Hainburg kora tavasszal

Amint egy kicsit megmelegedett az idő, március 23-án megvalósítottuk egy régóta halogatott tervünket, felkerestük a tőlünk kocsival alig egy órányira található Hainburgot és környékét. Ez a történeti városka szorosan a Duna mellett helyezkedik elaz osztrák oldalon, a túlpart már Szlovákiáé. Gyakorlatilag Rajkához hasonlóan szinte Pozsony agglomerációjává vált az utóbbi két évtizedben, pedig Ausztria része. Számos vonatkozásban kötődik a magyar történelemhez. 

-án 

A felfedezést a városka környékének feltérképezésével kezdtük. A várlátogatás előtt egy kilátót keresve leparkoltunk egy időszakosan zárt mellékúton, egy kicsit követtünk egy random turistajelet, és egy csodaszép helyre találtunk. Ez Rom-Röthelstein, egy legalább 800 éves kis erőd maradványa. A Duna partfala fölé magasodik, messze átlátni Szlovákiába. 

Kísérteties helyként emlegetik ezt a romot: "A XI. században épült Röthelstein-kastélyt számos legenda övezi. A varázslatos órában az elvarázsolt templomos lovagok, szerzetesek és apácák lelkei kísértik a komor hordalékerdő szélén lévő romokat. Egy gigantikus kincsről is beszélnek, amelyet még nem találtak meg."

Mivel március utolsó hetében indultunk neki a túrának, az erdő  telistele volt minden, a hóvirág után nyló virággal. Keltikék, gyöngyikék, májvirág. A kilátóhoz vezető utat elvétettük, találtunk vadászlest, szorgosan gyűjtögető méheket kaptárostul, tehéncsordát és bakzó nyulakat, de a turistajelet, na azt nem. Toronyiránt átvágtunk végül a domboldalon és egyszer csak tényleg sikerült rácsatlakozni a szerpentinre. 

Kora délután indultunk fel  a várba.  A szabadon látogatható, régi középkori várrom megkoronázza a dombot, amelyet körbevesznek a lakóházak. A Wikipédia szerint  a kelták alapították, a római időkben is lakott volt, és a Nibelung-énekben is említik. 

Történeti, földrajzi jelentőségéről egészen részletes információkat gyűjtött össze egy tűrázó, érdemes az összefoglalóját elolvasni: Ahhol a Duna a Kárpát-medencébe lép. 

Egy érdekesség a cikkből: "Állítólag a Nibeungenlied-ben említett Heimburg tulajdonképpen Hainburg vára volt, s állítólag itt tartotta nászát Attila Krimhildával – keresték is itt évszázadokon át Attila sírját." König Etzel Strasse is van a városkában, a Duna partján!

A falak részben épek, részben leomlottak. Nem igazán kiépített vár, nincs belépő, sem ajándékbolt vagy hasonló turistacsalogató attrakciók, de  van néhány csodás pihenőpad a külső és a belső várfalak között kialakuló teraszon, pazar dunai kilátással. 

A környezete rendezett, idősebb jaapánakácokkal népesítik be a belső várat és a  falak közütti részeket, festőivé téve az összhatást. Kívül a sziklás gyepben sokféle őshonos kora tavaszi növény pompázik: gyöngyikék, kutyatejek és hasonlók.

A várfaltól egy rövid sétával elérhető a Duna menti sétány. Jól felszerelt, mosdóval ellátott játszótere miatt ez a gyerekes családoknak megfelelő célpont lehet. Láthatjuk itt a bástya kinézetű vítztornyot, az árvíízvédelmi okból viaduktszerű töltésen futó vasutat, de a legérdekesebb a tűzoltóhajók számára épített kis csónakház. 

A belváros többi látnivalójára, amelyek között további magyar vonatkozású helytörténeti emlékek találhatók, sajnos azan a napon már nem jutott több energia, de biztos, hogy még visszatérünk felderíteni a több helyet. 

Andris fotói

Andrisom most már kilenc éves, lelkesen próbálkozik a fotózással. Az idei tavasz dokumentálását már rábíztam teljesen. Nézzétek, erre jutott:

Macskánk

Gyomok

Virágok

Kacsás, kenutúrás fotók: 

Kaktuszok, pozsgások

 A bejárati ajtót nyárrom hosszasan süti a délutáni nap, úgyhogy itt van a helye a pozsgásaim egy részének. Kövirózsák, zöld és vörös levelűek is vannak köztük, Tavaly valamelyik kisebb betonozáskor megmaradt egy fél keverőnyi beton, még a megkötés előtt rossz lábasokból és buborékfüliából készítettem virágtartókat nekik. 

Ők a nagyobbak, "akik" nyaralni járnak a most még elég puritán betonlépcsőre, Télen a leanderekkel együtt bent telelnek a házban. Kardlevelű kaktuszok, nagyon idős példányok, nagymamától hoztuk őket legalább 15 éve. Néhány nap telt el a két kép között. 

A lakásban a déli fekvésű ablakokban virágládákat, nagyobb cserepeket ültettem be pozsgásokkal, kaktuszokkal, Ők állandó helyen vannak, nem utaznak nyaralni. 

Végül view from my window. A faluban, agol lakunk, a temető lett pár éve a közvetlen szomszédunk  a bővítés után  (Sajnos, sok apró szigetközi falunak a temető a legdinamikusabban fejlődő része, a mi községünk inkább már elővárosnak számít). Az ablakból  a neogótikus temetőkápolnára látni, ahol a beüvegezetlen kis íves ablakokból a szürkületben vadászni indulnak a denevérek. Olyan nyolc-tízen lehetnek, ciripelő-nyiszogó hangot hallatva. Nagyon gothic, főéeg esős napokon. 

Koranyár

 Jó régen nem posztoltam, az elmúlt időben sok zavaros dolog letisztult, egy picit több az időm is, úgyhogy visszatérek a régi, inspiráló hobbimhoz. 

A hosszú, hideg, esős tavasz után így június vége felé végre talán megérkezett a nyár. Már voltunk strandolni a fiúkkal a dunaszigeti strandon (régi tavaszokon volt, hogy április 28-án fürödtünk a Fertőben). A kert ezidáig elég elhanyagolt volt, de tagnap rászántunk egy csomó időt,amit lehet, rendbe tettünk, 

A kséő tavaszi virágok most a legszebbek. 

Palástfüvek teljes díszben, édeskés sárgászöld színben:

Ezt a rózsát férjen nagymamája házilag szaporította, nevelgette nekünk, most már hatalmas, széthajló, vadrózsa habitusú bokorrá fejlődött, élénkpiros virágokkal. 

Díszhagymák tömött gömbjei:

A gránátalmabokrot olyan tíz éve kaptam a tesómtól. nyolc évbe telt, mire védett hekyen termőre fordult, évente egy vödörrel terem, A virágszíne utolérhetetlen!

A gyomlálást megúszandó, tavaly minden gyomosodó helyre szórtam borzsskata-magokat helykotöltőnek, Dzsunngellé nőttek, de a gyomosodás nagy részét tényleg megakedályozták. Most már termést hoznak, szeretném, ha beérnének, szárítani is fogok belőle kézműveskedéshez, Kiváló alap lesz terménybábok fejének.  Egyébként az éretlen  termése is szép a barna-zöld csíkjaival. 

Az egyik ládába muskátli helyett kálát ültettem, érdemes volt. 

Azt hiszem, hamarosan folytatás következik.

Újrahasznos projekt: gyertyák

 Ahogy elmúltak az ünnepek és lekerültek a karácsonyi dekorációk, a végén megmaradt vagy két kilónyi beporosodott, elszíneződött, megfáradt paraffingyertya. Fehérek, sárgák, narancsosak, pirosak. Sajnáltam volna kidobálni őket, úgyhogy körülnéztem a neten, mit is lehetne kezdeni velük. Könnyedén elmerültem a házi gyertyakészítés rejtelmeiben, ezt a leírást követve kezdő szinten is elég jól sült el a projekt. 

Talpas kanócot hobbiboltban vettem, formákak apró befőttesüvegeket és régi szilikonformákat kerestem, bár elvileg az apró műanyag dobozkák, vödrök is jók, mint például a gyurmás vagy kozmetikumos tégelyek. 

A kiszemelt üvegekbe egy-két csepp gyertyaviasszal beragasztottam a talpas kanócot, majd rácsomózott vékony cérnával egy fakanál nyelére feszítettem, hogy nagyjából egyenesen álljon. 

Bár a talpas kanóc elég peckesen áll, de amikor a meleg viaszt ráöntjük, megolvad a bevonata és beledől a viaszba, úgyhogy ez a kikötözés macerás, de kihagyhatatlan lépés.

A gyertyákat késsel darabokra vágtam és egy régi kis nyeles kávésedénybe szórtam. Forró vízfürdő felett olvasztottam meg szép lassan a gyertyadarabokat, mint a csokit. A gyertyákba tapadt por szerencsére leülepedett az olvadt paraffin aljába. Ezt a részt nem használtam fel, hanem egy darab papírtörlővel mindig kitörölgettem. A fehér paraffin színe őszintén szólva piszkosabb hatásúvá vált, de a színeseken nem nagyon lehet észrevenni a bent maradt kisebb mennyiségű porszennyezést. Lehet, hogy egy finom fémszűrő segíthet eltávolítani az olvadékból a porszemeket. Kiskanállal kihalászgattam a bekerült kanócdarabokat. Amivel vigyázni kell, mert eléggé elszínezi az alapanyagot, az az égett, fekete kanócmaradvány, azt édemes olvasztás előtt egy kis késsel kivágni. 

A paraffin egyébként beleolvasztott maradék zsírkrétával színezhető. ha szükséges. 

Az üvegekbe sorra más-más színű paraffinréteg került. Szép fokozatosan hűltek és zsugorodtak, másnapra a közepük eléggé behúzódott. Az így képződött gödörbe másnap reggel még egy kis olvadt alapanyagot öntöttem, hogy kitöltse a kráterszerű rést. 

A szilikonformákba levendula illóolajjal illatosított paraffin került, a tetejére pedig némi arany csillámpor. 

A végeredmény elég mutatós. A szilikon öntőforma nagyon szép sima, csillogó felületet ad és kevésbé  veszti el a formáját zsugorodáskor. Ezeket a csillag alakú gyertyákat egy jól záródó, nem porosodó sobozba tettem a jövő téli adventi koszorúra gondolva. 

Az üveges gyertyák jól mutatnak a cserépkályha szélén, nem olvadnak, nem hagynak foltot, mégis hangulatossá teszik a lakásunk ezen részét.

Érdemes volt kipróbálni ezt az egyszerű újrahasznosítós kézműves praktikát.