Kertrendezés tíz év után

Elbokrosodtunk a kertezés tíz éve alatt. Kezdetben olcsó, bevált lombhullató cserjékkel ültettük be a telekhatárt, amíg készült a kerítés. Mostanra ezek nagyon kifejlődtek, útban vannak a dróthúzásnál, elzárják a fényt, közöttük szaporodnak a gyomok. Részben ifjítjuk, részben kivágtuk őket. Mellesleg fenekestül felfordult a kert rendje, alaposan újjá kell szervezni-tervezni mindent. 

Tuják. Se vele-se nélküle növény.Magról nevelni könnyű, hiszen  járdarésekben itt-ott spontán is kikel. Ebből gondoltam, hogy jó ötlet lesz magról tuját nevelni. Annyi az egész, hogy a magot cserépbe kell vetni fólia alá, (most potyog, eszik a verebek), kétszer tűzdelni, nevelőágyásba tenni, majd végleges helyre ültetni a harmadik évben. Előnye, hogy gyorsan nő, takar a nemkívánatos pillantások elől. Ugyanaz a hátránya is, nehéz észrevenni a tujafalon át a szökős vagy farakás tetején bajba került gyereket. Aztán pár év alatt túl magas lesz, ápolatlan lesz, felnyurgul, maggal lesz tele. Vannak szép példányai és vannak totál elfajzottak is, amelyek szinte csak magot hoznak lomb helyett. Kiszárítja a kertet, prímán bújtatja a betörőt. Szóval meguntuk, egy részét kivágtuk. 

Jani körbeásta a gyökerét, majd  vontatókötéllel körülkötötte  és a jó öreg Suzukival kirántotta, mint valami rossz fogat. Szellősebb lett az összkép nélkülük. 

Párat meghagytunk a kutyaólnál szélfogónak és a farakások körül, takarni a csúnya részeket, de a zöldségeskert határolósövénye megszűnt. Csak a ribizlik és az alacsony cserjék jelzik a zöldséges szélét. Így jobban lehet figyelni munka közben a kertben játszó gyerekekre. 

Most az udvart megint nehezen bomló lomb ágkupacok, satnya törzsek borítják, lehet idővel  tüzelni vagy valami más módon hasznosítani a lombot és a törzseket. Komposztba elvileg csak jól szárítva mehet a tujalomb, mert árt a komposzt lebontó bacijainak, gombáinak, úgy tudom. Külön kellene komposztálni? Elvileg jó talajsavanyításra is.

Orgonák. Puszta kézzel felszedett kis sarjakból nőttek jól megtermett bokorrá az orgonák. Hamar zárták soraikat a kert végén. Az a bűnük, hogy vadfűvel telenőtt a bokrok köze és kezdte eluralni a zöldségest. Hasonló sorsra jutottak a csupa tüske vérborbolyák meg a zöldséges közepén egyre inkább elterpeszkedő olasznád. 

A folyamat mellékterméke a nem kis rendetlenség. Ágkupacok mindenütt. Egy része jó gyújtósnak, a többi sorsát meg... majd kitaláljuk.

Szóval a kert életciklust vált: fiatalból átmegy életteli középkorúba, ahogy mi, a gazdái is. Jövőre töltjük be azt a bizonyos negyvenet, ami után állítólag kezdődik az igazi élet. Mindenesetre, bár nem voltam elszállva magamtól anno 20 évvel ezelőtt, azért egy jótündér egypár napra visszaváltoztathatna azzá a húszéves csajjá, aki voltam, megőrizve a mostani tapasztalatomat és magabiztosságomat. Kipróbálnám, úgy milyen.

Sok beszédnek sok az alja. Lássuk, miből élünk, mitől nem fázunk. Jól fogyott az elmúlt hideg napokban a tavaly betárazott száraz fa, lassan gondolkodhat a család a jövő évi favásárláson, hogy az a fa jövő évre tényleg száraz legyen. Fedett tároló híján ótvar kocsiponyva védi az esőtől a kupacot. Ezt is fejlesztenünk kellene a közeljövőben. 

A szép, lehatárolt, bekeretezett kert helyett a messze erdőkig kalandozhat a tekintet. Csak a rózsákat és a ribizliket hagytuk meg a zöldségeskert határán, no meg néhány kisebb díszcserjét. Jöhet a kiskertbe az északi szél meg a kistraktor is, "aki" a szezon kezdetén majd megforgatja a talajt a zöldségesben. Ez van, így lehet csak valamennyire rendet tenni és megelőzni a tavalyihoz hasonló kudarcot, azt hiszem

.