a nyugati égbolton. A néhány perces csodás közjáték után a drága jó napocska többé elő sem dugta az orrát, biztos a felhők felett jól elvan...

Másnap következett kicsi falunk nagy ünnepe, a Márton-napi búcsú a csingislovak felvonulásával. Nem kis szervezés árán készült el a két fogat, de megérte: több százan bámulták meg a kikophatatlan helyi szokást.

A lovasbandérium vezette fel a menetet,

majd jöttek a feldíszített kocsik. 

Végül következett a vásári sokadalom a tengernyi bóvlival és az elmaradhatatlan kakasnyalókával. 

Volt egy családi ünnep is közben, középső fiam, Balázska négy éves lett. Ő a lehető legnagyobb traktorrajongó, tesóm ilyen tortával lepte meg:

Öröm volt nézni a büszke meghatottságot a kislegény arcán.

Csingislovak 2011

Korábban már írtunk a Szent Márton napi búcsúról és a helyi időjóslásokról. Idén így zajlott közösségi ünnepünk egyik nevezetes eseménye, a csingislovak és a lovasbandérium felvonulása:

Jézuska kalácsa

Régen, mamám fiatalkorában nem a beigli volt a karácsonyi asztal jellegzetes süteménye, hanem a Kisjézus kalácsa. Mi már sosem készítettük, mama elmondása alaján keltettem újra életre. Egyszerű kalácstészta, megfonva, kerekre formázva és lábasban megsütve. Gömbölyű formája a vételenséget idézi, díszítése pedig négy "rózsa", kereszt alakban bevágott négy tésztagolyócska, ami a négy égtájat jelképezi. A morzsáját sem dobták ki: másnap reggel a tyúkok eledelébe keverték. Akármennyire is kiszáradt, a karácsonyi étel "szent" volt, a legkisebb része sem veszhetett kárba.

Ezzel kívánok mindenkinek szép ünnepet.

Luca napja

Azt, hogy Luca napja, a december 13 miért boszorkányos nap, már többen (például Palóprovence is) leírták. A régi világban nálunk sok hagyomány és babona kapcsolódott hozzá. Például a Luca nevet, Mama mesélte, alapból szerencsétlennek tartották, boszorkánynak gondolták a viselőjét, ezért nem is igen adták senkinek. Egy nénit hívtak a faluban N. Lucának, no őt életében végig enyhe gyanakvás kísérte, hátha... Aztán amikor az utóbbi években divatba jött a kislányoknak ezt a nevet adni, bőséges témát adott a (leg)idősebb hölgyek közt a fejcsóválásra, a világ romlásának egyértelmű jelét látták e fejleményben.

Már szebb szokás volt a Luca-búza ültetése, ez annyiból állt, hogy fehér tányérkába vagy dobozkába itatóspapírra búzát szórtak, az karácsonyig kicsírázott, szépen zöldellt s az a karácsonyi asztal dísze lett vagy a karácsonyfa alá tették. A megújuló élet és a feltámadó Krisztus jelképe, szép szimbóluma a sötétségen, halálon győzedelmeskedő világosságnak. A kelésből a következő év termésére lehetett következtetni. Végül a baromfiaknak adták, egészségvédelmi célzattal, és ha a csíranövények kraftjára gondolunk, tényleg praktikus szokás.

Nálunk az hagyománykincs része volt a Lucázás is. A húszas évekből maradtak ezek a fotók, a néhány évvel ezelőtt készült Halászi naptár is közölte őket.

Csak a legények jártak lucázni, eredetileg ilyen fehér öregasszony-ruhában, szalma volt náluk, amivel beszórták a szobát, meg meszelő, amivel úgy tettek, mintha meszeltek volna. Nálunk nem mondókáztak, csak csipogtak, kotkodácsoltak. Jó kis felfordulást csináltak a szalmával, de ennek kivételesen örültek, a Lucázók szétszórt szalmáját a tyúkfészkekbe tették, hogy a tyúkok jó tojósak legyenek. (A mai világban ezt a régifajta, kefeszerű meszelőt is nehéz beszerezni, sőt a szalmáért is kutatómunkát kell végezni.) Tojást kaptak jutalomképpen. Luca napján nem volt szabad az asszonyoknak varrni sem, bevarrták volna a tyúkok tojókáját. Ők pedig a mai lucázók:
A lábas meg a fakanál a gonoszűző zajkeltéshez kell.Szalmaszórás (Örülnek a takarító nénik)
Mindenféle jóslások is kapcsolódnak a naphoz. Mivel pont tizenkettő nap van karácsonyig, következtetni lehet az előttünk álló év tizenkét hónapjára. Nálunk régen ilyenkor készült a hagymakalendárium: egy nagy fej hagymát tizenkét levélre szétszedtek, kinevezték őket a hónapoknak: január, február, stb. Mindegyikre egy csipet sót tettek és a só nedvességéből találgatták az adott hónap csapadékmennyiségét.
A másik ilyen jóslást szigorúan titokban kell végezni a hajadonoknak, ugyanis férjjóslás. Tizenkét kis cédulát kell készíteni tizenegy jóravaló legény nevével, egyet pedig üresen kell hagyni. Erről a mesterkedésről senkinek sem szabad szólni, sőt jól el kell rejteni a cédulákat, meg ne találhassák. Aztán elvinni a csomagocskát az éjféli misére, Úrfelmutatáskor egyet húzni, és akit húzott az lesz az ura, ha üreset húzott, nem megy férjhez abban az évben az adott hajadon.
A Luca-székről tudtak, de nemigen készítették. Nálunk is ismert volt az a hiedelem, hogy a Luca-székre állva az éjféli misén meg lehet látni, kik a boszorkányok, mert elfordulnak az ostyától és óriási szarvakat viselnek a fejükön, De jól tette a kíváncsi, ha mákot tartott a nadrágja zsebében, és gyorsan eliszkolt, mert a boszorkányok tüstént utánaeredtek. A mák arra volt jó, hogy lassítsa a boszorkányok iramát, azt ugyanis össze kellett szednie a banyáknak, addig a kukucskáló előnyt kaphatott.
Végül, ha már boszorkányos téma, tegnap sütöttünk egy kis karácsonyi mézest, Jani egyszer csak a kezébe kaparintotta a díszítő alkalmatosságot és ezt a mézes vámpírszmájlit alkotta:
Legyen szép Luca-napotok, lehet bosziskodni.
A bejegyzéshez Mamám elbeszéléseit, Dr. Timaffy László Táltosok, tudósok, boszorkányok című mondagyűjteményét és Korcz Antalné Halászi község múltja és jelene című könyvét használtam fel.

A harmadik csapat

Ma ismét fogadhattunk egy kis csapatot, égő gyertyákkal kopogtattak az ajtón. Ők profik, no de könnyű nekik, a magasabbik kislány nővére néptáncot oktat, és segített a jelmezt, meg a koreográfiát kitalálni a dalfüzérhez.

Az angyalok:
és a pásztorok:

Négyen voltak, de öten lettek volna. Ma is egyvalaki, egy angyal hiányzott a csapatból, mert misére ment. A Betlehem kész darab, de a mohát itt is saját kezűleg szedték össze a gyerekek, és két teamécses világít s ad melege a Jézuskának. Olyan szép ötlet!

Hódolat a Kisdednek:
Mennyből az angyal:-)))