Az építkezés megkezdése után egy évvel már fásítani kezdtünk. 8 diófát ültettünk az oldalkertbe a meglévő egy fa mögé, egyet pedig melléje. A termés mellett azért is kellett ide fa, hogy takarjon és felfogja az utca - bár szerintem nem túl nagy - zaját.
A legkorosabb a ház előtt balról álló diófa, már az előtt itt állt, hogy a telket megvettük. Az előző tulajdonos ásta fel az ártérben, és ültette ide. Vad erdei magoncból óriási fává nőtt. Tulajdonképpen mindig is utáltam ezt a fát. Ki nem állhattam a görbe törzsét, azt, hogy elfogja a fényt a nappaliból, tavasszal a rengeteg barkát, ősszel meg a még több levelet kell takarítanom állandóan. Termése bőséges, de igen kemény héjú és apró. Namármost ha ezt nem szedtük össze teljesen, mindenhol kis diófák keltek, az udvari buditól a szomszéd virágoskertjéig. Ehhez a tömérdek varjú is asszisztál, amit a sok apró dió idecsalt.
Utálatom azonban lassan leépült. A lombok a tavalyi öt hőhullám során kellemes árnyékot vetettek az utcafronti ablakokra. Ősszel rengeteg avart össze kellett szednünk, az tény. A kis diók azonban igen jól jöttek, mert a többi diófa még alig termett. Hozzáteszem, egykilós piacos vaskörtesúllyal kellett törnünk a szemeket. ettől a belük szétmállott kis darabokra, nem voltak benne takaros féldiók. Az íze azonban jó, nem csípős, a sütiket meg nem zavarja, hogy miből van bennük a darált dió. A nagy diófa idecsalta a madarakat.Télen mindig cinegék meg tengelicek táncoltak az ágakon, és sokszor az ablakpárkányon ücsörögtek, Kell ennél jobb? Idén madáretető is lesz!Tegnapelőtt, amikor zuhogott az eső, a fa alatti törött diókon keresgélt egy sereg cinege, verebek, egy zöldike tojó, rengeteg varjú és balkáni gerle, a fán meg a piros ülepű fakopáncs.
Ennél a fánál merült fel,hogy mit csináljunk a rengeteg avarral. Két nagyobbfajta big bag telt meg a lehullott, összeszedett levelekkel. Egy részét elhasználtuk őszi estéken szalonnasütögetéshez, a másik felét fahamuhoz keverve lekomposztáltuk. (Keltek is ám a komposztból az avar közé keveredett diókból a kis fák!)
Korábban második szomszédunk mondta, hogy ő az avarból fanyesedékkel keverve ráérő idejében madzaggal összekötve jókora galacsinokat csinál, és azt a gravitációs kazánban két hónap alatt gyújtós gyanánt eltüzeli. Most azonban Laci hallott a munkahelyén egy jó módszert, ki kellett próbálnia. A lehullott avart - ott, ahova esett - tartályos fűnyíróval "lenyírta", mint a füvet. A gép összeszedte a leveleket, ugyanúgy, mint a füvet, és ugyanúgy apróra őrölte. El nem lehet mondani, hogy ez a két levélnyírás mennyivel könnyebbé tette a levéleltakarítást, nem volt lombsöprűzés, levéltalicskázás, a tartályból az apró nyesedéket könnyű volt kiönteni. Rakott össze egy külön komposztálókeretet a dióavarnak, és két ilyen nyírással megoldottuk az avarozást.
Egyik diófánk sem nemes oltvány. A nyolc kicsi fát sógorom anyukájáról kaptuk. Ő a kis fák "szülőanyját" Mándokról hozta, ennek a "gyermekei", magoncai kerültek az oldalkertbe. A Tisza ezen vidéke pedig a legjobb termőterület Magyarországon, így bízhatunk az innen származó magoncok későbbi szép termésében.
2006 őszén el is ültettük a kis fákat, a következő tavasszal lestük, hogy hajtanak-e. Egy reggelre egy jóságtól túlcsorduló lélek az összes kis csemete csúcsát letörte. Utána pedig az utcafronti, jobb oldali kicsit nagyobb fa teljes koronáját vágta le valaki fűrésszel(!), amikor nem voltunk itt. A legenyhébb, amit ezeknek az embereknek kívántunk, hogy ez legyen a legnagyobb örömük az életben.
A kis diófák is fügét mutattak az illetőnek, mert hiába tördelte meg őket. Bár egy kicsit rondácska lett a koronájuk, hűségesen hajtani kezdtek, tavaly négy már meghozta az első termését is.
Tavaly a tizedik fa is a helyére került, egy ukrán diófatő. Ez egyáltalán nem gyakori fajta, tulajdonképpen különlegességnek számít. Még kisdedkoromban (már betöltöttem akkor a húszat) mellékkeresetként szórólapot terjesztettünk egyik ismerősömmel a sógoroknál Mönchhofban. Ott láttam meg először ezt a fát. Illetve először a diókupacsokat, amit elsőre elhagyott cipőknek néztem, mert voltak köztük akkorák is, Utána láttam csak meg a diókat. A sógorok ezt a fajtát "Pferdenuss"-nak nevezik a mérete miatt, itt Magyarországon ukrán dió néven ismert. És akkor eldöntöttem, hogy nekem is lesz egyszer ilyen fám! Némi nyomozás után (a netes webshopokban hirdetik, de nem volt kapható), kéz alatt ügyeztem egy ilyen magoncot. Árban elég húzós volt, csikorogtam is rajta, amikor megérkezett a növény egy kis cserépben, benne egy tízcentis alany, egy darab rüggyel. Már szidtam is a kertészt, aki így átvágott, meg magamat,hogy kidobtam egy csomó pénzt megint potyára. Amikor elolvastam a mellé adott nevelési utasítást, amelyben az állt, hogy évenkénti 10 cm-es növekedésre számíthatok, legszívesebben lenyomtam volna a fát a küldő torkán cserepestől.... Azért Laci elültette a kis magoncot. Nyár derekára kiderült: kár volt a hisztiért.
A kis fa fél méter magas, él és virul, remélem még vagy kétszáz évig ugyanezt csinálja, és hamarosan megkóstolhatom a jó közepes krumpli nagyságú termés belsejét. Közben meg szánom-bánom, hogy ilyeneket gondoltam arról a kertészről, aki eddig nevelte egyetlen nemes dióoltvány fánkat.
Idén a diótermés elkeserítő. A termés nagy része a hírhedt április 26-i fagyos hajnalon tönkrement. Reggel deresek voltak a hajtások és a friss virágzatok. Ahogy a nap első sugarai átmelegítették az ághegyeket, a friss hajtások elkezdtek csöpögni, majd pillanatok alatt lekókadtak, másnapra elfeketedtek. A fagyzugban levő fáról azt hittük, el is pusztult. A ház előtt álló egyetlen fán mutatkozott dió, elég sok. Örültünk: legalább ennyi lesz! És szeptember utolsó két meg október első hetében a sok dió elfeketedett, elrohadt és lehullott. Hólapáttal mertem fel a sok tönkrement termést. A szívem vérzett. Állítólag az idén a fagyok miatt nem volt elég alma, az almamolyok "pótszerként" a diót zabálták fel, és amibe beleharaptak, az rögtön tönkre is ment.
Csak a varjúk járnak ide diót ropogtatni, dobálják a héjakat, utálatos látvány.
Így nem tudunk mit tenni, a kis fát pátyolgatjuk, és bízunk a jövő évi szebb termésben, a fagyasztóból rágjuk a tavalyi termés maradékát.
A dióról egy kiváló olvasmányt még szeretnék ajánlani ezen a linken.
Nekünk egy diófácskánk van a tanyán, vagyis már gyönyörű, hatalmas fa. Ez az egy is ad munkát bőven:) De ezt a fűnyírós trükköt ki fogom próbálni. Nálunk 2 éve ment tönkre a termés a fagy miatt, illetve a levelek is annyira károsodtak, hogy alig volt lombja szegény fának. De szerencsére ez a következő évi termést nem befolyásolta. Azóta hatalmasat hajtott illetve sok-sok dió termett.
VálaszTörlésNagyon kíváncsi vagyok erre az ukrán dióra. Még sosem láttam ilyet!
Nőjenek nagyra a fácskáitok!!