Ma már pulcsiban sétafikáltam a sárban. A leghidegebb fagyzugos sarkokban és a legnagyobb hófúvások helyén lehet látni csak pár fehéres, olvadozó hófoltot. Két napja tart az enyhe idő és ez már előcsalogatta a védett, délies kertrészbe ültetett csillagvirágokat a kert nyirkos földjéből. Naponta legalább egy centit nőnek ilyenkor!
A változatosságot a kertben mindenki szereti, s ez a változatosság már a rügyekben lapul. Különleges, sárgás, rózsás-bordós színek, pikkelyek, szöszök és bundák alkotnak ritkán észrevett kavalkádot. A boglárkacserje sárgáspiros rügyei már decemberben megduzzadtak. Bízom benne, hogy ezek a sietős kis rügyecskék nem szenvedtek fagykárt.
A diófa rügyszeme méltóságteljes pajzson hordoztatik, úgy figyel. Tavaly hatalmasat nőtt a kis oltványfánk, talán idén már termőre fordul. Dióból ilyen sütős férj mellett sosem elég.
A rózsák egyik-másik rügye már hajtásnak indult, színével már idézi a majdani virágot. A bordó rózsánk friss hajtásai jó ideig őrzik vöröses színüket. Nemsokára itt az ideje a metszésnek.A csillagos magnóliák bozontos rügye hasonlít a barkákra. Áprilisig egyre nagyobbra duzzad-duzzad, s egy napon hófehéren pattan ki a sokszirmú virág. Mire elnyílik, aztán kihajtanak a sötétzöld, fényes levelek.
A mogyoróbokrok rügyei is korán duzzadók. Néhány hét és kieresztik sárga barkáikat.Amikor váltakozik a napközbeni langyosság az éjszakai fagyokkal, akor aggódnak a kertészek a legjobban azokért a növényekért, amelyek nedvkeringése korán megindul. Könnyen elfagyhatnak az éretlen kis rügyek. Ilyenek az őszibarackfák és a nektarinok.
Bent a házban pedig már integetnek a sziklevelek. A hét elején a virágmagok keltek ki egymás után szép sorban. Első az apró telt porcsin, apró hajtása szintén pirosas, mint a rügyeké.
Ági adta nekem a TeszVesz-en rendelt piros hajnalkamagot, ez is villámgyors kelő. Összetapadt hatalmas sziklevelei olyanok, mint a lepkeszárnyak.A kora tavasz a kedvenc időszakom az évben, telis-tele van csodákkal.




























De nem tépkedem fel: hátha még elkezdenek hajtani az enyhüléssel. Tudjátok: mindig a remény hal meg utoljára… :-)
aztán csütörtöktől sárgás, ma reggel pedig zöldes színt vettek fel a gyenge hajtások, megindult a fotoszintézis.
Intenzív hagymaszagot árasztanak, úgy gondolom, nem hiányzik a fokhagymaleves öntözés. A póré kelése gyönyörű, a vörös-és lilahagyma kisebb, ritkásabb, gyengébb csírákat hozott.
Ma reggel már csepp zöld sziklevélkéit is megmutatta néhány növény.
A madáretetőnél a magasban egy furcsa új madarat, rózsacinegét fedeztem fel :-) :
A kismadarak most is nagy számban jönnek, különösen sok a citromsármány és a rigó. Utóbbiak annyira szelídek, hogy fél méternyire meg lehet őket közelíteni. Mindenképpen itt akarom fogni a kertben őket, ha lehet, odút kell kiraknom. Most már esedékes, mielőtt az etetés véget ér. Hédi kedvencei, a kiserdői vetési varjúk, amik szeméttel szórják meg nap mint nap az udvarát, odaszoktak az etetőmre. Csontsoványak, gondolom, a hó elfedett előlük minden táplálkozási lehetőséget a télen, és itt próbálnak kicsit fölerősödni.
A héten mindenféleképpen folytatom a ládák betöltését, további magvetéseket, a kikelő csöppségek ápolását. A tormalevet fogom kipróbálni a védő öntözéshez, mivel tormából mindig több van otthon, mint fokhagymából, s ha enged a fagy, könnyűszerrel hozzá is jutok.
Akár a téli madáretetés emblematikus figurájának nevezhetnénk. Hiszen mindannyiunknak, akik arra vetemedtünk, hogy télen madarakat etetünk, az egyik leggyakrabban megjelenő kis ismerőse. Szakszerű leírásért most újra a „Kis Brehmet” lapoztam fel, ahol meghökkentő dolgokat lehet olvasni erről a kis madárról.
ott egy ágvillába szorítva feltöri és kieszi a belét. Közben a másik három várja a sorát, és egyesével szállnak át az etetőre.
Amikor a legelsőként csippentő végzett a maggal, beáll a sor végére, és ez így megy, amíg jól nem laknak. Mindig kivárják egymást, sose megy két cinke az etetőre. Közben isznak is. 
Az "evési sorrendbe" bezavart, hogy tettem ki cinkegolyókat, azt nagyon kedvelik, és a libasor (vagy cinkesor?) helyett tolongani kezdtek a fára, meghökkentő akrobatamutatványokat produkálva. 
Nem bátortalankodnak, ha más madár száll az etetőre, kicsit tolakodnak, de nem verekednek a jobb falatokért. (Balra lent, középen ücsörög a drága. )
Evés után teli gyomorral sütkéreznek a szemközti orgonabokorban, és ekkor már egyre gyakrabban elhangzik, a varázslatos, tavaszígérő „nyitnikék-nyitnikék”.
Vérmadár vagy sem, szeretnék kihelyezni majd cinke-fészekodút a cseresznyefára, talán sikerül odaszoktatni. A cserkófa nyugis, félreeső helyen van, macska sem jár arra. (Odúkészítésről 



A legkisebb zajra már el is tűnnek a bokorban, és csak nehezen merészkednek elő. Egymagában szinte sosem szállnak a földre, kis csapatban jönnek, de a fő tolakodásból mindig félrehúzódnak. A rigóktól kifejezetten félnek.


