Élet a fában

Nyár derekán kénytelenek voltunk kivágni az udvarunkon álló nagy fűzfát. A közepén a legvastagabb ág két év leforgása alatt teljesen kiszáradt, és a téli szél egyre nagyobb elhalt ágakat tört le róla. Mivel az udvarunk nem egész 8 méter széles, komolyan lehetett attól tartani, hogy egy huzatosabb napon leszakadó ág jobbik esetben a mellette álló autóra vagy a szomszéd melléképületének tetejére esik, ne adj'Isten az alatta játszadozó gyerekekre zuhan. Lentről is lehetett látni, hogy a középső száraz ág teli van furatokkal és harkály-vágta lyukakkal. Megoldásnak csak a fűrészt tudtuk elképzelni. Madár úgysem lakott a fán, valószínűleg azért, mert a szomszéd téglakerítésén, amire a fűz ágai ráhajlottak, legalább két macska sütkérezett a nap minden szakában. Első körben arról volt szó, hogy a fűzfát szigetköziesen szólva lebotoljuk. (Lebotolni mifelénk a kosárfonásra alkalmas ágú fűzfákat szokták. Ez azt jelenti, hogy a fa koronáját erőteljesen visszavágják, gyakorlatilag szinte tövig levágják az ágakat. A következő évben az életképes fa egyenletes, hosszú, szép vesszőket hajt, a levágottak pótlására, ezek hántolással vagy anélkül kiválóan alkalmasak kosárfonásra. Ennek azonban ára van. A fa elveszti a formáját, ahol a törzsből előtörnek az új hajtások, a fatörzs bunkószerűen kiszélesedik. Ezek az érdekes alakú fák a botlófüzek.) A mi fűzfánk olyan tizenöt éve átesett már egy ilyen botoláson, és gyönyörűen megújult. Most is így terveztük. Ahogy azonban a fiúk elkezdték "felkarikázni" a beteg részt, kiderült, hogy a fa sokkal-sokkal rosszabb állapotban van. A száraz ág töve így nézett ki:

 

 A fatest kéreg felőli oldala teljesen porrá vált, bogárjáratokkal teli. A kéreg olyan állagú volt, mint a búzadara. Tovább vágták hát, haladtak az egészséges rész felé... amiről kiderült, hogy gyakorlatilag nincs is. A fa belül a gyökeréig teli volt járatokkal, harkályfúrta lyukakkal.

Nem volt menekvés: tövig ki kellett vágnunk az öreg fát. 

A törzs feldarabolása után pár nappal érdekes teremtmények seregei jelentek meg az udvaron, amelyek a fából kerültek elő. A fűzfarontó lepke Nagy Vörös Hernyói tömegével, ezeket a legelő tyúkok elintézték. Jöttek elő azonban lepke formájában is, levetett báb-bőreik a járatokba szorulva ácsorogtak.

 

Valamilyen határozókönyvben olvastam, hogy a bábokon a teljes későbbi pilletest lenyomata látható, persze a szárnyak összecsukva, de a szelvények és a lábak meg a csápok teljesen jól kivehetők. Így is van, nemcsak a hernyót csodáltuk meg Nyunyival annak idején, hanem most a lárvabőrt is: a bal oldalon az összecsukott szárnyak helyét, a lábak kidudorodásait, a bordás testet. Rá lehet vágni, hogy fujj, meg kártevő, de valahol ennek is megvan a maga érdekes szépsége.

Pár nappal a hernyók levonulása után érdekes, ragyogó színű, nagy rovarok jelentek meg nem túl nagy számban a ház falán és a még fel nem darabolt rönkökön.

A kép messze nem adja vissza impozáns méretüket, ragyogó színüket, kecses formájukat.

Egy határozókönyv segítségével gyorsan megállapítottuk, hogy ezek a szépségek bizony pézsmacincérek. Hatalmas, impozáns gyönyörű rovarok. Andris mindenáron meg akarta őket simogatni, bőgés árán sikerült csak lebeszélni róla. A tapizás és piszkálás megakadályozása közben megállapíthattuk, hogy a bogárka tényleg érdekes szagot áraszt, a nevét is innen kapta.

 Ezért furkálták hát össze a fát a harkályok! Bőven volt elemózsia a törzsben. A harkály-meg rovarfuratok is teli voltak azzal a búzadara-szerű törmelékkel, gondolom ebben még rengetegféle állatka élt. Hogy aztán a tönkből milyen gomba-dombok nőttek ki pár héten belül, azt nem fényképeztem le, de aki már látott ilyet, el tudja képzelni. Gondolom a sok korhadék kiváló táptalaj volt számukra.

Valahol sajnáltam, hogy ilyen szép állatok nyugodalmas élőhelyét tettük tönkre a fakivágással, de ránk vált veszélyessé a tövig összefurkált fa. A rönköt benne hagytuk a földben, mivel felmerült, hogy ha a rönk mellett kihajt - ami a fűzfáknál igen gyakori- egy szép, izmos vesszőt kinevelünk új fának. Azonban semmilyen hajtás nem tört még elő, el tudom képzelni, hogy már a fa gyökerei is betegek voltak. Megdöbbentő, hogy egy-két év leforgása alatt így tönkrement ez a viruló fa.A belsejét igazából szerintem nem is maguk a rovarok tették tönkre, hanem valami korhasztó fabetegség, ami a rágások nyomán elhatalmasodott.

Most a tövig vágott rönk mindenfajta életre utaló jel nélkül ott ácsorog az udvar szegélyén. Hogy kiemeljük, ahhoz vagy három napig napi 10 órában a csököt kéne körbeásni a szigetköziesen kavicsos talajban, vagy markológépest hívni, aki potom huszonötezerért kiemeli a földből. Így inkább marad a helyén, bizakodom az egyszer majd megjelenő zöld hajtásban, amiből később fa lesz. Addig egy láda petúniát tettem rá,a szélén meg elücsörgök babfejtés meg hagymapucolás közben.