Ugrás a fő tartalomra

Aszalt cseresznye, aszalt eper

Ezzel a két gyümölccsel nyitottam meg idén az aszalási évadot. Az aszalással kapcsolatban "súlyos gondban" voltam, ugyanis az autó nincs otthon, nem tudtam felhasználni a napon áttüzesedő kocsi-és motorháztetőt erre a nemes célra. Spekuláltam, hova tegyem az öt aszalószitát és a három tepsit, amikor rájöttem, hogy az udvarunkon ott állnak a tökéletes alkalmatosságok: a két utánfutó! Alsó vaslemezük ugyanúgy átforrósodik, oldalaik védnek a széltől, és a kiccsaj - mivel nem tud belemászni - nem eszik meg több kilót belőle, mire az aszalás véget ér. (Tavaly folyton lopkodta, amikor kint játszott, és tisztára beteg lett, mire a szárított gyümölcs a spejzba került.) Ráadásul mobil: könnyen a tűző napra húzható, nem egyenként kell az aszalóalkalmatosságokat cipelni. Így kellő tisztítás és papírral való kibélelés után ez lett az idei segéd-aszalóberendezés.
A leszedett cseresznyét kimagoztam (sajnos nagyon kukacos volt), és felteregettem az aszalógép tálcáira. Arra kell figyelni, hogy a cserkó mindig a héjas felével kerüljön a tálcára, különben menthetetlenül odaragad a gyümölcshús. .Az aszalógép egyébént egy eléggé egyszerű, de nagyszerű szerkezet: öt lyukacsos tálca egymáson, alul egy pici fűtőszál és egy csepp kis ventillátor. A gépben kevergő kb. 60 fokos levegő szárítja a beletett zöldséget, gyümölcsöt. Talán ha 100 W a teljesítménye, tehát nem egy áramzabáló szerkezet. Működés közben pedig mennyei illatok lengik körül a gépet. Lassú, hosszú órákon át kell működtetni a tökéletes száradáshoz. Az aszalógépben csak előkezelést kapott a cserkó, aztán úgy, ahogy volt, ment az utánfutóba. Egy régi függönnyel takartam le, hogy ne kóstolgassa a darázs, ne hulljon rá levél. Kicsit féltem a cseresznyével, tavalyelőtt aszaltam utoljára. Akkor nem sikerült, mert valahogy összeragadt a fele egy nagy buciba. Ráadásul alufólián kíséreltem meg aszalni, és az alufólia ráragadt a cseresznyegalacsinra. Volt, ami meg is penészedett, dobhattam ki. Tavaly meg se próbálkoztam vele, idén viszont a bő cseresznyetermés nagyon csábított. Hanyagoltam az alufóliát, kicsit előkezeltem, rácson szárítottam, nem tepsiben, és sikerült.
Éles kontraszt: friss és szárított cseresznye. Az aszalótálcán kb. egykilónyi cseresznyéből készült aszalvány van!
Az aszalt eper az egyik legfinomabb szárított gyümölcs. Mivel két hete szerintem túl keveset szedtünk Eperországban, ezért addig szekálódtam az "illetékesnél", hogy újra kimentünk szedni - még négy kilót. Ezt aszaltam meg. Megmostam, megfeleztem a szemeket, sütőpapírral bélelt tepsibe tettem. (Itt is ügyelni kell arra, hogy ne a vágott felével lefelé tegyük a papírra, mert odaragad!) A kezdő hőkezelést a sütőben kapta meg, mivel az aszaló foglalt volt. Csepplángon száradt kb. 2 óra hosszat. Eközben kiadott egy kis levet magából, majd szépen száradni kezdett. Mivel az eper aránylag édes volt, ügyelni kellett, nehogy elkezdjen pörkölődni! Utána a tepsik mentek az utánfutóba, letakarva. Az első napon szépen ment a száradás, 27 fok volt, szeles, ideális aszalóidő. Este behoztam a lakásba az összes száradó gyümölcsöt a hajnali harmat elől. Másnap már délelőtt nagy meleg volt, azonban aznap kétszer szedtük be az összes tálcát, mert sorozatban jött egy zivatar, majd egy másik zápor. A természetes napmeleg hiányát az összes aszalnivaló a sütőben vészelte át. Tegnap újra kikerültek a tálcák, tepsik, örültem a jó melegnek, a száradásnak. Estére megdöbbentem: a tálcákról szinte eltűntek a gyümölcsök! Mintha valami medve dézsmálta volna meg. Aztán kiderült a turpisság. Kicsi párom tegnap hősiesen elvégezte a fűnyírást. Akárhányszor elment az utánfutó környékén, mindig betolt egy-egy marék gyümölcsöt. Mivel az udvar legalább ezer négyzetméter, jópár maréknyi eper és cserkó lecsúszott. Én meg még szánakoztam a rajta, hogy milyen lassan nyírja a füver, szegény biztos nagyon fáradt! Vezeklésképpen még három vödör cseresznyét leszedett, így ma munka után a holnap reggel induló újabb aszalási menetet készítem elő. A jövő héten is ez lesz a műsor, mivel a meggy majdnem megérett. Ha beköszönt a hőség, csak ki kell tenni a napra megmosva, kimagozva, a többi letudva. De erről majd a jövő héten...
Az eper kevésbé esik össze, mert kisebb a víztartalma. Színe egészen fantasztikusan bíbor lesz
száradás után. A tányér bal felén háromnegyed kiló gyümölcsből készült aszalvány van.

Megjegyzések

  1. Végre Laci nemcsak sütit meg húst evett, hanem valami egészségeset is! Haladás! Megvan a csodatipp, hogyan lehet a pasikat egészséges kajákra fogni. Sört elzárni, aszalékot kitenni.

    VálaszTörlés
  2. Na, ezt te is megteheted, mert az urad egy szem gyümölcsöt de eszik meg.

    VálaszTörlés
  3. No meg a sör elzárásából Piripócsig zengő botrány lenne!

    VálaszTörlés
  4. Hát igen. Aztán a két drága búval bélelten menne a kocsmába sóhajtozni, vagy átszoknának a hazaiból csinált fröccsre. A sört is ki kell tenni, meg az aszalványt is.(nem aszalékot!)

    VálaszTörlés
  5. Nem, a sört nem rakom ki, jöjjön be érte! Kéjes öröm úgy kiadni!

    VálaszTörlés
  6. Az, ami az alumíniumorrod likán kigyün!

    VálaszTörlés
  7. Abból öntünk ólomkatonát.

    VálaszTörlés
  8. Jó. Gyűjtsük össze, öntsük ki, és minden rokon azt kap karácsonyi ajándékba egyet-egyet.

    VálaszTörlés
  9. Ági,kedvet kaptam az aszaláshoz,mivel még mindig nagyon sok cseresznye van a fán!
    Azt kérdezném,hogy a sütőben az előszárítást hány fokon csináljam?Pl:légkeverve?És mennyi ideig?És utána még hány napig kell kint is szárítani a napon?Befőttes üvegbe is rakhatom ha kész??
    Remélem nem vagyok nagyon kiváncsi?:-))

    VálaszTörlés
  10. Az előszárítást a lekisebb lángon kezdd! Bevallom, én még légkeverve sose próbáltam. Viszont a sütőajtót ujjnyira mindig nyitvahagyom. Eleinte kidob egy kis levet a gyümölcs, de aztán hamar elkezd száradni. Néha rá kell nézni, mert volt, hogy nem figyeltem rá, és elégett, megsült... Sütős előaszaláshoz legjobbak ilyen nagymamaféle régi pléhtepsik és sütőlapok, papírral letakarva. Amikor már kicsit olyan mazsolaszerű, de még puha, nem ruganyos, mehet ki a napra. Aszalódás közben kicsit odatapad a gyümölcs az alátett papírhoz, de ahogy szárad, leválik róla. A napocska melegétől függően 3-4 nap alatt egészen olyan lesz, mint a mazsola, csak egy kicsit nagyobb, és barnás. Ha kész, nyugodtan elteheted patentfedeles befőttesüvegbe. Érdemes kipróbálni, jó aszalást! :-)

    VálaszTörlés
  11. Hú nagyon ügyes vagy, biztos nagyon finom lehet. Szegény gyerek elől eldugtad az utánfutóba, az apukája meg mind megette! Szegény árva! Most már biztos vagyok benne, hogy rabszolgaként tartják! Kérem kölcsön! :-)

    VálaszTörlés
  12. Sajnos csak tesóm kaphatja néha kölcsön...:-)

    VálaszTörlés
  13. Az egyik legfinomabb aszalt gyümölcs az aszalt meggy ( persze csak a datolyaszilva után), jövőre azt is próbáld ki! Kicsit pikáns savanykás íze lesz, én befőttesüvegben tárolom, de folyamatosan rájárok nasizni, így elég hamar elkopik :D

    VálaszTörlés
  14. A felületes olvasás bűne, most látom hogy meggyszedés is lett belőle :)

    VálaszTörlés
  15. Totoro, köszöntünk itt nálunk, nagyom szép és különleges a blogod.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Soproni-hegység

Mentegetőznék, de... Tudjátok, három a legény nálunk, a legkisebb két hete lett egy éves. Mostanra vagyunk ott, hogy egy napra velük is bárhová, bármikor mehetünk. Még étterembe is:-). Jó kis dinamikus csapat ez a három fiúcska, nem semmi tartani velük a ritmust. Azért most már, ha a két nagy épp nem beteg, szeretnék blogolgatni, most éppen túrázós poszt jön. Később kertesek is. Felpakoltuk tehát szombaton  a mi kis mozgó állatkertünket, mint a cirkuszosok, és körülnéztünk kedvenc városunk környékén.  Fertő Bizonyára olvastátok a térségre vonatkozó két fontos hírt, az egyik a cölöpházak leégése , a másik pedig a térség kiemelt turisztikai fejlesztési célponttá válása. Elvileg nemsokára dől a lé, jönnek a markolók és jön a balatonosítás. Ennek egyelőre nincs sok jele, a hajók már pihennek, a romokat lassan eltakarítják a leégett klubházak helyén, lassan eltűnnek a szenes gerendák. Biztos, hogy más arculata lesz ennek a csodás kis szegletnek. Diszkók, bisztrók, nagyhaj

Rozmaringnevelés magról

Már régóta álmodozom egy hatalmas dézsa rozmaringról, amely nyáron a tűző napfényben istenien illatozik, és méretes szálakat csíphetek róla a legfinomabb pecsenyéhez. Már 2011 óta kísérletezem a rozmaring magról való nevelésével, teljes sikerrel. A köztudatban a rozmaring magja nehezen, rosszul és vontatottan kel, és a kis növények is igen kényesek. Én pont az ellenkezőjét tapasztaltam. Bár nem csírázik gyorsan, szófogadóan kikelnek a magok. A rozmaringpalánta – földbe mindig bőven kevertem homokot. A magvakat – pici makkocskák- csak a föld tetejére szórtam, de nem takartam földdel, hanem csak szívószállal belekevertem a talajmorzsák közé, megspricceltem vízzel, és lefedtem fóliával. Gyengéden locsoltam, amikor szárazkának tűnt. Két hét múlva kezdett el csírázni, és négy hét eltelt, mire két-három levelesek lettek a növények.   Csak egész keveset locsoltam, kitettem edényestől a kertbe, és a kis növények hamarosan elágaztak, gyors növekedésnek indultak. Ezt az elmúlt három évben

Feketeribizli szaporítása

Már lefaltuk a teljes termést a bokrokról, néhány fürtöcske jutott csak el a konyháig, ott is csak a pultig, nem ám a lekvárosüvegig! Idén a fagy tarolt, alig van gyümölcs, ezért is van ilyen nagy keletje. Meg finom is. Magyarországon egyedül a Szigetközben és a Hanságban fordul elő vadon ez a növény, védettek a populációi. Ami nekünk a kertben terem, az sem nemes oltvány, anyukám munkatársa adta vagy huszonöt éve Cikolaszigetről . Sok pici fürt van rajta, de édes, nem az a rém savanyú, mint a nemesített. Már korábban töprengtem azon, hogy lehetne felszaporítani ezt a növényt. Ez a tő valami helyi fajta, nyilván nem hozzáférhető minden kanyarban, jó lenne fajtját fogni. Egyetlen van csak belőle, öreg, vannak száraz részei, amiket már belepett a zuzmó, lehet, hogy egy-két év múlva kiveszik a kertből. Pár éve csak két kis hajtása volt már, abból újult meg.Tényleg nem halogathatom tovább a szaporítást. Ráadásul idén tavasszal ez az öreg tő bizonyított: amikor kétszer egymás után meg