Kárfelmérés a kertben

A sok-sok eső után a sárban cappogva hátranéztem a hét közepe táján a kertbe. Addig ki se lehetett lépni, mert előfordult egyik nap, hogy ötször volt zsinórban zivatar.
A múlt héten azt írtam, hogy a hideggel jött eső nem tett nagy kárt a növényekben. Ez igaz is volt egészen keddig, ekkor azonban hatalmas, apró jéggel egy ideig elegyes zuhé tört ki. A fél udvaron bokáig érő víz állt, a tyúkok udvarkája sártenger lett, ki se tudtak jönni csipegetni. Ezeknek a napoknak emblematikus tárgya lett a sárkoloncos gumicsizma...

Ne nyafogjunk azonban, minket az árvíz elkerült, és a belvíz sem tört fel. Azért a Duna vize magas, kacsák úszkálnak a parti padok alatt,

és a Lajta is magasan állva, sárosan hömpölygeti felduzzadt vizét – szerencsére még a készültségi szint alatt egy hajszálnyival.
A kertben is sárfolyások mindenhol. Sok növényt megviselt az agyonverős zápor. Így az uborkát, sárgadinnyét, görögdinnyét is. Ezekről nincs kép: nyomtalanul eltűntek, kirohadtak.
A paprikák egy részét megtördelte a vihar, de a korábban kipalántázottak bírták a strapát.
A bő vizet azonban nagyra értékelték a sárgarépák.
A korán kipalántázott paradicsomokat nemigen viselte meg az özön, nekik már volt idejük megerősödni, viszont közvetlenül a rossz idő előtt elültetett paprdicsompalánták harmatgyengék. Az „öregek” megizmosodtak, bimbóznak, mintha mi sem történt volna. Az összes növény közül általában azok mentek tönkre, amik a rossz idő előtt nem sokkal lettek kiültetve, vagy akkor keltek ki. Ezek még nem gyökeresedtek be jól, rosszul viselték a viszontagságokat.

Sok ismerősöm panaszolta, hogy a teljes paprika-és paradicsomállományuk tönkremet. Melegházi palántáikat még a viharok előtt kiültették. Az ítéletidő azonban kitördelte az összeset, tízből ha egy megmaradt, az már szerencse… Örültem, hogy az én szerény házi palántáim ilyen jól kibírták a gyűrődést.
Úgyszintén nem zavart be nagyon a rossz idő a hagymapalántáknak, a máknak, a cukkininak, a pasztináknak. Egyik-másik krumplibokor is virágzásnak indult.

Kis zellerpalántáim sem rokkantak meg, bár még nagyon aprók. A citromfű meg egészen abnormálisan nagy bokorsorrá változott a sok víz hatására.

A kilométerbab is kibújt, és a sütőtökök is előjöttek a sokadszori vetés után végre. Az olajtökök azonban még nem bújtak ki, remélem, nem rohadtak el a magvaik a földben.
A virágok egy része szintén tönkrement. A pünkösdi rózsában nem is gyönyörködhettünk. Az íriszek egy részét szétverte az eső, a szirmok megrohadtak. Csak néhány túlélő maradt: a fehér,

egynéhány tarka, és pár lila. A rózsák is nyílnak, de külső szirmaikat csúnyán megtépte a zuhé. A sziklakert virulgat azonban, a kövek megvédték a virágokat! A jezsámen első virágai egyszerűen leszakadtak az erős szélben. A később kinyíló bimbók már szépen virítanak. A gyümölcsfákról még beszélni is fájdalom… Tarol a monília, hemzsegnek a tetvek, atkák… Sógorom kétszer is permetezett, még nálunk is, de a napi ötszöri eső még a tapadószeren is kifog. Nem sok gyümölcsünk lesz az idén… És az időjósok csak ígérik a további esőt. Azt hiszem, lassan áttérhetünk a vízkultúrás nevelésre… És némileg pesszimista is vagyok, mert lehet, hogy a sok eső után a nyáron olyan aszály lesz, hogy állandóan öntözni kell. Azért reménykedjünk a szebb időben, csak jönnek még napfényesebb napok!

Árad a Lajta!

A sok eső miatt a víz hihetetlenül megemelkedett, bár a Mosonmagyaróvár előtti zsilipeket lezárták. A folyó erre fittyet hányva csak áradt és áradt. Amikor munkába menet átkarikáztam a Lajta feletti hídon, megdöbbentett a látvány. Sose láttam még ilyen áradást ezen a kis folyón. Dunai árvizet, sodródó hatalmas fatörzseket, az úton áthömpölygő sáros vizet, ellepett hidakat, nyúlgátakat, a lezárt győri rakpartot és strandot láttam már nem is egyszer, de a Lajta ilyet még nem produkált. Csendesen, bár - hegyekből eredő folyó lévén - gyorsan iramodva viszi mindig a vizét a városon keresztül a Mosoni-Dunába, meredek partján a kiálló kórók közt jégmadarak vadászgatnak, szitakötők kéklenek, vizében kacsaseregek úszkálnak. Most fakadóvizek törtek fel a védett egyetemi park fái közt.A hídnál szennyesen örvénylett az iszapos víz, alatta egy ladik se tudott volna átmenni.Kisebb fákat sodort magával.

A fákkal szegélyezett túlparti sétány helyén sáros, gomolygó áradat.

Bár az áradás nagysága meghökkentő, a parthoz közeli tejboltban már a boltos nénik tudták, hogy - a többedfokú árvízvédelmi készültség ellenére - ma már apadni fog a Lajta... És amit Évike néni a boltban megmond a vevőknek, az úgy is fog történni. Lehet, hogy nem pont ma, de biztosan apadni fog... :-)